Ami még keleten történt

Megint elmaradtam egy kicsit, ezért megint bocsánat… mindenesetre úgy döntöttem, hogy Taiwannal kapcsolatban még négy bejegyzést fogok írni: először is, ami még Hualienből hátra van; aztán amiket északon végül sikerült megnéznem; aztán, mint már korábban említettem, a taiwani ételekről és italokról; és végül: az állatokról, amiket itt láttam. :)

Lássuk akkor, hogy mik is történtek még a keleti parton. Miután a következő napon valami miatt nem lehetett belépni Taroko-ba, ezért úgy döntöttem, hogy a 鯉魚潭-hoz, azaz a Liyu-tóhoz látogatok el – kézenfekvő persze a kérdés, hogy ha a Sun Moon Lake-ről azt mondtam, hogy nem volt olyan nagy élmény – persze nyilván jobb lett volna, ha nem töröm ott kezem-lában :P – akkor mégis miért mentem el egy másik tóhoz? Hát elsősorban azért, mert Joyce mutatott pár képet, ami felkeltette az érdeklődésem; meg mert Taroko nem volt elérhető, és a többi hely ami érdekelt volna, jóval messzebb van (és mint majd később kifejtem, Taiwanon elég nehézkes tud lenni a közlekedés). Úgyhogy: Liyu-tan. (Amúgy a név második kanjija a „hal”, a harmadik természetesen a „tó”, és az első még sose láttam korábban: egy „li” olvasatot adó elemből plusz egy halból áll.)

Ehhez először el kellett mennem egy Shoufong nevű faluba, aztán buszozni a tóig – egyébként, többen kérdezték tőlem, hogy mihez tudom hasonlítani a taiwani falvakat, hasonlít-e az osztrák v magyar falvakhoz- nos, egyáltalán nem. Leginkább a japán kisvárosi területekre emlékeztet, mint ahogy az a fényképen is látható.

Ami magát a Liyu-tavat illeti, ez sem szebb az osztrák tavaknál, de azért egyáltalán nem mondanám, hogy ne lenne szép, ráadásul nem annyira felkapott, ezért nincs akkora tömeg sem. (Nem) okulva a korábbi kellemetlenségeimből, itt is béreltem egy biciklit, és kb egy lajhár csúcssebességével (250 méter/óra, ha jól emlékszem :)) kerültem meg, persze közben többször leálltam enni-inni és fényképezni is. Hát ahogy megyek-megyek, egy hegyre felvezető ösvénynél egyszer csak a következő táblára leszek figyelmes:

XDDD

Ilyet se láttam még máshol… hogy egy régebbi miniszterelnököt idézzek: „Ez egy új felfedezés számomra, és mint ilyen, örömöt jelent.” XDDD Az angol szöveg kicsit még szemérmes is, vagy egyszerűen spórol a hellyel, ugyanis a kínaiban mind a „kígyók”, mind a „darazsak” előtt szerepel ez az írásjel: 毒 ami, szerintem könnyen kitalálható, azt jelenti: „méreg”. :/ Tehát a szöveg pontosan: „Ügyeljenek a mérgeskígyókra és a mérges darazsakra”. :) Ezek után eldöntöttem, hogy jó, nekem fel kell másznom erre a – a tóval megegyezően, Liyu-shan nevű – hegyre, mert egy ilyen helyet mindenképp látnom kell. XD És úgy is történt.

Nem tudom, mennyire közismert otthon az a tény, hogy a Ráktérítő keresztülmegy Taiwan szigetén, úgyhogy, ha egy itteni erdő „trópusi esőerdőnek” nem is nevezhető, de „trópusinak” mindenképpen. Japánban, meg persze itt is, többször tapasztaltam már, hogy milyen magas tud lenni a páratartalom, de ez semmi ahhoz a fülledt forrósághoz képest, ami ebben az erdőben volt. Amúgy szerencsére vannak ösvények/utak, néha nem csak kitaposva, hanem építve (fából/kőből) is, szóval nem jelent problémát a túraútvonalak bejárása, már ha bírja valaki. Egy idő után ugyanis, nem túl kellemes útitársként pár bögöly szegődött hozzám, és zümmögött össze-vissza a fülembe, meg igyekezett megakadályozni, hogy kedvem legyen leállni fotókat készíteni, közepes sikerrel. Így nem tudtam lekapni pl a legnagyobb pókot sem, amit életemben láttam, bár errefelé a pókok úgy általában óriásiak szoktak lenni, de erről bővebben később. Amúgy a fényképeken nem tűnik annyira vadnak ez az erdő, de higgyétek el, nem szívesen állnék le benne piknikezni, már csak az időjárás miatt sem. A kígyókra való tekintettel pedig, letérni az ösvényről és keresztülvágni a sűrűn, hát valószínűleg nem egy életbiztosítás. XD

Egyébként összesen egy kígyót láttam, azt se az ösvényen, hanem mellette, de gyorsan lelépett, mielőtt összeakasztottuk volna a bajszunkat. Szóval látható, h alapvetően nem számít halálos ítéletnek egy taiwani erdő, de azért azt tanácsolnám mindenkinek, h ha arra jár, nézzen alaposan a lába elé – és néha nem árt felnézni sem, nehogy belefussatok egy óriási pók hálójába. :PPP

Végül is nagyszerű volt felérni a csúcsra – igaz, hogy nem ez a legmagasabb hegy a környéken, de remekül el lehetett látni, először is északkeletre, Hualien felé, s azon túl, a tengerre is:

/Egyébként Hualien egészen vicces módon kapta a nevét: mikor a japánok idejöttek, eredetileg Kilai-nak hívták, aminek a japán olvasata: „Kirai”. Ezzel csak az a probléma, hogy japánul annyit jelent: „utálni/utálatos”, úgyhogy nem hangzik valami jól… ezért átnevezték „Karen”-re, és e név kanjiainak kínai olvasatából lett „Hualien”./

Keleten a 海岸山脈, azaz a Parti-hegység látszik, - még egy „apró” nehézség, ha valaki utazni akarna errefelé: gyakorlatilag az összes út megkerüli az egészet, még véletlenül se mennének át rajta… :)

Igen, itt van a Liyu-tó, északon…

… nyugaton pedig egy óriási hegyvonulat, valahol ott van köztük

Taiwan legmagasabb hegye, a több mint 3500 méteres Yushan… és ezeken a hegyeken túl, sokezer mérföldre, meg valamivel északabbra, vannak az otthoniak is. ;)

Oké, szóval ez a kis túra plusz a tó körüli séta már elég volt egy napra, úgyhogy másnap végre: Taroko. (Amit a kínaiak persze nem mindig értenek meg így, ezért jobb nekik azt mondani, hogy Ta-lou-ke, vagyis: Thá-lú-khö :)) Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész utamnak ez volt a csúcspontja. Miről is van szó? Gondolom, sokan látták már közületek a Tordai-hasadékot, vagy a Békás-szorost Erdélyben. Nos, a Taroko-szurdok ezekhez hasonlít, csak éppen tízszer akkora. Egyetlen fénykép, de talán még videofelvétel sem adhatja vissza azt monumentalitást és nagyszerűséget, amit ez a hely sugároz, úgyhogy ha érzékeltetni akarnám, azt mondanám: Mahler Hatodik Szimfóniájának az a részlete, ahol a kolompok és a cseleszta szólni kezdenek az első tételben – de a harmadik tétel hasonló „kolompos” helye sem rossz :) – nekem ez Taroko hangulata. Azért természetesen akadnak itt még fényképek:

Amúgy ismét bebizonyosodott, hogy milyen szerencsés is tudok lenni, ugyanis, mikor Hualienben leszálltam a vonatról, és mentem a buszpályaudvarra, találkoztam egy fantasztikusan kedves taxisofőrrel, aki 1800 yuanért végigvitt a szurdokon, aztán vissza is hozott a hualieni vasútállomáshoz. Gyakorlatilag ez a legjobb módszer, ha az ember Tarokoba akar menni, mivel a buszok nagyon ritkán járnak, a szurdok pedig majdnem 30 km hosszú – gyalog végigmenni rajta teljesen esélytelen, különösen, hogy nem is nagyon van gyalogút az úttest mentén. Ha legalább az lenne, akkor nem volna rossz megoldás elindulni a bejárattól, és a közepe táján található Tianxiang nevű településen aludni; de ugye nincs… mindenesetre, nekem ez így egészen ideális volt, közben remekül el is beszélgettünk Mr. Peng-el (így mutatkozott be a taxisofőröm), még az unokájának a képét is megmutatta nekem, mire persze mondtam, hogy 可愛, 可愛 – már ezzel beloptam magam a szívébe :). Szóval az 1800 TWD nem kis pénz, de megérte az utolsó fillérig. Úgy mentünk végig, hogy minden nevezetességnél, mint a Kilecfordulós Kanyon, az Ég Temploma, vagy az Örök Tavasz Vízesése (már a nevek se semmik, mi? ;)) megálltunk, és ő vagy előrement, vagy megvárta, hogy mindent megnézzek, aztán továbbmentünk.

Egyébként Taroko-ban végig két dolog járt a fejemben: az egyik, hogy „ez hihetetlen, ilyen nincs, ilyen nem létezik…” ^_^ a másik pedig, hogy bárcsak a családom és a barátaim itt lehetnének velem, hogy milyen jó lenne, ha ezt meg tudnám mutatni nektek /„Hű, ez X-nek mennyire tetszene!” „Hű, erről mit gondolna Y?” „Hű, bárcsak Z itt lenne…” stb ^^/. Ha ezeket a sorokat olvasod, és személyesen ismerlek, akkor szinte biztos, hogy szenteltem neked legalább egy gondolatot ;)

Az utolsó teljes hualieni napomon, mivel a Sansientai sziget túl messze volt, elmentem a Qingshuei-szirthez /清水斷崖/ - a név annyit jelent: „Tiszta víz” – bár ez végül is kicsit kalandosnak bizonyult. Ez egyébként a keleti tengerpart egyik leggyönyörűbb szintje, az összes útikönyv említi, mint a Taroko nemzeti park részét – csak éppen azt nem mondják, hogy odajutni nem túl egyszerű, mivel nem nagyon jár se busz, se taxi, se semmi – így nem túl sok ember megy oda. Nos, végül is én elmentem. :) Kezdjük ott, hogy Joyce nagyon aranyos volt: telefonon megkérdezte, hogy mikor mennek buszok stb, és bevitt Hualienbe a buszpályaudvarra.

A busz végül is letett egy Chongde nevű állomáson, ami kb olyan volt, ahogy az ember a Fülöp-szigeteki vidéket képzeli a turistaövezeteken kívül, magyarul nem túlságosan ragyogó. XD Persze taxit nem találtam, de az egyik boltos néni biztosított, hogy simán eljuthatok Qingshueihez, ha az út mentén gyalogolok, olyan 15-20 percet. Bár egy műút mentén gyalogolni nem életbiztosítás, de rendben, úgy döntöttem, menjünk így. Egy idő után találtam egy utat, ami levezetett a tengerpartra, úgyhogy ott mentem tovább – persze a tengerben tilos a fürdés, és még a kavicsgyűjtés is egy tábla szerint XD, és a terep is kifejezetten nehezen gyalogolható, úgyhogy kb egy óra séta után értem el a szirthez, ahol aztán elfogyasztottam az ebédemet, és késő délutánig, majdnem alkonyatig gyönyörködtem az óceánban. Rajtam kívül csak néhány horgász volt látótávolságban, úgyhogy tényleg nem volt nagy tömeg, bár a tengerparton érthető módon nyilván csak nagyon kevés embernek van türelme végigmenni, és ahogy a horgászok, valószínűleg többnyire ők is terepjáróval érkeznek.

Különösen hangulatos volt késő este hazamenni Fonglinba – ugye a szállásom a falu határán van, túl a rizsföldeken, a hegyek lábánál egy bambuszerdőben, és a taiwani vidéken nem szokták túlzásba vinni a közvilágítást, nagyjából kétszer akkora távolság van két lámpaoszlop között, mint nálunk, ha egyáltalán működnek rajtuk a lámpák. XD Úgyhogy a vasútállomásról hazagyalogolni, és közben gyönyörködni, hogy hogyan tükröződik a holdfény a rizsföldek vizén – megintcsak felejthetetlen élmény volt. (Sajnos a sötétség miatt érdemi fotókkal nem szolgálhatok…)

Végül azon a napon, mikor visszaindulta Taipeibe, még elsétáltam a Főnix-vízeséshez, amit gyalogolva is el lehet érni a szállásomról. Egyébként azt hiszem, gyalog nekiindulva még a közeli hegyekben is érdemes lett volna néhány könnyebb túrát csinálni, már csak a számunkra egzotikus pálmafa-erdők miatt is megérné. De talán majd legközelebb.

Összességében, a Hualienben töltött öt nap volt az utazásom legnagyszerűbb része, a látnivalók és az emberek miatt egyaránt. Ha Taiwanra jöttök, mindenkinek tudom ajánlani a Red Gable Hostelt Fonglinban! Még néhány kép a helyről kedvcsinálónak:

Egyetlen probléma errefelé, hogy a közlekedés nagyon nehézkes és lassú. Hualien pl mindössze 40 km Fonglintól, mégis, néha majdnem egy óráig tart az út vonattal. Hualienből Taidongba levonatozni, két és fél óra. Vissza Taipeibe úgy három. A buszok egyenesen tragikusak: jobb esetben 2-3 óránként járnak, és megállnak kb minden villanyoszlopnál meg utcasarkon. Azt mondanom se kell, hogy a buszvezetők soha nem beszélnek angolul, úgyhogy ha nem tudsz kínaiul, érdemes kanjikkal felírni (vagy valakivel felíratni) hogy hova akarsz menni – mert ha latin betűkkel írsz, nincs semmi garancia, hogy felfogják, mit is akarsz tőlük, mivel, mint említettem, Taiwanon össze-vissza használják a különböző latin betűs átírásokat. Felírás nélkül, a kínai nevek kiejtésével én inkább nem próbálkoznék az egyszeri turista helyében XD. Ha valakinek van nemzetközi jogosítványa, akkor szerintem a legcélszerűbb megoldás autót bérelni, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy az mennyibe kerül…

Na jó, mára ennyit a praktikus tanácsokról; röviden, Taiwan keleti tengerpartja fantasztikus hely, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom!

Nadír, majd Zenit

Mindenek előtt: feltöltöttem a képeket az előző bejegyzéshez, szóval, ha valaki szeretné megcsodálni, hogy hogyan csodálok meg a Kígyó Közben két, nyilván vendéghívogatónak szánt, felaggatott döglött kígyót, az megteheti… :P

Egyszersmind bocsánat, hogy csak most írok újra, de sajnos vagy nem lett volna mit írnom, vagy csak rossz dolgokat, úgyhogy úgy voltam, hogy várok addig, amíg valami jó – konkrétan nagyon jó – nem jön. És íme – innen származik a cím is: ha még valaki emlékszik mindenki általános iskolai kedvenc kötelező olvasmányára (A kőszívű ember fiai- melyet amúgy én perverz módon nagyon szerettem XD), az emlékezhet e két szóra is: „Nadír” annyi mint „talppont”, „Zenit” pedig (ez mondjuk közismertebb): „tetőpont”. Nos, e mostani utazásom esetében pontosan erről van szó. (Készüljetek a hosszú postra, de inkább majd több részletben írok.)

A remekül sikerült első nap után ugyanis, a második naptól úgy jó egy hétig, ezt a vakációt legtalálóbban Salvador Dalí utolsó festményének, a Fecskefaroknak az alcímével jellemezhetném: „Katasztrófasorozat”. XDDD Kezdjük ott, hogy alapvetően azért jöttem ide, hogy nemzeti parkokat és tengerpartokat tudjak megnézni, és nem azért, hogy egy nagyváros utcáin bóklásszak, hiszen azt otthon is bármikor megtehetem. Nos, a fantasztikus időjárás pont ezt tette lehetetlenné: én és Taiwan kaptunk ajándékba egy akkora tájfunt, amire állítólag évek óta nem volt példa. :dirr: A Morakot Tájfunról (thaiföldiül: „smaragd” – ah, milyen költői név XD) van szó, amely kb 3 méter esőt hozott, és ezzel együtt földcsuszamlásokat, kidőlt fákat, szép nagy hullámokat stb. Úgyhogy több napig nem volt különösebben tanácsos elmozdulni otthonról, még az iskolákat, közintézményeket stb is bezárták, - természetesen a múzeumokat is, sőt még néhány nagy bevásárló-központ is erre a sorsra jutott – ezek után nem különösebben volt lehetőség bármi értelmeset csinálni még városon belül sem, nemhogy kívül, de én azért megpróbáltam: ugyebár, létezik olyan pl, hogy szex-turizmus. Hát akkor most úgy döntöttem, feltalálom a spanyolviaszt és belevetve magam az élvezetekbe, én is tematikus turizmust: étel-turizmust fogok csinálni, jelesül mindig más étteremben és más-más fogásokat eszem, hogy aztán fényképekkel illusztrálva beszámolhassak nektek is itt. (NB.: mikor a családtagjaimmal beszéltem, hasonlóképp vezettem be ezt a tervemet, és utólag esett le, hogy az elején a hallgatóság akár azt is hihette, hogy ténylegesen szexturizmust óhajtok itt XD – de neeeem, nem vagyok én olyan – és egyébként is, ha vki azt akar, akkor nem Thai-wan, hanem Thai-föld… XDDD). Ez végül is egész jól sikerült, úgyhogy majd tényleg egy külön postban fogok megemlékezni az itt elfogyasztott finomságokról – btw, Taiwanon azért tényleg több dolog jóval olcsóbb, mint Japánban – közéjük tartozik a közlekedés (Taipeiben 50 taiwani dollárból /= 150 yenből = 300 Ft-ból/ el lehet menni a város egyik végéből a másikba, de általában elég egy 20 dolláros /60 yenes, 120 Ft-s / jegy) és az étkezés is, jóval olcsóbban jóval nagyobb adagokat adnak, mint Japánban.

Úgyhogy ezzel, meg némi vásárlással elvoltam pár napot – aztán azzal szívtam meg, hogy hittem az időjárás-jelentésnek, ami folyamatos esőzést mondott, és nem nagyon mentem ki a városból azokon a napokon sem, amikor reggel naposnak tűnt az idő -.-. Jellemző módon ezeken a napokon persze nem esett… Ellenben mikor az esős napokon „a francba, nem lehet, hogy nagyon essen” alapon elindultam, mindig akkora zuhét kaptam a nyakamba, ami új értelmet adott a „felhőszakadás” és a „nagy eső” – 大雨 ooame, avagy ahogy itt hívják: Dayu – fogalmának. XD Mit mondjak, jellemző. Értitek, mikor az ember először azt mondja: „a fenébe, ne essen” aztán adja egyre lejjebb: „na jó, essen, de ne annyira, hogy ne tudjak kilépni a víztől az állomásról” „na jó, essen nagyon, de legalább ne fújjon a szél” „na jó, a szél is fújhat, de legalább nem legyen tájfun!!!” XDDD

Úgyhogy kb semmit nem tudtam megnézni abból, amit északon terveztem, ezért úgy döntöttem, még vissza fogok jönni Taipeibe, mert anélkül nem mehetek el, hogy minimum Yeliou-t és Yangmingshan-t ne láttam volna. Btw, nem tudom, ki mennyire van képben Taiwan földrajzával kapcsolatban – hogy érthetőbb legyen, h hova megyek és mit csinálok, ezért íme, így helyezkedik el a sziget, Japán és Kína között:

És itten van kicsit bővebben:

Szóval, Taipei, a főváros ott van majdnem a tetején. Nyugaton és északon van a legtöbb sík terület, ezért ezek a részek a legsűrűbben lakottak. Középen égnek meredő hegyek (gyakorlatilag alig vezet át út rajtuk, tömegközlekedés pl semmi), amelyek keleten valamivel alacsonyabbak lesznek, és ritkábban lakott vidékhez, meg gyönyörű sziklás tengerpartokhoz vezetnek el. :) Szóval a keleti part természeti adottságai a legszebbek, de azért középen is van pár nevezetesség: leginkább a 日月潭, magyarul a Nap-Hold Tó (vagy ahogy mindig emlegetik: Sun Moon Lake) ami állítólag a sziget legszebb hegyi tava, és a környéke a megmaradt taiwani őslakosság falvainak egyik fő központja.

/Most lehet úgy tűnik, össze-vissza csapongok, de annyit azért érdemes tudni ezekről az őslakókról, hogy Malaysia és Polinézia, továbbá a Fülöp-szigetek felől érkeztek, tehát első körben nem annyira ázsiai, mint inkább ausztraloid-félék voltak. Aztán, a XII. század környékén jöttek a szigetre a kontinensről a kínaiak- Fujienből, illetve a XVII. század felé Kantonból. Mégis, az elsők, akik államot alapítottak Taiwanon, európaiak (hollandok, 1624) voltak. :) Ki gondolná? XD/

Szóval, mivel állítólag a Sun Moon Lake kihagyhatatlan, ezért úgy döntöttem, leutazok oda és egy éjszakát ott töltök. Azért teszem hozzá mindig hogy „állítólag”, mert bár ne tettem volna. :P Először is: errefelé nyilván ritkák az ilyen alpesi tavak, és jó, a Riyuetan szép-szép meg minden, de ha valaki már látta Ausztriában a Wolfgangsee-t, az Attersee-t vagy a Wörthersee-t, annak nem különösebben jelent áll-leeséssel járó élményt. Megkerültem busszal, úgyhogy láttam kb mindenhonnan, és nem. De persze ettől még az ember érezhetné jól magát itt. Viszont én úgy döntöttem, hogy kerékpározni szeretnék egy kicsit a tó körül, béreltem egy biciklit, és kb 10 perc múlva akkorát estem vele, mint még soha életemben, ami egy időre alaposan elvette a kedvem nemcsak a Sun Moon Lake-től, de ettől az egész nyaralástól is. Oké, csontom szerencsére nem tört stb, de kb térdtől állig olyan sebeket, horzsolásokat és kék-zöld foltokat szedtem össze seperc alatt, amiktől csak annyira voltam képes, hogy nagy nehezen visszasántikáljak a szállásomra és azon töprengjek, hogy lehet-e még ennél rosszabb. XD Ez persze így nem hangzik olyan tragikusnak, de elhihetitek, éppen elég idegesítő volt. -.- Mindegy, ezek után sétáltam egy kicsit a parton, de már nem nagyon volt hangulatom őslakók falvait nézegetni – akik egyébként már kb mind kihaltak vagy beolvadtak, de a kultúrájukból ott csinálnak üzletet, ahol érik XD – félreértés ne essék, ezzel nekem semmi bajom, csak tényközlés volt :).

„Fájdalmaim enyhítésére” este megnéztem a Let the Right One In című filmet, amit szintén jobb lett volna kihagyni – nem mintha rossz lett volna, de olyan sötét hangulatú, hogy Bergman Csend-je hozzá képest öröm, móka és kacagás. XD Remek. Hova lehet még lejjebb menni…? ^^””””

Mindegy, visszamentem Taipeibe, és azon gondolkoztam, hogy menjek-e haza, vagy menjek el keletre, ahol már korábban foglaltam szállást. Végül is úgy döntöttem, hogy egy ilyen kis nehézség nem fog eltántorítani, úgyhogy elindultam Hualienbe – illetve, mikor szállást foglaltam, azt hittem, hogy az említett keleti parti városba foglalok. Utóbb kiderült, hogy nem Hualien városba, hanem Hualien megyébe sikerült szállást találnom, úgyhogy nem egy óra az út, hanem három és fél – és nincs ülőhely a vonatra… ^^”” Mindegy, ennél tényleg nem lehet rosszabb, jó, akkor álljunk. Egyébként kiderült, hogy egy Fenglin (鳳林) nevű faluba kell mennem, a neve azt jelenti: „Főnixerdő” :)

/Amúgy nagyon vicces neveket tudnak adni errefelé… ^^” „Sárkányhegy” „Főnixerdő” „Az Erkölcs Ragyogása” (na jó, a Mingde-t inkább „Ragyogó Erkölcs”-nek kéne fordítani, de így jobban hangzik ^^”) és a kedvencem, egy szirt neve a keleti parton: „(Olyan Félelmetes, Hogy) a Szülő a Gyerekét is Elfelejti Tőle” XDDD (Ez komoly, eredetiben így van:親不知子 – Qin bu zhi zi)/

Szóval, végigálltam a három és fél órámat a vonaton – és végül kiderült, hogy megérte végigállni. Ugyebár korábban többször hallottam, hogy a taiwaniak mennyire kedvesek, még a japánoknál is kedvesebbek – nos én ezt Taipeiben nem nagyon tapasztaltam, volt egy-két ember, akikről ezt tényleg el lehetett mondani, de hát ilyenek ugye mindenhol akadnak, meg az ellenkezőik is. De onnantól kezdve, hogy Fenglinban leszálltam a vonatról, bebizonyosodott, hogy még a taxisofőrök is hihetetlen aranyosak! :) Ami pedig azt a helyet illeti, ahol megszálltam: minden szempontból fantasztikus. Ha valaha is egy kép meg fog maradni bennem a taiwani vidékről, akkor az a következő lesz: pálmafák az előtérben – pálmaligetek, néha pálmafa-erdők – és a háttérben a hegyek, általában felhőkkel a csúcsaik körül… (Pedig nem is tűnnek annyira magasnak. :P)

(Ezt a fenglin-i panzióm kertjéből fényképeztem. Nem rossz látvány, ugye? ;))

Ami pedig a vendéglátást illeti: meglepő módon, alapvetően egy hostelbe fizettem be – és úgy alakult, hogy majdhogynem homestay-ra jöttem!! XD A néni, aki fogadott – Joyce-ként mutatkozott be /kitérő: a kínaiak általában kitalálnak maguknak angol nevet is, lásd Paul barátomat, de pl a taipei-i hostel tulajdonosát is John Lee-nek, a recepcióst Tom-nak hívják :)/ azzal kezdte, hogy tudni akarta, hogy van magyarul a „köszönöm” és „szívesen” :) aztán, hogy az árban benne foglaltatik a reggelim, ebédem és vacsorám, - elvigyen enni, vagy hozzon nekem valamit? Én mondtam, hogy nem akarok neki gondot okozni, úgyhogy bemegyek a kb 2-3 kilométerre levő faluba enni. Jó, akkor kölcsönad egy biciklit. De hogy most már késő van, sötétben fogok hazaérni, úgyhogy mégiscsak elvisz enni – aztán nem hagyta, hogy kifizessem, amit ettem… :) Közben csomót beszélgettünk, az egyik lánya felhívta, és velem is akart beszélni pár szót – amúgy beszéltünk is :) – és igaz, hogy Joyce nem beszél olyan jól angolul, de mondtam neki, hogy írja le nyugodtan a kanjikat, ha valamit nem értek, abból valószínűleg felfogom a mondanivalót – úgyhogy tényleg remekül elbeszélgettünk, és még kínai nyelvgyakorlásnak is jó volt, hogy mindent elmondott kínaiul is (ezt az írást hogy kell olvasni, ezt az utcát hogy hívják stb). Hazafelé benéztünk egy kicsit pár barátjához, akik egy taoista szentélyt tartanak fenn, - el is büszkélkedtek vele, hogy ezt meg ezt a táblát a tartomány elnökétől kapták ajándékba – szintén nagyon kedves, szimpatikus emberek, és van egy Penpen nevű kicsi kutyájuk, amely pl Anyának biztos tetszene. :)

Aztán, Joyce másnap kérdezi: hova akarok menni? Mondtam, hogy a Shitiping nevű helyre a keleti parton. De hogy oda nem nagyon van buszjárat, úgyhogy elvisz kocsival(!), de előbb menjünk el egy másik helyre, ami szerinte jó. O_O Úgyhogy el is mentünk, délre a hegyekbe – egy Chikeshan (赤柯山) nevű hegyre, ami azért volt érdekes végül is, mert arrafelé most nyílik ez a virág (nem tudom magyarul hogy hívják, de a kínai neve jópofa: 金針花 – „Aranytű-virág” XD):

Amit a fenti mezőkön szednek és dolgoznak/használnak fel nagyon sokféle célra, pl meg is eszik, lásd ezt a képet:

Odafenn megintcsak megálltunk Joyce pár barátjánál – és volt köztük egy idősebb bácsi, aki tudott egy kicsit japánul :) mint mondta, még gyerekkorából emlékszik rá :) (Ennek okáról: ha elfelejtettétek volna, olvassatok vissza pár hónapot! :P) igaz, olyan érdekes kiejtéssel beszélt, hogy alig értettem, de így is nagyon aranyos volt, hogy japánul beszélt velem. Aztán elmentünk sétálni, többek közt egy Teknős-szikla nevű helyre, ahol találkoztunk három kisgyerekkel a környékről, akik egész virtuóz módon mászták a sziklát, az egyikük még fejen is állt rajta… XD mit mondjak. Derék felnőttek lesznek – ha megérik---… XD amúgy valószínűleg én voltam az első fehér ember, akit láttak, de az első magyar egészen biztosan. :)

Ezután: Shitiping. Ez a keleti tengerpart egy része, a név annyit jelent: „Kőlépcső-terasz”. A főnixekhez meg sárkányokhoz képest nem valami fantáziadús név, de a hely… a leggyönyörűbb tengerpart, amit valaha is láttam. Leírhatatlanul fantasztikus szikla-képződmények… felülmúlhatatlan élmény volt, nem tudom kellőképp érzékeltetni (leszek még később így pár hellyel, Taroko-val különösen XD), úgyhogy inkább hadd mutassak pár képet és ezzel mára vége is, a többit majd a következő bejegyzéseben:

PS 1.: kipróbáltam a kommentezést, és nekem működött, többféleképpen is (Google fiók, név és weboldal stb), úgyhogy remélem, nektek is fog… ^^” Továbbá, annyi fotóm van, hogy lehet h egyszerűen mindet feltöltöm Photobucketre, ez esetben majd beteszem az albumot a linkek közé.

PS 2.: Ja. Szerintem is hiba lett volna hazamenni... :)

Taiwan, Taipei, első benyomások

Tegnap óta Taipeiben vagyok (iwiwen tartózkodási helyet átállít XD)… de haladjunk csak sorjában, először is hadd kezdjem egy rossz hírrel: képeket egyelőre nem tudok feltölteni, mivel otthon felejtettem a csatlakoztató kábelt, ezért ha nem tudnék venni, majd utólag színesítem fotókkal a Formosáról írott bejegyzéseimet.

Szóval, tegnap este érkeztem a Taoyuan Repülőtérre, és mivel már sötét volt, ezért taxival jöttem Taipeibe. Egyébként a szállásom valószínűleg a legolcsóbb youth hostel lehet errefelé, és ehhez mérhető színvonalú is, ami lehet, hogy egyes ismerőseimet kiakasztaná, de nekem személy szerint tökéletesen megfelel, annál is inkább, mert közvetlenül Taipei Main Station mellett található – vagyis bárhová akar menni az ember Taiwanon, ez a lehető legpraktikusabb kiindulópont.

És hogy milyen Taiwan így elsőre? Hááát… az embernek ugye ne legyenek előítéletei egyetlen hellyel szemben sem, mielőtt odaér, de én korábban a népköztársasági kínai barátaimtól többször hallottam, hogy Taiwan egy „kis Japán” vagy „Japán előretolt helyőrsége” – ezért, talán tudat alatt, arra számítottam, hogy szinte pontosan olyan hangulata lesz, mint Japánnak. Nos, nem olyan. Sokkal zűrzavarosabb, kaotikusabb, nyüzsgőbb,… sokkal idegenebb. Az az érzésem, hogy sokkal inkább Ázsia, mint Japán. Az otthoniak kérdezték, hogy ahhoz tudnám-e hasonlítani Taiwant Japán után, mint mikor az ember Ausztriából Magyarországra, vagy Magyarországból Romániába megy – és végül is igen, egy kicsit tényleg ilyen érzésem is volt, de nem is annyira ez – valamilyen módon nehezen megfogható, hogy ez a hely mennyire más. Lehet persze, hogy ilyen érzése volt azoknak is, akik különösebb nyelvtudás nélkül jöttek Japánba – de tulképp belegondoltam abba, hogy ha nekem, aki legalább el tudom olvasni a kanjikat, és tudok egy kicsit kínaiul, ennyire idegen elsőre ez a hely, akkor egy olyannak, aki semmit nem tud ezekről a dolgokról, milyen lehet…

Anyway. Valaki ezt a, szerintem elhamarkodott kijelentést tette a Lonelyplanet-en:

„Once upon a time, Taipei’s streets were chock-full of taxis, buses and racing scooters, and its sidewalks congested with people and trash. The air was foul, and the architecture – shrines, temples and old colonial buildings aside – was ugly. Central planning seemed sporadic or even nonexistent. In the late 1980s, as the scars of former martial law began healing, citizens realised that while they were materially rich, their quality of life was poor. They demanded change and over the next decade, city planners did what you’d expect those schooled in Asia’s most computer-savvy society to do: they played a protracted game of SimCity, only for keeps.

‘Traffic is hideous!’ cried Taipeiers, and a light-rail network was built. ‘The rivers are putrid, and our kids have nowhere to play!’ was the next complaint. ‘Strengthen environmental laws and build parks on every river bank’, was the answer. ‘Ugly buildings, we can’t stand looking at ’em, ’ moaned the people of Taipei. ‘Then let’s build interesting-looking places!’ was the Solomonic decision of city planners.”

Angolul nem olvasók kedvéért: az író szerint Taipei régebben nem volt szép város, de ma az. Hát ez így hülyeség. XD Taipei nem szép város, hanem elsőre leginkább az a szó illene rá, amit fentebb már írtam: zsúfolt és kaotikus – de ez nem jelenti azt, hogy az ember a Balkánra vagy Kalkuttába érkezett volna: az emberek (akik egyébként baromi sokan vannak) jól öltözöttek, szemét sehol, és az említett zűrzavar nem terjed ki a metróvonalakra sem, azok legalább olyan színvonalúak, mint Japánban (azzal a különbséggel, hogy itt nem jegyet kapsz, amit meg kell tartanod az utazás végéig, hanem egy chipet adnak kis műanyag érme formájában, amit bemenetelkor a metrólejáró kapujához érintesz, kimenetelkor pedig bedobod egy gyűjtőbe a kapu mellett). Kegyetlen forgatag, baromi sok motorbicikli – Japánban a szimpla kerékpárok aratnak, itt a motorok XD – az mondjuk jó dolog, hogy jobboldali a közlekedés. :) Mellesleg a hipermodern felhőkarcolók mellett viszont jó pár kiábrándítóan lelakott épületet is lehet látni. Időjárás trópusi, pálmafákból még több van, mint Japánban, a páratartalom pedig egy picit még magasabb, mint otthon Nagoyában.

Ebből lehet hogy nem ez jön le, de mindenesetre remekül érzem magam itt :) úgyhogy nézzük, hogy mi is történt a mai napon!

Ha az ember Budapestre megy, akkor van egy-két látnivaló, amivel mindenki kezd, pl a Citadella, a Parlament stb. Nos, Taipeiben az első, amit mindenkinek meg kell nézni, a National Palace Museum, a világ legkiterjedtebb kínai művészeti gyűjteménye, ami akkora, hogy többnyire csak egy részét szokták kiállítani. (Ezt Chang Kai-Shek és a Kuomindang hozta magával Kínából, amikor Taiwanra menekültek.) Úgyhogy leges-legelőször és is ide indultam, és a Shilin nevű metróállomásnál összefutottam egy Dean nevű ausztrál pasival (azért nem hívom „srác”-nak, mert szerintem úgy 15-20 évvel lehet nálam idősebb), aki szintén oda készült, és mivel a nap további részére is megegyezett a tervezett programunk, ezért innentől kezdve együtt indultunk tovább. Dean egyébként szintén tegnap este érkezett, még sose volt Ázsiában, és egy barátját jött meglátogatni, aki délen, Taidongban lakik.

Szóval, a múzeum gyűjteménye: tényleg elképesztő. Két bejegyzéssel ezelőtt arról panaszkodtam, hogy mennyire ismeretlen számunkra a kínai történelem: nos, most újra szembesültem ezzel, de annyira legalább oszlik számomra a homály, hogy ha valaki azt mondja nekem, hogy Han, Tang, Yuan vagy Qing dinasztia, azt tudom hova tenni XD. Többek közt annak köszönhetően, hogy a múzeumban kiállított tárgyak dinasztiánként vannak rendszerezve. Egészen érdekes darabok is vannak, pl a mostanában valami miatt slágernek számító (értsd: tömeg van körülötte, mindenki azt akarja látni), jádéból készült, kínai kelt mintázó szobor (és párja, a jáde disznósonka-szobor XD), amit már Seki-san említett nekem, mikor hallotta, hogy Taiwanra készülök. :) Röhejes ötletnek tűnik, ételeket így megmintázni… a múzeumban nem lehetett fotózni, de tessék, itt van egy kép erről a nevezetes műtárgyról (nem röhög!):

Egyébként volt pl egy gyűjtemény a Három Királyság Románcának különböző feldolgozásaiból is, vagy ötezer éves üstök, amelyek belsejébe több ezer írásjelet véstek, stb. Úgyhogy tényleg rendkívüli.

Aztán, elmentünk a Taipei 101 nevezetű helyre, ami arról nevezetes, hogy a legmagasabb épület a világon, illetve ebben található a világ leggyorsabb liftje, 1010 méter per perc sebességgel száguld fel-le, úgyhogy rendesen pattogott benne a fülem. XD Az jutott eszembe, hogy Sógornak ez mennyire tetszene, bár Anyáék most mondták, hogy Zoli már járt itt előttem? A kilátás egészen fantasztikus fentről, kár, hogy nem volt olyan tiszta az idő.

Végül is mázlim volt az ausztrál útitársammal – ugye többen mászkálni mindig szórakoztatóbb, és így legalább permanensen van vki, aki képeket csinálhat az emberről – de neki is óriási szerencséje volt velem, két dolog miatt is. Az egyik, hogy ő ugye holnap megy tovább repülővel délre, és kérdezte, hogy szerintem elég-e az, ha aznap reggel foglal jegyet. Én mondtam, hogy valószínűleg ez nagyon nem lesz jó, mert olvastam, h ilyenkor a taiwani belföldi járatok elég zsúfoltak, úgyhogy minél előbb, annál jobb. Ennek alapján, miközben hazafelé tartottunk (az ő szállása is Taipei Main Station mellett van), bementünk egy utazási ügynökséghez, ahol viszont nem beszéltek angolul – úgyhogy én segítettem neki, kínaiul! XD Egészen magasba dobta az önbizalmamat, hogy lám, legalább annyira már tudok kínaiul, hogy ne okozzon gondot pl egy repülőjegy megrendelése XD amúgy most sem értem, hogy kedves szüleim miért akadtak ki annyira attól, hogy egyszer se próbálkoztam itt japánul beszélni – egyszerűen sokkal jobban a nyelvemre jön itt a kínai ill az angol, kész, ez van. :P

A másik, ami miatt Dean mázlista volt, az az, hogy említettem neki: van itt egy híres éjszakai piac (ezek Taipei legnagyobb nevezetességei között vannak), Huaxi Night Market nevezetű. (A fotón „Hwashi Night Market” név szerepel majd – btw, extra idegesítő, hogy Taiwanon nem használják következetesen a pinyint, ha az írásjelek latin betűs átírásáról van szó! -.- Annyira jól kitalálták ezt az átírást a Népköztársaságban, és annyira jól illik a kínai nyelvhez, hogy ma már kb mindenki ezt használja – persze átlag magyar ember szerintem bajban lenne, ha az X-eket, Q-kat stb ki kéne ejteni – de akkor is, ezt megtanulni nem egy nagy erőfeszítés :) – ehhez képest Taiwanon néha ezt használják, néha meg nem… :( ) Ennek a bizonyos piacnak az angol neve „Snake Alley”, magyarul „Kígyó Köz” – és nomen est omen, mit gondoltok, miért hívják így? Hát azért, mert itt van pár étterem/kifőzde, ahol kígyót lehet enni XD. Úgyhogy „egy ilyen elborult helyet mindenképp látnunk kell” alapon elnéztünk ide – de előbb bementünk a szomszédos Longshan (magyarul: „Sárkányhegy”) templomba, ami a leghangulatosabb buddhista templom, amit valaha láttam. Óriási, kántáló és füstölőket lóbáló embertömeg, felajánlásoktól roskadozó asztalok, és gyönyörű szobrok meg faragványok – Taipei egyik leghíresebb temploma. Nem mintha ez annyira szent helynek tűnne nekem, de a hangulata felejthetetlen volt.

Ami az éjszakai piacot illeti, szintén baromi sok ember – egy ausztrálnak, akiknél 22 millió fő jut egy egész kontinensre, ez gondolom még furább lehetett XD – és mindenféle étel meg árucikk, amit csak el tudtok képzelni. Most még nem vettem semmit, van egy másik night market, ahol a napokban fogok pár cuccot. Viszont tapasztaltam, hogy tényleg van három-négy hely, ahol kígyót lehet enni XD a legviccesebb az volt, hogy ezeken a helyen az élő kígyók ki vannak téve ketrecekbe, és mikor az útitársam kérdezte az egyik ott dolgozó kínai csajtól, hogy „ezek mérgeskígyók?” a lány teljesen természetes hangon felelte, hogy nem, ezek nem – de azok ott bent viszont igen! XDDD Ühm… jó. Köszi. :P Amúgy, szerintetek végül is ettem kígyót ott? Elárulom, nem. Először komolyan gondolkoztam rajta, hogy ki kéne próbálni, ha már Taipeiben vagyok, de az ember odamegy, megérzi azt a visszataszító hüllő-szagot, és elmegy a kedve a kígyó-vacsorától, meg az étvágya is, úgy általában, legalábbis én így voltam vele. XD

Röviden ennyi történt ma, hamarosan újra írok, a képekkel kapcsolatban pedig: lányok-fiúk, stay tuned! :) (Szerk.: képek feltöltve.)

Csak hogy pótoljam a kimaradtakat ^^"

Mostanában nem nagyon volt hangulatom az íráshoz, de most röviden igyekszem pótolni a kimaradtakat – bár olyan sok lényeges dolog nem történt, csak a „szokásos”, egy mondatban: vizsga, buli, vizsga, buli… XD Kicsit hosszabban, mivel a félév a végéhez közelít, ezért több záró tesztünk volt japánból (nyelvtan, magnóhallgatás, az olvasás most hétfőn), de őszintén szólva egyik se okozott különösebb problémát, és nem különösebben izgat az eredményük sem, végül is nem számítanak nyelvvizsgának. :P

Ami a bulikat illeti, kezdődött előző előtti hét vasárnap egy egyetemi partival a SOLV, azaz a külföldi diákok segítésére szervezett klub megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából. Ennek keretében meg tudtam kóstolni némi üzbegisztáni, mongol, mianmari és kambodzsai ételt :) egészen érdekes tapasztalat volt. Különösen, hogy úgy tűnik, mind az üzbégek, mind a mongolok kedvelik a húsos táskára emlékeztető dolgokat, a kambodzsaiak meg a rizs alapú süteményeket. Tudom, fotóznom kellett volna, de majd legközelebb… ^^”

A következő alkalom előző pénteken volt, amikor is a kollégiumban „Mutassuk be az országunkat a többieknek”-estet szerveztek a tutoraink és Seki-san (aki elsőre portás néninek tűnt számomra, de igazából inkább amolyan mindenes itt, pl ő irkál minden angol nyelvű ismertetőt is). Ennek keretében beszámolót hallhattunk pl Madagaszkárról, Tanzániáról, az üzbég konyháról (amit Izzatillo-ék megint csak üzbég étellel egészítettek ki :)), a kínai operáról (!), Japánon belül pedig Gifuról és Kyoto-ról. Ami pedig Magyarországot illeti: nos, bemutatás gyanánt eljátszottam a többieknek Popper Magyar Rapszódiájának részleteit, majd Bartók Rapszódiájának főtémáját. Ezzel sikerült szép sikert aratnom, Seki-san utána mondta, hogy az egyik kínai csaj kérdezte is a többiektől, hogy van-e barátnőm… XD

Ezután, mivel Ghassennek születésnapja volt, összejöttünk páran és főzős bulit csaptunk, amire eljött Rafiq is!! XD Talán még emlékeztek rá, hogy április vége felé emlegettem, milyen szórakoztató társaság tud lenni, úgyhogy ha ő eljön valahova, ott a jó hangulat már biztosítva van… ^_^

Ami ebből az alkalomból még érdekes volt, az az, hogy Victor (made in Brasil+Japan :)) gyakorlatilag soha nem szokott csatlakozni az ilyen közösségi alkalmakhoz, de most a többiek mondták, hogy hívjam meg, úgyhogy eljött és egészen sokat beszélgettünk, pl mutatott nekem képeket a brazil tengerpartról *__* meg elbüszkélkedett vele, hogy milyen gyönyörű nők is vannak náluk Brazíliában (különösen a - hozzá hasonlóan - japán származású brazil lányok között – gondolom az közismert számotokra is, hogy egy időben viszonylag nagyszámú japán telepedett le a braziloknál), én meg meséltem neki Magyarországról és persze, már csak a nemzeti büszkeség okán is, én is felemlegettem a gyönyörű magyar nőket… ^^

Másnap én, Faisal, Ando, Ampana, Christian, Joseph (Tanzánia) és Ando egy madagaszkári barátja (figyelmes szemlélők észlelhetik, h én voltam az egyetlen fehér ebből a társaságból xD) elmentünk egy Sun Beach nevű helyre, amelyről azt hittük, hogy a tengerpart lesz, ehhez képest egy több medencéből álló strandnak bizonyult. ^^” Sebaj, azért homok meg pálmafák itt is akadtak – ha az alább látható második kép hátterét megnézitek, kb alkothattok egy képet arról, hogy miféle hely is ez. Egyébként vicces, egy medencére kb 20 partőr jutott, pedig a legmélyebb részen is csak 1 m 40 cm-es, de sebaj ^^. Az mondjuk nagyon jó volt, hogy időről időre hullámokat gerjesztettek valami géppel, úgyhogy hiába nem a tengernél voltunk, egészen tenger-hangulatunk lett. Érdekes viszont, hogy időről-időre bemondták, hogy „10 perc szünet, mindenki menjen ki a vízből” O_o – hogy ennek mi értelme volt, igazán nem tudom…

Mostanában egyébként többen elköltöztek a kollégiumból, pl Ando, Ghassen és Faisal is, úgyhogy lassan kiürül a hely… :( én pedig minden valószínűség szerint nem fogok tudni a másik kollégiumba költözni, de ez végül is nem olyan nagy baj: a minap összeszámoltam, hogy a legalacsonyabb árkategóriájú lakások összességében kb ugyanannyira jönnek ki, mint az International Center. Szóval, ha hazajöttem, nekiállok lakást keresni.

Jah, még valami. Bár lehet, hogy nem kellene ezt megszellőztetnem itt is, nehogy beleéljétek magatokat, de whatever… ^^” Szóval nézegettem repülőjegy-árakat, és arra a megállapításra jutottam, hogy meglepően olcsóak is vannak, úgyhogy attól függően, hogy hogy jövök ki anyagilag, lehet, hogy haza fogok menni a karácsonyi ünnepekre (a legjobb lenne úgy dec 22-én menni és jan 3-án visszajönni). Mivel egy repjegy Budapestre kb egy havi ösztöndíjam harmada – nagyjából ugyanennyiben volt Taiwanra is – ezért egyáltalán nem egy elérhetetlen összeg, úgyhogy adok rá úgy 65%-ot, hogy hazalátogatok karácsonyra. :) Sajnos a szokásos karácsonyi bulit problémás lenne megtartani a lakásomon – gondolom Attiláék és az alsó szomszéd egyaránt repesnének az örömtől XD – de biztos ki tudnánk találni valamit, pl Zsombor meghívhatna egy nagyfröccsre. ;)

Ez a jó hír része azok számára, akik szeretnének találkozni velem; a „rossz” az, hogy jelen pillanatban elképzelhetőnek érzem, h valamelyest meghosszabbítom az itt tartózkodásomat, mesterképzésre való jelentkezéssel – ahogy az egyik üzbegisztáni fiúval beszéltük még pár hete, nem rossz, ha az embernek ténylegesen van egy papírja arról, hogy itt tanult. (Egyébként is, amíg csak kutatáson van itt valaki, addig kb semennyire nem veszik komolyan és semmit nem követelnek meg tőle – én pedig ugyebár nem láblógatni jöttem ide…) Persze ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy tényleg tovább is itt fogok maradni, - valószínűleg „az esélytelenek nyugalmával” valamikor jövőre neki fogok menni a felvételinek, és ha felvesznek, azt az Univerzum azon szándékának fogom értelmezni, hogy maradjak itt. Veszíteni valóm kb semmi nincs, az itt töltendő két évem ugye már fix…

Mindegy, ez nagyon a jövő zenéje, meg spekuláció össze-vissza, úgyhogy csak annyit mondok, hogy majd meglátjuk. Ami viszont biztos, az az, hogy holnap délután megyek Taiwanra!!! Vagyis hamarosan meglesz a második ázsiai ország Japán után, amit megnézek :) Innen szerintem jóval gyakrabban fogok irkálni, és igyekszem sokat fényképezni is. Addig is mindenki vigyázzon magára; Ákosnak pedig ezen a fórumon is BOLDOG (MEG)SZÜLETÉSNAPOT kívánok!!! ^^

Akkor hát: irány 台灣!