Ami legutóbb kimaradt

Például az, hogy a hetedik hónap hetedik napja Tanabata-ünnep Japánban. Ennek a részletes ismertetését talán inkább egy japán szakosra kéne hagynom (pl Ami-chan?), különösen, hogy lusta vagyok összefoglalni, hogy milyen legendára épül ez az egész- de, hogy ne kelljen keresnetek, röviden idéznék pár kompetensebb, vagy egyszerűen csak vállalkozóbb szellemű embert:

„A Tanabata fesztivál kínai eredetű. Általában hetedik hó hetedikén ünneplik, de vannak olyan területek Japánban, ahol inkább átcsúszott augusztusra és összekavarodik az obonnal. Ilyenkor májusfa jellegű, színes szalagokkal, egyebekkel díszített "július-bambuszt" :) állítanak fel úton-útfélen. Ezekre aggatják fel az emberek papírra írt kívánságaikat is, remélve, hogy így megvalósulnak…

A kínai mese szerint egymásba szeretett a pásztorkodó-földműves Hikoboshi és a szövő-fonó Orihime. Nagyon boldogok voltak és összeházasodtak (itt lenne vége ugye egy szokásos nyugati jellegű mesének). Igen ám, de annyira nagyon szerették egymást éjt nappallá téve, hogy elhanyagolták a munkáikat. Az ég királya ezen úgy felháborodott, hogy egy széles folyóval választotta el egymástól a szerelmeseket. Évente csak egy nap találkozhatnak, a Tanabata idején: Orihime a Vega, Hikoboshi az Altair csillag - ilyenkor kelhetnek csak át az égi folyón, a Tejúton.”

Némileg részletesebben:

http://asianinvasion.blog.hu/2009/07/07/tanabata

Igaz, hogy a Tanabata elvileg tegnap volt, de azért már múlt csütörtökön rendeztünk ez alkalomból egy kis összejövetelt a jogi karosokkal- és mint fentebb is olvashattátok, készítettünk kívánság-papírokat, amiket felerősítettünk a fákra (érdekes, ezeket a kívánságokat nem kell úgy titokban tartani, mint nálunk, ha ilyesmire kerül sor- de én azért engedelmetekkel nem osztom meg veletek a sajátomat :P), meg egy „soumen” nevű tésztafélét ettünk, ami ilyenkor a hagyományos étel- mondjuk engem túlságosan az otthoni húsleves tésztájára emlékeztet ahhoz, hogy nagyobb mennyiség elfogyasztását élvezni tudjam belőle, de persze megkóstolni nagyon finom volt.

Ma olyasmiben is részem volt, amiben könnyen lehet, hogy nem lesz többet az életben: kora reggel ellátogattunk egy szumó-edzésre XD. Szerencsétlen szumósok ugyanis napi három, több órás edzéssel kell megbirkózzanak, és a reggeli 6:00-kor kezdődik, mi 7:00-re mentünk oda. Mit mondjak, érdekes tapasztalat volt- igaz, hogy néha nézek szumót a tv-ben, de azért mégse ugyanaz, mint élőben látni ezeket az embereket. Még akkor is, ha nagy részük nem az a nehézsúlyú, akiket mondjuk a Harubasho bajnokságon láthat az ember- ezeket egyébként a többiek látványosan kiemelt tisztelettel szokták köszönteni, ahogy azt az öregembert is, aki csak jött, aztán leült újságot olvasni XD gondolom, ő valami régi nagymester lehetett. Amúgy az edzésük nagy része abból áll, hogy baromi magasra emelik az egyik lábukat, aztán dobbantanak. :) Aztán ha sorra kerülnek, egy kör közepén gyakorolhatják, amit a bajnokságon majd élesben kell előadniuk, magyarul kinyomni az ellenfelüket a körből. Kár, hogy fényképeket nem lehetett készíteni, de szerintem mindenki el tudja képzelni, hogy a szumó-birkózók hogy néznek ki. :P Egyébként az edzést egy bambuszliget közepén, egy kocsiszín-szerű, fedett, de oldalról nyitott helyen tartják, az időjárás viszontagságaira tekintet nélkül (értsd: télen-nyáron ugyanabban az ágyékkötőben XD).

Erre a programra eljött egy üzbegisztáni srác és egy tadszikisztáni lány, akiket korábban nem ismertem, de nagyon aranyosak voltak, az esemény után beültem velük egy kávézóba reggelizni és beszélgetni. Egyébként nem tudom, Tadzsikisztánban mennyire veszik komolyan az iszlám vallást, mindenesetre ez a lány fátyol stb nélkül, teljesen lazán jelent meg, és szerintem a srác sem lehet különösebben elkötelezett muszlim hívő (ahogy egyébként Paul sem az, de hát a kínaiaknál a vallás ugye elég laza dolog- erről pl Zoli is tudna mesélni, ugye :)). Erről amúgy később még lehet hogy írok, de előrebocsátva: én minden vallást a messzemenőkig tisztelek, DE nem tehetek róla, egyszerűen zavaró látni a szerencsétlen „bocsánatot kérek hogy vagyok” stílusú üzbegisztáni lányokat, akik úgy hordják azt a rohadt fátylat, mint a megalázottságuk jelképét… azt hiszem, inkább az ilyen társadalmakba kellenének inkább a feministák, szüfrazsettek és hasonlók… Mindegy, szóval úgy látszik, a tadzsikisztániak és üzbegisztániak között is vannak, akik ezt az egész dolgot nem veszik különösebben komolyan :). Remekül elbeszélgettem kettejükkel, úgyhogy remélem még fogunk találkozni. :) Tényleg, nagyon sok nagyszerű embert lehet megismerni itt…

Aztán, kedden tartottak egy workshopot a költözéssel kapcsolatban- ugyanis a kollégiumban csak októberig lakhatunk, onnantól kezdve át kell mennünk vhova máshova, mivel az egyetemi kollégiumi férőhelyek száma korlátozott, ezért fél év után át kell engednünk őket az újonnan érkezőknek és saját lakásba költöznünk. Ez engem személy szerint nem tölt el különösebb örömmel, - Carlos pl azt mondta, hogy örül, hogy végre saját fürdőszobája, konyhája stb lesz, de engem ez a dolog teljesen hidegen hagy - talán mert otthon már évek óta tapasztalom a „saját lakás- saját kocsi” előnyeit, és talán mert a Japánban való tartózkodásomat ideiglenesnek tekintem, bármilyen hosszan is húzódjon el. Egyébként pedig Japánban kollégiumban lakni úgy, hogy egyágyas szobája van az embernek, a lehető legjobb dolog a világon – ha akarod, bármikor egyedül lehetsz, ha pedig azt akarod, bármikor van társaságod is, a világ gyakorlatilag bármelyik országából :) Ráadásul, a saját lakással összevetve jóval olcsóbb is, ugye…

Persze lehet hosszabbítást kérni az egyetemi kollégiumokban, de 1. olyan sok külföldi diák érkezik minden évben, hogy alig van esély, hogy az ember maradhasson, 2. így is csak maximum egy évig lehet itt maradni. :(

Viszont! Mint mindig, most is akad egy figyelemre méltó kiskapu: van még egy kollégium, ami nem az egyetemhez tartozik, hanem Aichi Prefektúra önkormányzata működteti, és Nagoya összes egyeteméről laknak ott külföldi diákok. Ez egy kicsit messze van az egyetemtől, lenn a kikötőben, DE egy évi lehet ott lakni (tehát az én esetemben 2009 októbertől 2010 októberig- ami azt jelenti, hogy akkor csak az utolsó fél évemre kellene egyéb lakásról gondoskodnom), és állítólag jóval nagyobb az esély, hogy az ember ide bekerüljön, mint az egyetemi kollégiumokban a hosszabbításra. Továbbá, nagyon sok különböző programot szerveznek a külföldi diákoknak itt, megint csak sokakat lehet megismerni, stb- számomra ez a lehető legjobb dolog! (Többször mondtam már, hogy azért vagyok itt, hogy tanuljak, ismerkedjek és utazzak- és a pénzemet itt nem luxuskörülmények között lakásra, hanem mindenek előtt utazásra akarom költeni…) Úgyhogy először is ide fogok jelentkezni, és:

Szeretnék egy szívességet kérni az olvasóimtól: jelesül azt, hogy légyszi drukkoljatok, vagy legalábbis gondoljatok rá, hogy fogadják el a jelentkezésemet ide. Ezt csak azért kérem, mert, mint többeknek mondtam, ténylegesen tapasztaltam már, hogyha drukkolnak vagy imádkoznak az emberért, hajlamosak jobban sikerülni a dolgok. :) Meg persze akkor is, ha tudod, hogy sikerülnek (lásd: a 2007-es japán nyelvvizsgám XD), ez tényleg így van! :) Előre is köszi mindenkinek, aki szentel ennek az ügynek egy gondolatot! ;)

De ugye úgyis tudom, hogy oda fogok költözni októbertől… :)

Addig is, lassan kezdem aprólékosan megtervezni, hogy miket is nézek majd meg Taiwanon, de erről nem mondok semmit, legyen majd meglepetés :) ha viszont majd utólag elmesélem, akkor jó sok fényképre számíthattok. :)