Szóval most hadd meséljek a Japán Jogfilozófiai Társaság Fukuokában rendezett éves konferenciájáról (nov 20-21), amely annyira eszméletlenül jól sikerült, hogy hihetetlen!!! ^__^
19.-én pénteken délután még volt egy órám úgy fél ötig, úgyhogy azután felnyaláboltam az öltönyömet meg a cuccaimat, és indultam Nagoya Állomáshoz, ahol aztán Shinansennel mentem Hakata Station-ig Kyuushuun. Egyébként utánaszámoltam, ez volt az ötödik alkalom, hogy Shinkansennel utaztam: először ugye tavaly előtt Osakából Tokióba (tényleg, szeptemberben lement eme első japán utam második évfordulója is… hihetetlen hogy szalad az idő -.-), aztán Osakából Hiroshimába, majd vissza; és idén májusban, mikor Nagoyába jöttünk vissza Ágival Tokyo-ból. Szóval ezen, no. 5. alkalommal egészen a szuperexpressz déli végállomásáig mentem el, ami Okinawát nem számítva egyben a legdélebbi hely is, ahol Japánban jártam. Sajnos elfelejtettem fényképezőgépet hozni, úgyhogy ezúttal nélkülöznötök kell a képeket.
Fukuoka egészen kellemes, nyüzsgő város! Kitakyuushuu-val együtt nagyjából négymillió lakossal rendelkezik, ha jól emlékszem. Az árak nagyjából azonosak Japán többi részével, talán csak az ingatlanok olcsóbbak valamivel, de egyébként éppen annyira élhető hely, mint Osaka vagy Nagoya. Amúgy egyben ez az a város is, amely legközelebb esik a kontinenshez: innen indul a kompjárat a dél-koreai Busanba (és át lehet ugrani Tsushimára, arra a szigetre, amely az Edo-korban kereskedelmi közvetítő hely volt Japán és Korea között, és ahol a híres konfuciánus tudós, Arai Hakuseki is működött). Szóval a korábbi repülőtéri átszállást leszámítva most voltam életemben legközelebb Koreához, mely iránt egyébként Kang sensei Ázsiai politikaelméletek órája óta kicsit jobban érdeklődöm, mint korábban (említett óra előtt eszembe se jutott, hogy valaha meglátogassam ezt az országot, ezután viszont legalábbis felmerült bennem, hogy nem lenne rossz egyszer). ^^
Egyébként a konferencia témája annyira kutatási érdeklődésembe vágott, hogy az valami egészen hihetetlen, de igaz: a globalizáció és a civil társadalom, valamint az állam kapcsolatáról szólt elsősorban, pontosabban az első nap számos különféle egyéb prezentáció és workshop volt, aztán a második nap prezentációi csoportosultak eme központi problematika körül.
Ha még emlékeztek a néhány posttal korábbi megjegyzésemre, említettem, hogy részben a konferencia témájának apropóján írtam egy angol nyelvű ismertetőt, pontosabban annak vázlatát Taniguchi Kouichi cikkéről, amely A bevásárló-központok jogfilozófiája címet viseli. ^^ Anno mikor Ohya sensei említette ezt az írást, elsősorban az eszméletlen meglepő címe ragadott meg, de természetesen a témája nem annyira meglepő, mint amilyennek tűnik: alapvetően a civil társadalom, az urbanizáció és a globalizáció kapcsolatával foglalkozik. Miután Taniguchi sensei előadó volt ezen a konferencián is, írtam a tanáromnak, hogy érdekelnek a kutatásai, mert meglehetősen közel esnek az én mostani érdeklődésemhez, és hogy szándékomban áll ezekről egy cikket írni a Jogelméleti Szemlébe (számos vázlatom van egyébként, amit végül is még nem küldtem el nekik… ^^””” ez arra a sajnálatos tényre vezethető vissza, hogy végső soron a tanulmány-írás is olyasféle dolog, mint ahogy Kocsár Miklós jellemezte egyszer Patrik zeneszerzés-óráján a komponálás lényegét: “egy húsz perces mű első percét megírni ihlet. A maradékot megírni szorgalom” ^^”. Magyarul, ha nem vagyok orientálva valami miatt kifejezetten egy dologra, hajlamos vagyok túlságosan sok mindenhez hozzáfogni és félbehagyni – de ezért jó dolog, hogyha az embert inspirálják olyan dolgok, mint pl a határidő, hehe). Erre az ötletemre a tanárom reakciója az volt, hogy történetesen ismeri Taniguchi senseit, mivel együtt jártak a Tokyo Egyetemre (!), sőt ráadásul az ő professzoruk is ugyanaz volt, úgyhogy már említette is neki (ie Taniguchi-nak) hogy van egy külföldi diákja, aki érdeklődik a kutatásai iránt és írni szeretne róluk, úgyhogy Fukuokában bemutat minket egymásnak és akkor személyesen is konzultálhatunk. ^__^ Ezen a ponton mondtam azt, hogy oké, ez a konferencia különösen érdekesnek ígérkezik… ^^
Amúgy A bevásárló-központok jogfilozófiája kifejezetten nehéz olvasmány, különösen választékos, esetenként meglepően irodalmi nyelven íródott, egy helyütt pl Ogyu Sorai-t, az 1600-as évek híres konfuciánus tudósát idézi – és talán mondanom sem kell, hogy japánul szépirodalmat/régi szövegeket olvasni minden esetben sokkal nehezebb, mint az ember kutatási területébe vágó tudományos értekezéseket. Természetesen ilyen választékosságot, irodalmi utalásokat és meglepő fordulatokat az ember csak akkor engedhet meg magának az írásaiban, ha már véglegesítették a tanári pozícióját valamelyik egyetemen, hehe XD nem térek ki tartalmi kérdésekre, de egy érdekesség ezzel a cikkel kapcsolatban, ami arra is fényt vet, hogy milyen lefordíthatatlan viccekre ad lehetőséget a kanjik használata. Szóval, az első fejezet címe japánul “shimin”, amely alapvetően, és ebben a kontextusban különösen, azt jelenti: polgárok, helyi (városi) lakosság, civil society, etc. Ezt a szót kanjival így írják: 市民, az első önmagában „várost”, a második „népet, embereket” jelent. Azonban itt, a tanulmányban az első kanji különbözik, de az olvasata ennek is „shi”, tehát a szó hangalakja így is ugyanaz. Íme: „屍民”. Ez a bizonyos első írásjel önmagában azt jelenti: „holttestek” – tehát a szó jelentése ezáltal: „a holtak népe” – vagyis: zombik. XDDD (vö. ugye: hamburger-zabáló zombik, stb :P) Már ez az ironikus poén is jelzi az egész problémafelvetés lényegét, azt hiszem, ezt talán nem is kell tovább ragoznom…
Visszaugorva az utazásomra – hiszen a tényleges történetben még csak ott tartottam, hogy megérkeztem Fukuokába, és hogy mi volt a benyomásom a városról – némi nehézség után sikeresen megtaláltam a szállásomat, amely ezúttal egy kapszula-hotel, pontosabban kabin-hotel volt. Ezekről otthon keringenek egyes, a japán társadalom elidegenedettségét illusztrálni kívánó rémhírek, de az igazság az, hogy eme legolcsóbb kategóriájú szállodákat úgy kell elképzelni, mint több kollégiumi szoba együttesét, ahol az ágyad voltaképpen egy olyan “kabin”, amelybe elhelyeztek neked egy kisebb tv-képernyőt, ébresztőórát stb, és be tudod függönyözni magadnak a helyet alváshoz. Egyébként van közös étkező helyiség, zuhanyzók – mosdók, és a holmidat zárható szekrénybe teheted. Úgyhogy abszolút kulturált a hely, mint “legolcsóbb” kategória, olyan 2-3000 yen körül van egy éjszakára. Mindenkinek tudom ajánlani, bár azt még hozzátenném, hogy ez a típusú szálloda nem koedukált, tehát külön van férfiaknak és külön nőknek.
Vicces, hogy mikor megérkeztem – előzetesen Victor segített nekem helyet foglalni interneten keresztül, egy japán oldalon – és közöltem a recepciósokkal, hogy ez és ez vagyok, és ekkorra és ekkorra van foglalásom, óriási megkönnyebbüléssel nyugtázták, hogy beszélek japánul ^^”” – sőt, utóbb hallottam, hogy egyikük odasúgta a másiknak, hogy “megmenekültünk” XDDD. Mondjuk miután totálisan japán nyelvű oldalon foglaltam náluk szállást, nem tudom ezen mi olyan meglepő – lehet, hogy errefelé még mindig hihetetlennek találják, hogy egy külföldi (külföldin értve a nem ázsiai küllemű embert) beszél japánul, he-he.
Szóval, visszatérve magára a konferenciára. Első nap két előadásra mentem be, az egyik a bevándorlási politikáról szólt (meglehetősen gyatra előadói teljesítménnyel) a másik viszont egy “jog és irodalom” témájú workshop volt, amelyet pont Taniguchi sensei vezetett. Erre eljött a tanárom is, és befejezés után bemutatott minket egymásnak, aztán egy csomó ismerőssel, akiket az köt össze, hogy mindannyian a Todai-on végeztek és ugyanaz volt a tanáruk, elmentünk beszélgetni és teázni. ^^ Nem hiszem, hogy hangsúlyoznom kellene, mennyire jó élmény volt ez minden szempontból~
És ezután, még első este, volt egy party, ahova minden résztvevő eljött, és a tanárom elképesztő mennyiségű híres professzornak mutatott be – ha pl azt mondom, hogy találkoztam Tsunoda Takeshi-vel, az valószínűleg nem sokat mond e sorok olvasóinak, de az én szakomon belül ismeretes, hogy ő valami elképesztően jelentős munkát tett le az asztalra a jogi pluralizmus és összehasonlító jogi kultúrák kutatásának témájában ^^. Ezután még nagyon sokakkal meg tudtam ismerkedni, és a tanárommal is többet beszélgettem személyesebb témákról, mint bármikor a megelőző időkben. A legnagyobb poén mégis a tanárom tanárával való találkozó volt, akit Inoue Tatsuo-nak hívnak, és a Tokyo Egyetem professzora ^^. (Ezt amúgy azért hangsúlyozom mindig, mert ha esetleg valaki nem hallotta volna, a Tokyo Egyetem, röviden Tódai, nemcsak Japán, hanem Ázsia leghíresebb egyeteme is.) Inoue sensei pedig egészen legendás alakja a jog – és államtudománynak errefelé, olyan méretű munkásságot tett le az asztalra, és olyan kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, hogy még azt is megbocsátják neki, hogy 天皇制度廃止論者 – igen, japánul tudók jól olvasták: olyan társadalomtudós, aki a császárság intézményének megszüntetése mellett érvel, és ennek ellenére Japán no. 1 egyetemének a professzora lehet ^^. (Megjegyzem, ezzel azért nincs egyedül a japán kultúrtörténetben. Két nagyon híres példa ugyanerre a véleményre a politológus Maruyama Masao – mondjuk nála talán annyira explicite ez nincs kifejtve, de ki lehet olvasni a műveiből – és a híres író Oe Kenzaburo, aki annak idején kisebb /?/ felzúdulást keltett azzal, hogy az irodalmi Nobel-díj átvétele után nem volt hajlandó fogadni a császár gratulációját…)
Inoue sensei egyébként külsőre egészen „szórakozott professzor” benyomását kelti ősz kecskeszakállal, stb. ^^ Miután vége volt a partynak, még csomóan elmentünk egy izakayába, és ott módomban állt hosszabban beszélgetni vele, és sok minden szóba került a japán irodalomtól kezdve az ételekig, aztán megkért, hogy értékeljem neki a jelenlegi magyar helyzetet politikai és államelméleti szempontból, mire én meglehetősen részletesen meséltem neki a témáról (egyébként érdekes módon vannak magyar kapcsolatai is: egyszer pl Sajó Andrással dolgoztak együtt egy kutatáson). Ezután hazamenetel közben előrementek a tanárommal együtt, és mikor beértem őket, pont rólam folyt a szó: Inoue sensei valami olyasmit mondott, hogy “ano ko wa kekkou atama ga ii ne”, vagyis “egész okos gyerek” XD mire a tanárom hátraszólt nekem, hogy “’ano ko’ az ez esetben te vagy, vagyis megdícsértek” XDDD~~~ igazán nem azért, de ez körülbelül az a kategória, mint ha, mittudomén, Jürgen Habermas nyilatkozik elismerőleg az emberről ^___^
Még egy vicces adalék: soha nem hittem volna, hogy valaha találkozni fogok azzal a tanárral az Osaka Egyetemről, aki annak idején, mikor két éve nyáron egyetemet kerestem az ösztöndíjamhoz (miután már megkaptam a követségi hozzájárulást) nem adott nekem fogadó nyilatkozatot, pontosabban azt reagálta a mailemre, hogy először is nem hiszi, hogy a japán nyelvtudásom megfelelő szinten áll az ilyesmihez, úgyhogy először is legyek szíves rendesen megtanulni, aztán mikor biztosítottam róla, hogy ez nem fog problémát jelenteni, azzal jött elő, hogy mivel ő csak “associate professor” (=docens), ezért nem fogadhat engem két évre, csak egyre (alapból ugye a kutatói ösztöndíj két évre szól, aztán ha felveszik az embert MBA-ra/PhD-re, akkor lehet hosszabbítani) O_o – ez olyan szabály, amiről én még sehol máshol nem hallottam, de mindenestre fényt vet arra, hogy említett tanár valószínűleg nem különösebben fogadott még külföldi diákot ilyenformán, mivel ha lett volna tapasztalata az ilyesmiben, akkor tudta volna, hogy egy ilyen “témavezetés” szinte semmilyen erőfeszítést nem követel tőle, viszont kap érte egy rakás pénzt és elismerést XD.
Egyébként csak utólag, már otthon esett le, miután megkaptam a névjegykártyáját, vetettem rá egy pillantást és automatikusan zsebre vágtam, aztán a szállásomon újra elővettem mindent, megint ránéztem és “Fukui… Fukui… hol hallottam én már ezt a nevet?” XD “Ja, Osaka Egyetem… akkor ő volt az aki nem fogadott” XDDD
De egyáltalán nem sajnálom, hogy így alakult a dolog, mindenesetre érdekfeszítőnek találom belegondolni, hogy mennyire másképpen alakult volna minden, ha Osakába megyek és ezen a konferenciára nem Ohyá-val, hanem Fukui-vel együtt jövök el. O_O Nem lenne az életem része a Kaikan, Sakae, Nagoya Station, a Misfits bár, Yagoto… Liam, Chris, Victor, Paul, Nagai-san, Hiko, Ieda, Ninjin, Takumi, Ishii-san, Xun és Peng, Ogawa-san, Tetsuro, Naomi, Okuda-sensei, Ákos, Sujin, Enya-san, Xiao Bai, Ghassen, Shengqun és még nagyon sokan mások, helyek és emberek… lenne helyettük viszont egy totálisan másképpen alakult szituáció és élet. Izgalmas, de sehova sem vezető dolog elképzelni…
Ja és szembesültem azzal a ténnyel, hogy ezen a konferencián egy német meghívott vendéget leszámítva én voltam az egyetlen külföldi…! :)
Második nap mentek le a ténylegesen tematikus prezentációk, erről bővebben itt nem is írok, hiszen szakmai téma, mindenesetre nagyon érdekesnek találtam őket (bár a több előadó esetében előjövő hadarás és különleges szókincs miatt néha kissé nehezen érthetőnek). Aztán későn este értem haza Nagoyába, és Faisallal meg Paullal megnéztük az Indiana Jones és az Elveszett Frigyláda Fosztogatóit, amit már vagy ezer éve nem láttam. :)
Összegzés: sajnos képeket egyáltalán nem készítettem Fukuokában, mivel sikeresen otthon felejtettem a fényképezőgépemet, ezért ezer bocsánat -.- de talán a fenti leírásból is látható, hogy fantasztikusan sikerült alkalom volt, mind szakmailag, mind személyesen. Úgyhogy nagyon remélem, hogy sok ilyenben lesz még részem errefelé és minél több emberrel minél mélyebben meg tudok majd ismerkedni ebben a körben~ ennyit a mostani hétvégéről, legközelebbig sziasztok!!!
