2009. június 25., csütörtök

Elméledés az emberi lényeg univerzalitásáról

2009. június 25., csütörtök

Na igen… Különösen, mióta van szerencsém nemzetközi körökben forogni, egyre inkább az a véleményem, hogy az emberek, bármilyen nemzetiségűek, fajúak stb legyenek, és bármilyen kultúrához is tartozzanak, a lényegesebb dolgokban akkor is nagyon hasonlóak. Ennek bizonyítékául szolgálhat az alább látható, tegnap este rögtönzött buli folyamán készített néhány fotó is. Íme (teljes mérethez klikk):




Szóval, a képeken látható úriemberek hat országból és három kontinensről érkeztek, mégis, az az érzésem, hogy amit itt csináltak, az majdnem pontosan olyan, mint amikor otthon Balázs és Zsombor játszottak „kicsi a rakás, nagyobbat kíván”-t… :)))))) engem pedig ezt látva elönt a nosztalgia… :P


Továbbá, ha összehozunk hét pasit (a képen láthatóakon kívül a képek készítője, azaz én :)) a világ minden tájáról, mit gondoltok, mi az a téma, ami 100%-os bizonyossággal, mindenképpen elő fog jönni a beszélgetésük folyamán, igen részletesen, röhögés tárgyaként, igencsak vulgáris stílusban? Nem, nem az atommag-hasadás…


… talált, süllyedt. XD



Hadd növeljem kicsit az alapműveltségeteket az itt látható táblára Paul által felírt japán és kínai nyelvű szöveg jelentésének (részleges) közlésével. A hiraganákkal felkapart, japán mondatot a következőképp olvassuk: „Boku no chinchin wa umai”. Ebből a „boku no” annyi mint „az enyém, az én…-m”; a „chinchin” nyilvánvaló, de ha vki nem jönne rá, kérdezze meg valamelyik közeli hozzátartozómat; az „umai” pedig különösen szellemes ötlet volt Paultól, ahhoz képest, hogy nem is tud még anyira japánul, ugyanis ez a szó egyszerre jelenti azt, hogy „ízletes” és „ügyes”. XD


Kínai mondat: „Ando被干了,哈!” (Ando bei4gan1le, ha…!) Annyit jelent: „Ando-t meg…-ták, haha!” A képzeletetekre bízom, hogy mit is csinálhattak Ando-val a mondat szerint… XD És rossz az, aki rosszra gondol. XD


Amúgy, milyen hasznos dolgokat is lehet itt tanulni, nem? Egészen az az érzésem, ami a 2007-es kaposvári cselló mesterkurzus után, mikor azon poénkodtunk, hogy itt mindenki tanult valami hasznosat: Erik azt, hogy hogy kell cigit elpöccinteni, én meg az „Elindultak a cigányok” kezdetű nótát… XDDD


(Gondolom a bejegyzés címe alapján mindenki azt hitte, hogy most valami filozófiai fejtegetés következik, mi? Hehe, azért nem vagyok én annyira kiszámítható…XD Azért azt hadd tegyem hozzá, hogy páran beszélgettünk értelmesebb dolgokról is a buli után, de ezekről majd később. ;))

2009. június 24., szerda

Sengoku Basara, avagy: "300" japán módra!? XD

2009. június 24., szerda

Most napvilágra hozom a szörnyű igazságot, hogy miféle „hülyeséggel” is töltöttem el heti 20-20 percet az elmúlt hónapokban… XD

Valaki annak idején úgy értékelte a „300” című filmet, hogy azért lett olyan amilyen, mert tulajdonképpen nem más, mint a híres események heroikussá nagyítása. Nos, ha ez így van, akkor a Sengoku Basara című, a múlt héten befejeződött 12 részes anime a „japán 300”, ahol az események nem pusztán heroikusra, hanem giga-mega-hiper-szuper heroikusra vannak felnagyítva, csak éppen ez a „mű” nem várja el tőlünk, hogy komolyan vegyük. XD




Itt aztán mindenkiben duzzad a férfierő, de baromira!! Például, mit nekünk egy kiváló, hős harcos, mikor Takeda Shingen nagyúr csatabárdjának egyetlen csapására egy egész hadsereg száll el a francba egy óriási forgószélben? Vagy kit érdekel egy hősi párbaj, mikor Sanada Yukimura odab*sz egy állati nagyot, és egyszerre lecsap vagy száz katonát? XD


Na akkor, miről is van szó pontosan ebben a Sengoku Basarában (nemtom mi lehetne a címe magyarul, talán „Hadakozó Fejedelmek” :D)?

Sengoku-jidai (戦国時代), vagyis a „Hadakozó Fejedelemségek Kora” egy történelmi korszak Japánban, kb a XV-XVI század (ne keverjük a kínai történelem hasonló elnevezésű korszakával –Zhanguo Shidai– , ami Kr.e. 476-221 között volt!). Ebben az időszakban a központi kormányzat meggyengült, mondhatni megszűnt (ekkoriban ugye ő császári felsége már csak dísznek volt ott, a shogun meg még annak is alig) és a leghatalmasabb földesurak (daimyók) ölre mentek a hatalomért. Valószínűleg a japán történelem egyik legismertebb időszaka, legalábbis annyiban, hogy mivel a Kurosawa-filmek meg a Sógun és a Musashi-féle regények kb ekkoriban játszódnak, ezt jobban szokták ismerni az emberek nálunk is, mint pl azt, hogy mi történt az Edo-korszakban vagy a Kamakura-sógunátus idején. Mindenesetre, számos „hadakozó fejedelem” vált igen híressé és kapott saját helyet a japán történelem pantheonjában, úgy mint Oda Nobunaga, Toyotomi Hideyoshi, Tokugawa Ieyasu, hogy csak a legismertebbeket említsem. A Sengoku Basara tehát e valós személyekből indul ki. Az más kérdés, hogy mit is csinál belőlük. Mint fentebb említettem, igen… ööö… sajátos karaktereket. XDXD



(NB. Mielőtt az ember belenézne a SengoBasa-ba, érdemes kicsit tájékozódni arról, hogy ki kicsoda volt a valóságban, egyrészt mert emeli a CUCC élvezeti értékét, másrészt pedig mert az ember nagyon bele tud veszni abba, hogy ki kivel van, hova megy és mit akar… XD kb annyira bonyolult, mint a francia forradalom, mindenki kedvence egyetemes történelemből :P De ha megvan, hogy ki kicsoda, el lehet felejteni mindent és élvezni a tömény hülyeségáradatot. ^^)


Azt hiszem, az anime első néhány pillanata és openingje azonnal jelzik, hogy mire számíthatunk, úgyhogy vessünk ezekre egy pillantást.

Date Masamunével kezdődik a sztori, amint épp hadba vonul. Ő a valóságban egész jó fej volt amúgy, még a kereszténységet is felvette. Itt kb olyan, mint egy motoros banda főnöke. XD




Ha valaki nem hinné el, hogy mit hallott, tolmácsolom:

Masamune: - Are you ready, guys?! (Igen, angolul! XD)

Szamurájok: Yeah!!

Masamune: Put ya’ guns ON!!

Szamurájok: YEAAAAH!!

Masamune: - Carry(?!), hade ni tanoshimeyou, party no hajimaru kaa…!!... HERE WE GO!!! XD


Ööö… mióta is tűzdelik meg a japán feudális önkényurak a beszédüket random angol mondatokkal? És ugye nem csak nekem tűnt fel, hogy Masamune lova egy Harley Davidson és egy bazinagy csődör keresztezése? XD Mióta is vannak a lovakon kormányok és kipufogócsövek…? XD



… jól van, akkor megnyugodtam. :P


Amúgy a „harcoljuk sok fegyverrel egyszerre” bajnokság korábbi győztese Loreanor Zoro, a kalóz volt a One Piece-ben, aki három kardot forgatott úgy, hogy az egyiket a fogai között tartotta. O_O De hát mi ez Date Masamunéhez, Oshu Félszemű Sárkányához képest, aki egyszerre hat, azaz 6 katanával irtja az ellent? XD És hogy hogy csinálja? Ja, hát heroikusra van nagyítva. XD


Stílusára nézve Sanada Yukimura előbbi hősünk tökéletes ellentéte. Ő nem szlengel és nem nyom random angol mondatokat, személyében inkább a pár száz éves „biza erős ellenedre leltél vala bennem” és „nagyuram hűséges követője levék” jellegű szövegek hódítanak: „nu”-ket mond „nai” helyett, és persze a jó öreg „de gozaru” (=egy udvarias kifejezés, aminek ezt az alakját ma már csak szamurájos filmekben hallani), amelynek túlzásba vitelével engem ki lehet kergetni a világból. XD Yukimura különösen urával, Takeda Shingennel együtt igazán szórakoztató, akit „Oyakata-sama”-nak (kb: „Mesterem, Jóuram”) szólít. Figyeljétek csak a következő épületes párbeszédet kettejük között:




„Yukimura!” „Oyakata-sama!” „Yukimura!!” „Oyakata-sama!!” „YUKIMURAA!!” „OYAKATA-SAMAA!!” „YUKIMURAAAA!!!” „OYAKATA-SAMAAA!!!” …

…kinek is van itt mumpsza? XD


Íme, itt van még egy opening, ami mindent visz. :)




Oké, az közismert, hogy a szamurájok jobb esetben járatosak voltak nem csak a harcban, hanem olyasféle művészetekben is, mint a teaszertartás vagy a kalligráfia; de úgy látszik, a SengoBasa alkalmából valaki csoportos táncra is betanította őket XD


Érdekesség még, hogy valahányszor Tokugawa Ieyasu-t animében láttam, vagy rusnya öregemberként volt ábrázolva (lásd pl: Basilisk), vagy pedig idegesítő kis mitugrászként, mint itt. ^^” Egyszer megnézném, hogy Douglas McArthur tábornok (vagyis az a fazon, akit az amerikaiak Japánba küldtek pacifikálni és demokratizálni a második világháború után) hogy jelenik meg a japán tömegkultúrában – állítólag van valami manga, ahol lecsapják a fejét egy katanával :dirr:

Szegény Oda Nobunaga itt meg a Hatodik Mennyei Démonkirály lett, és ő a főgonosz! XD Pedig ő semmivel sem volt rosszabb, mint bárki abban a korban – ha netán bővebben érdekelne valakit, itt van a magyar nyelvű wikipedia szócikk Oda-ról, kb elfogadható tükörfordítása az angolnak. (Egyébként Oda állítólag a nagoyai várban született. :))

Ja, és Akechi Mitsuhide. XD Talán nem lövök le nagy poént, ha elmondom, hogy a SengoBasa eseményei meglehetős szabadsággal kezelik a történelmi tényeket, így Oda itt nem Akechi árulásának válik áldozatává. Viszont Akechi már csak azért is érdekes lehet, mert akik olvasták a Sógunt, azok emlékezhetnek Mariko-ra, aki az egyik legszimpatikusabb karakter abban a történetben. Nos, ő Akechi Mitsuhide lánya. XD Úgyhogy a Sógun kedvelőinek már csak azért is érdemes belenézni a SengoBasa-ba, mert az ember találkozhat benne Mariko apukájával… :P


Végül ott van még Uesugi Kenshin ninjája, Kasuga, aki kb a „jó csaj” a sztoriban, valószínűleg ő az egyetlen szereplő, aki teljesen fikcionális. Azt leszámítva, hogy szemtelenül nagy mellekkel rajzolták meg, két dologról nevezetes: először is, még életemben nem láttam olyan szexi nindzsacuccokat, mint amiket hord; másodszor, már attól a csúcson van (természetesen rózsa- és sakuraszirmok özönében XD), ha imádott Kenshin-samája reá veti fényességes tekintetét… XD



Ezek után az ember felteheti a kérdést, hogy oké, de mi a történet? És a válasz: hát, az nincs. XD A szereplők mennek, cool-osan beállnak, és ütik egymást. :D Ennyi kb elég is, a harcok koreográfiái és effektjei, plusz a zene, a hangszínészi teljesítmények, a hangulat, a poénok, és a történelmi utalások elviszik a hátukon az egészet.

Szóval ez a sztori eszméletlenül fárasztó, ahogy vki fogalmazott, "tökéletes agyatlan kikapcsolódás", különösen ha az ember feje már tele van a megtanulandó szavakkal. XD Japán történelem iránt érdeklődőknek, valamint 300-fanoknak egyenesen kötelező :) Személy szerint engem remekül elszórakoztatott, és 2010-ben jön a folytatás... "Party ga mada owaranai ze! You see?" XD

Néhány ötletszerű megjegyzés a japán politikáról

Amikor Japánban közelednek az országgyűlési választások, a nagyvárosokban igen gyakran össze lehet futni hangszórós kocsikkal, akik a jelöltek nevét ordibálják és persze agyba-főbe dícsérik őket. Az emberek pedig oda se bagóznak rájuk. :) Sajátos kampánytechnika, azt hiszem… gondoljatok csak bele, milyen vicces lenne otthon, ha hangszórós kocsik járnák Budapestet és azt kiabálnák, hogy „Szavazzanak Bokros Lajosra! Bokros Lajos már bizonyított!! Ugye mindenki ismeri Bokros Lajost?!” XDDD Tudjátok, mire emlékeztetne ez? Úgy 6-10 éves korom körülről emlékszem teherautókra, ahonnan azt kiabálták ordenáré hangon, hogy „Krumplit vegyeneeeek! KRUMPLIT VEGYENEEEEEK!!!” XD Bár, számos politológiai és közgazdasági elemzés Schumpeter óta „politikai piacot” emleget, úgyhogy talán nem is kellene furcsának tartanunk ezt a „piaci kofa” stílust, nem? XD


Nos, mivel valószínűleg Zsófinál vagy Barbinál erről semennyit nem olvashatunk ;) tőlem viszont kifejezetten kérdezték az otthoniak, hogy mi is jellemző a japán politikai életre, ezért most nagyon röviden és ötletszerűen pár dolog. (Ezt a bejegyzést újra akartam írni, de lusta vagyok, úgyhogy elég összevissza maradt, ezért sorry. :P)



Szóval. Ugye az gondolom pártállásra való tekintet nélkül mindenki számára világos, hogy a volt szovjet érdekszférába tartozó kelet-európai országokban a politikai preferenciák törésvonalait alapvetően két dolog határozza meg: egyrészt az előző rendszerhez, másrészt a globalizációhoz való viszony. (Bár ez utóbbi szerintem inkább csak a politikai eliten belül jellegzetes, a társadalmon belül csak a „helyi globalizációs elit” és „az összes többiek” :P különíthetők el így, de ez a téma már nagyon messzire vezetne.) Ez a két antagonisztikus ellentét, plusz a folyamatosan válságos gazdasági helyzet nem csak a pártok, hanem a stabil szavazóbázisaik erős konfliktusaihoz vezet. Ha ezt összevetjük Japánnal: akárcsak Nyugat-Európában, itt sem volt „előző rendszer” sem „dicsőséges forradalom” (magyarul 名誉革命 :P), úgyhogy ez a konfliktusforrás kiesik. Ami pedig a globalizációt illeti: gondolom az is nyilvánvaló, hogy Japán nem az az ország, amelyiknek rosszat tenne a globális szabad verseny, még most is elég jelentős gazdasági potenciállal és társadalmi tőkével stb rendelkezik, - úgyhogy az a helyzet állt elő, hogy az emberek között a politikai alapú konfliktusoknak egyszerűen nincs alapjuk. Kb az a helyzet, hogy hagyják a politikusokat vitatkozni, és a politika a mindennapi életben semmiféle konfliktusforrást nem jelent. Érthető persze, hiszen egy kormányváltás olyan nagyon nem befolyásol semmit: nincsenek borzasztóan nagy különbségek pl a 自由民主党 (Liberális Demokrata Párt), vagy a 民主党 (szimplán: Demokrata Párt), vagy a Kómeitó között. És csak úgy mellesleg, kb 50 éve szinte folyamatosan a Liberális Demokrata Párt van kormányon…

Talán csak annyi a különbség, hogy ha egy politikai jobboldalhoz tartozó párt regnál, avagy egy nacionalistább érzelmű miniszterelnök lép színre, akkor a japán külpolitika némileg konfrontatívabbá válik – legalábbis a gesztusok szintjén (és most gondolatban húzzuk alá a „külpolitika” és „gesztusok” szavakat). Ahhoz természetesen a nacionalista pártoknak is van elég eszük, hogy tényleges konfrontációt ne akarjanak a többi ázsiai országgal (különösen ugye Kínával…) így tényleg csak a gesztusok maradnak, pl mikor Koizumi korábbi miniszterelnök meglátogatta a második világháborúban elesett japán katonák szentélyét a háború elvesztésének évfordulóján, és ezzel magára vonta Kína és Korea neheztelését.

(Egyébként ma a kormánypárt támogatottsága mindössze 17%, ami viszont viccesebb: mit gondoltok, a támogatóik nagy része milyen okot nevezett meg, ami miatt mellettük áll? Röhögni fogtok: azt, hogy „azért, mert ők vannak kormányon” XDDD)


Gondolom, arra már ez a rövid post is elegendő volt, hogy érzékeltesse, Japán politikai profilja mennyire nem hasonlít a miénkre Kelet-Európában. Másrészt valószínűleg sem az érzelmi alapú ellentétek, sem az érdektelen passzivitás nem tökéletes viszonyulás a közéleti kérdésekhez.


Hogy ne aludjatok el ezen a bejegyzésen, befejezésként hadd idézzek egy bulvárcikkből, ami a mostani japán miniszterelnökről szól, és amin én személy szerint halálra röhögtem magam – megnyugtató, hogy „hebrencsségben” még a mi politikusainkat is felül lehet múlni XD:

Sokat beszél, kommentál és nyilatkozik, és bizony olykor bakik is becsúsznak. Például amikor megköszönte Kim Dzsong Ilnek az észak-koreai atomprogramot, azt sejtetve, hogy ezzel elősegíti Japán esetleges atomfegyverkezését. De tett már nyilvánosan lekicsinylő megjegyzést az Alzheimer-kórosokra, aztán kifejtette, hogy a globális felmelegedés nem is olyan nagy baj, mert akkor legalább végre Hokkaidón is lehet rendesen rizst termelni, de a legélesebb ellenkezést az váltotta ki, amikor így írta le országát: „Japánnak egy nemzete van, egy nyelve, egy civilizációja, egy kultúrája és egy fajtája.” Mégsem lehet xenofóbiával vádolni, mert máshol meg azt mondta, hogy szeretné, ha Japán a gazdag öreg zsidók kedvenc végső otthona lehetne.”

És a legviccesebb:

Nagyon világosan, olykor durván fogalmazó, kiváló médiaszereplő, aki katolikus létére a mangapornó megszállott híve. Ez Japánban egyáltalán nem szégyen vagy titkolnivaló. A meseszerű szexfilmecskékről és képregényekről van szó, melyeket nagykanállal zabál a japán közönség, így Aszo is, aki a stanfordi időkben heti harminc ilyen magazint is átnézett. Sőt már külügyminiszterként díjat alapított a külföldi manga legjobb alkotóinak jutalmazására. Mindenesetre ez a szenvedélye nagyon népszerűvé tette az általában apolitikus japán fiatalság körében, és nagy egyetemi szónoklatai után mindig kap kérdést a mangáról.”


(NB. A „Hokkaidón is lehetne rizst termelni” és a „gazdag öreg zsidók végső otthona” a legjobb XD. Priceless, én mondom. Mondjuk azért a cikk írójának nem ártana tisztában lenni azzal, hogy manga =/= pornó… ^^”)

2009. június 14., vasárnap

Hosszú bejegyzés a hétről :)

2009. június 14., vasárnap


A héten csütörtökön a jogi karosok meghívtak minket ebédidőben „takoyaki-partira”. :) A „takoyaki”egy étel neve, ahol is a „tako” polipot, a „yaki” pedig „sültet” jelent, de ránézésre inkább hasonlít valamiféle golyóra, mint polipra. (Úgyhogy talán „polip-golyóknak” kéne fordítani.) Különösen egy kis szójaszósszal finom – úgy tűnik, a szójaszósz olyan a japán konyha számára, mint a Bazi nagy görög lagziban a vindex – kb mindenre rá lehet tenni. ^^” Ez az étel egyébként Osaka specialitása, és rólam elég elterjedt a japán barátaim körében, hogy különösen kedvelem Osakát, úgyhogy a welcome party-ra is úgy invitáltak anno, hogy „mindenképp jöjjek, mert lesz osakai étel” :) és valóban, kedvelem a takoyaki-t, de persze ilyen alkalmakra már csak a társaság miatt is eljövök. Ezen a mostanin megismertem egy angol és egy burmai (ha úgy tetszik: mianmari) srácot is, utóbbi az elején azzal szívatott, hogy megpróbálta beetetni velem, h Afganisztánból jött XD úgy látszik, ez standard poén errefelé. Ja, és kiderült, hogy a taiwani lányok mind olvasták az Earl Caint Yuki Kaori-tól XD Éljen a japán tömegkultúra nemzetközi népszerűsége! :P



Ha már ételekről beszéltem: nincs is jobb dolog vacsorára, mint egy kis sushi, némi gyömbér-savanyúsággal, és (természetesen) szójaszósszal… na jó Petra, nem fájdítom tovább a szívedet ;).


Ami a pénteki napot illeti, volt egy konferencia a Center of Asian Legal Exchanges szervezésében, egy amerikai jogfilozófus professzort hívtak meg, aki a rule of law (magyarul: joguralom, jogállamiság) témájáról tartott előadást angolul. Alapvetően az jutott eszembe, hogy úgy látszik, ilyen általános szinten megfogalmazva erről a témáról nekem már nemigen lehet újat mondani; de a a résztvevők többnyire a jogi kar angol nyelvű mester-programjának hallgatói voltak, és mindenféle olyan országokból jöttek (pl Mongólia, Kambodzsa, Mianmar, Kína), ahol a rule of law jóval kevésbé érvényesül, mint nálunk Európában, úgyhogy egészen érdekesek voltak a kérdéseik és reakcióik.


(Csak zárójelben: sokszor ér az a „vád” az ismerőseim részéről, hogy „elvont” vagyok, de tulajdonképp az az érzésem, hogy igaz, h a gondolkodásom sokkal jobban rááll az általános szintű, elméleti jellegű/absztraktnak tűnő összefüggésekre, DE soha nem érdekelt olyasmi, ami pusztán „legózás” és nincs valamilyen gyakorlati haszna/értelme is, a rendszerelmélettől kezdve az ökológiai közgazdaságtanon keresztül a jogszociológiáig. Pl ha konkrétan ennél a témánál maradunk: baromira nem mindegy egy társadalomban, hogy a törvények vagy az emberek uralmáról beszélünk, magyarul hogy a kormányzat és az állami szervek kötve vannak-e a jogszabályokhoz vagy nem – ennek elég durván messzemenő következményei tudnak lenni…)


Este rögtönöztünk egy kis sörözést Ghassennel és Ando-val, és egész kellemesen elbeszélgettünk. :) Amúgy sokszorosan szembesülök azzal, hogy mennyire szerencsés vagyok azzal, h ennyiféle embert ismerhetek, mivel így olyan nézőpontokkal és véleményekkel találkozom, amilyenek magamtól alapvetően eszembe sem jutnának. Például: mikor mondtam Ando-nak, hogy mennyire szerencsések ők Madagaszkáron abból a szempontból, hogy kb mindenki beszél franciául második nyelvként, és h milyen jó hogy ily módon kapásból tudnak egy világszerte beszélt nyelvet, ő elmondta, hogy ennek mennyi hátulütője van; egyrészt, hogy szerinte ma azok az országok, amelyek régebben angol gyarmatok voltak, azért vannak jobb helyzetben, mert az angolok nem léptek fel azzal az igénnyel, hogy a maguk képére formálják a bennszülötteket, a franciák viszont igen, ezért a madagaszkári nyelvet ma sem tartják túl sokra, nem nagyon alakult ki irodalom se, ráadásul ma is, ha valaki nem beszél franciául, vagy nem hajlandó franciául beszélni, arra ferde szemmel néznek Madagaszkáron; és h időről-időre mondania kell a feleségének is, hogy ugyan, ne beszéljenek már franciául, hanem beszéljenek madagaszkáriul… (Ja igen, Ando 30 éves, és felesége meg két gyereke van… O_O Ezen alaposan meglepődtem…)

Ezzel szemben, számunkra ugye teljesen evidens, hogy létezik magyar nyelv és irodalom, úgyhogy lehet, hogy ezt a puszta tényt sem kellene nyilvánvalóan adottnak tekintenünk, hanem esetleg értékelhetnénk is néha? Ezen szerintem érdemes elgondolkodni.


Szombaton (véééégre XD) elmentünk a jogi karosokkal nagoyai várhoz, ez a jó hír része. A rossz az, hogy elfelejtettem feltölteni a fényképezőgépemet, úgyhogy kb egy fotó után lemerült, így képeket most nem tudok mutatni. :(

Amúgy ez már a második kastély (avagy, ahogy itt nevezik: oshiro), amit megnézek Japánban – az első ugye az osakai vár volt tavaly szeptemberben, amiről mindig az jut eszembe, hogy mikor annak idején tizenegy éves koromban elolvastam James Clavell-től a Shogun-t, annyira megragadott az osakai vár leírása – amely állítólag az 1600-as években az akkori világ legnagyobb ilyen várkomplexuma volt – hogy az összes lego-váramat összeépítettem, és kineveztem osakai várnak XD. Szerencse azért, hogy a könyv utószavában írja a fordító, h ma hiába keresi az ember azt a bizonyos óriási osakai várat, úgyhogy nem számítottam arra, hogy valami nagy erődítményt látok majd- amit ma Osaka-jou-nak hívnak, az kb egy park fallal körülvéve, a közepén egy pagodával, amelyből viszont remek kilátás nyílik az Osaka Business Park-ra. Ehhez képest a nagoyai vár nagyobb valamivel, viszont érdekes módon a kilátás nem annyira jó, ha kinézünk a tetejéről. :( Sebaj, azért nagyon kellemes hely, amelybe jó japán szokás szerint beépítettek egy liftet is, pont mint Osakában. (Szerencsére itt viszont kihagyták a liftes csajt, aki mindig ugyanazt az ismertető szöveget mondja el a látogatóknak olyan rettenetes angol kiejtéssel, hogy kapásból az ugrik be, h ezt biztos betanulta, - és akkor az ember elgondolkozik, hogy micsoda munka ez már – ha a monotonitás fájna, üvöltene itt valaki… XD)


A vár után elmentünk enni, majd Osu-kannonba egy templomhoz, utána pedig a közakarat úgy döntött, hogy menjünk már el egy maid café-ba. ^^” Ezekről már hallottam korábban, de először nem jutott el a tudatomig, hogy miféle „Meido”-ról beszélnek a többiek - létezik egy „Meijo” és „Meiko” nevű metróállomás is, úgyhogy elképzelhetőnek tartottam, hogy van valami „Meido” is ^^” – aztán leesett, hogy a „maid” japános kiejtéséről van szó - különösen, mikor azt emlegették, hogy ilyenek vannak Akihabarában, Tokióban is. Szóval miről is van szó? Asszem ezek a maid café-k lassan már a japán kultúra részének tekinthetők, - azt mondhatnám, h valószínűleg hasonló okból népszerűek, mint a cosplay, Disneyland és hasonló dolgok, nevezetesen, az ittenieknek muszáj 100%-osan kikapcsolódni néha ahhoz, hogy kikerüljenek a mindennapok túlfűtött feszültségéből. A „maid café” pedig pontosan azt jelenti, amit a neve: vagyis szobalánynak öltözött csajok szolgálják ki az embert a kávéházban. XD Ez alapvetően elég röhejes, különösen, ha az ember tudja, hogy a japán eladók általában roppant udvarias stílusban beszélnek a vendégekkel, de az kb semmi ahhoz képest, amit ezek a „szobalányok” levágnak. XD Úgyhogy talán nem a puszta tény az érdekes az ittenieknek, hogy a pincérnők szobalánynak öltöznek, hanem az is, hogy eljátsszák hogy szobalányok és konkrétan „uruknak és parancsolójuknak” stb szólítják a vendéget – kb röpködnek a „goshujin-sama”-k és a „koko ni irasshaimasen deshou ka”-k meg a „taihen omatase itashimashite makoto ni moushiwake gozaimasen”, és a még ennél is émelyítőbben udvarias szövegek, és általában véve az egész környezet valami elképesztően giccses. XD Magamtól soha eszembe nem jutott volna ilyen helyre jönni, de így a többiekkel együtt jól elröhögcséltünk, úgyhogy érdekes tapasztalat volt XD. Fényképezni pedig az ilyen helyeken nem szabad, vajon miért?


Más. Azt hiszem említettem már, hogy a Jóisten mennyire egyengeti az utamat néha itt, és ennek újabb megnyilvánulásával találkoztam csütörtökön, mikor Enya-san újra elnézett a kollégiumba, beszélgettünk egy kicsit, szóba került, hogy Taiwanra készülök – és erre kapásból mondta, hogy van egy barátja Taiwanon, aki itt a Nagoya Egyetemen tanult közgazdaságtant, úgyhogy ha gondolom, beajánl hozzá :). Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy ez mennyire szerencsés dolog – egyrészt bármi történik az emberrel egy teljesen idegen környéken, legalább van valaki ott helyben, akihez lehet fordulni/kérdezni; másrészt, van valaki akitől lehet érdeklődni az ételekről, látnivalókról stb. :)


Egyébként a taiwani történelemről majd biztos fogok mesélni még egy kicsit itt, ha szóba kerül hogy miket néztem meg ott, de előrebocsátva: Taiwanon az idősebbek, már úgy értem azok, akik a második világháború előtt voltak gyerekek, többnyire tudnak japánul is, mivel Taiwan 1895 és 1945 között japán uralom alatt állt. Enya-san szerint kedvelik a japánokat, kellemes emlékeik vannak róluk – nos, nem vonom kétségbe Enya-san jóhiszeműségét, de az is ismeretes, hogy az ázsiai történelem japán verziója néha kissé eltér a többi országban elfogadottól. Például, ami tény: mikor a japánok Taiwanra jöttek, elég nagy ellenállással találkoztak, amit persze elég hamar le is törtek, nem túlságosan lágy módszerekkel. Viszont utána hamar elkezdtek utakat, iskolákat, kórházakat stb építeni, és alapvetően több módon kényelmesebbé tenni a taiwaniak életét, úgyhogy tényleg el tudom képzelni, hogy annyira nem utálják a japánokat, mint pl a kínaiak Nanjingben XD – különösen, ha összevetjük a japán uralom alatti kisebb mértékű és kevesebb repressziót azzal, ami a Kuomindang és Chang-Kai Shek csináltak 1945 után – állítólag az 1989-es Tienanmen téri események semmi ahhoz a mészárláshoz képest, amit ők zavartak le a taiwaniak körében, - ez közelebb is van időben, és még nagyon sokan élnek, akiknek a családtagjai tényleges szenvedő alanyai voltak a dolognak – melyhez képest a XIX. század végén Japán részéről tapasztalt kellemetlenségek már időben is távolabb van tőlük, ezt gondolom nem kell ragoznom tovább.

Még csak azt kéne eldöntenem, hogy most akkor átmenjek-e egy-két napra Hongkongba Taiwanról vagy ne? XD


Még valami. Mostanában rendeltem egy csomó könyvet a japán amazon.com-ról, amiket majd haza fogok küldözgetni szépen, amire szükségem lesz ahhoz, hogy haza tudjak menni 2011-ben. XD Ugyanis a helyzet a következő: ha úgy akarnám, a világ egyik legegyszerűbb dolga lenne a végtelenségig nyújtani az itt-tartózkodásomat, első körben mesterképzésre jelentkezéssel, ami még két év, aztán Ph.D-vel, ami még három – de ha a mostani két évnél tovább maradnék, akkor azt hiszem, akár alá is írhatok egy papírt, hogy itt élem le az életem hátralevő részét – ez a két év valószínűleg épp a határ, ami kibírható abból a szempontból, hogy az otthoniak még emlékeznek rám, én pedig tudok rázódni az otthoni életbe – de ha mondjuk még két évig maradnék, az nagyjából azt jelentené, hogy idegenként megyek haza a saját országomba… aminek ugye nem különösebben örülnék. A másik, amit szoktam mondani: az valószínűleg látható az itteni bejegyzésekből is, hogy imádok itt lenni – külföldi tanulóként. De teljesen más dolog Japánban tanulni és kutatni – és teljesen más dolog itt élni és dolgozni, azt hiszem. Annál is inkább, hogy Kínát is szeretném majd kipróbálni valamikor egy kicsit hosszabb időre, mondjuk úgy egy évre XD de ez még nagyon a jövő zenéje.


Másrészt, nem csak nyelvtudást tökéletesíteni, hanem tudományos pályát megalapozni is jöttem ide- és a két év baromira nem elég ahhoz, hogy mindent el tudjak olvasni és meg tudjak tanulni, ami adott esetben elég egy disszertációhoz. Úgyhogy, mi a kiskapu ebben az esetben? Nyilván az, hogy elolvasok mindent, amit csak lehet, amit meg nem tudok, azt beszerzem és hazajuttatom. Úgyhogy, míg otthon kb minden pénzemet különböző dolgok tanulására költöttem, addig itt alapvetően könyvekre és utazásra fogom. (De hát miért is a jövő idő? Most is arra költöm…)


Persze elméletileg elképzelhető, hogy meggondolom magam és itt akarok letelepedni, de jelen pillanatban nem tartom túl valószínűnek, hogy így legyen. Tulajdonképpen az is jó érzés lesz, hogy miután hazamentem, el tudom mesélni azokat a dolgokat, amiket itt tapasztaltam/tanultam (a szakmai részét nyilván elsősorban az egyetemen). Amúgy is, egyesek szerint 2012-ben jön a világvége, és e jeles eseményt szeretném a családtagjaim és az otthoni barátaim társaságában ünnepelni… XD


Ja, és valami miatt a napokban elég sokat hallgatom a Sunset Boulevard Webber-féle musical-változatát. Érdekes, úgy tűnik, hogy valahol épp úgy az „amerikai álom” széthullásáról szól, mint Fitzgerald Nagy Gatsby-je. Viszont a legjobb része pont az a dal, ahol még a filmvászonra való visszatérésről álmodik a főhősnőnk…


Legközelebbig sziasztok!

2009. június 10., szerda

A "japán eredetiség mítosza" (?) Part 1.

2009. június 10., szerda

Tudományos ismeretterjesztés, vagy inkább problémafelvetés következik. :) Akit már a cím elriasztott, annak engedélyezem, hogy abbahagyja az olvasást és hentai mangát nézegessen e bejegyzés helyett XD


Mikor tavaly ősszel Osakában, a Kansai Centerben „nyaraltam”, volt ott egy Nakajima nevezetű tanár, aki amúgy elég furcsa ember volt, de szórakoztatóan poénkodott az óráin. Már nem is tudom, mivel kapcsolatban került elő, mindenesetre valamelyik előadáson elkezdett mesélni arról, hogy míg a tokiói emberek általában hidegek, kimértek és „fenn hordják az orrukat”, addig az osakaiak mennyire jó fejek, közvetlenek, és ha az ember eltéved az utcán, úgy kell elhessegetni őket, annyira segíteni akarnak :). Abban az időben még nem volt teljesen biztos, hogy Nagoyába jövök vissza, komoly esély volt Kyoto-ra is, úgyhogy megkérdeztem, hogy „és akkor a kyotoiak milyenek?” mire azt a választ kaptam, hogy közel állnak az osakaiakhoz, de inkább hajlamosak az ironikus viccelődésre…



Kedves Olvasó, talán Neked is feltűnik, ami nekem: mennyire abszurd már, h egy tanár (sőt, egy rakás könyv is, bővebben erről ld lentebb) teljes komolysággal áll neki fejtegetni egy csomó sztereotípiát, aminek logikailag egyértelműen nincs is alapja, - ha az ember belegondol, miért is határozná meg valaki viselkedését ilyen szinten az, hogy az ország melyik régiójában lakik?! Persze, az élőlények adoptálódnak a környezetükhöz stb, ezt mindenki tudja alapvető ökológiai ismereteiből – de hogy az emberek megnyilvánulásai ennyire tükröznék a környezetüket, az elsőre elég abszurd. Másodikra is. xD


Annál inkább figyelemre méltó, hogy nagyon sokan tényleg így gondolják – vagyis, az ilyen és hasonló sztereotípiákat csakugyan beveszik. Nem csak a japánok, hanem pl a „laza osakaiak- merev tokióiak” kontrasztot sikeresen be tudják etetni a külföldiekkel is; például, amikor mentünk vissza Osakaba a tokiói három napunk után, Geoffry-val, a perui sráccal beszélgettem, aki megjegyezte, hogy „hát igen, a tokióiak tényleg mennyire ridegek” („Yappari, Tokyo no hito wa tsumetai ne…”) merthogy megkérdezett valakit egyik este, hogy hogyan jut vissza a kollégiumunkba, de az röviden azt mondta neki, hogy fogalma sincs… XD


Mint mondtam, nem csak a japánok egymás között: a külföldiek is tudnak mondani ezernyi általánosítást a japánokról, és a japánok is kommunikálnak ilyeneket a külföldiek felé. Tisztaság – és rendmániásak, udvariasak, hajlonganak, tisztelik az ősöket, melómániások… stb stb stb, valószínűleg bárki hosszan folytathatná a sort. Vagy, hogy szűkebb szakterületemre tévedjek: a japánok nem szeretik a jogot, pszichológiai ellenállás van bennük a pereskedéssel szemben, nincs „jogi tudatosságuk” (法意識), jogot érvényesíteni szégyen; és előkerülnek olyan „kultúra mintái” fogalmak, mint on, giri, ninjou… üssétek csak fel a Krizantém és Kardot. Vagy Noda Yoshiyuki, az Introduction to the Japanese Law című, eredetileg franciául publikált művét, ami Nyugaton kb az első japán jogi kultúrával kapcsolatban megjelent írás volt, egy teljes fejezetet szentel a japán nemzeti karakter ismertetésének és annak, hogy ez milyen hatással van a jogrendszerükre… (És jönnek a „Les Japonais n’aime pas le droit” és tsai…) Hogy Kawashima Takeyoshi kultúra-alapú jogszociológiai elméletét már ne is keverjem ide.


Erről a témáról azt hiszem, nem lehet úgy beszélni, hogy az ember ne keveredne többszörös ellentmondásba saját magával; sőt, belemenni egy diskurzusba erről a kérdésről, már önmagában egy óriási ellentmondás. Hiszen ha azzal kezdem a történetemet, hogy „a japánok általánosító kijelentéseket tesznek arról, hogy milyenek és hogy gondolkoznak” aztán azt mondom „ez tévedés, valójában nem tehetünk ilyen kijelentéseket” – akkor figyelmen kívül hagyom, hogy említett kijelentések mégiscsak keletkeztek valahogy, és hatással vannak vagy legalábbis lehetnek arra, hogy az emberek milyen véleményeket alkotnak másokról, ill saját magukról. (Íme, Anyag és Eszme mily sajátos módon hatja át magát Távol-Keleten! :) Komolyan, egyszer már az is eszembe jutott, hogy akik Osakába költöznek v ott laknak, tudván, hogy milyen kép él az osakaiakról, félig-meddig öntudatlanul maguk is elkezdenek úgy viselkedni…XD és persze ízes kansai-i tájszólásban beszélni XD) A vicc csak az, hogy a témához kapcsolódó nagyon sok tudományos igényével fellépő írás tökéletesen abszurd dolgokat próbál bizonyítani. A kedvencem pl, mikor valaki azt akarta bemesélni, hogy a japánok a majmok külön fajától származnak (most attól eltekintve hogy szerintem az egész evolúció-elmélet baromság – aki e kijelentésem alapján hülyének néz, az pörgesse át a Tudományos forradalmak szerkezetét Kuhn-tól, aztán vessen egy pillantást a az egész evolúció-témáról mostanában folyó diskurzusra, - íme, a paradigma épp szakadozik XD – szóval ez így önmagában is röhejes XD)... Peter Dale-nek van egy könyve, azzal a sokatmondó címmel, amit e bejegyzésem is kapott: „The Myth of Japanese Uniqueness”, és ennek a bevezetésében ironizál azon, hogyha az angoloknál valaki mondjuk a „gentleman” „fair play” és hasonló fogalmak elemzéséről, vagy az időjárásnak a parlamentáris intézményrendszerre gyakorolt hatásáról írna tanulmányokat, és ezt tudományként próbálná eladni, valószínűleg kiröhögnék. Ehhez képest a japánoknál az ilyen jellegű írások, ha nem is mindennaposak, de elég megszokottak, és sok esetben a külföldi szerzők is „a japán kultúra egyedisége” címszó alá sorolható cuccokat tesznek le az asztalra. A japán társadalom és jogrendszer kapcsolatának témájából pedig az angolul hozzáférhető írások túlnyomó többsége ezt a szemléletet tükrözi.


Ez a téma – persze a jog és társadalom kapcsolatának szempontjából – tulajdonképpen részletesen kifejtésre fog kerülni a doktori disszertációmban, és írtam róla már egy keveset a szakdolgozatom elején is, de azt hiszem, hogy ha általánosságban mesélek róla, akkor bárki számára – értsd: nem szakmai szempontból is – érdekes lehet. Ha kedvem lesz, meg persze olvasok valami relevánsat, majd még írok erről, később majd elmesélem a hipotézisem ezzel az egész problémával – jelesül azzal, hogy „tényleg teljesen eredetiek a japánok, tehetünk általános megállapításokat a japánokról, és minimum ideáltipikus módon, igazak-e azok az általánosítások, amiket mindig hallani? Hol van a határ a tényleges eredetiség és az abszurd általánosítások között?” – kapcsolatban… de ez a bejegyzés már így is baromi hosszú lett, a fentiekkel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy mennyire problémás tud lenni egy kellőképp árnyalt elemzést adni erről a társadalomról és annak bármelyik jelenségéről, pl a jogról is. Úgyhogy nincs könnyű dolgom… XD (Csak zárójelben: és akkor még nem is beszéltem a kínai kultúráról, ami már teljesen más történet…)


Még egy apróság: tapasztalatom szerint annyi minimum igaz a japánokról szóló általánosításokból, hogy a csoport nagyobb hangsúlyt kap, mint Nyugaton. Azt ember személyes tapasztalata persze többnyire nem bír túlságosan nagy bizonyító erővel, de az már így itt-tartózkodásom elején is feltűnő, hogy a legtöbb japán, akit ismerek, messze nagyobb hangsúlyt fektet a csoporthoz tartozásra, mint mi Európában, lásd pl mikor Enya-san a kollégiumi welcome partynkon úgy mutatkozott be, hogy „én egy másik csoport részéről vagyok itt” (ti mint a nénikék akik a party-t rendezték); vagy Idotáék, különösen az anyuka (Mayumi), aki a Hippo Family Club-hoz való tartozását úgy fejezi ki, hogy 10 különböző nyelven hallgatja a víziló meséjét, mely nyelvek közül amúgy egyet sem beszél…XD hát igen, ezek a „csoport része vagyunk” megnyilvánulások néha furcsák, viccesek vagy gyerekesek is lehetnek számunkra – vagy éppenséggel a hideg futkos a hátunkon tőlük, lásd a vállalati indulókat. XD


Nem, nincs konklúzióm... még hipotézisem is alig van, következtetések majd pár év múlva. Remélhetőleg kialakul, mire fakultatív órát tartok majd e témából otthon az ELTÉn... :)

2009. június 9., kedd

Eszembe jutott...

2009. június 9., kedd

…hogy a minap ismét tanultam egy érdekeset, ezúttal Paul-tól: jelesül azt, hogy egy híres kínai mondás hogy hangzik eredeti nyelven. Aki kitalálja, hogy melyik mondásról van szó, az vendégem egy italra (ha Japánban találkozunk, igény szerint: umeshu-ra). Nyugi, segítek (lásd a „mondta” kezdetű mondatot ;)), és nem kell hozzá kínaiul tudni, elég némi politikatörténeti ismeret (ha meg valaki ismer pár kanjit, annak különösen könnyű dolga van :)). Személy szerint ezen a mondáson én kb tíz percig nevettem, mikor először hallottam, annyira zseniálisan pragmatikus… XD Íme:


不管是白猫还是黑猫,能抓住老鼠,就是好猫。” – mondta röhögve Deng elvtárs, és vörös kapitalizmust csinált a kommunizmusból Kínában. :dirr: XDDD


Amúgy most nézem, hogy a korábbi bejegyzéseim alapján akár azt is hihetné az olvasó, hogy én mennyire sinofil vagyok (fenti mondat után ez kissé morbid lehet, főleg azoknak, akik tudják, mennyire „kedvelem” a kommunizmus minden megjelenési formáját xD), mivel kb minden post-ban öntudatlanul elejtek pár utalást, hogy mennyire bírom a kínaiakat – de azt hiszem, inkább egyszerűen Távol-Kelet rajongónak vagyok tekinthető, amibe beletartozik az immár szokásosnak mondható japanofíliám is. XD Persze nagyon jóban vagyok az itteni kínaiakkal, főleg Paul meg Shinchi aranyosak (előbbi kicsit olyan, amilyennek Bruce Lee-t képzelné az ember fiatal korában, hehe), meg van pár csomó lány, akiket szintén nagyon kedvelek, csak mindig elfelejtem a nevüket ^^”. Érdekesség egyébként, hogy míg a kanjikat nem használó külföldiek hivatalos neve japánul a nevük átírása katakana szótagírással (így lesz „Péter”-ből ペーテル, azaz „Peeteru”) addig a kínaiaknál és más kanji-használó népek esetében úgy oldják meg az átírást, hogy simán veszik az adott név írásjeleinek japán olvasatát; tehát, ha 柯静翔 nevét kínaiul „Ke Jing-Xiang” (ejtsd kb: Khö Tying-hszieng XD) – nak ejtjük, addig a kanjikat japánul olvasva azt kapjuk, hogy Ka Seisho, ami egyébként szerintem sokkal aranyosabban hangzik. ^_^ Úgyhogy a kínaiak és koreaiak között errefelé hemzsegnek a Gyooka, Denjun, Naree, Rii stb nevűek. Eredeti nevük gyakran rejtély marad. ^^”


Ami még eszembe jutott: legutóbb említettem, hogy esetleg érdekes lehet, h milyen kutyákat is tartanak errefelé. Nos, a legnépszerűbbek ezek a jószágok:




Ezek a shiba nevezetű kutyák elég kis testű állatok, minden valószínűség szerint azért, hogy elférjenek a lakásokban. ^^” Tényleg elképesztően sokat látni belőlük, kb minden második sétáltatott kutya ez a fajta (ezen kívül pincsi-féleségeket lehet látni leginkább; kellemes élmény volt amúgy egyszer összefutni három golden retriverrel Sakae-ban *_* de ha egyszer berni pásztort látnék itt, biztos elfogna a könnyes nosztalgia ^^”). A magam részéről ha kutyáról van szó, inkább a nagy testű fajták pártján vagyok, ha egyszer kutya, akkor ne macskaeledel legyen, hanem kergesse el a macskát (de még jobb, ha megfogja :dirr: xD), de a shiba-k tényleg nagyon aranyosak! ^_^


Persze nem mindenki ragaszkodik a kutyához mint házi kedvenchez - tegnap Gokiso felé sétáltam, mikor összefutottam egy emberrel, aki egy malacot sétáltatott XD igaz, nem volt még vágáskész méretű, de azért nem is egy Mazsola, ráadásul, amin a hasamat fogtam a röhögéstől (a puszta tény mellett, hogy vannak olyan kretének, akik disznókat sétáltatnak az utcán), hogy nem volt elég a póráz, hanem valami spéci hám kellett hozzá, hogy a disznó meg ne szökjön, és a kedves gazdája még így is nehezen birkózott meg vele XD. Ekkora röhögőgörcs ritkán jön rám az utcán, csak azt sajnálom, hogy a fényképezőgépem nem volt nálam… LOL.