Szeretném jelezni, hogy nem felejtettem el naplót írni, csak annyi minden elfoglaltságom volt, hogy nem is tudtam, hogy mihez fogjak… ezért kicsit összevissza, vagy inkább retrospektív sorrendben haladok, visszafelé, mint a Memento című film (aki hatásos thrillert akar, annak ezt teljes szívvel tudom ajánlani).
Szóval, december tizennyolcadikán megyek haza! Ezt talán nem is nagyon kell túlragoznom; egy év telt el a legutóbbi alkalom óta, és nagyon-nagyon jó lesz találkozni mindenkivel otthon! (Találkozásra listába vett emberek: családtagok, volt osztálytársak, Ákosék, Gergőék avagy a Terézvárosi Böszmülő Egyesület, Betti, Patrik, Judit és még sokan mások… remélem lesz érkezésem minél több mindenkivel~) Most még egy picit több időm is lesz, mint legutóbb, mivel január hatodikán jövök vissza. Igaz, hogy manapság a karácsony ünnepét világszerte próbálják minél jobban kommercializálni, vagyis arra kihegyezni, hogy minél több vackot adjanak el, miközben az embereknek az ünnep meghittsége helyett csak idegesség és feszültség-kitörések jutnak; azonban Japánban bizonyos szempontból még ennél is rosszabb a helyzet, itt ugyanis egyáltalán nem ismert a karácsony háttere és hagyománya, úgyhogy kifejezetten furcsa érzés ünnepi díszeket és karácsonyfákat látni mindenhol, különösen úgy, hogy december 24.-e nem is munkaszüneti nap! XD Persze Ázsiában is kialakultak bizonyos gyakorlatok arra, hogy hogyan üljék meg ezt a nyugatról fogadott ünnepet: voltaképpen úgy kell elképzelni, mint nálunk az újévet, vagyis barátokkal együtt óriási bulizás az egész, és – fordított módon – pont az újév az, amit családi körben, nagyobb meghittséggel szokás ünnepelni. Remélem amúgy nálunk idén is minél kevesebb materialitás és minél több spiritualitás fog szorulni az ünnepekbe – nem hiszem, hogy fontos lenne, ki mit kap vagy mennyi díszt helyez el, vagy mennyire fényűző lakomát rendez – egészen egyszerűen legyünk együtt és örüljünk egymásnak, ez a lényeg. ^^ (Azért ha kisgyerek van a családban, legalábbis számára az ajándékok kapnak bizonyos jelentőséget, úgyhogy még mindig jövök egy kiruccanással valamelyik Osu-Kannoni játékboltba. ^^””)
Múlt szombaton ünnepeltük a születésnapomat, és valami egészen hihetetlenül fantasztikusra sikerült!!! ^o^ Igazából pont jól jött ki a lépés, ugyanis egészen pontosan ugyanarra a napra esett, mikor az International Student Evening című esemény, - ha valaki még emlékszik a tavaly ilyenkori bejegyzésemre, az tudhatja, hogy akkor dec 11 pont péntek volt, és az ISE következő napra, tehát 12.-e szombatra esett. Érdekes parallelje lett ez az alkalom az egy évvel ezelőttinek. Ha emlékeztek még, vagy felidézitek amit írtam, akkor az történt, hogy szólóban előadtam Kodály Csellószonátájának második tételét, és erre az alkalomra eljött Tetsuro, Naomi, Ieda, Sujin, Israel, és Iida-san meg a barátja (aki albán és Jetmir-nek hívják). Ők ketten nem tartottak velünk utána, de a többiekkel elmentünk Imaikéhez egy karaoke-bárba, és fantasztikusan jól elvoltunk, aztán együtt mentünk vissza a Kaikanhoz is.
Nos, idén a korábbi résztvevők közül senki senki nem volt jelen, engem kivéve persze. :) (Tényleg, az ISE-n tavaly ott volt Ishii-san és a férje is, most őket se láttam, pedig jó lett volna találkozni… meg kellene már tartanunk azt az alkalmat, amit annak idején beterveztünk: hogy újabb házi koncert lesz náluk, és ezen alkalommal megnézzük a tibeti fotóimat – melyek végül is qinghai-i és dunhuangi fotók lettek, de mindegy. ^^) Idén, mint már lentebb is írtam, úgyhogy gondoltam, nem lenne különösebben érdekes ha megint valamilyen szóló-művet adnék elő (amúgy sincs túlságosan sok magyaros hangvételű szólódarab) ezért megkértem Nagai-sant, hogy játsszuk el együtt Popper Magyar Rapszódiáját (ugye mindenképp olyan előadás kell, ami az ember országára jellemző, illetve annak bemutatása). Ebben a tekintetben szerencse, hogy Nagai-san végül is nem ment Nepálba tanulmányútra, mivel eredetileg ez volt a terv, és emiatt nem tudtunk volna eljátszani. De végül is ennyiben jól alakult a dolog. ^^
Szóval, kik is jöttek el? Nagai-san mellett Paul, Haruna (ő ugye az a japán lány, akit Ákoson keresztül ismertem meg, és a Shiori nevű, jelenleg Magyarországon tartózkodó, magyarul tudó lány nővére, akről még tudni kell azt, hogy idén ő is jön karácsonyra Magyarországra, néhány nappal utánam, szintén Lufthansával utazik – ami azt jelenti, hogy tudunk majd együtt lógni vele, Shiorival és Ákossal, mint a régi szép nagoyai napokban ^o^), Victor, Xiao Xun (igazán szerettem volna, ha Peng, a férje is el tud jönni, de valami elfoglaltsága volt, így nem sikerült – mindegy, majd legközelebb ^^), Victor, illetve eljött még Sho-chan (az a kínai lány, akit lentebb egyszer már említettem) és az előadásra ugyan nem, de utólag vacsorára eljött Faisal is, a legvégén pedig, már otthon, meglátogatott Ghassen és Rafik! ^o^ Szóval végül is egészen szép számmal voltunk barátok, ráadásul az ilyen alkalmakkal mindig meg-megismerek újabb embereket, pl most az egyik Tomodachi-kai tag nénike meghívott, hogy februárban zenéljünk már a kiyosu-i (= település neve) városházán; meg leszólított egy japán csaj, aki hivatásos zongorista, és csak angolul hajlandó beszélni XD kicsit az volt a benyomásom vele kapcsolatban, hogy egészen olyan légkör veszi körül, mint azt a nénikét, aki mindig a Misfitsben lóg és az egyik szintén ott lógó, Walt Whitmanre hasonlító (vagyis kövér és szakállas), Tim nevű amerikai fazon felesége volt… :PPP
Ami az előadásunkat illeti, nagyon jól sikerült, és ezt nem dicsekvésből mondom, sőt nem is objektív értékelésként, hanem azért, mert mi élveztük a játékot (legalábbis én mindenképpen :)). Vagyis, jó közérzettel, lazán és minimális lámpalázzal játszottam – igaz, oktávozni még mindig nem tanultam meg tökéletesen, de azt hiszem, Judit büszke lett volna rám, ha hall. ^o^ Már csak azért is fontos ezt a darabot játszanom, mert ez lesz az, amit majd vonószenekarral is előadok jövő áprilisban egy akkora koncertteremben, mint az Zeneakadémia nagyterme - úgyhogy muszáj gyakololni, nem csak otthon, hanem koncertek keretében is. Legalább kétszer belinkeltem már, de ismétlés a tudás anyja és hasonlók – szóval erről a zenéről van szó:
Ez egyébként nem remekmű természetesen, de a tipikus XIX. századi “magyarosch” életérzés remekül benne van, úgyhogy egyáltalán nem rossz zene. Legközelebb viszont, már ha lesz legközelebb, szeretnék valami jóval autentikusabbat játszani, például Bartókot. ^_^
Előadás után egy közeli Yamachan-ba mentünk – ez az az izakaya-lánc, amelyben a legfinomabb tebasaki-t, vagyis csípős csirkeszárnyat lehet enni, amely étel egyébként Nagoya egyik nevezetessége (a hitsumabushi /= angolna-alapú étel/ és misokatsu /= sült hús amire miso-t, azaz szójabab-pasztát tesznek mártásként/ mellett).
Összességében éppen annyira remekül sikerült, mint az egy évvel ezelőtti alkalom, azonban azt is mutatja, hogy mennyi minden változott azóta. Ahogy Faisal is ismételten megjegyezte: incomparable… XD
Egy kicsit előreugorva: nem gondoltam volna, hogy lehet igazán jó török éttermet találni Nagoyában, ráadásul nem is olyan nagyon távol tőlünk! Bár korábban láttam döner kebabot Osu-ban (dupla olyan drágán, mint otthon -.-), kiderült, hogy van egy kellemes, beülős (tehát nem büfé) jellegű hely Shiogama-guchihoz közel (ami a következő megálló a kék vonalon Yagoto-tól). Az, hogy ide eljöhettem, mondhatni a sors véletlenszerű kegyének köszönhető: soha nem szoktam vacsorázni a Nanbu-ban (az egyetem déli cafeteriájában) de most most hétfőn kivételesen elnéztem oda, mivel nem tudtam ebédelni, és túl éhes voltam távolabbi helyekhez – és találkoztam Tugba-val, a török lánnyal, aki mondta, hogy kedden estefelé terveznek elmenni oda több emberrel, többek közt Mártával (aki nagyon-nagyon ritkán látok) és Ghassennel, Masha-val (Oroszország) meg Huseinnel (egy újonnan jött török fiú), sőt jön Samiir is (az az indiai aki velünk lakott a Kaikanban) és az az indiai házaspár, akik egyszer eljöttek az egyik Kaikan-os partyra még tavaly ^o^ - sőt még volt két lány, akiket nem is ismertem korábban. Úgyhogy szép kis társaság verődött össze, az étel maga pedig csakugyan autentikus török fogásokból állt, már ha “autentikusnak” a Budapesten kapható török ételeket tekintem; viszont egyetlen szívfájdalmam, hogy nem lehetett baklavát kapni :( de mindegy, ezt hamarosan bepótoljuk otthon a Szeráj-ban, ott a Vigszínházzal szembe’! :)
Egy figyelemre méltó apróság némileg korábbról, még előző hónap utolsó hetéből, hogy Kang sensei meghívta egy barátját, aki a Hongkongi Egyetem tanára, és Sohn Injoo-nak hívják, hogy tartson nekünk két előadást az ázsiai regionális kormányzás politikatudományi kérdéseiről, én pedig – egyetlen nem-ázsiaiként XD – részt vettem ezen az alkalmon. :) Roppant érdekes volt, kifejezetten fontosnak tartom megismerni a világ ezen részének hatalmi viszonyait, figyelembe véve, hogy folyamatosan úgy teszünk, mintha Nyugat-Európa lenne a világ közepe, pedig már régóta nem az (és addig jó, amíg errefelé is minél több ember ezt hiszi… XD). Szóval úgy vagyok vele, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy mélyebb tudásra tegyek szert az itteni helyzetről – és ez minderre kiváló alkalom volt.
A maradék pusztán tanulás és egyéb szakmai jellegű program volt, úgyhogy nem beszélnék róla részletesebben. Viszont már előre látom, hogy amíg otthon leszek, azokban az órákban, amikor nem barátokkal találkozom és nem kollektív családi lakomákon veszek részt, tanulni fogok a vizsgáimra, ezt előre is bocsássa meg mindenki – egészen egyszerűen muszáj lesz elkezdenem, mert különben szívok, bár nem is elsősorban a tartalom, hanem a nyelv miatt. Na jó, ez nem igaz, a kettő kombinációja tesz be. XD Kang senseit sikerült meggyőznöm, hogy az ő vizsgáját hadd írjam angolul – kézzel fogalmazást írni japánul az Ázsiai politikai gondolkodásból egészen egyszerűen lehetetlen, de legalábbis óriási kínszenvedés lenne számomra, és biztos C vagy D osztályzatot jelentene -.-. Talán megpróbálom ugyanezt megkérni Jogszociológiából is (btw mulatságos, hogy Sugawara senseinek sem valami jó a kanji-írási készsége… néha látványosan gondolkodik táblára irkálás előtt, hogy milyen jellel is írunk valamit XD), de az szinte bizonyos, hogy a Japán jogtörténetet japánul kell majd írnom. Emellett természetesen nem árt majd előrehaladnom Taniguchi sensei cikkeivel is – a másodiknak, Az állam és szülőföld távolsága/töredezettségének az összefoglalóját már elküldtem a tanáromnak, még van hátra kettő, meg természetesen egy rakás egyéb olvasmány, de ezekre valószínűleg csak januárban fog sor kerülni.
Emberi számítás szerint legközelebb akkor Magyarországról fogok majd írni, sőt egy jó ideje tervezek egy többrészes, esszé-jellegű bejegyzést, ami azt tenné világossá, hogy végül is hogyan és miért alakult (át) úgy a kutatási érdeklődésem, hogy alakult – de ez tényleg nagyon hosszú és sok benne a személyes vonatkozás, úgyhogy majd akkor töltöm fel, ha érkezésem lesz rá. Mindenesetre, a legközelebbi alkalomig is mindenkinek minden jót és előre is kellemes ünnepeket!!!
