Kicsit rosszabb, kicsit hamisabb, de... ^^

Ha netalántán érdekelne valakit, itt van az a darab, amit a Kaikan legújabb Welcome Partyján játszottunk zongora+cselló felállásban - Nagai-san készített belőle egy felvételt és feltöltötte a honlapjára. ^^ Úgyhogy íme, Okuribito (Departures) filmzene: Memory, előadók: 薩尼斯萊彼得, cselló; Hiroto Nagai, zongora. Úgy látszik a hangolás nem volt tökéletes, úgyhogy néha sajnos vannak intonációs pontatlanságok, ezek miatt ezer bocsánat. ^^" Ettől függetlenül szerintem hallgatható, egészen szép hangszín és jó hangminőség. Meg ha lehetek egy kicsit egoista: egy ritka élmény a világnak azon az oldalán, ahol ezeket a sorokat olvassák: konkrétan hallani, hogy én csellózok rajta... :P

http://hirotonagai.sitemix.jp/index/dep.MP3

Enjoy! ^^

Események összevissza sorrendben ^^

Nézzük csak, mik is történtek mostanában. Például az, hogy kipróbáltam az egyetem uszodáját!!! ^^ Ennek így több mint egy év után ideje is volt, heti két alkalommal 16:30-19:00-ig lehet ingyen használni, úgyhogy azt hiszem, innentől ezzel fogom kiegészíteni a reggeli gyakorlataimat/fekvőtámaszaimat. (Sajnos annyira nem vagyok sport-rajongó, hogy pl focizni elmenjek… ^^”) Aminek nagyon örültem, az az volt, hogy Xiao Bai-jal találkoztam a medencében! ^o^ És azon lepődtem meg, hogy a végére ő jobban kifáradt, ill több szünetet tartott, mint én, pedig ő híresen erős – lehet hogy a tényleges izommennyiség és az állóképesség egy idő után egymás ellen dolgozik? Alapvetően azért mentem el így első alkalommal, hogy kipróbáljam, mennyit tudok úszni, úgyhogy arra gondoltam, hogy folyamatosan tempózok amíg úgy érzem, hogy nagyon elfáradtam, VAGY bezárják az uszodát – ehhez képest nem is éreztem magam fáradtnak a több mint két órás „edzés” végére! O_o (Egyszersmind nosztalgiáztam is egy keveset: régi „szép” idők, amikor minden szombaton reggel családilag 5:40-kor keltünk, hogy menjünk úszni…)

Megtapasztaltam azt is, hogy mennyire jó itt az új helyen lakni: 6:30-kor kelek és reggel gyakorlatok, zuhany/hajmosás stb, és még így is ott tudok lenni az egyetemen 8:00-ra úgy, hogy előtte még bemegyek a közeli 100 yen-es Lawson boltba egy kekszért, teáért v gyümölcsléért. ^^ Aztán olyan 21:00-22:00 között jövök haza, és egy másik, Valor nevű szupermarket is közel esik az utamhoz, ahol egészen gyakran sikerül 6-700 yenes sushi-kat féláron hazavinni ^o^ Aztán, Faisal majdnem minden este eljön és ettől egészen kollégium-érzésem van megint, sőt, fontolgatja azt is, hogy a velünk szembeni üres lakásba költözik – ez esetben tényleg elnevezhetnénk ezt a helyet – a régi koleszunk analógiájára – Yagoto Ryuugakusei Kaikan-nak ^^

A minap még Ákost láttuk vendégül itt, akinek említettem, hogy kaptam némi sonkát otthonról, és még van belőle egy kevés, úgyhogy élvezzük együtt – btw, ezen a fórumon is nagyon-nagyon köszönöm az otthoniaknak a sonkát!!! Fantasztikus élmény volt elfogyasztani – Ági készített is rólam egy kellőképp kompromittáló fotót sonkázás közben. Már alig várom a karácsonyt, ugyanis Ákossal azt beszéltük, hogy akkor már ő úgyis otthon lesz, ill én meg tavalyhoz hasonlóan megyek haza, és állítólag Katherine (az orosz lány) is ellátogat Magyarországra a két ünnep között, úgyhogy mindenképp muszáj lesz összejönnünk és együtt sonkázni. ^_^

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a Japán Ügyvédi Kamara Országos Gyűlésén fogok csellózni!!! XD Persze nem szólóban, hanem zenekari tagként, de akkor is: ennek a meglehetősen illusztris eseménynek a helye a Nagoya Mariott Associa Hotel, ami Nagoya Stationben, vagyis annak jó magas tornyában helyezkedik el… O_o hát igen, az ügyvédek Japánban sem szegények, sőt: mivel mesterségesen alacsonyan volt tartva a számuk sokáig (nem olyan durván, mint nálunk a közjegyzőknek, de majdnem) ezért valószínűleg még az átlagos európai ügyvédnél is tekintélyesebbek/gazdagabbak ^^. Erre tökéletes példa Aoki sensei, az aranyos néni, aki 40 éve lett ügyvéd és akinek a házában a zenekari próbákat szoktuk tartani – ugye az ismeretes, hogy Japánban az ingatlan eszméletlenül drága, különösen az olyan központi városokban, mint Tokió, Osaka vagy Nagoya – ehhez képest képzelhetitek, mennyire tágas rezidenciáról van szó, ha teljes létszámában egy 30 fős zenekar is elfér az egyik szobájában, és gondolom ebből nyilvánvaló, hogy mennyire nem szegény egy ilyen tulajdonosa… ^^

Nos, végül is fantasztikus élmény volt az előadás, a szálloda, mint a Mariott Hotel-ek általában, eszméletlen luxuskategória, és igaz, hogy pekingi kacsa nem volt, de akadtak mindenféle nagoyai nevezetességek, mint pl hitsumeboshi (egyfajta különleges angolna-elkészítési mód), tebasaki, misokatsu, stb ^^. Ja és valószínű, hogy következő félévben már fogom is játszani a Popper Magyar Rapszódiát a zenekarunkkal :).

Ha már zene. Múlt héten hívott Enya-san, hogy vasárnap délután koncert lesz, és tud adni jegyeket, úgyhogy csütörtökön hosszú idő után ismét ellátogattam a Kaikanba, és beszéltem egy kicsit a Tomocachi-kai-os nénikkel is, meg találkoztam egy újonnan jött indonéziai sráccal, aki Faisal barátja ^^. Enya-san változatlanul nagyon aranyos volt, de mondta, hogy sajnos vasárnap nem tud eljönni a koncertre, úgyhogy nyugodtan hívjam meg a barátaimat (mondat japánul: どれがいい、五秒の地震か、それとも五秒で自転車でアノ屍（ヒト）の側に渡る？それは地震の強さについて答えられるんだと思う。:P) – és végül is egész meglepő módon Seisho-val ketten mentem a koncertre XD. Ez azért alakult így, mert többeket megkérdeztem, hogy jönnének-e, és kb mindenkinek volt valami elfoglaltsága, viszont eszembe jutott, hogy Seisho legutóbb szeretett volna eljönni a mi zenekarunk koncertjére is, de sajnos nem ért rá, szóval ezzel esetleg „kárpótolhatom” :). Végül is nagyon kellemes volt együtt, és ő is láthatólag örült, hogy meghívtam. ^^

Ami a programot és az előadókat illeti, a zenekar ugyanaz volt, akik kb egy éve, tehát a Nagoya Shimin Koukyou Gakudan, és legalább annyira jók voltak, mint akkor; ami játszottak, azok közül pedig Schostakovich Ötödik Szimfóniája volt a legemlékezetesebb számomra – érdemes utánanézni, hogy ez a mű hogy keletkezett és mi a jelentősége a zeneszerző életművében, és úgy általában a művészetek története szempontjából. Mindenesetre, ez volt az első alkalom, hogy élőben hallottam, és a befejezése majdnem(!) könnyekig meghatott ^^”.

„Kinek a győzelme? Az enyém, vagy az övék fölöttem? És több mint hetven év után, a végső válasz: mindennek a győzelme, ami szép, ami emberi, ami kitartást ad, hogy az ember egy zsarnoksággal fertőzött korban képes legyen élni; annak a győzelme, hogy ez a mű akkor is létezik és újra meg újra eljátsszák és átélik, mikor a szerzőt félelemmel és iszonyattal teli létben tartó birodalom és annak eszméje már rég elbukott.”

Előző hétvégén volt még pár izgalmas program, pl a NUFSA és az ACE közös barbecue-ja, amire Christian hívott meg, és szombat délelőtt 11:00-től késő délutánig eltartott, ott volt Liam, Kazuho, Paul, Hiroko és még nagyon sokan. ^^ Utána Ákossal, néhány koreai lánnyal és japánnal román/magyar étterembe mentünk – eljött Victor is és egy barátja Osakából, akihez el fogunk látogatni pár hét múlva egy hétvégére, és végül velük hármasban karaokéztunk egyet. ^^

Ma (május 28, szombat) jogelméleti konferencia volt a Nanzan Egyetemen az Aichi-beli egyetemek jogfilozófusainak, és Ohya sensei meghívott engem meg a Xun Naiyu nevű doktori képzésre járó kínai lányt, aztán nemcsak hogy bemutatott minket a kollégáinknak, hanem utána meghívott olasz étterembe és fizetett helyettünk O_o eddig is tudtam, hogy eszméletlen jó fej, de azt nem, hogy ennyire ^^ most komolyan: otthon melyik egyetemi tanár hívná meg vacsorára a doktori hallgatóit…? XD

Voltak még apróbb összejövetelek a napokban, pl mikor Amanda (az egyik taiwani csaj) feljött hozzánk egyik este, vagy mikor Chin-san (az egyik kínai barátom) készített nálunk egy 餃子 nevű ételt, vagy a múlt szombat, amikor Paul, Liam, Jess és Brahim (egy francia srác) lementek a tengerpartra Mika kocsijával, és én sajnos nem voltam ott, de annyira durván kompromittáló sztorikat meséltek, hogy nem is merem elmondani :P – de ezekről egyelőre csak ennyit, így említés szintjén.

Kellemes hétköznapok… végül is Kanazawába szerintem augusztusban megyek, de akkor hosszabb időre a tengerparton heverészni, jövő hónapban meg, mint mondtam, megyünk Osakába Victorral az említett barátjához, és valószínűleg elnézünk Himejibe is…

Továbbra is remekül elvagyok, legközelebbig mindenkinek minden jót!

Ági Japánban II és egyebek

Az okinawai utammal kapcsolatos bejegyzésben már leírtam azt a véleményemet, hogy egy utazás sohasem csak arról a helyről szól, ahova ellátogatsz, hanem azokról az emberekről, akikkel együtt mész, és azokkal, akikkel ott találkozol. Nos, ez a körülmény hatványozottan jellemző volt Ági maradék itt tartózkodására, amely nagyjából elejétől a végéig nonstop féktelen bulizásba torkollott. ^__^

Nézzük csak, mikor Ági hazajött Hiroshima/Kyushuról, én pont Sakaében voltam, előbb Rikával és egy barátjával koreai étteremben, aztán Suyinnel és még két csajjal, akikkel azt terveztük, hogy táncolni megyünk. Mielőtt ez a mondat valakiben azt az illúziót keltené, hogy tudok táncolni, hadd tegyem hozzá, hogy tulajdonképpen táncolni tanulni mentem volna, mivel Suyin ugye megígérte hogy megtanít XD. Nos, jó dél-amerikai szokáshoz híven alaposan elkésett, én pedig haza szerettem volna jönni az utolsó metróval, úgyhogy csak elkávézgattunk és elbeszélgettünk egy ideig, a táncból ezúttal sem lett semmi… ^^”

Viszont! Amikor az utolsó metróval hazajöttem (ezúttal ugye már az „új” lakásomba), a közös szobában (quasi nappaliban) ott találom Ágit, amint Christiannal és Paullal sörözgetnek… XDDD oké, ezt megismétlem, hogy jobban halljuk. Szóval ott találom Ágit, amint PAULLAL és CHRISTIANNAL sörözik!!! ^___^ Aztán később csatlakozott Faisal is, úgyhogy az jutott eszembe: milyen vicces, hogy Magyarországon soha az életben nem mentünk sehova úgy Ágival, hogy az én vagy az ő baráti társaságával, tehát nem családi körben, - tényleg mulatságos, hogy Japánba kellett eljönnie ahhoz, hogy ez megtörténjen… :) de végül is sor került rá, és ennek nagyon-nagyon örültem!!! Sőt, eredetileg az volt a terv, hogy vasárnap megyünk együtt valahova, aztán Ági hétfőn Kyoto-ba megy, és mivel az elég közel van (shinkansennel kb 40 perc Nagoya Station-től), ezért aznap este még itt alszik, aztán megy tovább valahova. Ehhez képest itt maradt még két teljes napot, tehát kedden és szerdán is együtt voltunk, és csak csütörtök reggel ment el, amiből arra következtetek, hogy meglehetősen jól érezhette magát, és végül is sikerült találkoznia majdnem az összes barátommal itt (jó, ez túlzás, mivel nagyon sokan vannak, de azért elég sokakkal, és a legőrültebbek majdnem mind köztük voltak XD). ^o^

Szóval, vasárnapra eredetileg azt terveztük, hogy elmegyünk az akváriumba, ehhez képest végül is a tengerpartra mentünk, mert Faisal említette, hogy ismer egy olyan strandot, ami ezúttal nem mesterséges, mint a „Sunbeach” nevű, ahol tavaly nyáron voltunk, hanem ténylegesen maga a tenger. Érdekes amúgy, hogy Faisal tényleg nagyon sok helyet (főleg éttermet ^^) ismer itt, mivel ugye korábban már volt Nagoyában 2 évig, és most PhD-re jött vissza – de ehhez képest ennyi idő után sem beszél japánul, ami vsz annak tudható be, hogy az összes órája végig angolul volt, és így nem nagyon volt rákényszerve a nyelvtanulásra. ^^” (Ami még érdekes vele kapcsolatban, az az, hogy korábban nem is tudtam, h gyerekkorában két évet Belgiumban is élt! O_o) Na mindegy. Végül is ez a strand maga volt a helyi Agárd, még az általunk Agárdnak becézett, 2001-ben meglátogatott horvátországi strandnál is durvább XDDD de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy nagyon élvezzük az egész ott tartózkodást.

Éééés utána: kaitenzushi-étterembe mentünk!!! ^o^ Bár meglehetősen sokat kellett várni, mire bejutottunk, de abszolút megérte, sztem mindenki közül én élveztem legjobban XD. A „kaitenzushi” tulajdonképpen forgótányéros sushi-éttermet jelent, vagyis olyan helyet, ahol az elkészült friss sushikat egy futószalag-szerű valamire helyezik, és ezek így méltóságteljesen elvonulnak az összes vendég asztala mellett, s eközben azt a fajtát veszed le, amelyiket akarod, és végül is a nálad lévő üres tányérok száma alapján fizetsz :). Azon mosolyogtam, hogy a végén a mellettem felhalmozott tányérok száma kb a kétszerese volt a többiek tányérjainak… ^^ hát igen, a sushi-nak óriási nagy rajongója vagyok!! ^o^

Volt egy pár dolog/étel, amit mindenképp szerettem volna, ha Ági kipróbál itt Japánban: ilyen természetesen a találkozás a barátaimmal, a kaitenzushi-étterem, a garnélás hamburger (ez utóbbi annyira nem ízlett neki, pedig sztem ez a coleur local az itteni McDonaldsban az egyetlen, amiért néha érdemes oda menni, de whatever…), Sukiya-ban enni (a legolcsóbb helyi gyorsétterem-hálózat :P) és természetesen a karaoke!!! Úgyhogy kaitenzushi után elmentünk Yagoto-ba, és reggelig énekeltünk, pontosabban Ági nem nagyon volt rávehető az éneklésre, de egy idő után, ahogy oldódott a hangulat, Paul meg tudta győzni (=„if you don’t sing it, I’ll kill you” :P), hogy legalább egy-két dalt ő is elvállaljon, még a néha Faisal v Paul segítségével is ^^.

Hétfő: Ági ugye Kyoto-ba ment, és este ért haza, amikor is Liam, Kazuho és Liam Jess nevezetű kanadai barátja látogatott meg minket, úgyhogy Ági megintcsak bulira ért haza, különösen hogy ők nagyon ritka vendégek itt nálunk :). Ez a Jess nevű srác meg egyenesen elképesztő, annyit dumál, h kb nem lehet lelőni – pl már éjjel 2 körül volt, mikor én aludni mentem, és ő még mindig videókat mutogatott Áginak, Paulnak és Faisalnak a szeptember 11.-ei merényletről meg egyéb összeesküvés-elméletekről – úgy látszik, ez az egyik vesszőparipája XD.

Másnap csúnya esős idő volt, úgyhogy nem nagyon mentünk sehova – kora délután elvezettem Ágit és Jess-t abba az egyetemi cafeteriába, ahol Paul dolgozik, és együtt ebédeltünk, végül is öten, ugyanis utóbb Liam is csatlakozott, aztán elmentünk abba az egyetemhez közeli, gyönyörű templomba, ahol még úgy egy éve voltam, majd hazamentünk, és Jon Lajoie eszméletlen videóin röhögtük halálra magunkat, majd Faisallal kiegészülve forralt bort készítettem, és mélyreható beszélgetéseket folytattunk ormányos hangyászokról, anoákról, és sok más érdekességről, s valószínűleg ismételten bizonyságot nyert, hogy a felszín alatt mindig több rejtőzik, mint az ember hinné… :PPP

Másnap Faisal meghívott bennünket egy indiai étterembe, úgyhogy curry-t és magnó-lassyt ebédeltünk ^o^ aztán pedig elmentünk a Higashiyama Állatkertbe megbizonyosodni róla, hogy van-e ormányos hangyászuk, de nem volt, csak malajziai napmedvéjük, ha már fura állatokról beszélünk :). Aztán felmentünk a Higashiyama Skytower nevű toronyba megcsodálni a kilátást, és rövid otthon tartózkodás után a Misfitsben fejeztük be a napot. :)

Összegzés: az összes itteni barátom, de különösen Faisal és Paul nagyon megszerették Ágit, és szerintem ő is jól érezte magát velünk, úgyhogy mindenképp kell még majd találkoznunk legalább így négyesben, akár úgy, hogy Pault és Faisalt vendégül látjuk Magyarországon, akár úgy, hogy megint Ági jön ide (vannak azért még jó helyek a környéken, pl Mie vagy Nagano ^^).

Miután Ági elutazott, eltartott egy darabig, mire kihevertem a hosszított Golden Week-et és visszatértem a szokásos napirendemhez, de végül is sikerült, mostanában remekül haladok a tanulással és az időjárás is fantasztikus! ^o^ Faisal elég gyakori vendég nálunk, gyakorlatilag minden este eljön egy kicsit vízipipázni (én már nem használom többet ezt a shisha-nak is nevezett alkotmányt, egyszer-kétszer kipróbáltam, és annyi kb elég is volt belőle ^^” de annak örülök, h a füstjének messze jobb az illata, mint a normális dohánynak), kb ezzel váltotta fel a cigizést, bár ki tudja, melyik a jobb vagy rosszabb… :P

(Nem különösebben tartozik a témához, de május 20-án megnéztem Az arany iránytű című filmet, és az a véleményem, hogy ezzel a látványvilággal egy Michael Moorcock adaptáció egészen kiváló lenne – talán azért tetszett ez a sztori is, mert nagyon-nagyon sok elem Moorcock-ízű, leginkább a bizarrságig és groteszkig menő fantasztikus ötletek – lásd pl a daimónokat és a különböző megjelenített népeket, a léghajót mintha a Város az őszi csillagok alatt-ból szalajtották volna, a páncélos jegesmedvék pedig kb olyanok, amilyeneknek az olvasó elképzeli a Sárkány a Kardban medvehercegeit, etc etc ^^. Mondjuk ott van a Moorcocknál is szokásos vallásellenes téma, de míg lehet, hogy ez az eredeti könyvben /amit nem olvastam és nem is áll szándékomban.../ elég erősen jelen van, addig itt a filmben csakugyan quasi „minden dogmatikus szervezet” (khm, khm… mint pl a modern mainstream közgazdaságtan intézményrendszere? :PPP) kritikájának tűnik, úgyhogy egyáltalán nem zavaró; egyébként meg annak ellenére, hogy vallásos vagyok, soha nem zavart az, ha egy egyébként jól megírt történet írója vallás – és/vagy egyházellenes (lásd pl Boris Vian, akit nem ezért, hanem az eszméletlen szövegei miatt szeretünk :P), ameddig nem dörgöli féloldalanként az orrom alá (kellőképp dogmatikus stílusban és fröcsögő rosszindulattal), hogy az egyházak mind milyen szemetek és a vallás mint olyan mekkora hülyeség – nem úgy, mint ahogy Stephanie Meyer tíz soronként a képünkbe lökdösi, hogy Edward meeeennyire jóképű, de azért nem amiatt imádjuk, ó nem! XD /A vallás-témáról a filmben lásd még az egyik főszereplőt játszó Nicole Kidman véleményét./ De a Golden Compass szerintem nem is gyerekfilm, mint ahogy Moorcock dekonstruálgató fantasy regényei sem gyerekeknek valók – ha a gyermekemnek kéne hasonló kategóriájút mutatnom, akkor már ezerszer inkább a Narniát…)

Tudom, hogy gyakrabban kellene írnom, csak annyit ígérhetek, hogy igyekszem… nem mintha nem történne semmi, de néha kicsit nehezen jutok el a bejegyzések feltöltéséig… ^^” De most elég sok újdonság van, úgyhogy tényleg hamarosan újra írok!

Ami áprilisból kimaradt...

Igazából annyira nem is sok dolog, de ezek többsége valahogy a zenéhez kapcsolódik. ^^ Hanamik után ápr 22.-én volt egy Welcome Party a volt kollégiumomban, azaz a Kaikanban, amelyre a Tomodachi-kai-os nénikék meghívtak, mert egyszer már mind hallották ugyan a csellójátékomat (tavaly december 12.-én, az International Student Evening alkalmából) de akkor nem túlságosan populáris művet játszottam, úgyhogy azt mondták, hogy vmi népszerűbbet is szeretnének hallani tőlem. Én ezt a kívánságukat teljesítettem is, és előkészítettem Nagai-san zongorakíséretével az Okuribito dallamát, amit korábban szintén a Kaikanban, az előző félévben itt lakók+korábbi összes itt lakók közös buliján már hármasban játszottunk egyszer, de ezúttal kifejezetten engem kértek meg előadásra, úgyhogy Hiko-t kihagyva, Nagai-sannal ketten játszottuk el. A másik, ami miatt meghívtak, az az volt, hogy az előző félévi Welcome Partyhoz hasonlóan tolmácsolhatnék is, de erre ezúttal azért nem volt szükség, mert mindenki, aki ezúttal érkezett, konkrétan tud japánul – említett érkezők most nincsenek túl sokan, és legtöbben – tizenöten – kínaiak, plusz egy ausztrál és egy indonéziai. Úgyhogy a Kaikan ezúttal tényleg nagyon csöndes lesz a következőkben, a tutoroknak se nagyon lesz munkája. XD Ezzel együtt nagyon jól éreztem magam ebben a kis buliban, eljött Joseph, meg Enya-san is, Nagai-san pedig nagyon rendes fickó, február vége óta remekül összehaverkodtam vele, és azért még volt egy-két ember az előző félévből is, akik itt maradtak. Ja, és no Ieda. Vajon miért? (Van pár tippem… 苦笑い)

Április 25.-ének nevezetessége, hogy a zenekarunk koncertet tartott a Fushimi Station-hez közel eső Shirakawa Hall nevű koncertteremben, és egész jól sikerült!!! ^o^ Sajnos az ezen sorokat olvasók közül valószínűleg nem sokaknak állt módjában eljönni, de whatever. ^^” A pár évvel ezelőtti Művészetek Palotája és Óbudai Társaskör (plusz ELTE Díszterem) után ez volt a legújabb nevezetes helyszín, ahol zkarral játszottam, és van rá esély, hogy még szólózni is fogok itt – stílusosan Popper Magyar Rapszódiájára gondoltam, ha már egyszer ilyesfajta „ország-image”-ra van lehetőségem… de bizonyos fokig ez most is megvolt, ugyanis ráadásként Johann Strauss „Éljen a Magyar!” című polkáját játszottuk el, és a koncertmesterünk ennek bemutatása-képpen elmondta, hogy a zenekarunk „nemzetköziesedett”, mivel ugye én benn vagyok mint első csellista XD (igaz, van rajtam kívül egy üzbegisztáni hegedűs lány is, de ő nem annyira ügyes, mint én, úgyhogy whatever – hé, ezt nem én mondtam, hanem Ogawa-san :P) ezért erre való tekintettel (is) játsszuk a „Hangarii BANZAI” című darabot ^^.

(Érdekes, de az jut eszembe, hogy bizonyos fokig egyfajta országimázs az is, amit én itt csinálok, hiszen olyan emberek, akik életükben nem hallottak Magyarországról, talán azt sem tudják belőni, hogy hol van a térképen, ha megismernek engem, akkor óhatatlanul is annak alapján fognak véleményt alkotni a magyarokról általában, hogy rólam milyen benyomást szereztek /vö.: „á igen, az a magyar srác milyen jó fej volt, Magyarország biztos mennyire jó hely lehet!” ^^/. Úgyhogy bizonyos fokig ez is a külföldön tanulók/tartózkodók felelőssége: a minél pozitívabb országkép-formálás az itteniekben. Azt hiszem, ha a Popper-Rapszódiát zkarral eljátszanám, ez is remekül illeszkedne ehhez a képhez… ^__^)

Nagyon örültem annak is, hogy több barátom és ismerősöm is eljött, főleg a jogi karról, de egyébként szinte teljesen tele volt a terem – amelynek az akusztikája talán még jobb az Aichi Geijutsu Gekijou-nál is, egészen kellemes érzés volt itt játszani, és talán még jobb lesz szólózni, ha egyszer összejön… talán majd jövőre. Először is mindenképpen el szeretném játszani ezt a darabot Nagai-sannal együtt az idei decemberi International Student Eveningen, - aztán ha elég jól megtanultam már, hogy ott jól menjen, majd mehet zenekarral is. Újra csak szólóval fellépni ezen az eseményen valószínűleg már unalmas lenne és nem működne, úgyhogy ha Nagai-san TÉNYLEG meg tudja tanulni a kíséretet, akkor uccu neki!!! (Végül is a Thais Meditáció kíséretét is remekül abszolválta, ráadásul ezt a Poppert játszották mandolin-zenekari átiratban is, úgyhogy…)

(És ha már zenélési tervek: a tavalyi egyetemi fesztiválra, magyarul Meidai-saira tervezett előadás kútba esett, mert Liam nem talált zongoristát, de most… most már jóelőre megtaláltam Katherine-t, az orosz csajt, aki odavan Mendelssohn-ért, úgyhogy sztem simán mehet vele együtt a Dal Szöveg Nélkül…^^)

A jogi kar mostani Welcome Partyja április 28.-ra esett, és egészen remek alkalom kerekedett ki belőle végül! ^o^ Azzal kezdődött a meglepetés, hogy Paul közölte: ő is szívesen eljönne (korábban ilyen alkalmon zenéltem is, és akkor hivatalos is volt, de azon alkalommal az 500 yenes belépődíj miatt utasította el a részvételt O_o), sőt, hamarosan hívta Xiao Bai-t is. De egyébként ott volt Izzatillo, egy csomó másik üzbegisztáni barátom, és sok japán diák, akik elsőévesek és most léptek be a SOLV-ba. Miután maga az alkalom végül is roppant élvezetesnek bizonyult, rávettünk csomó mindenkit, hogy menjünk el a Misfitsbe, és ott találkoztunk Ákossal, Katherine-nel és még csomó mindenkivel!!! ^^ Úgyhogy egy félig hivatalos egyetem-szervezte buliból spontán valami egészen remek alkalom kerekedett ki ^_^ sokan velünk tartottak a mostani elsőévesek közül is, és remekül elbeszélgettünk meg eliszogattunk.

Nagyjából ennyi volt április kimaradt, illetőleg köz-érdeklődésre számot tartható és publikus része, ezzel el is érkeztünk a jelenhez: második tokiói utam, Ági, etc. Akkor mostantól igyekszem a szokásos menetrendnek megfelelően heti egyszer írni; amúgy meg vissza a tanuláshoz, legközelebbig sziasztok!!! ^_^

Ági Japánban! és én Tokyo-ban, másodízben!!

Ezer bocsánat ismét, hogy megint csak nem írtam ilyen hosszú ideig… ^^” megígérem, hogy be fogom pótolni a beszámolót arról, hogy mik is történtek április folyamán, de most hadd koncentráljak a hónap végére és május elejére, ugyanis, miközben egyesek otthon ballagtak és érettségizni kezdtek (említetteknek gratuláció és jókívánság-özön innen a világ másik oldaláról ^^) aközben az egyik családtagom idelátogatott Japánba, nevezetesen az unokatestvérem, Ági!! ^o^ Ennek örömére felajánlottam neki, hogy mivel először is Tokióba érkezik, felutazok elé és pár napot együtt tölthetünk a fővárosban, ami már csak azért is hasznos lehet, hogy nem kezdje egyedül az itteni kéthetes kinn tartózkodását, és kicsit szokja az olvashatatlan feliratokat az utcákon, az olvashatatlan ételneveket, stb :).

Úgyhogy az elmúlt pár napban immár másodízben látogattam meg Tokiót – első alkalommal ugye Osakából vittek oda abban a csodálatos két hétben, mikor először láttam meg ezeket a szigeteket, úgyhogy nem nagyon kellett önállóan szállásról tájékozódnom, foglalnom, útiköltséget biztosítanom stb. Így hát a tokiói közlekedés egy kisebb fehér folt volt számomra és megismerése érdekében nagyon hasznos volt ez a kiruccanás. Maga az utam úgy nézett ki, hogy ápr 30-án este elmentem a Nagoyai Műszaki Egyetem Welcome Partyjára, ott elvoltam úgy 21:00-ig, és aztán közvetlenül onnan elmetróztam Nagoya Station-höz, ott pedig megvártam a 23:30-kor induló éjszakai buszt… ^^” Ez az időszak ugye Golden Week, tehát általános quasi-tavaszi szünet Japánban, ezért kicsit féltem, hogy tudok-e buszjegyet foglalni, illetve ilyen tájban ezek a jegyek drágábbak is valamivel, de végül is ment a dolog – maga az út úgy kb 7 óra, két rövidebb megállóval. (Ugyanezt az utat a Shinkansen szuperexpressz kb két óra alatt teszi meg, két és félszeres áron. ^^”) Elgondolkoztam rajta, kinek lesz rosszabb: nekem a kényelmetlen buszozás után, vagy Áginak a repülőúton – ez utóbb nyilván hosszabb volt, mivel Párizsból jött, DE asszem sikerült business class-os ülést kapnia, ill nem ültek a mellette levő két széken sem, úgyhogy ha az utazási időt leszámítjuk, úgy tűnik én szenvedtem többet XD ráadásul Shinjuku Station-höz érkeztem, ami a világ legnagyobb és legforgalmasabb állomása, bár ilyen korán reggel – és quasi-ünnepnapon – még nem volt akkora tömeg. Itt némi tévelygés után vettem egy jegyet a Narita Express-re – a Narita Repülőtér ugyanis nem Tokyo-ban van, hanem egy Narita nevű városban, ami Tokyo Station-től kb egy órás, Shinjukutól másfél órás vonat-út, ráadásul helyjegy kell rá, és én már nem találtam ülőhelyes jegyet. X_X Na mindegy, végül is pont olyan remekül értem oda, hogy kb 10 perccel Ági érkezése előtt az „Arrivals” szekciónál voltam, és minden további nélkül találkoztunk ^^. Aztán, immár az éhségtől félholtan /legalábbis részemről, LOL/, elindultunk vissza Tokyo felé, és szembesültem két dologgal: 1. Tokyo-eki tényleg nagyon nagy, 2. a japán fővárosban minden tényleg tízszer akkora, kb tízszer annyi ember van, mint otthon Nagoyában, és tízszer annyi állomás is, melyeken szintén úgy tízszer annyi vonal megy át. Ráadásul, a metró – és a Japan Railways, azaz JR vonalai között kb csak annyi a különbség, hogy előbbiek a föld alatt mennek, utóbbiak meg a föld fölött, így nagyon könnyű keverni őket, és ha a vonalak térképét nézed, amin mindkét típus szerepel, nehéz eldönteni, hogy most akkor pontosan mi megy hova – egy állomáson többnyire kb 3-4 metróvonal és 5-6 JR vonal keresztezi egymást. XD Ezért, még ha kb tudod is, hogy hova akarsz menni, minden utazás hosszabb-rövidebb tévelygéssel kezdődik, amíg megtalálod a megfelelő járatot. Ez nem annyira vészes, hiszen mindenhova eltaláltunk így is, de gyakran kicsit meghosszabbítja a menetidődet. Arról nem is beszélve, hogy ha egy konkrét helyet keresel, az különösen problémás tud lenni, mivel nincsenek utcanevek, pontosabban csak a nagyobb sugárutaknak, és ezek nem is szerepelnek egy hely hivatalos címében, csak a tájékozódás könnyítésére vannak. (A házcímek itt úgy néznek ki, hogy X prefektúra, Y város, Z kerület, Q körzet/háztömb, és a háztömb száma meg a ház neve.) Ennek ismeretében különösen nagy öröm volt megkeresni a szállásunkat, amiről még térképünk is volt, de ezzel együtt is meg kellett kérdeznünk valakit, aztán végül szerencsésen odajutottunk.

Egyszersmind szembesültem azzal is, hogy Tokióban olyan nagyon-nagyon sok látnivaló végül is nincs is: a szentélyeket és múzeumokat leszámítva az olyan híres helyek, mint Shinjuku, Shibuya, Ikebukuro vagy Roppongi, inkább az embertömegből, az óriási épületekből, az üzletekből és a hangulatból állnak, mint tényleges látnivalókból. Majd a végén leírom a véleményemet a Japánba utazásról és az itteni turizmusról, de előrebocsátva egy gondolatot: szerintem ez a hely még turizmus szintjén is kifejezetten azoknak való, aki valamilyen okból már alapból érdeklődnek iránta, vannak itt barátaik és alapvetően szimpatizálnak a hellyel a kezdetek kezdetétől – minden előzetes ismeret és ismeretség nélkül idejönni nem biztos, hogy a legjobb ötlet.

Nos, mivel mindketten kicsit fáradtak voltunk az utazások után, ezért arra gondoltam, hogy így első napon nem kellene túl messzi helyre mennünk, a szállásunk Kanda Station-nél volt, ami Tokyo-eki mellett van, ezért Akihabara és Asakusa pont kézre esett, meg ezeket a helyeket már ismertem is két évvel korábbról. Mivel Ági sem videojáték, sem anime-manga, nem szórakoztató elektronika-rajongónak nem mondható, ezért nem volt különösebben érkezése vásárolni Akihabarában (ami ugye ezeknek a cikkeknek egyfajta központja), ezért csak sétáltunk egy kicsit és beültünk kávézni, és Ági megtapasztalta, hogy nem szereti a maccha-val, azaz teaszertartáshoz használt zöldteával kevert cappuchino-t XD. Aztán továbbmentünk Asakusába, ami Tokyonak az a része, ahol egy-két utcányira megmaradt a régi Edo kereskedőnegyedének építészete és hangulata. Itt szintén voltam már két éve, viszont sajnálattal tapasztaltam, hogy a legnagyobb templomot, a Senso-jit éppen felújították, ezért az kb teljesen le volt zárva :(. Ezután hazamentünk Kandába és még sétáltunk egy kicsit azon a környéken, megmutattam, milyenek a szokványos boltok, éttermek, könyvesboltok stb.

Másnap reggel írt Victor, aki már korábban mondta, hogy ő is jön fel Tokyo-ba, pontosabban Saitama-ba a barátnőjéhez, de mivel említett barátnője aznap még dolgozik, ezért ő szabadnapos, úgyhogy találkozhatnánk valahol. Én természetesen ezer örömmel igent mondtam erre, már csak azért is, mert gondoltam, hogy mivel ő 10 évig a környéken lakott, ezért csak ismer itt mindent – ehhez képest kiderült, hogy nem, sőt, mikor együtt mászkáltunk, elsőre ő is rossz járatra akart felszállni néha. :dirr: Hát igen, Tokyo-ban úgy látszik még a (majdnem-) japánok is eltévednek. :P Mindegy, végül is megbeszéltük, hogy Shibuyában találkozunk, és előtte Ágival elmentünk a Ginzára, ami olyasféle szerepet tölthet be itt, mint a Váci utca otthon, vagyis az összes drága és híres bolt megtalálható itt. Errefelé még nem voltam korábban, ezért itt már fényképeztem is – a legtöbb fotómat feltöltöttem FB-ra, de azért íme itt is van néhány:

Ginza után: Shibuya, és találkozó Victorral, akivel ellátogattunk rament enni, és újra konstatáltam, hogy a tokyo-i ramen valamilyen oknál fogva felháborítóan finomabb, mint a nagoyai… :( írtam már régebben, hogy a legjobb ráment életemben a Japán Alapítvány Nihongo Kokusai Center nevű központjában ettem az első tokyoi utam alatt, DE azért azóta össze-összefutottam némi jóféle ramennel, Taiwanon, aztán egy bizonyos helyen Sakaében is, sőt az egyetemünkkel szembeni kínai étteremben is – de akkor is, egyáltalán nem tipikus, hogy annyira jó legyen nálunk ez az étel, mint Tokyoban. Na jó, panaszkodás befejezve. :D

Érdekes az élet amúgy, ha belegondolok, mennyi esély volt arra, hogy Victor (akinek az élete eddig Brazília, 10 év Japán és megint öt év Brazília, majd most megint Japán) és Ági (aki alapból minden európai ország, egy kevés Észak-Amerika, de eddig semmi Ázsia) találkozzanak ebben az életben? ^^ Mégis, rajtam keresztül most összefutottak ^o^ ez valami egészen fantasztikus!! (Mondjuk nekem is Japánba kellett eljönnöm ahhoz, hogy megismerkedjek Ákossal, pedig Budapesten a Nyóckerben majdnem szomszédok vagyunk…^^)

Megkérdeztem Victort, hogy milyen nevezetesség van Shibuyában, mire közölte, hogy kb semmi XD – akárcsak Ikebukuro, nagyjából olyan a környék, mint Shinjuku, csak valamivel kisebb. Mint említettem, ami van, az a hangulat, az üzletek, az embertömeg (mivel Golden Week van, ezért ez különösen nagy), a vendéglők… úgyhogy mivel úgy hallottam, hogy Harajuku-ben viszont számos cosplayest lehet látni, ezért indítványoztam, hogy menjünk át oda. Sajnos itt nem találkoztunk senkivel, aki jelmezben lett volna (bár ez a hely elvileg arról híres, Victor szerint ez inkább Akihabarára jellemző O_o), de az egész környék hangulata más volt, mint Shibuyában – nem annyira nagy épületek, szűkebb, sikátorszerű utcák stb. Ennek bejárása után elgondolkoztunk, hogy hova menjünk tovább, mire abban maradtunk, hogy oké, akkor nézzük meg a Tokyo Tower-t, ahol Ági még nem volt (nyilván XD), Victor meg 10 éve egy osztálykiránduláson. Lementünk Minato-ku-ba, de akkora sor állt a torony előtt, h nem volt kedvünk kivárni és végül is visszamentünk Meiji-jinguu-mae-hoz, ami Tokyo legnagyobb szentélye. Kicsivel zárás előtt értünk oda, de szerencsére még be tudtunk menni és el tudtunk ott tölteni némi időt.

Utána pedig Victornak haza kellett mennie (mert különben leszidta volna a barátnője :P) én pedig elmentem találkozni Rikával és egy barátjával, úgyhogy szegény Ágit számos engedély- és bocsánatkérés közepette egyedül hagytam egy időre – uhh, erről egy kicsit bővebben: Rika egy japán lány, akivel az előző félévi Meikodai Welcome Partyn találkoztam, felvettük egymást Facebook-on, aztán nem futottunk össze vagy fél évig, csak néha beszéltünk neten, és egy ilyen alkalommal megígértem neki, hogy hozok vmi kis ajándékot majd MO-ról – nos, ehhez képest a mostani Meikodai-os buliban tudtunk találkozni, és most tudtam neki átadni, amit egyébként már jó ideje elhoztam… ^^” mindenesetre elbeszélgettünk, és szóba került, hogy Golden Week alatt mindketten megyünk Tokyo-ba (ő egy barátjával együtt jött vmi tánctanfolyamra), úgyhogy jó lenne találkozni, elérhetőséget cseréltünk, és mailben megdumáltunk, hogy összefutunk másodikán este vacsorára. Így is történt, és nagyon jó volt találkozni egy kicsit, beszéltük, hogy vmikor majd Nagoyában is fussunk össze a későbbiekben. ^o^ Amúgy dumáltunk egy csomót, és megegyeztünk abban, hogy mennyivel kényelmesebb Nagoyában lakni… ha az ember akarja, ott is találhat nyüzsgést, szórakozási lehetőséget, felhőkarcolókat, embereket stb, DE nincs az az elképesztő tömeg, és nincs az a szörnyű közlekedési káosz, és az egész alapból kényelmesebb és emberibb léptékű. Vagy csak én vagyok elfogult. :)

(És mielőtt az otthoniak leszúrnának, hogy hogy mertem Ági magára hagyni, emlékeztetnék mindenkit, hogy én teszek szívességet az útikalauzolással, és nekem is megvannak a programjaim/elfoglaltságaim, úgyhogy lesztek szívesek nem elvárni tőlem semmit, kösz. Ezt csak azért mondom, hogy elébe menjek mindenféle szokásos szövegnek. XD)

Bár szegény Áginak biztos jobb lett volna, hogy vele tartok a szállásunkig, ugyanis ezúttal metróvonallal ment vissza Kanda-ig (annak a bejáratáig persze azért elkísértem), az állomástól szállásunkig vezető utat csak a JR-vonal megállójától tudjuk, úgyhogy én is keringtem egy kicsit, mire ráakadtam – ő viszont konkrétan eltévedt, mivel nem tudta, hogy ez a két állomás különbözik. ^^” DE a telefonszámunk megvan egymásnak, úgyhogy nyugodtan hívhatott is volna – mivel az ő mobilja nem kártyás, hanem előfizetéses, ezért használható Japánban is, az NTT Docomo hálózatán keresztül. Hát igen, ez Tokyo. XD Végül is szerencsésen megérkezett a szállásunkra, mire én hazaértem. (Amúgy mondom, nem olyan vészes tájékozódni Tokyo-ban, csak bele kell kalkulálni egy kis keringést az állomásokon, és nem árt, ha az ember meg tudja kérdezni, khm, japánul, hogy hogy kell menni vhova.)

Harmadik napunkon elmentünk a császári palotába (magyarul „Kokyo”), ami egy metrómegállónyira volt a szállásunktól, úgyhogy ezúttal sétáltunk, mivel volt egy remek térképünk a recepciótól ^^. Oda is találtunk, és keresni kezdtem azt a teret, ahol annak idején két éve azok a nagyszerű fotók készültek. Végül is elsőre nem volt meg, úgyhogy bementünk a palota parkjába és gondoltuk, hogy majd kijövünk vmelyik másik kijáraton. Azt nem kalkuláltuk be, hogy a park nagyon nagy, és sok kijárata van, úgyhogy végül is nekiálltunk megkerülni, és jellemző módon kiderült, hogy a hosszabb úton mentünk – ha az ellenkező irányba indulunk az elsőként megtalált bejárattól, kb öt perc múlva meglett volna az a bizonyos tér. Így egy óra séta után jutottunk oda… szegény unokatesómban (is) benne volt a kilométer. XD

Császári palota után elmentünk az Ueno Parkba, ahol egy híres állatkert, továbbá több kis szentély is található, és ott is tettünk egy kört. Alapból az állatkertbe nem akartunk bemenni, de végül is ott találtuk magunkat, a következőképpen: a park mentén van néhány tó, és azoknak a partján sétáltunk hosszan, mire találtunk egy kaput, amire ki volt írva, hogy „出口専用”, vagyis „Exit only”. Ezt Ági úgy értelmezte, hogy arról a területről való kijárat, ahol eddig voltunk, és nagy határozottan be is ment, én meg némi kétellyel utána. Sétálunk tovább a tó partján, hát egyszer csak megpillantunk két óriási sast egy kis szigeten – „mit keresnek ezek itt? mért nem repülnek el?” XD Ezen a ponton még mindig nem esett le, de ahogy egyre több egzotikus madarat láttunk meg ketrecekben, egyre gyanúsabb kezdett lenni, a flamingóknál meg aztán végképp bizonyosságot nyert, hogy szándékunkon kívül belógtunk az állatkertbe XDDD úgyhogy „jó, ha már itt vagyunk, nézzünk körbe egy kicsit, úgy sincs sok időnk” XD. Vicces, mióta Japánban vagyok, szándékosan még nem szegtem meg egyetlen szabályt sem, de azért annyira vagyok még magyar, hogy ne menjek ki azonnal, ha már sikerült így ingyen bejutnom az állatkertbe ^^ gondolatban a belépődíjat le is vontam a Shinkansen árából, és mélységes elégedettséggel töltött el ez a gondolat… :PPP

És: igen, ebben az állatkertben valószínűleg először életemben láttam igazi ormányos hangyászt és lemurokat!!! (Ez utóbbiakat gondolom mindenki ismeri, maki-félékről van szó ^o^)

Ueno után már visszaindultunk a szállásunkra, aztán Tokyo-eki, Shinkansen és este nyolc körül Nagoya. ^^ Azt az utat, ami busszal több mint hat óra volt, a Shinkansen másfél-két óra alatt tette meg, úgyhogy azt hiszem, látható a különbség – maga a távolság talán úgy 600 kilométer? Ha valaki pontosabb adatot tudna, javítson ki. Számomra óriási megkönnyebbülés volt hazaérni, már csak azért is, mert itt már nem kell keresgélnem, hogy merre is kell menni a metróvonalak közül, hanem megveszem az irányt valamerre, és már ott is vagyok. :D Először is elmentünk enni Gokiso-hoz, aztán hazasétáltunk Yagoto-ba. (Ja, nem is mondtam még, hogy azóta Paul-ékkal lakom egy lakásban – erről majd bővebben írok, mindenesetre most csak annyit, hogy olcsóbb is és közelebb is van az egyetemhez, másrészt meg Kang-san, a koreai barátom is ide fog költözni augusztus végén, mikor Weirdo távozik, úgyhogy ez a lakás megint csak egy igazi kis Kaikan lesz, három különböző nemzetiségű lakóval ^o^). Mivel Paul nem volt itt, ezért Ági most az ő szobájában aludt, és másnap elmentünk együtt Inuyamába. Először is a Meiji-mura nevű helyet szerettük volna megnézni, de aztán kiderült, hogy ide nagyon ritkán járnak a buszok, úgyhogy inkább elmentünk az inuyamai várba, ahova konkrétan tudtam az utat – ez már csak azért is jó, mert Ági még nem látott igazi japán „oshiro”-t, vagyis kastélyt, a nagoyai várból sztem annyira nem szép a kilátás, Himejit meg épp most restaurálják, szóval lassan már belépni se lehet :( Inuyama viszont egyáltalán nem nagy, de kedves és elegáns, úgyhogy kellemes látvány, ráadásul a kilátás se rossz innen – bár az a terület ahol elhelyezkedik, Aichi és Gifu határán, még nem a Japán-Alpok, úgyhogy rendesen tele van épületekkel, mint minden hozzáférhető sík terület errefelé.

Ezután el szerettünk volna menni az inuyamai majomparkba, de ez már nem fért bele az időbe, úgyhogy visszamentünk Nagoyába és meglátogattuk Osu-Kannont, egyrészt mert Apa tanácsolta, hogy vigyem el Ágit arra a „rókás helyre”, magyarul ahol a róka-szobros szentélyecskénk vannak a piac-kerületben; másrészt meg mert az volt a feladatunk, hogy Ági női szemmel nyári nadrágot keressen nekem. ^^” Végül is mindkettőnek sikerült eleget tennünk, úgyhogy „örülünk, Vincent” XD. Aztán megbeszéltük Ákossal, hogy este elmegyünk egy izakayába, vagyis egy hagyományosabb stílusú japán vendéglőbe, hogy Ági ilyet is lásson, meg összefusson a legközelebbi magyar barátommal itt, ha már Paul egyelőre nincs :). És ez is remekül összejött, Kakuozan és Motoyama között beültünk egy helyre és remekül elbeszélgettünk és eleszegettünk/iszogattunk. Motoyama felől hazáig sétálva megmutattunk Áginak az egyetemet, illetve a klasszikus helyeinket is, pl azt a bárt, ahol Ákos dolgozik. ^^

A mai napon Ági elment Hiroshimába, DE vasárnapra még visszajön, és akkor mehetünk még valahova, pl az akváriumba (ez lenne ott a harmadik alkalmam, haha) ill este kaitenzushi-resutoranba Ákossal. Majd meglátjuk. ^^

Szóval, amit még akartam írni. Egyrészt Ági látogatásáról, másrészt Tokióról, illetve a Japánba irányuló turizmusról. Japán szerintem olyan értelemben nem jelent „kulturális sokkot” az ide érkezőnek, hogy minden teljesen más lenne, esetleg kosz lenne, rossz közbiztonság stb. Nagyon sok szempontból olyan mint egy európai ország, Tokió pedig sok szempontból olyan, mint bármelyik nagyváros a világon, mint New York, Montreal stb. Ami nehézséget jelenthet, az egyrészt az összevisszának tűnő közlekedés, ez valójában viszont jól szervezett, csak akkora embertömegre szabták, hogy egészen egyszerűen nem lehetett egyszerűbben megszervezni. A másik a nyelvtudás és az angol feliratok hiánya. Hiába vannak kinn angolul az állomás- és utcanevek, éttermekben a mai napig ritkaság az angol nyelvű ételnév, a szállodai recepciósok pedig nem nagyon beszélnek angolul. Tény és való, Japán nincs ráállva a turizmusra – ez az ország nem azoknak való, akik csak úgy el akarnak menni „valahova”. Ez az ország azoknak való, akik már rendelkeznek vele kapcsolatos alapvető – de lehetőleg inkább részletes, nyelvre-kommunikációra-viszonyokra kiterjedő – ismeretekkel, érdeklődnek iránta és szimpatizálnak vele. Tanulás céljára, aki csak „külföldre” akar menni tanulni, annak ezerszer inkább javasolnám az Egyesült Államokat vagy bármely európai országot – viszont minden előzetes tudás nélkül idejönni, hát… valószínűleg úgy jár az ember, mint a Kobe-ban teljes egyetemi képzésen részt vevő magyar srác, aki ismert blogger volt amíg itt élt, és mindig valami olyan Japánra jellemző apróságon panaszkodott, amiket én észre se vettem, vagy ha észrevettem, akkor simán napirendre tértem fölöttük.

De ha nem az itt lakásról, hanem az ide utazásról beszélek, még ebben az esetben is csak olyanoknak ajánlanám, akikben megvannak ezek a bizonyos „előzetes ismeretek VAGY érdeklődés” – VAGY ténylegesen ismernek itt valakit, aki tudja vezetni őket, és el tudja magyarázni, hogy mi micsoda, miért stb. Érdekes, sztem Áginak se jutott volna eszébe idejönni, ha én nem vagyok itt, és tényleg nagyon sok mindent kellett elmondanom neki, amik nekem az első pillanattól fogva ismertek voltak, - vagy esetleg már kiutazás előtt tudtam őket. Persze létezik nagyon sok, szándékosan japánok által, vagy néha amerikaiak-európaiak által terjesztett tévhit is, amikről aztán rájöttem, hogy nem állnak, vagy legalábbis nem annyira.

Mindegy, a lényeg, hogy az említett „előzetes ismeret/érdeklődés” az, ami igazán élvezetessé teheti valaki itt-tartózkodását – nem tudom, Ági milyen élményekkel megy majd haza innen, de ha elképzelem pl, hogy az olyanok, mint én vagy Zsófi, akik számára nagyon sok helynek jelentősége van itt (csak egy példa: „Tokyo-eki – ja ez volt az, ahol Hachi leszállt a Shinkansenről…” :)) – vagy konkrétan japán irodalom, japán építészet, zene, esetleg általánosságban japán tömegkultúra: film-anime-manga-videojáték rajongók… vagy tényleg nagyon sok minden érdekli őket itt… na szerintem az ilyeneknek jelent ez a hely igazi élvezetet, akárcsak két hétre is. Ezért óriási örömmel fogom fogadni Gergőt és Gábort – akiknek az esetében ez az érdeklődés sokszorosan megvan –, amikor tényleg sikerül majd összegyűjteniük az itteni utazáshoz szükséges összeget. A szüleinek és Sógoréknak meg az én itt-tartózkodásom által lett jelentése ennek a helynek, úgyhogy szerintem ők is élvezni fogják itt ^^ (a családi szókincsben lassan legendássá válnak az ilyen fordulatok, mint „Magdika és Anya rászabadulnak Osu-Kannonra és VÁSÁROLNAK” vagy „elviszem Apát és Sógort Sakaébe” :D). Ági összbenyomására kíváncsi leszek a végén, de egy dolog mindenesetre biztos: nagyon nagy szerencséje van azzal, hogy én itt vagyok, mert sokkal-sokkal nehezebb dolga lenne és sokkal kevésbé lenne élvezetes az egész nélkülem – sőt, valószínűleg nélkülem nem is jött volna az az ötlet, hogy idelátogasson.

Aztán: evés. XD Azon poénkodtunk egy idő után, hogy miközben Tokyoban mászkáltunk Ágival, hogy már most olyan vagyok mint a szüleink: épp hogy csak befejeztünk egy étkezést, de én már a következőt tervezgetem. ^^” Ez amúgy a hétköznapokban nem így szokott lenni, alapból tényleg nem eszem sokat, de valami miatt most Tokióban valahogy tényleg bedurvítottam – lehet hogy tudat alatt igyekeztem minél több sajátos japán ételt mutatni Áginak. Először is kiderült, hogy ő egyrészt nincs úgy oda semmiért sem, másrészt nem különösebben kedveli az itteni teát O_o ami azért érdekes, mert otthon semmi baja nincs vele. (Na jó, mondjuk a maccha-s cappuchino Akihabarában talán nem kellett volna… :P) Rájöttem, hogy Japánban nem csak az van bajban, aki nem szereti a rizst és aki nem tud pálcikával enni, hanem az is, aki nem kedveli a zöldetát és a mugicha-t… ^^” Már írtam korábban, hogyha Sógor jön (HA jön, ugyanis Ági szerint nem biztos, hogy el tudna viselni ilyen hosszú repülőutat /?/), mindenképpen el fogunk menni shabu-shabu étterembe tabehoudai-ra, imádni fogja!!! ^o^

Konklúzió: a szüleim és a nagybátyámék, ill Gergő és Gábor esetében kifejezetten ajánlom az idelátogatást, de ha valami miatt bárkit érdekelne Japán, tessék használni azt az időt, amíg itt vagyok, lehet jönni nyugodtan – azt hiszem, elég nagy segítség vagyok és tényleg nagyon szívesen segítek mindenben mindenkinek!! ^o^