2009. július 17., péntek

Forró nyári napok

2009. július 17., péntek

Mostanában kegyetlenül meleg van Nagoyában, én pedig kegyetlenül lusta vagyok. :P Ennek ellenére annyi minden történet, hogy nem is tudom, honnan kezdjem mesélni. XD Mondjuk hétfőtől, amikor is rögtönöztünk egy bulit Liammal és Paullal, jó későn este- elmentünk sört venni, aztán pár hamburgerrel folytattuk – ami vicces volt, hogy Liam elment aludni, aztán hallott minket az udvarról, és hiába volt pizsamában, mikor felkiabáltunk neki, hogy jöjjön, kapásból jött XDDD. Hát, nem lehet rá mondani, hogy nélkülözné a spontaneitást! :P Aztán kiültünk a kollégium hátsó kertjébe inni, és úgy adódott, hogy a beszélgetésünk a „múltunk sötét foltjai” című fejezetre terelődött. Ezzel kapcsolatban annyit, hogy soha sem gondoltam volna, hogy Liammal és Paullal, akik mindketten nagyszerű emberek, ilyesmik történhettek – bár, velem összehasonlítva: nálam is voltak sötét időszakok, de nekem sohasem a többi emberrel (értsd: rendőrségi ügyek stb ^^”) volt problémám, hanem csak a saját személyiségemmel – voltam annyira „udvarias”, hogy adott esetben valószínűleg rajtam kívül senki nem vette észre, hogy, hogy a jó öreg Hideaki Anno-t idézzem, „épp hogy csak nem vagyok halott”… XDDD Ehhez képest főleg amiket Liam csinált… háát… ^^;;. Mindegy, a lényeg, hogy sikerült felülkerekednie(-ük, -ünk) a régi dolgokon, és ha ilyeneket hall, az ember sokkal jobban tudja értékelni a saját szerencséjét, jobb kiindulását/ körülményeit (na nem mintha én alapból nem értékelném, ugye).



Mond valakinek valamit az a cím, hogy Red Cliff (A Vörös Szirt -赤壁, Chì Bì)? Ez egy monumentális kínai történelmi film (2008-09), eszméletlen méretű költségvetéssel és ehhez mérhető minőséggel – mintegy bizonyítandó, hogy a Középső Birodalomnak ma már arra is telik, hogy a Gyűrűk Ura filmekhez foghatót alkosson. :P A kínai regényirodalom négy klasszikusa egyikének (A Három Királyság Románca) eseményeit eleveníti fel – pontosabban, nem a regényen alapszik, hanem a regény történeti alapjain. Amúgy a Négy Klasszikus közül a másik hármat (Nyugati utazás, Vízparti történet, A Vörös Szoba álma) olvastam, erről a „Három Királyság”-ról viszont épp hogy csak hallottam (jellemző, mi? ^^”), de ezekről érdemes tudni, hogy a mai napig nagyon népszerűek Kínában, óriási mennyiségű színpadi, film, sorozat, opera stb feldolgozásuk létezik, és állítólag a kínaiak úgy tekintenek a szereplőikre, mint jó ismerőseikre.





Ezt hétfő este a gyakorlatban is tapasztalhattam, amikor is Paullal együtt néztük meg a filmet – mindegyik szereplőt kapásból felismerte (hogy csinálta, nem tudom… O_o), és ontotta a tudnivalókat róluk… XD pl ha valaki nagyon okos, arra azt mondják: „olyan, mint Guan Yu”, mert ő mindenhez értett, minden hangszeren tudott játszani, és minden tudományban otthon volt; ha valakinek csak ereje van, de nem tud gondolkodni, azt Zhang Fei-hez hasonlítják stb. Sőt van egy karakter, nem emlékszem kicsoda, aki Hongkongban egyfajta népi istenséggé vált, úgyhogy imádkozni is szoktak hozzá XD. Jah, korábban is olvastam már több helyen, hogy a klasszikus kínai történelem olyan Ázsiában, mint ahogy mi tekintünk a görög-római történetelem eseményeire, avagy a görög-római mitológiára; de egészen különleges élmény volt „élesben” szembesülni azzal, hogy mi Európában mennyire nem ismerjük ezeket a személyeket/történeteket, és hogy egy kínainak ezek mennyire ismerősek. Én is hiába olvastam hármat a Négy Klasszikusból, mindegyik olyan eszméletlen mennyiségű szereplőt vonultat fel, hogy még a nevüket se tudtam mind megjegyezni... ^^;; Talán ezért tűnt úgy számomra annak idején a Zu Háborúja, hogy „esemény mindig van, cselekmény meg semmi”, mert az a film kb egy perc alatt rázúdítja az emberre a fél kínai mitológiát, és ha a néző számára alapvetően nem ismeretesek a karakterek, akkor csak kapkodja a fejét, hogy „most mi van?!”.


Úgyhogy van még mit tanulnom sinológiából, az biztos… XD Talán a XX. század történelmének eseményei azok, amiket mind Japán, mind Kína vonatkozásban kicsit jobban szoktunk ismerni, de tény, hogy Kína régebbi története még Japánénál is jobban rejtély számunkra. ^^””



Kedden ellopták a biciklimet. :(


Igen, jól olvastátok, ELLOPTÁK a biciklimet, Japánban. XDDD Sz’al, Magyarországon, ugye soha nem hagynám ott a kerékpáromat lánc nélkül, de Japánban az életben nem számítottam volna ilyesmire… A lehető legegyszerűbb történet: otthagytam egy bolt előtt, és mire kijöttem, már nem volt ott. O_o Alapvetően azon csodálkozom, hogy ki a francnak kellhetett, mikor semmi extra felszerelés nem volt rajta (se sebváltó, se lámpa, se semmi), öreg volt, csúnya és pár helyen enyhén rozsdás is?! Ha az aluljárók tele lennének hajléktalanokkal, mint otthon, akkor azt mondanám, hogy érthető, van rá kereslet; de itt még csak hajléktalanok sincsenek, úgyhogy nem értem, mégis, KINEK kellhet egy ilyen? O_O


Mindegy, nézzük a dolog jó oldalát.

- Ingyen kaptam a biciklit, úgyhogy tulajdonképp nem olyan jelentős a veszteségem. Persze így se jó, hogy elvitték – ugye az embernek az se kellemes, ha pl a karácsonyi ajándékának lába kél XD – de messze nagyobb szívás lett volna, ha én veszem meg.

- Kicsit gyakorolhattam a hivatali ügyintézést: elmentem a kerületi rendőrségre, és bejelentést tettem, ott szépen felvették az adatokat, stb. Amúgy a bicikli-lopás regisztrálására külön űrlap van a rendőrségen, úgy látszik, ez amolyan tucatbűncselekmény errefelé XD és a rendőr, akivel beszéltem, már-már szokásosnak tekinthető módon csodálkozott, hogy mennyire jól tudok japánul XD.

- Úgyhogy most megláthatom a gyakorlatban, hogy a japán rendőrség mennyire hatékony és hogy a bicikli-regisztrációnak tényleg volt-e valami értelme :P ily módon közelebb kerülök a társadalmi valóság megismeréséhez! XDDD

Egy dolog azonban biztos: akár visszakapom a biciklimet, akár újat szerzek, mostantól mindig hozzá fogom láncolni egy nehezen mozdítható tárgyhoz. :P



Hű, kedd este egy olyan dúúúrva bulit tartottunk, hogy az még otthoni mércével mérve is extra-nagyszabásúnak tekinthető!!! XDDD Kezdődött azzal, hogy Paul mondta, h főzni fog vmit, én meg hozzak sört. Egészen finomat főzött, valamit hússal, gombával és csípős paprikával, plusz természetesen rizs körettel, mondtam is neki, majd tanítson meg rá. A szokásos résztvevőkön kívül, kivételesen eljött Ampana is, akiről szerintem még sohasem írtam: Pápua-Új-Guineából érkezett, és kezdettől az volt a benyomásom róla, hogy nagyon gátlásos, talán valamiféle kisebbségi érzés miatt alig beszél, akkor is halk, udvarias és mély hangon. Na kedd este ez megváltozott. XD Annyit ivott, mint a gödény, aztán elkezdett szónokolni, össze-vissza beszélt, mint valami politikus, óriási hangon! ^_^ Hihetetlen szórakoztató volt XDDD később Liamék mondták, hogy hozzam a csellómat, játsszak valamit – kész nosztalgia, otthon is volt valamikor egy olyan bulink, ahol úgy reggel 7 körül előkerült a hangszerem! XD Kb reggelig dumáltunk, én egy kicsit korábban elmentem aludni, és 11:00-kor keltem, de pl Paul délben, Ando és Christian délután 15:00 körül keltek fel. ^^








Másnap este Paul mutatott pár egészen érdekes fényképet, amit Xianmenben készített egy állatról, íme (teljes mérethez klikk a képre):




Fogalmam sincs, mi ez az izé, de teljesen olyan, mint valami ős-rák, legalábbis pár millió évvel ezelőtt élt élőlényekről szóló könyvekben láthat az ember hasonló rusnyaságokat... ^^;; A kínaiak amúgy szimplán 海怪 (hai3guai4)-nak, „tengeri szörny”-nek hívják, és most jön a slusszpoén: Paul azt mondta, hogy vannak területek (Guangdongban, magyarul Kantonban), ahol megeszik ezt a dögöt! O_o Mondjuk ő meg a barátai képtelenek lettek volna enni belőle, és szerintem én is, már ha tudom, hogy amit eszek, az ez ^^;; de jah, bizonyos helyeken (leginkább Kantonban) a kínai étkezési szokások kifejezetten röhejesek, vagy inkább ijesztőek. XD



Csütörtökön elmentem a Nagoyai Bevándorlási Hivatalba (Immigration Bureau), hogy szerezzek Re-entry Permit-t, ami szükséges ahhoz, hogy ne kelljen a teljes regisztrációs procedúrát újra végigcsinálnom, amikor hazajövök majd Taiwanról. Aztán vissza Nagoya station felé jöttem, és bementem egy moziba, megnézni egy új filmet, amely a Neon Genesis Evangelion kultikus történetét újrafeldolgozó tetralógia második darabja. =) (Evangelon Shin Gekijou-ban: Ha; avagy EVANGELION 2.0 – You can (not) advance)



Mondjuk alapvetően nem szoktam egyedül moziba járni, épp úgy, mint a koncert, társas élmény számomra, és gondolkoztam is rajta, h van-e értelme egyedül elmennem erre a filmre, de hát végül is Japánban vagyok, meg amúgy is: nosztalgia, meg ki tudja, mikor lesz újra lehetőségem NGE-t mozivásznon nézni?! Sajnos, az itteni barátaim közül kb senki nincs, akit ez a film érdekelne, meg különösképp még randi-programnak se lenne jó CUCC (kivéve, ha az ember partnere is otthon van ebben a műfajban/sztoriban :P), úgyhogy vagy nézem egyedül, vagy cancel. XD


Felteszem, e blog olvasóinak többségét nem különösebben érdekli, hogy mi volt a konkrét benyomásom erről a filmről, meg hogy miről is szól pontosan, de ha valaki mégis kíváncsi rá, előbbiről részletesen írtam pl itt. Csak egy mondat: egészen kivételesen nagyszerű élmény volt, remek science-fiction kalandfilm lett ez az újrafeldolgozás, tizedannyi lélekábrázolás, depresszió, önsajnálat, lelkizés, vagy netes divatszóval: angst sincs benne, mint az eredeti sorozatban, van viszont tízszer annyi akció! XDDD És ebből még az orrpöccintés is kimaradt…


…elgáncsolás van helyette. XD


A mozik amúgy mindenhol ugyanolyanok, ezért nem csináltam fotót sem a helyszínről; érdekes viszont, hogy a nézőközönség nem röhögött, még csak nem is kuncogott még a legviccesebb jeleneteken sem O_o és a film végén egészen a feliratok végéig nyugodtan ülve maradt mindenki – nem úgy, mint nálunk, ahol az utolsó képkocka után mindenki feláll és rohan kifelé. =P


Mindegy, ez a mozizás remek élmény volt – az jutott eszembe, hogy bárcsak azok az otthoni barátaim, akiket érdekelne ez a történet, velem lehettek volna. =) Bár, japán nyelven, felirat nélkül nézve, ki tudja, mit értek volna vele… :P XD


Legközelebbig mindenkinek minden jót! :)

2009. július 8., szerda

Ami legutóbb kimaradt

2009. július 8., szerda

Például az, hogy a hetedik hónap hetedik napja Tanabata-ünnep Japánban. Ennek a részletes ismertetését talán inkább egy japán szakosra kéne hagynom (pl Ami-chan?), különösen, hogy lusta vagyok összefoglalni, hogy milyen legendára épül ez az egész- de, hogy ne kelljen keresnetek, röviden idéznék pár kompetensebb, vagy egyszerűen csak vállalkozóbb szellemű embert:


A Tanabata fesztivál kínai eredetű. Általában hetedik hó hetedikén ünneplik, de vannak olyan területek Japánban, ahol inkább átcsúszott augusztusra és összekavarodik az obonnal. Ilyenkor májusfa jellegű, színes szalagokkal, egyebekkel díszített "július-bambuszt" :) állítanak fel úton-útfélen. Ezekre aggatják fel az emberek papírra írt kívánságaikat is, remélve, hogy így megvalósulnak…


A kínai mese szerint egymásba szeretett a pásztorkodó-földműves Hikoboshi és a szövő-fonó Orihime. Nagyon boldogok voltak és összeházasodtak (itt lenne vége ugye egy szokásos nyugati jellegű mesének). Igen ám, de annyira nagyon szerették egymást éjt nappallá téve, hogy elhanyagolták a munkáikat. Az ég királya ezen úgy felháborodott, hogy egy széles folyóval választotta el egymástól a szerelmeseket. Évente csak egy nap találkozhatnak, a Tanabata idején: Orihime a Vega, Hikoboshi az Altair csillag - ilyenkor kelhetnek csak át az égi folyón, a Tejúton.


Némileg részletesebben:


http://asianinvasion.blog.hu/2009/07/07/tanabata


Igaz, hogy a Tanabata elvileg tegnap volt, de azért már múlt csütörtökön rendeztünk ez alkalomból egy kis összejövetelt a jogi karosokkal- és mint fentebb is olvashattátok, készítettünk kívánság-papírokat, amiket felerősítettünk a fákra (érdekes, ezeket a kívánságokat nem kell úgy titokban tartani, mint nálunk, ha ilyesmire kerül sor- de én azért engedelmetekkel nem osztom meg veletek a sajátomat :P), meg egy „soumen” nevű tésztafélét ettünk, ami ilyenkor a hagyományos étel- mondjuk engem túlságosan az otthoni húsleves tésztájára emlékeztet ahhoz, hogy nagyobb mennyiség elfogyasztását élvezni tudjam belőle, de persze megkóstolni nagyon finom volt.


Ma olyasmiben is részem volt, amiben könnyen lehet, hogy nem lesz többet az életben: kora reggel ellátogattunk egy szumó-edzésre XD. Szerencsétlen szumósok ugyanis napi három, több órás edzéssel kell megbirkózzanak, és a reggeli 6:00-kor kezdődik, mi 7:00-re mentünk oda. Mit mondjak, érdekes tapasztalat volt- igaz, hogy néha nézek szumót a tv-ben, de azért mégse ugyanaz, mint élőben látni ezeket az embereket. Még akkor is, ha nagy részük nem az a nehézsúlyú, akiket mondjuk a Harubasho bajnokságon láthat az ember- ezeket egyébként a többiek látványosan kiemelt tisztelettel szokták köszönteni, ahogy azt az öregembert is, aki csak jött, aztán leült újságot olvasni XD gondolom, ő valami régi nagymester lehetett. Amúgy az edzésük nagy része abból áll, hogy baromi magasra emelik az egyik lábukat, aztán dobbantanak. :) Aztán ha sorra kerülnek, egy kör közepén gyakorolhatják, amit a bajnokságon majd élesben kell előadniuk, magyarul kinyomni az ellenfelüket a körből. Kár, hogy fényképeket nem lehetett készíteni, de szerintem mindenki el tudja képzelni, hogy a szumó-birkózók hogy néznek ki. :P Egyébként az edzést egy bambuszliget közepén, egy kocsiszín-szerű, fedett, de oldalról nyitott helyen tartják, az időjárás viszontagságaira tekintet nélkül (értsd: télen-nyáron ugyanabban az ágyékkötőben XD).


Erre a programra eljött egy üzbegisztáni srác és egy tadszikisztáni lány, akiket korábban nem ismertem, de nagyon aranyosak voltak, az esemény után beültem velük egy kávézóba reggelizni és beszélgetni. Egyébként nem tudom, Tadzsikisztánban mennyire veszik komolyan az iszlám vallást, mindenesetre ez a lány fátyol stb nélkül, teljesen lazán jelent meg, és szerintem a srác sem lehet különösebben elkötelezett muszlim hívő (ahogy egyébként Paul sem az, de hát a kínaiaknál a vallás ugye elég laza dolog- erről pl Zoli is tudna mesélni, ugye :)). Erről amúgy később még lehet hogy írok, de előrebocsátva: én minden vallást a messzemenőkig tisztelek, DE nem tehetek róla, egyszerűen zavaró látni a szerencsétlen „bocsánatot kérek hogy vagyok” stílusú üzbegisztáni lányokat, akik úgy hordják azt a rohadt fátylat, mint a megalázottságuk jelképét… azt hiszem, inkább az ilyen társadalmakba kellenének inkább a feministák, szüfrazsettek és hasonlók… Mindegy, szóval úgy látszik, a tadzsikisztániak és üzbegisztániak között is vannak, akik ezt az egész dolgot nem veszik különösebben komolyan :). Remekül elbeszélgettem kettejükkel, úgyhogy remélem még fogunk találkozni. :) Tényleg, nagyon sok nagyszerű embert lehet megismerni itt…



Aztán, kedden tartottak egy workshopot a költözéssel kapcsolatban- ugyanis a kollégiumban csak októberig lakhatunk, onnantól kezdve át kell mennünk vhova máshova, mivel az egyetemi kollégiumi férőhelyek száma korlátozott, ezért fél év után át kell engednünk őket az újonnan érkezőknek és saját lakásba költöznünk. Ez engem személy szerint nem tölt el különösebb örömmel, - Carlos pl azt mondta, hogy örül, hogy végre saját fürdőszobája, konyhája stb lesz, de engem ez a dolog teljesen hidegen hagy - talán mert otthon már évek óta tapasztalom a „saját lakás- saját kocsi” előnyeit, és talán mert a Japánban való tartózkodásomat ideiglenesnek tekintem, bármilyen hosszan is húzódjon el. Egyébként pedig Japánban kollégiumban lakni úgy, hogy egyágyas szobája van az embernek, a lehető legjobb dolog a világon – ha akarod, bármikor egyedül lehetsz, ha pedig azt akarod, bármikor van társaságod is, a világ gyakorlatilag bármelyik országából :) Ráadásul, a saját lakással összevetve jóval olcsóbb is, ugye…


Persze lehet hosszabbítást kérni az egyetemi kollégiumokban, de 1. olyan sok külföldi diák érkezik minden évben, hogy alig van esély, hogy az ember maradhasson, 2. így is csak maximum egy évig lehet itt maradni. :(


Viszont! Mint mindig, most is akad egy figyelemre méltó kiskapu: van még egy kollégium, ami nem az egyetemhez tartozik, hanem Aichi Prefektúra önkormányzata működteti, és Nagoya összes egyeteméről laknak ott külföldi diákok. Ez egy kicsit messze van az egyetemtől, lenn a kikötőben, DE egy évi lehet ott lakni (tehát az én esetemben 2009 októbertől 2010 októberig- ami azt jelenti, hogy akkor csak az utolsó fél évemre kellene egyéb lakásról gondoskodnom), és állítólag jóval nagyobb az esély, hogy az ember ide bekerüljön, mint az egyetemi kollégiumokban a hosszabbításra. Továbbá, nagyon sok különböző programot szerveznek a külföldi diákoknak itt, megint csak sokakat lehet megismerni, stb- számomra ez a lehető legjobb dolog! (Többször mondtam már, hogy azért vagyok itt, hogy tanuljak, ismerkedjek és utazzak- és a pénzemet itt nem luxuskörülmények között lakásra, hanem mindenek előtt utazásra akarom költeni…) Úgyhogy először is ide fogok jelentkezni, és:


Szeretnék egy szívességet kérni az olvasóimtól: jelesül azt, hogy légyszi drukkoljatok, vagy legalábbis gondoljatok rá, hogy fogadják el a jelentkezésemet ide. Ezt csak azért kérem, mert, mint többeknek mondtam, ténylegesen tapasztaltam már, hogyha drukkolnak vagy imádkoznak az emberért, hajlamosak jobban sikerülni a dolgok. :) Meg persze akkor is, ha tudod, hogy sikerülnek (lásd: a 2007-es japán nyelvvizsgám XD), ez tényleg így van! :) Előre is köszi mindenkinek, aki szentel ennek az ügynek egy gondolatot! ;)


De ugye úgyis tudom, hogy oda fogok költözni októbertől… :)


Addig is, lassan kezdem aprólékosan megtervezni, hogy miket is nézek majd meg Taiwanon, de erről nem mondok semmit, legyen majd meglepetés :) ha viszont majd utólag elmesélem, akkor jó sok fényképre számíthattok. :)

2009. július 5., vasárnap

Most csak röviden:

2009. július 5., vasárnap

Ha valaki feltenné azt a kérdést, hogy „Mi jót tanulok mostanában?” annak röviden és tömören annyit tudnék válaszolni, hogy „szavakat” (és természetesen a hozzájuk tartozó kanjikat). Bővebben: még tavaly Zsófival együtt kezdtük el azt az 1 kyuu kanji- és szókincs-feladataira felkészítő könyvet, amit ők használtak az Osakai Idegennyelvi Egyetemen. Ebből annak idején hetente egy-egy leckét vettünk- nos én most folytattam, napi egy lecke sebességgel. Ez kb 50 új szót jelent 24 óránként, de a helyzet nem olyan vészes, mint amilyennek látszik, mivel ezekből elég sok a kanji-összetétel, ami jelentősen megkönnyíti a tanuló helyzetét (már ha valaki elég kanjit tud alapból…).


Mióta eldöntöttem, hogy egyelőre az 1 kyuu letétele a fő prioritásom, a fenti tevékenységem mellett kifejezetten lustának érzem magam, értsd: persze járok az óráimra, de alig tudok mást tanulgatni/olvasni. De sebaj, ha egyszer meglesz az 1 kyuum, hátradőlhetek, és kezdhetem gyűjtögetni a nemzetközi kínai nyelvvizsgákat (magyarul: Hanyu Shuiping Kaoshi), alapfoktól a csillagokig… XD


E szórakoztató elfoglaltság mellett nagyon sok effektív szórakozásban is részem volt a héten. Például kedden Liammal és Paullal ellátogattunk a kollégiumtól pár tíz méterre található „Toriichi” nevű vendéglőbe, ahol japán szeszt, olcsó sört és nem utolsó sorban: yakitorit lehet kapni. A yakitori szó szerint annyit jelent: „sült madár” :) de tulajdonképpen mindenféle csirke-nyársakról van szó, amelyek a mi rablóhúsunkra emlékeztetnek, és amelyeket rendkívül ízletesen tudnak elkészíteni. Egyébként egy kis érdekesség: a „nyárs”, illetve a nyársra húzott finomságok kanjija a következő: – ez ugye konkrétan hasonlít arra, ahogy a yakitori, ika (sült tintahal-falatok) stb kinéz.

(Amúgy van még pár ilyen szellemes írásjel, pl ez: – „hekomu”-nak olvassuk, és azt jelenti: „behorpadt”! XD Ha melléteszünk egy másikat: 凸凹 akkor a kettő együtt annyit jelent: „hepehupás”…)


Az említett vendéglő valami fantasztikus kedves, családias hely, a vendéglős egy kis öregember, enyhén emlékeztet a Benny Hill Show-ban a címszereplő állandó partnerére. XD Először csodálkoztam rajta, hogy semmi tiszteletteljes nyelvezet, abszolút közvetlen stílusban beszél mindenkivel, és viszont – na igen, úgy látszik, már öntudatlanul is elvárom, hogy boltokban és éttermekben keigoban szóljanak hozzám XD – de hamar beláttam, hogy ehhez a helyhez nem is illene más, mint ez a stílus, meg az, hogy a bácsikát „otousan”-nak (=„apuka”) szólítsuk… :)


Kiderült egyébként, hogy Paul muzulmán vallású – ez persze nem akadályozza meg abban, hogy velünk együtt igyon, sőt… amúgy az üzbegisztániak azok, akik igazán komolyan veszik a jó öreg Mohamed szabályait és még takoyakit se ennének, mert alkohol van benne – és az apja második feleségétől született! Mondtam is neki, hogy ő az első második feleségtől született gyerek, akit ismerek XD. Érdekes, azt ugye mindenki tudja, hogy Kínában nagyon sok nemzetiség és vallás létezik, de úgy látszik egyes területeken (mint Langzhou-ban, ahonnan Paul is jött) a han (kínai) identitás megőrzése mellett felvettek más vallásokat is… O_O


Mindenesetre, nem ez volt az egyetlen buli, amit a héten rögtönöztünk, pl egyik nap többen összejöttünk Paul szobájában, és valami játékot játszottunk, amiben a vesztesnek inni kellett. Mondanom sem kell, hogy folyamatosan vesztettem benne… XD Vicces volt, jó későn csatlakozott Taka-san, az egyik japán tutorunk is, aki korábban csak annyit látott belőlem, hogy mindig tanulok – na ezúttal szembesült azzal is, hogy hogy festek, amikor ittam XD és közölte, hogy „Peter wa motto majimena ko da to omotta”, vagyis: „Péter, azt hittem, sokkal inkább „jó kisfiú” vagy” – mire én: „Hát tudod, vannak rejtett mélységeim…” XD


Aztán, most pénteken és szombaton is tartottunk egy-egy összejövetelt, azonban nagyon hosszú lenne leírni az összes hülyeséget, amit csináltunk, úgyhogy ezúttal csak annyit mondok, engedjétek szabadjára a fantáziátokat ;). Azért még néhány tőmondat:

- Christian felvitt magához egy istentelenül ronda német csajt. No komment. XD (Csak úgy mellesleg, említett csaj bejött volna Paulnak is, de aztán említettem neki, hogy nála sokkal szebbek vannak Magyarországon, erre kapásból mondta, hogy jó, akkor majd meglátogat…^^” Lányok, kell valakinek egy pasi, aki úgy néz ki, mint Bruce Lee? Figyelem! Eredményes kezeléséhez angol nyelvtudás ajánlott! XD)

- De úgy látszik, Christian nemcsak kurafi, hanem kerítő is: beszélgettem vele, és épp csak említettem, hogy jó élményeim vannak a fülöp-szigeteki lányokról, máris felajánlotta, hogy szerez nekem egyet ^^”

- Ando-nak randija lett volna egy kínai csajjal, és csak erre való tekintettel takarította ki a szobáját, bepartfümözte magát, fogat mosott stb – és a csaj lemondta… XDDD úgyhogy egész péntek este azzal szívattuk, hogy „She cancelled”, még egy kórusművet is rögtönöztem erre a mondatra, és előadattam Christiannal meg Faisallal (tényleg, őt még nem említettem: Indonéziából jött, külsőre leginkább Gudor Gáborra hasonlít, és úgy néz ki, velünk fog jönni jövőre Kínába :) amúgy nagyon jó fej ő is, és a második ilyen nevű ismerősöm) – illetve előadattam volna, ha az említett úriemberek velem együtt tisztán ki tudtak volna énekelni legalább egy alapállású dúr hármashangzatot… XD ^^””