2010. 09. 22-23.
Tibet tartomány sok ezer mérföldre van Gansutól, de a Tibeti-fennsík földrajzilag már ezen a környéken elkezdődik; kissé meglepő volt számomra, hogy Lanzhou környékének kiszikkadt hegyei is háromezer méter körül vannak. Viszont ha az utazó átlép Qinghai tartományba, az egy idő után már küllemre és kulturálisan is Tibetet idézi fel. A Tibeti-fennsík kínai neve „Qingzang Gaoyuan”, melyből a ’Qing’ Qinghai tartományt, a ’Zang’ pedig Tibet tartományt jelenti (Tibet kínai neve „Xizang”, vagyis „Nyugati Kincstár”). Így hát aki Qinghai földjére lép, voltaképpen belépett Tibetbe, olyannyira, hogy a mostani dalai láma is nem Tibetben, hanem Qinghaiban született.
Végül is a Zhang nevű sráccal kettesben indultunk el Qinghaiba, a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt két programponttal: első napon a tartomány fővárosához, Xinginghez közel eső Kumbum Monostorba, amely hagyományosan a második legfontosabb tibeti kolostornak számított Lhásza után – valaha majdnem négyezer szerzetes otthona volt, mostanára négyszázan lakják; második nap pedig fel a 草原-re, vagyis a tényleges fennsíkra, és el egészen a Qinghai-tóig, amely Kína legnagyobb tava – ha vettek egy pillantást a földgömbötökre, még azon is jól látszik.
Már a vonatút alatt is remekül elvoltunk, néha kisebb nehézségek árán, de sikerült elbeszélgetnem a velünk szemben ülő hui nemzetiségű fiúval és lánnyal, akik szintén Qinghaiból származnak – ez a hely láthatólag számos nemzetiség otthona. Egyébként volt szerencsém már több kínai nemzetiséghez tartozóval találkozni – hui-ekkel természetesen, aztán mongolokkal, és mandzsuval is, meg nem beszélgettünk ugyan, de láttam ujgurokat – de Zhang az első tibeti nemzetiségű, akit ismerek! Mondjuk kissé rendhagyó módon, mert nem tibeti a neve (vagy legalábbis a hivatalos, mert van tibeti neve is), és alig beszél tibetiül, de attól még tibetinek számít – és amikor ezt nem akartam elhinni neki, megmutatta a személyi igazolványát, ahol tényleg szerepel, hogy 藏族.
(És érdekes adalék: a kínai személyi igazolványon rajta van, hogy milyen nemzetiséghez tartozik valaki…) Úgyhogy ha vele együtt utaznék, még Tibet tartományban sem tartóztatnának fel XD
Ha az ember Lanzhou után megérkezik Xiningbe, az első, ami feltűnik már a vasútállomáson, hogy minden ki van írva kínaiul és tibetiül is, lévén ez a hely egy jelentős tibeti kisebbség otthona. A második, hogy Xining messze-messze tisztább Lanzhounál – már-már azon a szinten van, mint egy normális európai város, jóval kevésbé kaotikusabb Gansunál és ennél fogva jóval élhetőbbnek látszik. Köztünk maradjon, de az életem során látott városok közül eddig Lanzhou volt a legrendezetlenebb és koszosabb hely, bár ha majd Manilába vagy Jakartába megyek, talán megváltozik ez a véleményem. :P Xining viszont Kína tíz legtisztább városának egyike – a legeslegtisztább közülük Xiamen („Nyárkapu”? :) Fujian tartományban, az állítólag már Japán szintjén van. Szóval Qinghai már elsőre is abszolút pozitív benyomást tett rám, bár külföldi mivoltom miatt itt is egy jóval luxus-kategóriájúbb szállodába utasítottak, de mindegy. (Amúgy ezt a szabályt állítólag csak a közelmúltban, az expo miatt találták ki.)
Szóval, elhelyezkedés után elindultunk a Kumbum Monostorba, és először életemben találkoztam tibeti szerzetesekkel! Tulajdonképpen Tibetben két dolog van, ami magával ragadóan érdekes: az egyik természetesen a táj, a másik a tibeti kultúra, a lámaizmus és a kolostorok világa. Valaha ezek teljesen hozzáférhetetlenek voltak, és mire nyilvánosság elé tárták őket az elmúlt harminc évben, már nem sok maradt belőlük – de ettől függetlenül még most is varázslatos látni bármit, ami Tibet impresszióját idézi fel. Az itt maradt szerzetesek nem zavartatják magukat a látogatóktól – egyes épület-udvarok zárva vannak, mások viszont nyitottak és szabadon bejárhatók. A lámák pedig élik a maguk mindennapi életét, szerencsére mára legalább a kínai kormány is békén hagyja őket.
Mint fentebb írtam, ez a kolostor volt a második legfontosabb Lhásza után, s ez látszik is rajta: van például egy épület, melynek a teteje színaranyból van, és ebbe nem lehet belépni sem: számos ősrégi iratot, szobrot és értéktárgyat tartalmaz. De hát ki akar bemenni bárhova, mikor az épületek külső kialakításának látványa, sztupák, imamalmok, tibeti nyelvű feliratok és a mindenfelé sétálgató, néhol kántáló tibeti szerzetesek látványa is éppen elég ahhoz, hogy mindez felejthetetlen legyen? Talán pont az az érdekes számunkra Tibetben, hogy annyira ismeretlen és misztikus volt sokáig, és a mai napig is őriz valamit ebből a miszticizmusból, párosulva azzal a nosztalgiával, hogy mindez mostanra már tulajdonképpen elveszett…
草原 annyit jelent: fűvel borított síkság, fennsík. Ez az a hely, ahol a Qinghai-tó található, három órányira Xining központjától. Busszal indultunk el oda, az útitársainak nagyrészt sötét bőrű, különös öltözékű tibeti parasztemberek voltak. Igazából már Xining is több mint
A tóparton megkértünk egy parasztbácsit, hogy engedje meg hogy a földjén keresztül lesétáljunk a partra, ahol aztán szintén készítettünk pár fényképet, és menet közben összefutottunk egy jakkal, vagyis egy tibeti szarvasmarhával – igazán békés jószágnak látszik, bár mikor elindult felém, úgy voltam vele, hogy jobb lesz hátrálni a békesség fenntartása végett ^^.
A Qinghai-tó másik oldalán egyébként van egy sivatag is – igazán nagyszerű lett volna több időt tölteni itt, de mindössze néhány óránk volt sajnos, mivel másnap este már indultam Dunhuangba. Azonban az itt töltött idő is képet adott arról, hogy milyen is a Qingzang Gaoyuan. Egyszer szeretném megnézni a csillagokat is innen – mivel ez a hely jóval közelebb van az éghez, mint bármi, ahol korábban voltam, állítólag a csillagos ég különösen gyönyörű innen. Legközelebb!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése