Kutatási tézisek

Angolul olvasni tudóknak, vagy olvasást gyakorolni akaróknak, itt van a kutatási tervem, pontosabban: kutatási elképzelésem mostani változata, ami még erősen konkretizálásra és kifejtésre fog kerülni később. Korábban ugyan azt mondtam, hogy nem nagyon teszek publikussá semmi szakmait, de ezt amolyan "bizonyítékként" postolom ide, hogy nem csak szórakozok mindig (bár tulajdonképp igen, hiszen ez is szórakozás, csak másféle...XD). Adott esetben lehet, hogy magyarra is lefordítom, ha lesz érkezésem. Nyelvtanilag meg még át kell majd néznem, csak lusta vagyok... ^^" és arra is van esély, hogy a végleges változatát japánul írom meg. Whatever. Enjoy! (szerk.: MAGYARRA FORDÍTVA!)

Research Proposal

Tradicionális elemek és legalizáció a japán jogi kultúrában

A probléma

Az úgynevezett "Keleti" jogi kultúrákat, különösen a japánt, még napjainkban is sztereotipikusan "egzotikusnak" és "tradicionálisnak" szokás tekinteni. Nagyon nehéz feladat megérteni és meghatározni, hogy mely elemeket definiálhatunk valóban hagyományosként és kulturálisan egyediként, és mely elemek közösek az egyéb társadalmak jogi rendszereivel. A japán jogrendszer jelenlegi állapotának és fejlődésének megértése érdekében, az összehasonlító jogi kultúrák (Comparative Legal Cultures) elméleti keretének felhasználásával, fontos és eddig nem megnyugtatóan tisztázott probléma: kidolgozni a "jogi kultúra" általános definícióját, leírni az elemeit és elemezni, hogy milyen tényezők tesznek egyedivé egy jogi kultúrát.

A jogi kultúrák elméletére és a hozzá kapcsolódó területekre vonatkozó korábbi diskurzusban egy érdekes egyoldalúságnak lehetünk szemtanúi: ez pedig a folyamatosan hangoztatott dichotómia a "Nyugati" és "Nem-Nyugati", vagy másképpen "Tradicionális" jogi kultúrák között (még akkor is, ha ez a szembeállítás cáfolatra kerül egyes konkrétan meghatározott problémák tárgyalásánál)[1]. A valóság azonban az, hogy a globalizáció folyamatában a jogrendszerek folyamatosan közelednek egymáshoz, és Japánban az amerikai és globális kulturális hatások válnak egyre meghatározóbbá. Ennek keretében 1999 óta napirenden van a japán jogrendszer átfogó reformja. E reform céljainak meghatározásánál, a Justice System Reform Council véleménye szerint a legfontosabb "egy olyan jogrendszer létrahozása, amely könnyen használható a jogtársak számára" és "az emberek aktív részvétele a jogi rendszerben" [2]. Az e célok elérése érdekében tett intézkedések és intézményi változások már igen messze állnak a tradicionálisként hirdetett koncepciótól, mely szerint a jog “egy értékes, drága kard a családi kincstárban, melyet az őseinktől örököltünk: nem használjuk, csak nagy becsben tartjuk (vagyis pusztán szimbolikus jelentősége van)[3]”. A jelen helyzetben tehát különösen fontossá válik annak meghatározása, hogy tulajdonképpen mit is értünk a "jogi kultúra" fogalmán s az milyen elemekből áll.

Ezen elemek meghatározása során, pontosan el kell különítenünk a mostani rendszerben még mindig esetleg jelen levő tradicionális és átvett intézményeket (“legal transplants”). Bárt ez utóbbiak teszik ki a jogrendszer legnagyobb részét, a kulturális különbségek komolyan érinthetik a rendszer egészének működését, és eltérő eredményekre vezethetnek eltérő társadalmakban[4].

Módszer

A japanológiai tanulmányok területén meglehetősen gyakori, hogy úgy írják le Japánt, mint egy "kulturálisan teljes mértékben egyedi" társadalmat. Ezek az elméletek már számos kritikát kaptak tudósoktól (lásd pl: DALE 1986), ugyanakkor kétségtelennek tűnik, hogy egyes jelenségek nem találhatóak meg más társadalmakban. Ha szűkebb szakterületemet nézzük, a(z élő) jog területén is van néhány olyan társadalmi intézmény, amely magától értetődő a japánok számára, de különlegesnek tűnhet a külső megfigyelőknek. A teljesség igénye nélkül, ezek közül a legfontosabbak:

- a polgári perek elképesztően kis száma, és ezzel összefüggésben a "vonakodás" az egyén alanyi jogainak érvényesítésétől[6]

- a bírósági rendszer jellegzetességei, különösen az a hajlandóság, hogy a jogvitákat nem formális bírósági eljárás, hanem ún alternatív vitarendezési módszerek (békéltetés, mediáció, választottbíróság) útján oldják meg.

- a "bűnösnek találás" magas (időnként 99%!!!) aránya büntetőügyekben, a megbánás és vallomástétel fontossága

- a szankciók és az alanyi jogok kikényszerítésének problematikája[7]

(Utólagos kiegészítés: és ezek mellett pl: a bűnözés marginalitása, ugyanakkor az egyetlen megtűrt szervezett bűnözés - yakuzák - és az állam csendes "együttműködése"; az emberi jogok sajátos felfogása; a családjogban a válás intézményének és annak alkalmazásnak sajátosságai; az ún szankcionálás lehetősége nélküli "közigazgatási útmutatások" önkéntes követése, stb stb...) Mindezek csak Japánban találhatók meg, úgyhogy tekinthetjük őket a kulturális egyediség megnyilvánulásainak; de a legérdekesebb kérdés véleményem szerint az, ezek vajon valódi kulturális hagyományra utalnak, vagy megmagyarázhatók hasonló logikával, mint a nyugati római jogi hagyomány intézményei és azoknak alkalmazása Európában?

Mindezek kutatása összehasonlító módszerrel történhet; ez az összehasonlítás egyrészt a japán elemzők ön-definiálásnak és a nyugati tudósok Japánról alkotott véleményeinek összehasonlítása, elképzelések és koncepciók kritikai vizsgálata, a megfigyelés megfigyelése a jogi kultúra pontosabb meghatározása érdekében.

Másrészt, a legalizációnak (legalizáció: az a jelenség, hogy a jog a társadalmi valóság egyre több szférájának, HABERMAS kifejezésével élve "az életvilágnak" szabályozása iránti igénnyel lép fel) nevezett folyamatban, a formális jogintézmények jelentősége növekedésének lehetünk szemtanúi. A pontosabb megértés érdekében tehát elengedhetetlen a jelenlegi helyzet és a múlt összehasonlítása. A történelem tanulmányozása segítségünkre lehet a "saját" és "átvett" intézmények helyzetének meghatározásában is. Bár a történeti módszer nagyon fontos, a kutatás célja nem a jogtörténet tanulmányozása, hanem a jogi kultúra pontosabb megértése részben a történetileg kialakult intézmények elemzésén keresztül.

A "kultúra" itt használt fogalmáról

A "jog és kultúra" problémája többnyire ott kerül játékba a jogelméleti diskurzusban, ahol az elemzők a modern és hagyományos elemek szembenállását hangoztatják, s ezek közül a tradíciókat szokták meghatározni "helyi kultúra"-ként. Ily módon, a kultúra elsősorban a hagyományokkal kapcsolódik össze. Elképzelhető, hogy ez a vélemény Henry Sumner MAINE haladó és stagnáló társadalmak (kultúrák) megkülönböztetésére vonatkozó nézeteiből eredeztethető[8]. Később, Edward SAID a nyugati tudósok szerepét hangsúlyozta a hamis, egységesen "Kelet"-nek nevezett politikai-kulturális entitás megteremtésében[9]. E témakörben különösen tanulságos lehet összehasonlítani a külföldi koncepciókat a japán szerzők japán kultúráról alkotott képével, ahogy az egyéb ázsiai társadalmakkal való hasonlóságaik és különbségeikről alkotott véleményükkel is.

Példának okáért, ha a "kultúra" szó említésre kerül a japán jogrendszerre vonatkozó diskurzusban, szinte mindig a tradicionalizmussal és "Nem-Nyugati" koncepciókkal kapcsolódik össze, ahogy KAWASHIMA Takeyoshi jogi tudatosság hiányával kapcsolatos elméletében is [10], melyet később ROKUMOTO Kahei és más tudósok módosítottak[11]. Azonban a "kultúra" kifejezés az itt használt értelemben nem csupán a tradicionalizmusra utal. A kultúra ideák, vélemények és értékek komplexitása, egy nagyon nehezen megragadható fogalom. Például ha LUHMANN társadalomelméletéből indulunk ki[12], amely véleményem szerint meggyőző keretet szolgáltat a modern társadalmak elemzéséhez, a kultúrát nyilvánvalóan nem írhatjuk le a társadalom egyik alrendszereként, annak ellenére, hogy erősen kötődik az olyan alrendszerekhez, mint a jog, gazdaság, művészet stb. Végső soron a kultúra az alrendszerek valamiféle minősége, esetleg a társadalom egy másik "dimenziója". Így hát ha a kultúráról teszünk kijelentéseket, egy szociális entitás specifikumairól nyilatkozunk, s ennek elemzése folyamán számos olyan összetevőbe botlunk, amelyek közösek az egyes társalmakban, a kultúrák és kultúrkörök folyamatos kommunikációja, illetve a legalább részben hasonló környezeti hatások folytán. A jogi rendszer vonatkozásában például, a jogintézmények és jogszabályok átvételre, illetve harmonizálásra kerülhetnek, ugyanakkor léteznek egyes elemek, melyek helyi jellegzetességeknek tekinthetők. Kérdésem: melyek ezek az elemek, és maradnak egyáltalán ilyenek a japán társadalom jogiasításának jelenlegi folyamatában?

---

[1] Például az “Összehasonlító jogi kultúrák” című kötetben (1992, Dartmouth Publishing Company, edited by VARGA, Csaba), csupán két tanulmányt olvashatunk a japán jogról, de mindkettő annak hagyományos és "egzotikus" természetét hangsúlyozza.

[2] FOOTE, Daniel H. (ed.) (2008): Law in Japan: a Turning Point (University of Washington Press), p 22

[3] KIM, Chin and LAWSON, Craig M. (1979): The Law of the Subtle Mind – Traditional Japanese Conception of Law, International and Comparative Law Quarterly, 28, no. 3, p 505.

[4] “A jog mint kultúra?” című tanulmányban, VARGA Csaba felteszi a kérdést: “miként lehetséges, hogy a törvénypozitivizmus akár legszigorúbb uralma alatt is pontosan adott válaszhoz (mint outputhoz) érkeznek el a jog válaszaként rutinszerűen a bíróságok — miközben pusztán a hivatalos jogszabályi és textualizált tényállítási információkból (mint inputból) a logika szigorú szabályai alapján (Karácsony András vitaírásának rendkívül érzékletes kifejezésével élve) “lehetne másként is, ám aktuálisan nincs másként? ” (VARGA, Csaba: A jog mint kultúra?, 2002, http://jesz.ajk.elte.hu/varga11.html)

[6] Itt csupán utalok KAWASHIMA, HALEY, RAMSEYER, UPHAM, FOOTE és mások kutatásaira

[7] HALEY, John Owen (1980): Sheathing the Sword of Justice in Japan – an Essay on Law Without Sanctions, Japanese Studies 8, 265-281

[8] MAINE, Henry Sumner (1861): Ancient Law (John Murray, London)

[9] SAID, Edward (1978): Orientalism, Vintage Books

[10] KAWASHIMA, Takeyoshi (1967): Nihonjin no ho-ishiki, Iwami Shoten

[11] ROKUMOTO, Kahei (1987): Hoshakaigaku (Yuhikaku, 189-233); OHKI, Masao (1983): Nihonjin no ho-kannen (Tokyo Daigaku Shuppan-kai)

[12] LUHMANN, Niklas (1995): Social Systems (Stanford: Stanford University Press)

Mostanában

Nézzük akkor, hogy múlt csütörtöktől kezdve, mik is történtek az elmúlt napokban. Megint csak jó sok minden. :)

Először is, pénteken összefutottam Ákossal meg Veronikával a könyvtár előtt, és remekül elbeszélgettünk, csomó külföldi diákkal együtt elmentünk felderíteni az egyetem tornatermét, aztán elmentünk együtt vacsorázni, és csatlakozott hozzánk egy Tamás nevű cseh fiú, Elvita meg Christian is. Az az érdekes, hogy még csak nem is hallottam arról az étteremről, ahova mentünk – Yagotohoz esik közel, és arab tulajdonosa van, vagy legalábbis arabnak néz ki, de kifogástalan japánsággal, roppant udvariasan és kedvesen beszél a vendégekkel. Az étele pedig – curry-félék – eszméletlenül finom, igaz, az árai nem túl barátiak, de így egyszer nagyon érdemes volt ide is eljönni.

Szombaton bazaar volt a külföldi diákoknak – ha még emlékeztek, legutóbb áprilisban tartottak egy hasonlót. Ezeknek az a jellemzője, hogy nagyon sok mindent meg lehet venni nevetségesen alacsony áron – már ha hozzájutsz, ugyanis meglehetősen nagy az érdeklődés az itteni cuccok iránt, különösen a kínaiak részéről, akiket ugye általában nem nagyon vet fel a pénz. Mikor odamentem reggel 6:30-ra (10:00-kor kezdődött) már jó nagy sor állt, viszont találkoztam két malajziai kínai és egy thaiföldi ismerősömmel, meg Joseph-fel, úgyhogy remekül el tudtuk tölteni az időt. Említett thaiföldi egy lány, aki megkért arra, hogy tanítsak neki csúnya szavakat japánul ^^” aztán én kértem meg a kínaiakat, hogy „oké, én már tudok pár kínai csúnya szót, de tanítsanak újakat” XD és kedvesen meg is tették, sőt, pár olyan írásjelet is sikerült megtanulnom, amit még a Microsoft Word se ad ki, ha kínaiul gépelsz, mert túl szemérmes hozzájuk… ^^” azt hiszem, az ilyen röhejes témák a legjobb unaloműzők :). Végül is egy rizsfőzőt szerettem volna venni, de persze elvitték előlem, így hát egy elektromos fűtőtestet meg pár apróságot vettem, szinte ingyen.

Vasárnapra szerencsére egész szép idő lett, így nem kellett lefújni azt az eseményt, amelyen egyszer már voltam félig-meddig: a Yokiso Villában tartandó sétát, teaszertartást és miso-készítést. Ha még emlékeztek rá, ez is volt már egyszer májusban, de nem tudtam végig maradni, mert koncertre voltam hivatalos Sakae-ba. Ezúttal is kifejezetten azért jöttem el, mert írták a programban, hogy „megtanítanak, hogy kell misoshirut (=levesféle neve) csinálni”. Most tudtam végig maradni, de sajnos nem mutatták meg végül a leveskészítést, egyszerűen csak adtak misoshirut, és rizsgolyót csináltunk együtt. Maga a villa viszont kifejezetten kellemes hely – legutóbb nem tudtam fényképezni, de most sikerült pár fotót készítenem.

És természetesen megismerkedtem több emberrel, pl egy indonéziai fiúval, akit Krisna-nak hívnak, ő hat hónapig a Nagoya Egyetemen tanul, aztán visszamegy Hollandiába (!); egy szíriai sráccal, aki a Nagoyai Műszaki Egyetemen (=Rafik egyeteme) tanul; és a legdurvább: egy koreai lánnyal, akit úgy hívnak, hogy Barom… igen, mint „barom”. Ugye kaphatok egy virtuális vállonveregetést tőletek azért, mert nem röhögtem el magam bemutatkozáskor? :P – egyébként nagyon csinos, kedves és aranyos lány, képzőművészetire jár otthon, és csak fél évre jött ki nyelvet tanulni, de mindenesetre ez a név kicsit megterhelte a kapcsolatunkat. XD Később sikerült vele az egyetemen egész hosszan elbeszélgetnem röhögés nélkül úgy, hogy két fortélyt alkalmaztam: 1. soha nem mondtam ki a nevét (a japánban az E/2 személyes névmás helyett általában a másik nevét vagy státuszát használjuk, pl „Péter wa…” „Sensei wa…” stb), 2. arra koncentráltam, hogy a nevére mindig japánosan ejtve gondoljak, tehát バロム (Ba-ro-mu). Ez egy kicsit segített. XD

Amúgy volt teaszertartás is (némileg kevésbé részletes magyarázattal, mint tavaly Osakában), és mutattak nekünk némi hagyományos japán táncot, amit három kislány adott elő. Szóval kellemesen sikerült a vasárnap. ^__^

Kedden találkoztam a Peer Support Initiative csoport-tagjaimmal, és kisebb meglepetést okozott, hogy nem csak ketten lányok, ahogy korábban hittem, hanem mindhárman XD. Ráadásul említett harmadik, akinek a neve olvasatában nem voltam biztos, 18 éves koráig Franciaországban élt, de a szülei mindketten japánok, és ő is tökéletesen tud japánul is; valamint, egyedül jött ide egyetemre, és most azon gondolkozik, melyik állampolgárságot válassza majd (Japán ugyanis nem ismeri el a kettős állampolgárságot, 22 éves korodban választanod kell, hogy melyiket akarod – hát, Ena-nak /így hívják a csajt/ már csak úgy egy éve van a töprengésre… ^^”). Egy másik csoporttag, akit Mayuminak hívnak, meg öt évet élt az Egyesült Államokban O_O, úgyhogy szegény Hiroko-chan az egyetlen, aki „igazzy” japán köztünk XD. Szerintem jól elleszünk együtt. ^_^ Pl már meg is beszéltük, hogy egyik alkalommal wagashi-t (=japán édességet) fogunk enni, mint „Japanese cultural experience”. :P Érdekes amúgy, a japán édességek legalább annyira édesek, mint a törököknél, araboknál, perzsáknál, örményeknél stb. DE! Itt nem túl jellemző, hogy mézet használnának hozzájuk. Hmmm.

Csütörtök nagyon vicces nap volt, mert még Yokisoban találkoztam az egyik nénikével a volt kollégiumom klubjából, aki meghívott, hogy jöjjek el az új külföldi diákoknak tartandó welcome partyra, és ugye megteszem neki, hogy tolmácsolok, vagyis fordítok angol-japán között? Én mondtam, hogy természetesen, sőt a party előkészületeiben is szívesen segítek, úgyhogy el is mentem délután, és szerencsésen megismerkedtem több újjal – egyedül Israellel (from Mexico, haha) már találkoztam az egyetemi bulin, de pl itt megszereztem a második egyiptomi ismerősömet, aki ugyanúgy Mohammednek hívnak, mint az elsőt; aztán találkoztam egy Neill nevű fiúval a Fülöp-szigetekről (itt ugye mondanom se kell, úgyis tudja mindenki, mire gondolok… igen: igazán jöhetett volna helyette ugyanonnan egy lány XD), egy Fan nevű vietnami lánnyal, aki jogi karos; egy Tii nevű thaiföldi fiúval; csomó kínaival és koreaival… szórakoztató volt fordítani a bemutatkozásokat és a nyereményjáték szövegeit; egyébként meg, számos egyéb étel mellett yakisobát készítettek az újaknak a nénik, ami az egyik kedvenc japán ételem; egy tésztaféléről van szó, amihez szójacsírát, salátát, garnélát stb és egy speciális szószt adnak, utóbbi leginkább a Worchesterre emlékeztet.

Eljött Enya-san is, és újra kaptam tőle egy biciklit, pontosabban már korábban megkérdezte tőlem, hogy szükségem van-e rá, mire én mondtam, hogy persze, akkor kérek kettőt, ha lehet XD – mindezt abból a megfontolásból, hogy előzőleg megkérdeztem Pault és a „tall guy”-t (akit amúgy Yishao-nak hívnak, a név jelentése: „Egy Mosoly” :)), hogy kell-e nekik bicikli, mire mondták, hogy van több is, de ha tudok szerezni, akkor miért ne? Ehhez képest, sztem már előre tudjátok, mi történt: a másik biciklit végül is Marinak adtam ^^””””””. Komolyan, túl rendes vagyok ehhez a csajhoz. :P

Amúgy ebben a félévben nagyon tele lett a kollégium – amikor mi laktunk ott, csak úgy harmincan voltunk, most kétszer annyian vannak, ráadásul a házaspároknak szánt szobákat is használják, úgy, hogy nem párok laknak bennük – hmm, úgy tűnik, ki kell használni minden kapacitást. Viszont az az érdekes, hogy jó volt a welcome party meg minden, de úgy éreztem, ez a mostani nem annyira vidám társaság, mint mi voltunk. Mármint, hallottam is, hogy nem annyira tartanak bulikat és nem ismerkednek annyira – meg persze nem zajonganak úgy – mint mi annak idején. Hát hiába, többen mondták, hogy évekre visszamenőleg mi voltunk a leg-notóriusabb társaság ebben a kollégiumban :DDD – ahogy Ando megfogalmazta, „a jó emberek voltak együtt a jó helyen a jó időben”.

(Ezzel összefüggésben, vicces, hogy már nem is hiányzik a kollégium, egészen megszoktam az új helyemet O_o úgy látszik, hamar akklimatizálódok a helyzethez. Tényleg jó az új lakásom, remélem télen nem lesz annyira hideg, mint errefelé általában ^^” – ugye a faház jól benntartja a meleget, ha egyszer befűtünk? Ugye?? (Ehh, gondolom csak akkor, ha az ablakok hőszigeteltek, na mindegy…) Amúgy a földszinten vagyok, ahol a legesélyesebb az élősködő-behatolás, de egyelőre csak pókokkal találkoztam, és azok is picik voltak, úgyhogy megkíméltem őket. Csótányokat viszont nagyon nem akarok -.- korábban említettem, hogy Zsófi anno sok szempontból előttem járt az ösztöndíjával 2006-07-ben, nos ebben a vonatkozásban is – hadd idézzek tőle egy kicsit valamit, ami most rám is tökéletesen illik:

„…A japánok mondjuk érthető módon totál megszokták, de sajnos én nem vagyok csótány-imádó, es amig én ebben a szobában lakom, rend lesz és bogártalan életmód. Úgyhogy minden csótány felkészülhet, aki összefut velem, hogy rövid úton kinyiffan…”

Ez itt egy 10/10 pontos igazság. Ennyi. XDDD)

A koleszos partyn találkoztam Ishii-sannal is, akiről korábban említettem, hogy megkért h csellózzak náluk egy kis házi-koncerten. Most úgy néz ki, megvan az időpont is, november 18; a zongorista barátja, aki Toyamából jön, állítólag nagyon profi, úgyhogy bármilyen nehéz kíséretet eljátszik, és lesz egy délutánunk együtt próbálni is a koncert, pontosabban házi party előtt. Apropó, nekem se ártana elkezdenem gyakorolni – a Mendelssohn-on nem nagyon van mit, de a Popper középrészében a tercmenetek és a szextek, meg a végén pár oktáv és persze a coda spiccatói nem tartoznak a legkönnyebb dolgok közé ^^” de szerencsére már jó sokszor játszottam őket, úgyhogy csak fel kell eleveníteni. Apropó, Ishii-san terve szerint zenélés után együtt vacsorázunk, és kerít pezsgőt, a tiszteletemre talán még tokajit is tud szerezni ^_^ és az egész eseményen alapvetően az ő barátai vesznek majd részt. Jó lesz ez! :)

A koleszos party után csütörtök este felmentem Paul barátomhoz, és eljött egy másik kínai barátom is, akiről talán még nem meséltem: Bai-nak (ez a vezetékneve, azt jelenti: „Fehér” :D) hívják, úgyhogy én csak Xiao Bai-nak („Kicsi Bai”- a kínaiaknál a Xiao+ vezetéknév egyfajta becézést jelent, tehát nincs az a felhangja, ami nálunk annak, ha vezetéknéven szólítjuk egymást) szólítom :). Róla azt kell tudni, hogy amolyan „Bruce Lee”, tehát kungfu-t meg egyéb harcművészeteket űz; továbbá, rendkívül viccesen beszél angolul, úgy, hogy minden mondat utolsó szótagára ad egy jó nagy hangsúlyt, különösen a kérdéseknél („Before you came here, what did you DO?” „When is GOOD? (sic!)” etc etc XD); továbbá, mielőtt Taiwanra mentem, hagytam egy rekesz sört és két alkoholos kólát (ja, ez utóbbiak Japán legjobb találmányai: olyan üdítőitalok, amiknek nagyobb alkoholtartalmuk van, mint a sörnek! ^_^) Paul hűtőjében, és mikor visszajöttem, már nem voltak ott („What a PITY!” XD), s ennek ő volt az oka, úgyhogy most megkértem, hogy legyen szíves venni nekem legalább két kólát, amit meg is tettünk, aztán remekül eldumáltunk késő estig. :)

Hmmm, most nézem, hogy nagyon hosszú vagyok, úgyhogy legközelebb péntektől folytatom.

(A következő rész tartalmából /hehe :P/: milyen egy japán fogorvosnál? Milyen egy őrült halloweeni buli két hapacsoló svéddel és hülye jelmeze(se)kkel? Milyen az, ha egy dal mélyen megérinti az embert? Miket lehet a tanáromtól a japán és más ázsiai társadalmak különleges jelenségeiről megtudni? Hogy van japánul a „szerelmespárok közösen elkövetett öngyilkossága azon okból hogy nem lehettek egymáséi társadalmi különbségek vagy a szülők akarata miatt”? さて、次回もお楽しみに～～～！)

Tájfunokról, welcome partykról és kvantumelméletről :)

Az elmúlt héten volt szerencsém átélni életem második tájfunját, amelyet szintén igen jelentős méretűnek tekinthetünk a maga 180 km/h sebességű szélviharával. ^^ Szerencsére a taiwanival ellentétben ez a „gyorsan jött, gyorsan ment” esete: szerda éjjel/csütörtök hajnalban ért ide, és a csütörtöki nap már kellemes, napsütéses őszi idő volt. Egyébként minden tájékoztatást megkaptunk az egyetem részéről ezzel kapcsolatban, írtak több mailt mindenkinek arról, hogy mi a teendő (a tanácsok nagy része összefoglalható egy mondatban: „maradjatok otthon, akkor nem lehet baj” =D), de véleményem szerint a tájfunok nem annyira borzasztóak, mint amilyennek otthonról tűnhetnek, már ha nem a kikötőben/hegyoldalban érik az embert. Úgyhogy mindenki megnyugodhat, nem fogok tájfunban elhalálozni – szerintem alapvetően ez azokkal szokott megesni, akik pl lemennek kamerázni a tengerpartra, hogy milyen szépen esik-fúj. ^^”

Szóval kellemes őszi idő lett, lassan már a levelek is színeződhetnének errefelé – az a legjobb időpont Kyotóba menni. :) Úgy látszik egyébként, hogy ez a szezonja a 梨 (nashi, ejtsd: nasi XD) nevű gyümölcsnek is, amit leginkább úgy jellemezhetnék, hogy olyan az íze, mint a körtének, de az állaga inkább az almára hasonlít. Egészen finom, mostanában többnyire ezzel váltom ki a napi egy almámat.

Úgy néz ki, a Jóisten kompenzálni akarja azt a kellemetlenséget, hogy el kellett jönnöm a kollégiumból, mert mostanában annyira fantasztikus dolgok történnek, hogy hihetetlen. ^^ Először is, szombaton megvolt a mostani félév teljes egyetemre kiterjedő Welcome Partyja, ami még az előzőnél is jobban sikerült!!! Úgy indultam el rá, hogy először felmentem Paulékhoz, ahol már ott volt Paul no 3. barátnője is, egy Zhan nevű taiwani lány (kiegészítés: no 1. az a barátnője Kanazawában, aki után elvileg Japánba jött; no 2. egy nemtommilyen nevű kínai csaj, akivel egyszer találkoztam és Paul barátom csak szórakozás céljából tartja XD és no 3. ez a bizonyos Zhan, aki csak dísznek és a szemináriumi szövegek japánra fordítására van…), úgyhogy együtt mentünk az egyetemre. Maga a buli sokban hasonlított az előző félévihez: egyrészt, ez az a parti, ahol az ételek kb öt perc alatt elfogynak, úgyhogy sietni kell, ha vki enni akar; másrészt, ez az egyetlen egyetemi buli, ahol adnak piát is, úh ebből a szempontból tényleg jó a cucc – valószínűleg Liam keze lehet benne, mint szervezőnek ^^. Már a buli elején találkoztam Ákossal, és felhívtam a figyelmét ezekre a jellegzetességekre. ^_^ Aztán, nagyon sok régi ismerőst láttam viszont, és újakat is szereztem, pl csomó japánt és koreait, egy Natalie navű ausztrál lányt stb; Ákos meg bemutatott egy Veronika nevű cseh lánynak is, akinek már meg is tanított egy pár jó cifra magyar káromkodást :D. (Ja, érdekes, hogy mikor előző héten Mártával beszéltem, az első néhány másodpercben kifejezetten furcsa érzés volt, hogy magyarul beszélek valakivel, és nem skype-on… hasonlóképpen különös volt amúgy, amikor tavaly jöttem haza Osakából, és a frankfurti járat leszállt Budapesten, körülöttem meg csomóan beszéltek magyarul…^^”). Aztán, találkoztam egy Xiao nevű kínai lánnyal, akit korábban egy barbecue partyn ismertem meg, és egyik jellegzetessége, hogy az egyetlen kontinentális Kínából érkezett csaj itt, aki sztem csinos valamennyire XD (ugye azt korábban említettem, hogy a taiwani nők azok a kínaiak, akik hajlamosak csinosnak lenni… bár, Xiao Fujienből jött, ami kb pont ugyanazon a szélességi fokon van, mint Taiwan, csak a szárazföldön, úgyhogy talán mégse olyan nagy különbség XDDD), /szerk.: azóta összefutottam három kínai csajjal, akik talán még szépnek is mondhatók! O_o És mindhárman Shanghaitól délre, Guangdongból meg hasonló területekről származnak… hmm, akkor ezek szerint a dél-kínai lányok azok, akik hajlamosak jól kinézni? XD/ és az egyetlen ázsiai ismerősöm, aki hallott Luhmann szociológiájáról O_o, ami talán mégsem olyan nagy meglepetés, mivel szociológia szakon van. ^^ Aztán, találkoztam Mari-channal! ^^ Utána pedig: Tatsuro-val (egy japán, Mari egyik barátja, aki korábban a kollégiumi bulijainkra jött el többször), Christiannal, Ghassennel, és Rafikkal, akivel hosszú és érdekes társalgást folytattunk filozófiai kérdésekről – Kantról, Jungról, és pl említettem neki, hogy mostanában azon gondolkozom, járhat(nak)-e a kvantummechanika, pontosabban annak filozófiai konzekvenciái valamilyen tanulsággal a társadalomelmélet számára? :) (Ez lehet, hogy elsőre elég vad ötletnek hangzik, mindenesetre erről bővebben talán majd egy későbbi bejegyzésben…^^”) Rafiknak egyébként nagyon tetszettek a taiwani képeim is, mondta, hogy legközelebb, ha megyek, jön velem, mire mondtam neki, hogy oké, de a legközelebbi ehhez hasonló hely, ahova készülök, az a Fülöp-szigetek lesz ^^” erre a reakciója: „oké, menjünk!” XD

(Jah, a Fülöp-szigetekről jut eszembe: Demi írt Facebook-on, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy Japánba jön dolgozni, - igaz, az ő családja ott kifejezetten jómódúnak számít, de egy ápolónő ottani fizetése nyilván nem fogható egy japán vagy amerikai fizetéshez - mire mindjárt mondtam neki, hogy oké, Nagoya egy jó hely, várja sok szeretettel ^o^ de egyébként említettem neki azt is, hogy vmikor szeretnék elmenni a Fülöp-szigetekre, különösen Palawan és Bohol érdekel /amúgy ők Cebun laknak, ami nincs túl messze Boholtól/, és erre visszaírt, hogy Boholon történetesen van egy házuk, vidéken, gyönyörű környezetben, kókuszpálmákkal körülötte („coconut tabehoudai!!!” ^^) úgyhogy ha arra jarok, ugorjak be… ^__^)

A buli után Tatsuro, Naomi (előbbi barátnője), Mari, két japán srác akiket nem ismerek, Rafik, egy új fiú a kollégiumból, akit Israel Abraham-nak hívnak (kettőt találhattok, hogy honnan jött? Hát persze, hogy Mexikóból!! És vallását tekintve római katolikus :P) meg én elmentünk karaokézni Yagoto-ba, ami szintén egész kellemes élménynek bizonyult – gondolom mindenki ismeri az „Ue wo muite arukou” című régi (=’60-as évek-beli) dalt, még ha nem is tudja, hogy az a bizonyos dallam ezt a dalt takarja ^^, ez akkora klasszikus, de hogy biztosak legyetek benne, íme, ez az:

Szóval különösen ennek az előadásával arattam nagy sikert (ezt Tatsuro-val együtt énekeltük, mint az alábbi fényképen is látható ^^):

Egyébként, pl ezt is elénekeltem, és egész jól sikerült, ismeri valaki? :) (Utada Hikaru: In other words…)

Tatsuro amúgy meglehetősen sokat ivott és ez meglehetősen közvetlenné tette, úgyhogy körülbelül tizenkét embert hívott meg a lakásán tartandó hétfői „nabe-partyra”, de szerencsére a meghívott emberek nagy része hasonlóképp ittas volt, úgyhogy kapásból el is felejtették a meghívást – én nem tartoztam ezek közé. ^^ Úgyhogy el is mentem hétfőn délben Tatsuro-hoz, a Chikusa metróállomáshoz közel. Mivel Naomi különösen jóban van Joseph-fel, ezért őt is meghívták, de egyébként a többiek Naomi és Tatsuro japán barátai voltak. A „nabe” amúgy szó szerint fazekat jelent, de tulajdonképp egy (fazékban elkészített) ételtípus neve is. Remekül elbeszélgettünk, sok esetben az történt, hogy Josephtől kérdezgettek Tanzániáról (pl az ottani házassági szokásokról) és én tolmácsoltam japán-angol között, bár azért Joseph is nagyon aranyosan igyekszik a japánnal. :) Naomiék kérdezték tőlem, hogy hogy lehetne még jobbá tenni az ilyen bulikat, mire készséggel kifejtettem nekik, hogy legközelebb 1. tartsuk estefelé, 2. nem lenne rossz, ha lenne némi sör (ugye mivel napközben volt, ezért nem ittunk), és 3. igazán meghívhatnának több lányt is, mire a reakció: „Oké, szóval piát és nőket akarok” XDDD de hát én teljesen ártatlan, jó kisfiú vagyok, csak hangulat-javító módszereket javasoltam!!! Na mindegy, ez az alkalom már csak azért is nagyszerű volt, mert otthon széles körben elterjedt az a sztereotípia, hogy a japánok nem szívesen hívnak meg bárkit a lakásukra, ill ahhoz már nagyon közeli barátnak kell lenni, hogy meghívjanak – kellemes tapasztalat volt, hogy engem ezek szerint végül is meghívtak ^^.

A szerdai nap valami egészen fantasztikusan nagyszerű volt elejétől a végéig. ^^ Először is, reggel bementem kínai nyelvórára (úgy megy a jelentkezés az angoltól eltérő idegen nyelvekre, hogy az ember kap egy formanyomtatványt, és aláíratja a tanárral az első órán), de ez végül elmaradt, viszont összeismerkedtem – és remekül elbeszélgettünk – három japán diákkal, akik szintén erre az órára járnak majd (btw, remélem nem is leszünk sokkal többen), és kivételesen még a nevüket is kapásból megjegyeztem: Yukari, Yooko (azaz két lány – hehe, nem is rossz arány) és Keisuke (aki egyébként kérdezte tőlem, hogy igaz-e az, hogy a magyar nőknek bejönnek a japán pasik? ^^”), mind nagyon jó fejek! ^^

Utána Ákossal futottam össze, akinek első körben említettem, hogy kínaira fogok járni, mire kiderült, hogy ő is tanult némi kínait, ráadásul pont az ELTE-n, ahol én is, és szintén Anettől ^^ (lám-lám, milyen könnyű két embernek közös ismerőst találni!). Ezek után elmentem megmutatni neki meg pár barátjának, hogy hogy is megy a jelentkezés egyéb nyelvek tanulására, és utána elmentünk ebédelni is, úgyhogy egészen sokat beszélgettünk ^^ (tényleg vicces, hogy kb többet, mint a korábban Nagoyában tartózkodó egy-két magyarral összesen).

Aztán elmentem a Peer Support Initiative (magyarul: 比較法政演習 :P) orientációjára – röviden, ez egy olyan program, amelynek a lényege, hogy a japán hallgatók külföldi diákokkal dolgoznak együtt, és egymás országának társadalmáról, jogáról, politikájáról stb tanítunk dolgokat egymásnak. Erre az alkalomra sajnos – egyéb elfoglaltságok miatt – sok japán nem tudott eljönni, úgyhogy a csoportom tagjaival még nem találkoztam, csak a nevüket kaptam meg, viszont úgy néz ki, hogy a kínai csoporttal azonosan, jók lesznek az arányok: két lány és egy fiú, plusz ugye én. ^^

Utána volt egy Academic Writing óra, egy Paul Lege nevű tanárral – erről bővebben valamikor később írok, de mindenesetre előrebocsátom, hogy egyre inkább az az érzésem, hogy egy MBA fokozat a Nagoya Egyetemen minimum egyenértékű tudást követel, illetve ad, mint egy otthoni PhD, magyarul elég komoly a cucc …^^” (Persze most csak a jogi egyetemekről beszélek.)

Éééés ezután: a Jogi Kar Welcome Partyja a Nomiyori Hall-ban, ami arról volt nevezetes, hogy csellóztam rajta! ^^ Ez a történet ott kezdődött, hogy Okuda-sensei írt egy e-mailt, hogy fellépőket keres a Welcome Partyra, mire visszaírtam, hogy igaz, hogy most nincs egyetlen magyar vagy japán szólócselló-mű se a repertoáromban, de ha megfelelő, játszhatok vmi nemzetközibbet, pl Bach Szólószvitet (egyébként is, az európai kultúra képviselőjeként vagyok jelen itt, és ha valami, hát a német barokk zene aztán európai a javából ^^) – mire a válasza: várják sok szeretettel! Úgyhogy eljátszottam azt a darabot, amit minden csellista álmából felébresztve is kívülről fúj, magyarul a G-dúr Prelúdiumot. :) Amúgy már csak ezért is, semmiféle lámpalázam nem volt – jó, persze kitettem a kottát (szólószvitet és szonátákat, persze a felvételit kivéve, mindig kottából játszunk), de talán még arra se lett volna szükség. Lehet ott volt még a kutya elásva, hogy 1. a résztvevők egy része nyugisan beszélgetett meg evett-ivott tovább minden előadás alatt, szóval hiányzott az a frusztráló, feszült figyelem, ami a koncerteken szokásos, 2. az előadások a party közepe táján kezdődtek, úgyhogy előtte evés-ivás közben leküldtem néhány sört is ^^” ami azért érdekes, mert életemben egyetlen egyszer csellóztam úgy, hogy be voltam állva, de akkor még én is észrevettem, hogy állati hamisan játszok :P persze azért az elfogyasztott alkoholmennyiségben voltak különbségek; de egyébként lehet, hogy az 1-2 sör feszültségoldásra egész jól használható koncertek előtt?! Hmmm… ezt még meggondolom! :) Bár arra is vigyázni kell, hogy az ember ne essen át a ló másik oldalára, mert ha túl sokat iszunk, akkor jön egyrészt ami velem volt korábban, másrészt amit Piatigorsky a Csellóval a világ körül című könyvében olyan mulatságosan leír: koncert előtt részegen kidobta a szobájából a város legbefolyásosabb kritikusát, aki interjút akart volna készíteni vele… XDD

Ebben e félévben jóval többen érkeztek a jogi karra külföldi diákok, mint tavasszal: jöttek hárman Kínából, ketten Svédországból, ketten Taiwanról, hárman Kambodzsából, ketten Laoszból, csomóan Üzbegisztánból… sokakkal sikerült is összeismerkednem, aztán: eljöttek a SOLV-os japán barátaim (akik, utolsónak előadott performance-ként egy össz-táncot mutattak be), találkoztam Mártával és Zsolttal, meg eljött pl Tugba, Hem, Han (ő konferált is egyébként), Izzatillo, és amin meglepődtem: Mari-chan, aki az egyik most érkezett koleszos hívott meg! XDDD Durva, hogy kb minden bulin összefutunk… ^^ Ami az egyéb előadásokat illeti, pl Ogawa-san, akit áprilisban már említettem, fuvolázott, és Okuda-sensei kísérte zongorán!! ^o^ (Csak gondoljatok bele, csoporttársak: ez kb olyan, mintha ELTE Jogi Karos beiratkozáskor tartottak volna nekünk egy bulit, amin Szarkáné zongorázik… XDDD) Ogawa-san a produkcióm után kérdezte tőlem, hogy nincs-e kedvem a zenekarában játszani, - mint jó pár hónapja említettem, ez a zkar ügyvédekből, ügyészekből és bírókból áll – jah, errefelé nem csak az orvosok és mérnökök annyira kultúremberek, hogy zenélni is tudjanak valamennyire :P – én mondtam neki, hogy nagyon szívesen, de a próbák hosszúságától és gyakoriságától függ, mire megnyugtatott, hogy általában úgy kéthetente próbálnak, - nyilván mindenki jó elfoglalt a résztvevők közül. Úgyhogy azt hiszem, részt fogok venni, talán nem is kell ecsetelnem, hogy milyen sok szempontból mennyire jó dolognak látszik ez. :) Aztán, pár koreai barátom énekelt, és a végén majdnem mindenki csatlakozott egy üzbegisztáni tánchoz :D, Hanékkal meg már beszéltük is, hogy valamikor közös bulit kell tartanunk, hogy szocializáljuk az újakat :))) szóval: talán ennyiből is látszik, mennyire jó alkalom volt!

Úgy fest, hogy a közeljövőben még többször is fogok csellózni: először is, a kollégiumi Tomodachi-kai nevű klubból egy Ishii-san nevű néni hívott egy profi zongoristát november 11-13 közötti időre, és szeretne egy kis házi-koncertet tartani, amelyen Popper Tarantelláját (hehe… végre! :P ha még emlékeztek, ez ment volna nyáron az egyetemi fesztiválon is, ha lett volna hozzá zongorista) és Mendelssohn Lied ohne Worte-jét játszom, emellett Ishii-san hív másokat is, elsősorban japán tradicionális hangszereseket, úgyhogy ez érdekes lesz. Viszont, Mari-channal beszélgettem egyszer, mikor még a koleszban gyakoroltam, és mondta, hogy meg tudja kérni az International Residence nevű kollégium tutorait, hogy ott tarthassunk egy koncertet (mivel ott valamivel jobb zongora van, mint a mi koleszunkban), most pedig írt Facebookon, hogy rendben van, mehetünk oda, szívesen szervez nekem koncertet ^^ erre mondtam neki, hogy először kérdezzük meg Ishii-sant, nem lenne e jobb az általa kitalált koncertet az IR-ben, vagy az IR-ben is tartani, de ha nem, akkor keressünk zongoristát + egyéb potenciális résztvevőket… (Ehehe… vicces lesz XD)

A másik alkalom, amikor szinte biztosan fellépek, az december 12-én az International Student Evening nevű esemény, ide viszont már mindenképp magyar művet kell, úgyhogy nagy fába vágom a fejszémet (szegény hallgatóság, már előre sajnálom őket…): ha azt mondom, hogy fél hanggal lehangolom a két alsó húrt, az mond valamit valakinek? Csellistáknak nyilván, erre már vágják is, hogy: Kodály Szólószonáta O_O! Ami kegyetlenül nehéz, ráadásul nem tanultam otthon, de szerencsére jó párszor hallgattam, és a második tétele jóval könnyebben megtanulható, mint a többi… úgyhogy emberi számítás szerint ezt a fantasztikus, balladaian sötét hangulatú művet kapják majd tőlem Magyarország bemutatásaként. :)

A továbbiakról majd legközelebb, ez a bejegyzés már így is túl hosszúra nyúlt, addig is mindenkinek jó éjszakát, illetve délutánt. =)

Életem legrövidebb bejegyzése

Asszem az ilyenekre szokták mondani a japánok azt, hogy "sugggggoku kakkkoiiiii!!!" (= Super coool!!!) :)))



(Részletek és normális beszámoló a mostanában történtekről: hamarosan. ;))

Say goodbye, Lost Heaven... XD

Az egyik legudvariasabb japán bocsánatkérés így hangzik: 申し訳ありません, és szó szerint annyit jelent: „nincs ok (=mentség), amit mondhatnék”. Nos, ezúttal most én is így vagyok a több hetes bejegyzés-kimaradással – még csak azt sem mondhatom, hogy semmi nem történt velem, amiről írhattam volna; és az sem mentség, hogy elég zűrzavaros volt ez a pár hét; hasonlóképp, az sem megfelelő ok, ha azt mondom, hogy „szét voltam esve” (ez utóbbi nem hogy nem ok, hanem inkább elfogadhatatlan gyengeség)- úgyhogy: nincs mentségem. Lássuk inkább, mik történtek! :)

Az elmúlt hetek egyik sztárja kétségtelenül egy Ieda Mari nevű japán csaj volt, aki szeptember közepén költözött a kollégiumba, és Hattorit váltotta tutori minőségében (csak a keresztneve azonos a májusban megismert Nanzanos lánnyal) – ami egy egészen kellemes dolog, figyelembe véve, hogy Hattori mekkora szemétláda volt :dirr: – persze annyira nagyon azért nem, de általános volt ama vélemény az itt lakók körében, hogy „Hattori-san is a bitch”, nyilván nem véletlenül: hogy máshogy minősítenénk egy velünk kb egyidős lányt, aki úgy beszél velünk, mintha a tanárunk volna?! XD Mindegy, Ieda-san (vagy inkább: Mari-chan XD) ezzel szemben abszolút kedves és kommunikatív, ami abban is megnyilvánult, hogy szept 20-án összehozott egy közepes méretű bulit pár japán barátjával és csomó külföldi diákkal a kollégiumból, amely alkalomból tavaszi tekercset készítettünk együtt. :) Nézzük csak, Mari és a barátai mellett eljött Victor, Izzatillo, Carlos, Alisher (egy másik üzbegisztáni), Zhang Lan (egy kínai, aki mindig el szokott ájulni attól, hogy kínaiul szeretnék tanulni :)), Joseph, és még egy üzbegisztáni srác, akit nem ismerek… remekül elbeszélgettünk és eliszogattunk, úgyhogy kifejezetten jó alkalom volt.

Aztán, a következő buli, amiről sajnos nincs fotóm: Liam lakásán, a Higashiyama Parkhoz közel, szept 21-én. Erre annyian eljöttek, hogy még felsorolni is nagyon sok lenne, mindenesetre, ott volt pl Liam, Kazuho, Beru + barátnője (btw, vicces hogy még egy ilyen énekből-tornából felmentett pasi, mint Beru, össze tudott szedni magának egy egész jó csajt XD) mellett: Ando családostul, Ghassan, Rafik, Christian, Elisha + Mitja (előbbi indonéz, a Nagoya University Foreign Student Association elnökasszonya, utóbbi pedig a barátja Szlovéniából), Ron (aki abszolút kínainak néz ki, úgyhogy meglehetősen nagy meglepetést jelentett, mikor kiderült, hogy San Francisco-ból jött…), és még sokan mások. Érdekes volt amúgy, a szlovén sráccal beszélgettem, és az volt az érzésem, hogy eme szomszédaink körében még mindig van némi reputációnk nekünk magyaroknak – az elmúlt jó pár év eseményeit, illetve az országunk és különösen fővárosunk állapotát elnézve szerintem teljesen alaptalanul. -.- Mindenesetre, Mitja volt Budapesten, és nagyon tetszett neki, úgy fogalmazott, hogy Ljubjana egy „kis Budapest” – háát, remélem azért legalább egy picit tisztább, rendezettebb és nincs saját külön bejáratú, életfogytig uralkodó Nérója, aki amúgy a Kátyúk és Gödrök Királya címet is viselhetné XD (Közélet-közeli siránkozás rovatunk újabb fél évre lezárva! :P)

Szept 26-án Han, az egyik jogi karos barátom Mianmarból, meghívott, hogy menjek el velük Nagashimába (nem tévesztendő össze Hiroshimával! :)) egy onsenhez, vagyis hőforráshoz. Mivel legutóbb tavaly Osakában voltam ilyenben, és az fantasztikus élmény volt még úgy is, hogy az a fürdő mesterséges volt (íme egy remek vetélkedő-kérdés: mi a különbség az onsen /温泉/ és a sentou /銭湯/ között? Válasz: az előbbi ugye valódi hőforrás, az utóbbi „csak” fürdő) – de az itteni tényleg valódi onsen, úgyhogy ezt nagyon nem lett volna kedvem kihagyni. A résztvevők között volt Han mellett két japán srác (Katou és Yuuki nevűek, már régről ismerem őket, pl velük voltam a maid caféban is XD) és egy Eri nevű japán lány a jogi karról, továbbá velünk jött egy Martin nevű svéd fiú, aki valamilyen matematikai témát kutat, és egy Li Sheng nevű kínai, fizika szakos, mindketten Han barátai. :)

El is mentünk Nagashimába, ahol kiderült, hogy nem első körben nem az onsenbe jöttünk, hanem a vidámparkba (ezt Han az üzenetében vhogy elfelejtette említeni XD) – de vidámpark alatt nem elsősorban gyerekjátékokat kell érteni itt, hanem mindenféle, leginkább felnőtteknek szánt, halálfélelem-gerjesztő eszközöket. ^^” (És mint Szentmihályi Lovecraft-tanulmányából is tudjuk, „az ember szeret játszani a félelemmel. Legalábbis, amíg az nem valódi…” :P) Itt található pl a világ egyik legnagyobb hullámvasútja, a Steel Dragon nevezetű jószág, amely 154 km/h-val száguld kb 70°-os lejtőkön, és még számos hasonló nyalánkság. Miután végigélveztük mindet, a nap végén eldöntöttem, hogy köszönöm, nekem ezekből ennyi elég volt úgy a következő 50 évre. ^^ Vicces amúgy, hogy K-chan (=Katou beceneve), ez a nálam jó egy fejjel magasabb, 22 éves srác, kisgyerekként visongott az élvezettől a hullámvasúton, viszont a szellemkastélyban (amit viszont én élveztem különösen) annyira félt, hogy hihetetlen, alig mert bemenni, majdhogynem be kellett vonszolnunk XD. A nap végén, az onsen után, egy olasz étterembe mentünk (ilyenben sem voltam még, mióta itt vagyok ^^), szóval mindent összevetve, remekül sikerült az az alkalom :) de nem hiszem, hogy újra meglátogatnék egy japán vidámparkot… ^^””

Mari-chan szept 27-én összehozott nekünk még egy quasi búcsúbulit, amire szintén eljött több japán barátja, többek közt egy csaj, aki tud kínaiul és koreaiul is O_o (japán és angol mellett természetesen). Az előző buli társasága mellett erre az alkalomra végre hazaért Kanazawából Paul barátom is, úgyhogy ez az alkalom hatványozottan viccesnek bizonyult. Kezdjük ott, hogy folyamatosan szívattuk egymást vele – meg csak úgy mellékesen Victort is, például mikor megpróbáltam elhitetni a japánokkal, hogy Victor kutatási területe nem más, mint a トイレ掃除, magyarul vécépucolás XDDD és a poén az, hogy az egyik japán srác majdnem be is vette XD (NB: tapasztalatom szerint egyes japánokat remekül lehet ugratni azzal, hogy komoly képpel beadunk nekik valami hülyeséget – igen gyakran be is veszik… LOL) – de Paullal egymás szívatása aztán tényleg poénosra sikerült - előző este megtanítottam neki egy japán mondatot: „どんどん液が溢れて来る” (ne kérdezd, honnan van és mit jelent… neked jobb, ha nem tudod :P), amit egyébként elképesztően vicces kiejtéssel mond. ^^ Szóval bemesélte a jelenlévő két japán lánynak (Mari-channak a portán kellett maradnia, úgyhogy ő ezúttal nem vett részt sajnos… vagy szerencsére? ^^”), hogy én mekkora perverz állat vagyok, és pl ezt a mondatot is felemlegette, én meg minél jobban tiltakoztam röhögve (életemben nem mondta ennyiszer, hogy „chigau” ^^”), a csajok annál jobban hitték, hogy perverz állat vagyok :DD és innentől kezdve bármit csinálhattam/mondhattam, visongtak meg röhögtek rajta :))) jó, mondjuk azért néha én is rátettem pár lapáttal a dologra XD a végén csellóztam is egy kicsit, és ezek után már borítékolva volt, hogy óriási sikert arattam vele :)

Tanulság:….ööö, van itt olyan egyáltalán? ^^” Erre nézve tippeket elfogadok! XD Mindenesetre hatványozottan jó alkalom volt, ezzel a társasággal szeretnék majd még összehozni egy karaokét is a közeljövőben…

Aztán, kollégista életünk utolsó előtti napján Paul ötlete alapján meghívtam Mari-chant Paul szobájába inni meg dumálni, és eljött Ampana is… Pault meggyőztem, hogy abban footballos PC-játékban, amit mindig játszik, csinálja meg a kollégiumunk csapatát, ahogy anno Koszta megtervezte a 12. A-t ás 12. B-t érettségi évében :) – és meg is tette, Ghassen lett a kapus (ő ugye elég nagydarab hozzá :P) és Victor a csapatkapitány, mivel ő közöttünk a brazil ;) amúgy, egészen aranyos ahogy Mari kicsit hamiskásan énekel (és, csak úgy mellesleg, számos intonációs pontatlansággal, de szép hangon hegedül ^^), remélem még közös karaokén is hallgathatjuk még egymást :) aztán késő este én, Paul és Ampana elmentünk egy folyó partjára, és hallgattuk a díszpontyok csobbanásait :).

Korábban úgy terveztük a költözést, hogy Victorral közösen fogunk autót bérelni, de végül erre nem volt szükségem, ugyanis Enya-san felajánlotta, hogy azzal a quasi-kisbusszal, amivel korábban a tengerpartra vitt minket, segít áthurcolni a cuccaimat az új helyre O_O hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy milyen segítőkész emberekkel találkozom mindenhol! Enya-sannal pedig hatványozottan mázlim van, tulajdonképp olyan itt számomra Japánban, mintha az apukám lenne ^_^ annyi mindent tett már meg értem, hogy számon se tudom tartani… úgyhogy a legjobbakat kívánom neki – megintcsak az jut eszembe, hogy ameddig léteznek ilyen jó emberek, addig ennek a világnak is van remény ^^.

Anyway. Annak idején 2001 augusztus végén-szeptember elején az osztálykirándulásunk idején volt az az élményem, hogy augusztus 31-ig gyönyörű, napsütötte idő volt, aztán amint beköszöntött a szeptember 1-e, beborult az idő, és megrohant az ősz. Hát, ezúttal is hasonlót tapasztaltam – a szeptember hónap Japánban többnyire még elég meleg; sose felejtem el, hogy tavaly szeptember 10-én, amikor első ízben léptem ezekre a szigetekre, kijöttem a repülőtér légkondicionált épületéből, és megcsapott a forró párás osakai levegő… de most, a költözésünk napján hirtelen beborult az idő, és azóta többnyire esik… hát igen, még az ég is szomorkodik, hogy otthagytuk a kollégiumot :( egészen olyan hangulatuk van ezeknek a napoknak, mint eme videó első fél percében - a géppuskákat leszámítva – a rózsa végül is jöhet… xD de tulajdonképpen az utána következő jazzes, egyébként Tank! címet viselő zeneszám is:

(Csak úgy mellesleg, a Cowboy Bebop német szinkronja… sucks. Japánul vagy magyarul nézzétek. XD)

Röviden, nem különösebben dobta fel a hangulatom, hogy búcsút mondtunk a kollégiumnak – csak úgy mellesleg, az sem, hogy kiderült: addig nem használhatom a kutatószobámat, amíg nem vagyok minimum master-kurzuson -_- bezzeg pl a GSID-sek már a japán nyelvi kurzus alatt is a sajátjukban tanulhattak, nem is szólva a környezetmérnökökről, fizikusokról, matematikusokról, informatikusokról… úgy látszik, csak nekünk van ilyen szerencsénk. :( Továbbá kérdéses, hogy fogok-e tudni az egyetemen ingyen kínaiul tanulni, mert a létszámok elég erősen limitálva vannak… :( (a francba, hű de sok „:(” !)

Viszont a lakásom egyáltalán nincs rossz helyen, a környék teljesen olyan, mint egy európai kertváros, csendes, nyugodt – és az ára sem rossz, plusz nem kellett külön internetről se gondoskodnom, mert van rá előfizetése a háznak is; de ezektől függetlenül, furcsa érzés a kollégium után egyedül lakni. Mindegy, majd megszokok vagy megszökök – egy darabig biztosan maradok itt, aztán majd meglátom. :)

Múlt péntek este úgy éjjel kettő körül felhívott Paul, hogy mi van velem? XD Én mondtam, hogy épp alszom, mire indítványozta, hogy jó, akkor menjünk el holnap Liamhoz (lassan Izzatillót is meglátogathatnánk, igazán levághatná a hajunkat ^^). Erre sor is került, szombat délután/estefelé – Kazuho vacsorát is főzött nekünk, úgyhogy egészen remek alkalom volt. Utána Pauléknál aludtam, aki viszonylag közel lakik hozzám két kínai barátjával (közülük az egyiket mindig csak úgy emlegeti, hogy „the tall guy” (mivel még nálam is magasabb), a másikat meg „the new guy” (mivel csak most egy hete érkezett), és ideiglenesen náluk lakik egy Chaa nevű mongol srác (vagyis: belső-mongóliai). Aztán vasárnap este Paullal kicsit felderítettük az éjszakai Nagoyát ^^ mely tevékenységet valószínűleg tökélyre fogjuk fejleszteni a közeljövőben. XDDD

Egyébként mikor említettem Paulnak azt, hogy Zoli kínai barátja felajánlotta, hogy adják oda neki Ákost pár évre, h megtanuljon kínaiul, és cserébe odaadja nekik az ő gyerekét, hogy magyarul tanuljon, és hogy ezt Bettike nem tartotta túl jó ötletnek :) – szóval, ő erre kapásból mondta, hogy ezt csinálhatjuk majd mi is a mi gyerekeinkkel, ha majd lesznek XDD – csak zárójelben, ha nekem netán lenne valamikor gyerekem, az biztos, hogy ő egészen kis korától kínaiul fog tanulni, akár tetszik neki, akár nem – nem biztos, hogy kedvelni fog emiatt, de felbecsülhetetlen értékű dolog lesz számára, ha felnő… :) tényleg, lehet hogy az ő szempontjából az lenne a legjobb, ha már alapból az anyanyelve lenne kínai XD (bár az én szempontomból talán annyira nem :P).

Örömmel tapasztaltam, hogy úgy néz ki, a magyarok száma megsokszorozódott a Nagoya Egyetemen! Jogi karos orientáción találkoztam egy Márta nevű lánnyal, aki tulajdonképpen Zsolt felesége, és eddig csak japánt tanult, de most ő is elkezdi itt a kutatóit – amúgy, biztos az én hibám (is), hogy mostanáig nem nagyon kerestem Zsolt társaságát, de pont úgy jött ki, hogy volt egy közös óránk, ami után nekem át kellett rohannom az egyetem másik oldalára, úgyhogy nem sok lehetőségünk volt dumálni akkor… - és Márta mellett, az idei „japán nyelv és kultúra” ösztöndíj (egyik?) nyertese, egy Ákos nevű ELTE japán szakos fiú (aki, a japán szakosok egy részétől eltérően tényleg nagyon jól tudhat japánul, ha ezt elnyerte…) szintén Nagoyába jött – elég laza partiarcnak tűnik, úgyhogy remélhetőleg fogunk tudni együtt bulizni vmikor. :D

Mostanában jó sok orientációnk van, meg mindenféle programjaink, meg még van pár dolog, amit a lakással kapcsolatban is el kell intéznem, és még van egy pár bútor is, amit be kell szereznem hamarosan, úgyhogy van mit csinálni. ^^ Remélem, hamarosan újabb jó hírekkel jelentkezhetek! :)

Addig is hadd búcsúzzak stílusosan az eddigi kollégista életemtől, egy L’arc-en-Ciel számmal, melynek szerintem a címe is elég beszédes ^^: