Minden jó, ha vége... vége?!

Nagyon sok minden történt mostanában, ami ismételten rávilágít az élet egy-két alapvető összefüggésére, amiket már persze régebben tudok, de a hétköznapok békés sorjázásában az ember hajlamos megfelejtkezni róluk. Nézzük csak, először is: beadtam a jelentkezési dokumentumokat a Master-kurzusra, és rögtön megfájdult a fogam, de valami iszonyatosan. X_X Nem véletlenül tettem egymás mellé ezt a kettőt: ugyanis szokásomhoz híven alaposan nekiálltam aggódni, hogy ha találnak vmi hibát bennük (jelesül pl azt, hogy az orvosi vizsgálat eredményét nem a formanyomtatványon adtam be, hanem azon a lapon, amit még tavaly az ECIS-ben eredményként kaptam; a megkövetelt “angol nyelvtudás igazolására” [ami tök hülyeség, úgy is mindenki tudja itt, hogy tudok angolul ÉS japánul, de mindegy…] csak a régi magyar nyelvvizsga-bizonyítványom másolata + fordítása – és nem vmi elismertebb, mint pl TOIEC vagy TOEFL – áll rendelkezésemre, stb) ami alapvetően nem lenne nagy probléma, hiszen még következő félévben is nekifuthatnék a felvételinek, DE egy ha ilyen baromságok miatt szórnak ki az előzetes screening-en, azzal alaposan felidegesítem a témavezető tanáromat, márpedig Japánban nagyon nem tanácsos felbosszantani egy egyetemi professzort… :S Úgyhogy ismét bebizonyosodik, hogy a külső körülmények és az ember belső állapota mennyire erősen összefügg… ami magát a fogfájást illeti, valami egészen idióta dolog volt. Különösebb részletezés nélkül: hétfő délután nekiállt fájni, és én, gondolván, hogy meg kell szabadulnom tőle minél előbb (mivel pl csütörtökön megyek a kollégiumba), még aznap este elmentem ahhoz a fogorvoshoz akinél korábban voltam, és kértem egy időpontot másnapra. Ez rendben is volt, másnap elmentem, és mivel korábban nehezen hatott az injekció, most baromi sok érzéstelenítőt kaptam. Aztán a kezelés után, ebéd környékén, mikor kezdett múlni a CUCC hatása, kb tízszer erősebben kezdett fájni, mint előtte, és a pofám akkorára dagadt, mint egy hörcsögé, ha teletömi magát x__x – asszem mindenki el tudja képzelni. (És ez milyen durva: csomó helyen még zsibbadsz az érzéstelenítőtől, de érzed, hogy aminek nem kellene fájni, az már megint fáj, sőt jobban!! :S) Úgyhogy gondoltam, ennek fele se tréfa, szerencsére még volt némi fájdalomcsillapítóm otthon, ez lehetővé tette, hogy aludjak, aztán másnap elmentem egy kórházba, ahol van szájsebészet, és ott némi további szenvedés után remekül helyrerakták a dolgot. ^^

Ami meg az említett “dolog” eredőjét illeti: szerda reggel a tanárom válaszolt az e-mailemre, hogy semmi probléma nincs a dokumentumokkal, úgyhogy február 9.-én lesz a felvételi interjúm. ^__^ Miután ezt hallottam, egyből megszabadultam a fogfájástól is, avagy éljen a szinkronicitás!! XD

Még a fogfájós estémen volt, hogy meglátogattuk Izzatillo lakását Paullal és a Weirdo-val, mivel utóbbiak szükségét érezték egy hajvágásnak – nos, ez egészen kellemes találkozás volt, mivel Izzatillo-t sem láttam már ezer éve. :) Persze sokkal kellemesebb lett volna, ha nem vagyok elfoglalva a pofám állapotával XD

Ugye azért is akartam minél hamarabb megszabadulni a fogfájástól, mert csütörtökön megint hivatalos voltam a volt kollégiumomba egy bulira, amire mindenképp el akartam menni, mivel múlt héten oda tudtam adni Ishii-sannak és Nagai-sannak az ajándékot, amit hoztam nekik, de nem tudtam összefutni Enya-sannal és Marival, úgyhogy velük mindenképp szerettem volna találkozni. Enya-sannak e-maileztem is, hogy ott lesz-e, mire mondta hogy igen és szólhatnék Victornak és Liamnak is, hogy jöjjenek el. Végül is Liamot nem tudtam elérni, de Victor mondta hogy rendben, menjünk együtt, úgyhogy így is tettünk ^o^ őt sem láttam már nagyon hosszú ideje, úgyhogy nagyon jó volt találkozni. :) A buli maga a nénikék által szervezett “omochi-party” volt, ez az “omochi” egy japán étel – tulajdonképpen édesség-féle – neve, és maga a CUCC épp oly kevéssé bizalomgerjesztő, mint maga a név ^^” de hát nem is az evés miatt mentem el, hanem ugye az emberek miatt. Akik épp oly fantasztikusak, mint mindig: találkoztam Enya-sannal (így vééégre oda tudtam adni neki is, amit hoztam), Joseph-fel, egy csomó kínai barátommal (csomóan telefonszámot is cseréltünk, és beszéltük, hogy felvételik után majd el kell mennünk karaokézni ^o^) – tulajdonképpen lassan már tiszteletbeli tutornak érzem magam a Kaikanban XD, mivel a mostani koleszosok búcsúbulijára is hivatalos vagyok, és a nénikék megkértek arra is, hogy mivel nagyon tetszett, ahogy csellóztam az International Student Evening-en, játszanék-e valamit az új koleszosok Welcome Party-ján, persze a tolmácsolás mellett? :))) Én mondtam, hogy természetesen, és megkérdeztem Nagai-sant (aki ugye mandolinozik, de zongorázni is tud vmennyire) hogy nem játszana-e velem együtt valamit, mert úgy az igazi FUN ^^ mire mondta, hogy persze, szívesen! Úgyhogy áprilisig még van idő, majd nézünk valami könnyebb zongorakísérettel rendelkező CUCCot…

Enya-san amúgy meghívott engem és Victort síelni is, február 14.-re – ez mindössze egy nap lesz, valahol Gifuban, tehát a szomszédos prefektúrában. :) Hááát, én mondtam nekik, hogy szívesen megyek, de még életemben nem próbáltam síelni, mire megnyugtattak, hogy vannak kezdő pályák is, és hogy annyira nem bonyolult – hmmm, hát úgy vagyok vele, hogy sok mindent ki kell próbálni az életben, nem? XD Btw, Marival sajnos nem találkoztam – gondolom a kísérlete megint elhúzódott, mint ahogy múlt héten is – úgyhogy az ő ajándékát a postaládájába tettem, ahogy korábban mondtam is neki. Remélem, nem túl erős, hogy miket kapott… XDDD

Yup, és pénteken beszéltem a tanárommal, aki ajánlott néhány könyvet a kutatásomhoz, amely könyvekről korábban még csak nem is hallottam, és annyira újak, hogy még az egyetemi könyvtárakban sincsenek meg, úgyhogy kénytelen leszek kölcsönkérni őket :S egyébként kirajzolódik, hogy a körülhatárolt és aprólékos kutatás érdekében kénytelen leszek beleásni magam a számunkra oly ismeretlen és titokzatos japán – és ázsiai – történelem rejtelmeibe – ez talán egyértelmű is lehet, hiszen ha magyarázatot akarok arra a kérdésre, hogy mi az igazi “kulturális jelenség” mi a “tradíció” és mi az “ideológia”, akkor ezeket a legjobban úgy különíthetem el, ha meghatározom egy tradíció születését. A probléma csak annyi, hogy 1. ez nagyon nehéz, 2. ebben a témában legfeljebb részletkérdésekben lehet újat mondani, saját elméletet alkotni nehezen. De hát ha az ember megnézni a társadalom-tudományi tanulmányokat, azok tartalmának 95%-a nem újdonság, még a legkiemelkedőbb tudósoknál sem. A maradék 5%, na az a kritikus. ^^ De nem szabad abba a tévhitbe esni, hogy akár az a bizonyos 5% is maradéktalanul mélyíti a jelenségek megértését. Most le kell állítanom magam, mert a végén még belemerülök annak tárgyalásába, hogy tulajdonképpen mennyire poszt-posztmodern az álláspontom, ami a tudományok, különösen a társadalom-tudományok értelmét illeti, de mindegy. ^^

A lényeg, hogy a tanárom szerint ezzel a témával biztosan felvesznek, bár ez a téma kb agyonkutatott már, viszont van egy másik témám is, amit még kb senki nem kutatott Japánban, de az meg nem annyira elfogadott a tudományos közvélemény szemében, úgyhogy nem annyira esélyes. Nos mivel ezzel senki nem fog foglalkozni otthon rajtam kívül, ezért akár el is árulhatom: ez a “law and literature” megjelenése a japán irodalomban. XD A “jog és irodalom” nevezetű jogfilozófiai irányzat persze nem új dolog, és higgyétek el, különösen a “law and economics”-ra, vagyis a jog gazdasági elemzésére gyakorolt kritikája miatt nem akkora hülyeség, mint amekkorának elsőre látszik. ^^” Ez a történet ott kezdődött, hogy elsősorban az Aoi Bungaku hatására – avagy: ismét bebizonyosodik, hogy mi mindenre jó az anime!! :P – elkezdtem mélyebben érdeklődni a japán szépirodalom iránt, úgyhogy pihenésképpen mostanában Sousekit, Dazait, Kawabatát, Mishimát, Oe Kenzaburót, Tanizaki Junichirót stb olvasgatok – vicces, lassan már abban a tekintetben is japánabb vagyok a japánoknál, hogy jobban fogom ismerni az irodalmukat, mint ők maguk :P aranyos volt, mikor Naomiéknál a legutóbbi bulin irodalomról beszélgettünk, és egy idő után ledöbbenve kérdezték, hogy “honnan ismerek ennyi regényt, mikor nem is vagyok irodalom szakos?” ^__^ Hát pl onnan, hogy én alapból bőcsész lennék, csak véletlenül a jog világába csöppentem :P Na mindegy, szóval ezek után kezdtem azon gondolkozni, hogy – először is a Ningen Shikkaku alapján – vonhatunk-e le következtetéseket a jog-koncepcióra a jogi jelenségek irodalmi művekben megjelenő képe alapján? (Ugye milyen durván posztmodern? :P) Szerintem végül is az lesz, hogy ezen a témán úgy mellékesen – ha úgy tetszik: pihenésképpen – fogok gondolkozni, és egyelőre maradok a másik, elismertebb és konszolidáltabb kutatási témánál.

Csütörtökön este összefutottam Ákossal a könyvtárban, és kiderült, hogy bartender-ként dolgozik egy bárban Motoyamához közel, úgyhogy mondta, látogassam meg péntek késő este. Így is tettem, remekül elbeszélgettünk és eliszogattunk, bár meglehetősen drága a hely.

És: ismét bebizonyosodik, hogy az életben minden mindig változik és ez néha egy kicsit szomorú. Ma például felhívott Tetsuro, hogy márciusban áthelyezik Tsukubába, Tokyóhoz közel, úgyhogy igaz, hogy elfoglalt lesz addig, de majd tartsunk még egy utolsó bulit… ezáltal tehát távozik Nagoyából az egyik legjobb japán barátom. :( Nekem pedig rögvest eszembe jutott minden vele kapcsolatban: hogy hogy találkoztunk tavaly szeptemberben a kollégiumban, hogy hívott meg mindannyiunkat magához a teljes egyetemi Welcome Party után, hogy komolyan vette, hogy olyan bulit kérvényezek, amin van pia és nő, hogy találkoztunk utána az International Student Eveningen, és mennyit szívatott Marival… XDDD Most pedig, elég hosszú időre, úgy néz ki vége. T__T De tudjátok mi a vicces? Ha belegondolok, az élet úgy egy-az-egyben ilyen: nem úgy, mint egy regény vagy egy szimfónia, ami végződhet happy enddel, hanem mindig az a vége, hogy egyszerűen befejeződik így vagy úgy… de az a véleményem, hogy nem az a fontos, hogy meghalsz, hanem az, hogy hogyan élsz. Lehet, hogy most szomorú vagyok, hogy búcsúzunk Tetsuro-tól, és hamarosan búcsúzunk pl Sujintől és Israeltől is (ők csak Inuyamába mennek, ami így is elég messze van, de velük azért talán néha tudok majd találkozni Sakaében) de tíz év múlva nem a szomorúság fog eszembe jutni, hanem az, hogy mennyire nagyszerűek voltak azok a napok, amiket együtt töltöttünk. ^^ És valamikor így leszek a mostani japán tartózkodásommal is: még ha Japánban is maradok, egy napon a jelenlegi életformám véget ér. De mit számít ez? Mindig vannak újabb felfedezendő helyek, megismerendő emberek, megélendő élmények, meghallgatandó történetek… az élet megy tovább. Ilyen egyszerű.

Legközelebbig sziasztok! ^^ Addig is itt egy random hallgatni-való:

Ezen a héten...

Pontosabban, akkor hát múlt hét vasárnaptól folytatom. Mint legutóbb is említettem, a Miwa nevű japán lányismerősöm – aki néha egy kicsit depisnek tűnik, de alapvetően nagyon aranyos – meghívott hogy menjünk el együtt az akváriumba, mire én azonnal igent mondtam, és beszerveztem Ákost, Anját meg Carlost, Miwa részéről pedig némi vargabetű után Cesar jött el (nem emlegetem túl gyakran, de talán már mondtam valamikor, hogy ő Panamai). Igaz, hogy egyszer már voltam itt, de egyrészt akkor a Golden Week miatt iszonyatos volt a tömeg, úgyhogy nagyon sok jószágot nem lehetett normálisan megnézni; másrészt pedig, ezzel a társasággal különösen érdekesnek tűnt a program. ^^ És valóban, egészen remekül éreztük magunkat! A vége felé elmentünk enni is, meg egy szuvenír-boltba, ahol fantasztikusan idióta ajándéktárgyakkal kecsegtetik a szerencsétlen turistákat XD – sajnos ezekről nem készítettem fényképet, és azok nélkül nehéz lenne élvezhetően elmagyarázni, hogy pontosan mik, de majd legközelebb. :)

A legvégén pedig, már Cesar és Carlos nélkül, elmentünk egy garnéla-szaküzletbe, ahol a sok-sok garnéla-snack mellett voltak fagylaltok is… mindenféle ízekben. Nem csak a nálunk megszokottak, hanem pl zöldtea, szezámmag, miso(!!!) és kukorica (!!!) ízűek… Ákos megkérdezte az eladót, hogy nincs véletlen garnéla-ízű? XD Mindenesetre, „ha már itt vagyunk nem hagyhatjuk ki” alapon, kipróbáltunk egy-egy extrémebb fagyit, ezek közül Ákos volt a legdurvább, aki rendkívüli élvezettel fogyasztott el egy miso-ízű darabot O_o és én voltam a leg-konszolidáltabb, aki tulajdonképp nem is kalandoztam, hanem egy rózsa-ízűt választottam (avagy: ha már nincs taiwani rózsa-tea, akkor… ^^). Miwa valami „murasaki imo” nevezetű nemtommit kért, ami szintén egész finom lett. Aztán az eladó annyira kedves volt, hogy ingyen adott nekünk mintákat a kukorica-ízű fagylalttól kezdve a tebasaki (=csípős csirkeszárny, Nagoya egyik specialitása) ízű cukorkákig mindenből, amelyek elfogyasztását – a wasabi-ízű chipset leszámítva – következetesen elutasítottam és főleg Ákosra hagytam őket, aki rendkívül élvezte az összeset. :D Mondtam is neki utána, hogy haver, te még nálam is furább vagy XD de egyébként ebből a szempontból a legviccesebb dolog még decemberben, a hazautazásom előtti este volt, mikor is elmentünk inni, és Kristy-vel dumáltunk, közben meg néha, a jobb megértés érdekében kanjikat rajzoltunk neki a falra (persze nem tollal, csak mutatóujjal ^^”), mire egyszer csak megjegyeztem: azért milyen elszálltak vagyunk mi ketten, hogy itt ülünk a világ másik oldalán egy kocsmában, és kínai írásjeleket irkálunk a falra egy hongkongi csajnak… XDDD

Visszatérve a jelenhez, megbeszéltük, hogy muszáj lesz mákos tésztát is készíteni az embereknek, mivel a kishimen nevezetű tésztaféle szinte hajszálpontosan egyezik az otthoni mákos tésztához használt tésztával…

A hét folyamán gyakorlatilag végig tanultam, úgyhogy erről nincs különösebb mondanivalóm. Ami említést érdemel, az a csütörtöki nap, amikor is először azt hittem, hogy party lesz a kollégiumban, de végül is kiderült, hogy az jövő héten esedékes. Viszont a kolesz évekre visszamenően leg-notóriusabb évfolyama – azaz mi :P – csütörtök este nosztalgia-buli keretében elfoglaltuk a Kaikan szomszédságában található Toriichi nevű vendéglőt, amibe annyit jártunk annak idején!!! XD Elképesztően nagyszerűen sikerült ez az esemény, ott volt mindenki, aki számít: Liam, Ando, Christian, Rafik, Ghassen, Paul, én, egy Brian nevű francia srác, Liam és Kazuho (!! Áá, túl ritkán látni őket…!!), eljött Nagai-san (a zenész tutor a koleszból, és hozta a mandolinját, amit ki is próbáltam :)), és: Ampana!!! Aki sajnos nem mondott beszédet olyan intenzitással, mint annak idején ama nagyszerű koleszos buliban, de így is nagyszerű volt találkozni vele ^o^. Aztán eljött még Takumi és Ninjin, utóbbiak épp olyan perverzek voltak, mint mindig XD (illetve, Ninjin lassan már túlzásba is viszi… :S) Mindent egybevetve, egészen fantasztikus élmény volt!!

Aztán, ami még említést érdemel: zenekari próba szombaton. Sajnos elég álmos voltam, így hát nem ment annyira jól, de azért elég élvezetes volt, egyben megkértek, hogy legyek szíves és ezentúl mindig játsszam én a csellószólókat ^o^ ja és arra is, hogy mivel többek közt Akutagawát játszunk a következő koncerten, és én mondtam hogy kedvelem az ő zenéjét, meg ugye magyar is vagyok, akik tudvalevőleg igen erős nemzet zeneileg, megtenném-e, hogy írok egy kis véleményt Akutagawáról a következő koncert prospektusába? O_o Mondtam hogy persze, természetesen, legalább gyakorlom kicsit a fogalmazás-írást japánul ^o^. Ja és arra is van esély, hogy jövőre eljátsszam Popper Magyar Rapszódiáját zenekarral!!! :DDD Ebben az esetben ez lenne életem első igazi zenekari szólózása… ^_^ Úgyhogy íme, még egy ok, hogy maradjak még!!! :)

Kicsit rövidítve, de ennyi volt ez a hét, a kihagyott dolgokról majd legközelebb (remélhetőleg egy hét múlva) mesélek, addig is sziasztok!

Az új év eleje Japánban

Ééééés… immár ismét Japánból, ismét magyarul, és megint csupán egy héttel maradtam el az új bejegyzéssel!! ^^” Azt hiszem, ha tennék újévi fogadalmat, akkor az az lenne, hogy visszatérek a heti egy post-hoz, ahogy kezdtem annak idején…

De mindegy, lássuk akkor, hogy mik is történtek múlt hét hétfő óta. Először is, a repülőutam egészen normális volt, bár elég meglepő módon, ezúttal kicsit más útvonalon jöttem vissza: ugyebár Magyarországra Taiwanról úgy ment a gép, hogy először is vissza északra a Sárga-tenger felett, aztán nem ment annyira fel az Északi-Sark fölé, mint anno mikor Frankfurtból jöttem a korábbi két alkalommal, hanem – Kína légterét kikerülvén – Szibériát, majd az Urált átrepülve jött le Moszkva magasságáig, aztán Belorusszia és Lengyelország fölött Bécsbe. Ezzel szemben visszafelé: vissza Magyarország és Románia felett, Fekete-tenger, Kaukázus, Kaszpi-tó, Üzbegisztán, Afganisztán (!), Pakisztán, India, Bangladesh, aztán vissza Taiwanra Kína fölött!! O_o Konklúzió: hát, ha a levegőben bejárt országok számát tekintem, lassan már egész világlátottnak mondhatom magam… :)

Maga a repülőút a szokásos “unalmas, idegesítő és nem tudsz semmit se csinálni” fajta volt, azzal a különbséggel, hogy alatta több ízben is megnéztem egy tavaly szeptemberben bemutatott taiwani filmet: Somewhere I have never travelled (Valahol, ahová sosem utaztam el) – avagy a kínai címét (帶我去遠方) fordítva: hmmm… mondjuk, Az áhított távoli hely? Bárhogy is, megvan az előnye annak, ha az ember egy taiwani légitársasággal utazik, jelesül h olyan filmeket lehet megnézni a fedélzeten, amilyeneket egyébként soha nem látnál. XD Mindenesetre, ez a film meglehetősen nosztalgikus és melankolikus hangulatba ringatott az utazás alatt, ami még mindig jobb az ilyen alkalmakkor szokásos delírium-közeli állapotnál. Gondolom hasztalan lenne ajánlanom nektek, mivel kb beszerezhetetlen, de a traileréből talán valamennyire átjön a hangulata:

Másnap valamivel jobban éreztem azt a bizonyos „jet lag”-et, mivel késő este értem haza, és nem aludtam valami sokat, mielőtt a PSI csoport-tagjaimmal elindultunk egy híres szentélybe (Ishida-jinguu) a Jingu-mae metróállomáshoz közel. Vicces módon, a szentély előtt találkoztunk K-chan és Ei-chan csoportjával (üzbegisztániak) úgyhogy együtt néztük meg a helyet, aztán elmentünk egy Book-offba, és számos új könyvvel lettem gazdagabb (mint Natsume Souseki Kokoro-ja és Bocchan-ja, vagy Sakaguchi Ango Daraku-ron-ja, nem is beszélve Kurimoto Kaoru Makai-suikoden-jéről XD), majd a Houraiten nevű híres étteremben angolnát ettünk, ami egyébként Nagoya egyik specialitása:

…és még ezután visszamentünk az egyetemre Enával, és elfogyasztottunk némi wagashi-t, azaz hagyományos japán édességet. ^^ Ennyi sétával és programmal képzelhetitek, hogy elég rendesen kifáradtam, különösen ha hozzáveszem a repülőutat és a várakozást Taipeiben, úgyhogy másnap nem nagyon tudtam effektíven tanulni. Viszont nagyon jó érzés, hogy a japán olvasási sebességem és „reading comprehension ability”-m érezhetően nagyot fejlődött az utóbbi időben! Most már egészen könnyen olvasom azokat a szakkönyveket – és regényeket!! – amik korábban csak baromi lassan mentek.

Ugyancsak mostanában, rászoktam arra, hogy abba az étterembe járjak ebédelni, ahol Paul dolgozik és együtt együnk, amint befejezi a melót. Az ottani konyhás nénik – akik közül az egyik Osakából jött, mert valami egészen fantasztikus Kansai-bent beszél :) – már ismernek is, és nagyon aranyosak, mert mindig adnak valami kis plusz ételt, egy-egy salátát, kimchit vagy gyouza-t. :) Pénteken Liam is eljött velünk enni, illetve hozott sört és ittunk, és neki is adtak valami sütemény-félét. Liammal mindig nagyon jó élmény találkozni, nagyon sokat nevettünk együtt.

Aztán péntek este a koreai barátommal (Kekkó-kun XD) találkoztam, akinek (mint igen sokaknak) hoztam egy kis ajándékot otthonról, majd elmentünk együtt vacsorázni. Ezután még a felesége is felhívott, hogy megköszönje a Milka-csokikat stb, és vasárnap küldött némi kimchit – egyelőre még nem igazi koreai gyártmányt, de már azt is megígérte – amit aztán Ákossal együtt fogyasztottam el a kollégiumában, közben csomót dumáltunk és életemben először kipróbáltam a Nintendo Wii nevezetű csodálatos videójáték-szerkezetet, ami a kollégiumuk közös szobájában mindenki rendelkezésére áll. :) Eszméletlenül hülye játékokat játszottunk együtt, úgyhogy megint csak majd’ halálra röhögtük magunkat közben. ^__^

Alapvetően azért mentem fel Ákoshoz, mert előző nap nála hagytam a laptopomat és még egy csomó egyéb cuccomat is. Mivel múlt szombaton úgy terveztük, hogy Paullal, Suyinnal és Ákossal megnézünk egy filmet együtt, úgyhogy vettünk némi italt, snacket stb és felmentünk hozzájuk a kollégiumba. Végül is a film nem töltődött le teljesen, így csak ittunk, dumáltunk és Suyin közölte, hogy most nem menekülök, el kell mennünk táncolni (ha még emlékeztek rá, decemberben beígérte hogy miután hazajöttem, megtanít). Így hát Ákossal hárman elindultunk Sakae-ba, és reggelig ott is maradtunk táncolni, annak ellenére, hogy nem történt különösebben szabályos tanítás, csak a szokásos disco-stílus, de ilyen társasággal még ez is szórakoztató volt.

Aztán, ezen a héten nagyjából minden nap egészen effektíven tudtam tanulni, aminek nagyon örülök, ugyanis Japánban telente nagyon nehéz reggel kikelni az ágyból. :( Csak gondoljatok vele: ahogy Magyarországon a házunkban, éjszaka itt sem fűtünk, viszont azzal ellentétben, itt nincs hőszigetelés sem. Tehát: éjszaka az ágyam egész kellemesen bemelegszik – jó vastag futon ^^ – viszont azon kívül borzalmas hideg van, úgyhogy az ébredés utáni első pillanatok nem túl kellemesek. De mostanában azt a gyakorlatot követem, hogy felkelek, bekapcsolom az eakon-t, aztán visszafekszem úgy tíz percre (persze ébresztőórát beállítva) és újra felkelek. Ekkor többnyire már megy.

A héten – emlékezetem szerint szerdán – este elnéztünk karaokézni Paullal, Xiao Bai-jal, és két kínai csajjal, akikkel most találkoztam először – az egyikük Xiao Bai „célpontja” (gondolom érthető :)), a másikuk viszont… hmm, úgy látszik ő engem szemelt ki célpontnak, legalábbis erősen dörgölőzött. XD (Ugye Petra, ezek után már olvashatok egy kis Ningen Shikkaku-t? XD Amit amúgy le is fogunk fordítani Ákossal közösen, ha jól jönnek ki a dolgok! *__*) Mindenesetre egy idő után a lányoknak el kellett menni part-time job miatt, úgyhogy mi is eljöttünk a bárból, és Paul közölte: vissza akar menni a kollégiumba nosztalgiázni egy kicsit, mire mondtam, hogy oké, menjünk. El is kerékpároztunk oda és megittunk egy italt a kertben, és újfent szembesültünk azzal a ténnyel, hogy mennyire más lett ez a hely, mióta a mi évfolyamunk elköltözött: ha mi itt laknánk, akkor este is valami buli zajlott volna, ehhez képest a hely egészen csendes volt. ^^

Pénteken ebédidőben Sakaéba mentem Carlossal, mivel arrafelé van valahol a legolcsóbb sushi tabehoudai (vagyis „annyit eszel, amennyit akarsz” hely) Nagoyában. Nos, végül is sajnos nem találtuk meg a helyet, pedig még térképpel is egyeztettem, így Osu-Kannonba mentünk ebédelni, de még így is nagyon kellemes volt találkozni, mivel nem láttam már időtlen idők óta. Holnap (azaz vasárnap) egy japán barátom meghívott, hogy menjünk el az akváriumba, úgyhogy elhívtam Carlost is (és jön még egy üzbegisztáni srác, Ákos és egy Ania nevű lengyel lány).

De úgy látszik, nagyon sokat ugrálok az időben, ugyanis kihagytam még a tegnap (péntek) estét, mikor is Faisallal és Paullal felmentünk Kong-sanhoz (egy koreai srác) inni egy kicsit, és ebből az alkalomból, mint már korábban többször is, csináltam nekik forralt bort, ami egyébként roppant egyszerű és logikus ital, de érdekes módon Ázsiában nem igazán ismerik.

És itt volt még a mai nap, ami egészen kivételesen nagyszerű volt, ugyanis Tetsuro-ékhoz voltunk hivatalosak egy bulira, illetve inkább „party”-nak kellene neveznem, mivel ebédidőben tartottuk és némi chuuhai-t (édes japán alkoholos ital) leszámítva alkoholos ital nem nagyon fordult elő, viszont többféle ételt készítettünk és fogyasztottunk el ^o^. Természetesen Tetsuro-nak és Naominak is hoztam ajándékot, és a többieknek is beígértem a következő alkalomra, mikor találkozunk (nekik ezúttal azért nem hoztam, mert nem tudtam, hogy végül is kik lesznek ott). Említett többiek egyébként Ákos, Ania, Israel, Mari, Hoshino-san (egy kínaiul és koreaiul remekül beszélő lány, akivel eddig kétszer találkoztam) és Joseph voltak :). Remekül elbeszélgettünk és elszórakoztunk, egyszóval újfent fantasztikus élmény volt. ^_^

Nos hát, a tanulás mellett nagyjából ennyi említésre méltó dolog történt az elmúlt két hétben – mint látható, továbbra is remekül elvagyok itt ^o^. Könnyen elképzelhető, hogy a közeljövőben beiratkozom 修士-kurzusra, ha nem most vesznek fel, akkor a következő félévben felvételizek és jövő márciusban kezdem (ez utóbbi azért tűnik jónak, mert 1. több időm van az előzetes kutatásra és 2. a japán szaknyelvi képességeim fejlesztésére is, 3. így hosszabb ideig kapom az ösztöndíjat). Ha pedig valami oknál fogva mindez nem jönne össze – de úgyis össze fog –, akkor megyek Kínába nyelvtanulni :) (pontosabban, tanítani ÉS nyelvtanulni – hogy ezt min keresztül és hogyan képzelnem, azt hadd ne fejtsem ki most, mert úgyse lesz rá szükségem és egyébként sem verném nagydobra :P), de ez még nagyon a jövő zenéje. Egyelőre tanulás és szórakozás van, egészségesen ésszerű arányban. :DDD

Legközelebb próbálok a jövő hétvégén írni, addig is sziasztok!!

The rest of my holiday in HU

Uh, sorry for not writing for so long time – Christmas and New Year’s feasts has ended, and I’m waiting in Taipei Airport again, so after 12 hours blank, I will arrive to Nagoya this evening 21:00. Till that time, let’s see what’s happened in Hungary after the 24th and 25th of December.

I haven’t seen one of my best friends, Gergő (also known as „Major” XD) for ages, so I arranged a meeting with him for the 26th, afternoon. When I lived in Hungary, we used to have some body building trainings together; actually, I think Xiao Bai would adore Gergő’s muscles, as it is his image of beauty. :P Anyway, this time I didn’t join the training, but I found an other friend, Gábor at his place ^o^ ! It was really great to see them, especially, as we are planning to have some travels in Japan and/or China around the year 2011, so we laughed and planned a lot together. Actually, it will be really funny, as Gergő is very BIG and looks like a giant for the Japanese, and Gábor is a bishounen in my view… if they reach these islands, perhaps they (i.e. the islands) will sink. XD Gergő, just ganbatte and let’s meet in JP!!

Gábor is also famous for being a passionate cosplayer – I will upload a photo of his armor as Griffith from the manga and anime „Berserk” – it is a real armor from metal, and it’s cca 30 kilograms – as Gábor himself is around 60 kilos, I think it is a smaller miracle that he could perform a fight scene with Gergő (who also had a quite impressive armor, and the wooden imitation of the giant sword of Guts O_o – I think those who know Berserk, can imagine… O_O), wearing this bunch of metal. XD But he has lots of other ideas for cosplay – he even made a school uniform from Revolutionary Girl Utena, my favorite anime ever! So I also had the first cosplay of my life in Gábor’s place – as our body-size is quite similar (although, I’m a little heavier :P) I tried on this uniform, and I loved it!! ^o^ Making a robe for a cosplay by myself is impossible for me, but this way it was one of my greatest Christmas gifts. So Gábor, thank you very much for this experience and see you in December again! ^^

On the 27th, we visited Kőszeg with my parents and my uncle (as I wrote before, I wanted to check the present state of our „別荘” – yes, in a quotation, although it will be bigger than I imagined O_o). This city is really my favorite; it’s a great place to relax and walk in forests or climb mountains, or to visit Austria. XD It is also very small and quiet, and there are lots of good pubs and restaurants. Unfortunately, it was raining when we visited -.- but it was still great to see it. Especially its castle is a great place, although, a „castle” in Hungary is not like お城 in Japan – castles are usually districts (say, 区域?) of towns, there you can actually live, although rents are especially high there, at least in the Citadel of Budapest.

On the 28th, I visited Gábor’s place (as I wrote above) and in the afternoon, I went to an Argentine steakhouse with my two cousins and the wife of my cousin Zoli. Obviously, the meal was delicious, but this occasion was mainly a great experience because we never meet and speak just the four of us – if the whole family meets, we speak very rarely with each other. And I’ve never eaten ice cream from the same cup with Ági, anyway. So in my view, this occasion makes family youngsters cohesion stronger ^o^ I loved it!

On the 29th, I went to some bookshops with Zsuzsi, and after that, we met her brother and watched Avatar in 3D! I enjoyed it a lot; it was a great time together! Checking lots of great books, chatting, and after watching this great movie… *__* nice! /Although, I was a little surprised on Zsuzs, because I offered that I gave her an air ticket to Japan as a present after her school leaving exams, and we can travel a little around, I can show her lots of sights and she can stay in my place – well, can you guess her reaction? „Oh no, the flight is sooo long…” „Oh no, its sooo complicated…” etc etc. Well, I think it’s quite rare to get an offer like this (=someone will invite you to the other side of the world, gives you an air ticket, pick you up in the airport, provides an accommodation, show you any sights etc), and there were lot of people who would ask only „When?” – and as she is supposed to be happy to see me – allegedly –, this way it would be only 6, and not 12 months between our meetings, so… O_o But „grass is green, sky is blue, Sun is shining and Zsuzs remains to be Zsuzs” – she just hates uncertain and unknown situations, that’s all. Well, I will never offer this thing her again, anyway./

That afternoon, we went to the theater again, and watched „Six weeks, six dances” – a great play, which is said to be better in translations than in he English original. Anyway, it was good, together with my parents, my uncle and aunt, my grandmother and my cousin.

On the 30th, we held a „Pre New Year’s Eve Party” with my friends :) – as they usually go to the countryside for New Year’s Eve, and that is always two or three days, and as in the recent years I always had exam period at this time and I had to study, so holding a smaller and shorter party become our habit. This time, I also met some friends who couldn’t meet me before Christmas – and finally, the party becomes quite long. X_x We had to sleep in the place of Zsombor, who is actually seems to be „terrorized” by his girlfriend ^^ – he was sooo scared that she will awake and see us sleeping there! It was very funny XDDD

Yup, we’re almost at the end. December the 31st, we made this meal together with my uncle for the whole family:

And we had our New Year’s Eve feast with my parents, our friends (=the parents of Zsuzs) and my uncle and aunt. Zsuzs made lots of beautiful meals for the occasion, so big respect for her. We laughed on some idiot zombie movies with Marc, drank champagne and watched fireworks around midnight. And guess what was my first thought about the New Year? That finally, we can go to China and Tibet with Paul and Liam ^o^…

It was great time in Hungary, but finally, I missed my friends in Japan, so now it’s time to go back. I have lots of things to do, and I tried to bring some presents for you guys. ^^ So, I’m looking forward to meet you! From this time, I’ll write in Hungarian, again – actually, English is more practical, but it is much easier for my family to read Hungarian, and anyway, I my style is also much better in my mother tongue. So, thanks you for reading, and if I go home to Hungary for Christmas this year, I’ll have some English blogposts again!

OK then, see you soon!!! ^___^