Buli, buli, social event... (túl) SOK buli =)

Ha a címnek megfelelően az elmúlt hét közösségi eseményeiről akarok írni, akkor vissza kell mennem egészen múlt hét péntekig, amikor is Ando délután 4 körül felhívott, hogy terveznek egy összejövetelt valami bárba Sakae-ban, nincs-e kedvem csatlakozni. Mivel már elég régen voltam buliban, meg Ando azt mondta, h elég sokan jönnek, ezért úgy voltam vele, hogy oké, szívesen, aztán ha a nép tovább akarna menni valami értelmetlenebb helyre, maximum hazajövök xD. És végül is pontosan ez történt, de addig is (vagyis este hattól éjfélig) egész kellemes volt ez az összejövetel! Csomó mindenkivel megismerkedtem, pl egy Kon nevű koreai fiúval és több koreai lánnyal, aztán Ando madagaszkári ismerősével, egy Toky nevű lánnyal, aki egyébként jogra jár doktorira, úgyhogy hivatalosan senpai-omnak számít :). Meg volt egy Rafael nevű francia srác, eljött Ghassen, Christian stb. Úgyhogy jól sikerült alkalom volt, egy bizonyos összeg befizetése után a bárban kaptunk egy-egy menüt, és annyit/azt ihattunk két óráig, amennyit/amit csak akartunk, úgyhogy kipróbáltam pár eddig ismeretlen japán szeszes italt, meg koktélt is. Btw, amikor a többiek továbbindultak (volna) éjfel felé, én hazajöttem, és kiderült, hogy ezzel jártam a legjobban, mivel a többiek se mentek máshova, csak még úgy egy óráig ittak egy másik bárban, aztán mivel akkorra már elment az utolsó metró, taxival jöttek haza. O_O (Abból a feltételezésből kiindulva, hogy Tokióban mennyire nevetségesen drágák a taxik, még ha itt mérsékeltebbek is az áraik, ez a pénzkidobás ideáltípusa szerintem… ^^”)

Aztán, már ezen a héten, megvolt a minden valószínűség szerint utolsó Welcome Party-nk, ^_^ ezúttal az ECIS részéről. Ezt az egyetemen, a Déli Cafeteriában tartották, és szintén egész jól sikerült (az ilyen partyknak megvan az a kellemes tulajdonsága, hogy az ember annyit ehet alattuk, amennyit akar), sok mindenkivel találkoztam, akiket alig láttam mostanában (pl Hem-mel, Tugba-val, a Shenhu nevű malajziai lánnyal stb). Ja, és történt egy egészen vicces dolog. A party vége felé összehaverkodtam egy Hiroka nevű lánnyal, aki Hokkaido-ból jött, Sapporo mellől (remélem, annyira mindenki vágja Japán földrajzát, hogy tudja: ez a legészakibb sziget, és jó pár száz kilométerre van innen, úgyhogy nem a szomszéd XD), és miután beszélgettünk egy kicsit, mondta, hogy szeretne megismerkedni külföldi diákokkal, úgyhogy mutassam már be a barátaimnak. Én ezt meg is tettem, először Paul-nak (már csak azért is, mert Hiroka-val együtt ő is Environmental Studies-ra jár), majd a GSID előtt ücsörgő többieknek (ja, Shenhu máris meghívott jövő hétvégére egy kis karaoke-ra a lányokkal xD). Ott volt Christian is, a kongói srác, akiről először az volt a benyomásom, hogy milyen kedves és szerény – de, azóta enyhén szólva nagyon kinyílt a csipája, úgyhogy mostanára már kezd néha-néha zavaró lenni számomra a folyamatos hangoskodása… na mindegy, szóval vicces látvány volt, hogy mennyire rámozdult Hiroka-ra, aztán egyszer csak azt látjuk, hogy ketten egymás mellett mennek a metróállomás felé xD. Én azonnal elkezdtem poénkodni, h „hű, összejövés van” XD, aztán kiderült, hogy Christian csak a kutatószobájáig kísérte Hiroka-t, aki azt mondta neki, h ha kell a telefonszáma, akkor kérje el tőlem (ugyanis én „just in case” esetére korábban elkértem tőle ^^”). Miután ezt este meséltem Paul-nak, ő kapásból elkezdett győzködni, hogy hajtsak már rá Hiroka-ra, mert hogy ez a dolog azt jelenti, hogy én jövök be neki és nem Christian (hiszen akkor közvetlenül megadta volna neki a telefonszámát, és nem azt mondta volna, h tőlem kérje el… „Read between the lines, man!”). Háát… én mondtam Paul-nak, hogy egyrészt Hiroka aranyos, de nagyon nem az esetem, másrészt a helyében én is valahogy így koptattam volna le udvariasan egy nagydarab fekete srácot, akit mellesleg igencsak átható odőr tud körüllengeni néha, hogy udvarias legyek (jah, ennyiben végül is egyszerű köztünk a választás XD). Aztán kiderült, hogy Paul hátsó szándéka csupán annyi, h ha én összejövök Hiroka-val, akkor bemutathatom neki az összes barátnőjét, akik közül csak akad neki is valaki… ^^””” Na jó, mondtam, h ugyanerre akár Christiant is megkérheti… de, Hiroka érdekeit tiszteletben tartva, azóta sem osztottam meg senkivel a telefonszámát XD.

Aztán aznap este rögtönöztünk még egy bulit a kollégiumban, amire eljött Rafiq is (akinek, mint kiderült, „q”-val kell írni a nevét), és ezzel a röhögés már alapból biztosítva volt ^_^;;. Azt is beszéltük, hogy kellene tartani szombaton egy bulit Paul felgyógyulása alkalmából (ugyanis szegénynek bicikli-balesete volt pár hete, a bal keze és jobb lába is megsérült >.<), ez végül is egyelőre nem jött össze, de szerintem ami késik, nem múlik…

Viszont! Pénteken találkoztam Ando-val, aki mesélte, hogy este tartnak egy házibulit Toky lakásán (ami gyalog kb két percre van az egyetemtől), úgyhogy ha gondolom, jöjjek el. Legutóbb egész jó volt ezzel a társasággal, meg alapból kíváncsi voltam Toky-senpai lakására is, úgyhogy mondtam, hogy oké, jövök – és ez megintcsak egy remekül sikerült alkalomnak bizonyult! Ott volt természetesen Toky, Ando, Ghassen, Rafael, Christian, Kon (a koreai srác), és jött egy Megumi nevű japán lány, aki a Nanzan Egyetemre jár (aki nem azonosan a tutorommal, és akinél persze Christian azonnal bepróbálkozott, meglehetősen röhejes stílusban XD). Együtt készítettünk valami vietnami ételt, ittunk, aztán elmentünk karaokézni Motoyama-ba – szerencsére ez nincs olyan messze a kollégiumtól és az egyetemtől, úgyhogy éjfél után is simán haza tudtam jönni taxizás nélkül. Erről az alkalomról sincsenek fényképeim, viszont Toky csinált egy video-összeállítást a többiek fotóiból és feltette Facebook-ra, úgyhogy akit érdekel és fenn van Facebook-on, az megtekintheti a profilomnál, a többiektől meg ezúttal bocs ^^”.

Szombaton, mint említettem, sajnos – vagy szerencsére? :P – nem tartottunk bulit, viszont ma délelőtt volt egy összejövetel a nagoyai külföldi diákoknak és a velük ismerkedni óhajtó japánoknak Kazuokan városrészben, egy villában, aminek most nem jut eszembe a neve (és a programismertető sincs kéznél, ú.h. bocs ^^”). Erre a programra alapból azért jelentkeztem, mert azt írták az ismertetőjében, h megtanítanak, hogy kell misoshiru-t csinálni (azaz: egy roppant egészséges levesfélét reggelire), de sajnos addig nem tudtam maradni, amíg eljutott ideáig a program, ugyanis Enya-san korábban meghívott egy koncertre Sakae-ba, az Aichiken Geijutsu Gekijou nevű kulturális központba, ami kb olyasféle, mint nálunk a Művészetek Palotája, csak még nagyobb, ha ez egyáltalán lehetséges xD. Erről lentebb bővebben írok, de ami ezt a délelőtti programot illeti: bár a számomra leglényegesebb pontja kimaradt, azért egész jól sikerült, ismét meg tudtam ismerkedni csomó mindenkivel, de voltak régebbi ismerőseim is, pl Linmao meg Hoaguo Kínából (akikkel jövő héten teszek a „free tour”-t többek közt a nagoyai várban, de erről majd ott és akkor ;)). Maga a villa kifejezetten szép hely, sajnos elfelejtettem fényképezőgépet hozni, úgyhogy nem tudom megosztani veletek, hogy hogy is fest pl a japánkert ott… de mindegy, majd legközelebb :P

Szóval, innen úgy fél egy körül eljöttem, és elindultam az Aichi Prefektúra Kulturális Központba… amúgy a koncertnek az az apropója, hogy Enya-sannak van egy barátja, aki szintén csellista, és játszik a most koncertet adó szimfónikus zenekarban, a Nagoya Citizen Symphony Orchestra-ban (na ezt most hogy fordítsam le? Az eredetiben Nagoya Shimin Koukyou Gakudan… „Nagoyai Polgárok Szimfónikus Zenekara”? „Nagoyai Polgári Szimfónikus Zenekar”? Egyik se hangzik túl jól…), amelynek az a jellegzetessége, hogy a karmestert leszámítva egyetlen tag se végzett zenei egyetemet, többnyire csak általános – és középiskolában vettek részt zenei klubokban O_o. Úgyhogy ezek után különösen kíváncsi voltam, hogy mit produkálnak, főleg, hogy a műsoron volt Richard Strauss szimfónikus költeménye, a Halál és Megdicsőülés, ami, akárcsak a többi R. Strauss-cucc, nem arról híres, hogy túl könnyű lenne. Ehhez képest egészen kellemes meglepetés ért…

Először is: a koncertterem, ez a bizonyos Geijutsu Gekijou, kb akkora, mint nálunk a Nemzeti Hangversenyterem a Művészetek Palotájában, sőt, talán még nagyobb is, vagy legalábbis tágasabbnak tűnik. Maga a Kulturális Központ, mint fenebb írtam, egészen MüPa-benyomást keltett bennem, van benne színház/operaelőadóterem, kiállítóterem, koncertterem stb. Az első, ami meglepett: egy vasárnap délutáni quasi matiné-koncert, amit egy félprofi zenekar ad, gyakorlatilag teljesen megtöltötte a Nemzeti Hangversenyterem-méretű koncerttermet!! (Ilyen nálunk kb csak akkor történik, ha a Bécsi Filharmónikusok jönnek látogatóba… xD) Úgy látszik, errefelé tényleg népszerűbb a klasszikus zene, mint nálunk… a másik: a zenekar egészen kiváló volt! ^_^ Az első műsorszám, Wagner Nürnbergi Mesterdalnokok-nyitánya, tökéletesen hozta azt az egyrészt vidám, másrészt emelkedett, lírai és valami csodálatosan szép hangulatot, amit ez a darab – és csak úgy mellesleg, az egész Mesterdalnokok – sugároz. Btw, ez az egyik kedvencem Wagnertől, úgyhogy vannak elvárásaim az előadásával szemben, de a zenekar ezeknek remekül megfelelt, talán csak annyi, hogy az üstdobok lehettek volna erőteljesebbek (de hát ez inkább ízlések és pofonok dolga, én a magam részéről „hangos timpani-ütés” mániás vagyok xD). Vicces egyébként, ezt a művet legutóbb tavaly ősszel hallottam élőben a Budafoki Dohnányi Szimfónikusokkal Hollerung vezényletével, és az sem volt semmivel se jobb, mint ez a mostani előadás… ezek szerint egy japán hobbizenekar adott esetben tud olyan jó lenni, mint egy magyar átlagos profi társaság?! XD Vagy csak jók a hangszereik meg az akusztika, hehe…

Mondjuk a Halál és Megdicsőüléssel már voltak problémák, az elején a brácsák és második hegedű és a végén a fafúvósoknak becsúszott egy-két hamis ütem, de alapvetően ez bármelyik zenekarral megtörténik néha, úgyhogy ha az egész mű elég karakteres, ennyi szerintem bőven megbocsátható. Strauss esetében amúgy ott van a kutya elásva, hogy mindig még több fényt és még több izzást akar, ezért hihetetlen virtuóz zenekari szólamokat tud előírni, amik még egy versenyműben is nehéznek számítanak, nemhogy zenekari tuttiban… úgyhogy egy Straussban gixerezni asszem bocsánatos bűn.

Szünetben elbeszélgettünk Enya-san egyik régi barátjával, aki szintén csellista volt ebben a zenekarban (de nem azonos azzal, akiről korábban hallottam), és mesélte, hogy még az előző rendszerben jártak Magyarországon, és a Vigadóban játszottak =) tényleg kicsi a világ, vagy csak a japánok utaznak sokat :P.

A koncert második felében a program Brahms Első Szimfóniája volt, amit nem ismerek annyira (btw, korábban azon poénkodtunk egyszer Patrikkal, hogy felosztottuk egymás közt a Brahms-szimfóniákat: én a párosakat ismerem és szeretem, ő meg a páratlanokat XD), persze azért hallottam már párszor. És megintcsak azt kell mondanom, hogy kifejezetten tetszetős előadást hallottunk, volt annyira jó, mint amennyire egy átlagos magyar zenekar játszaná… úgyhogy le a kalappal, Shimin Ooke!! ;) Egyébként eszembe jutott, hogy legutóbb még otthon voltam ilyesféle koncerten, amikor a Fantasztikus Szimfóniát hallgattuk… nosztalgia… XD

Mivel a Kulturális Központban volt egy Art Library is, ezért elmentünk oda, és utánanéztünk annak a pár kottának, amiket mindenképpen szeretnék áttanulmányozni, ha már egyszer Japánban vagyok. =) Jah, vicces volt, korábban felírtam Enya-sannak egy-két csellókoncert szerzőjét és címét, hogy kérdezze már meg a barátját, megvan-e neki a kottájuk, - és most mesélte, h végül is nem volt meg, de említett barátja egészen elképedt, hogy milyen durva nehéz darabokat kértem, kérdezte is, hogy „csak nem hivatásos vagyok”? XD Hát mondom, nem, de ha Juditnál kezdek csellózni akkor 14 évesen, és ezáltal tanítanak is nekem valamit zenei tanulmányaim első 8 évében, lehet hogy most az lennék XD Mindegy, végül is megtaláltam Akutagawa Concerto Ostinato-jának partitúráját a könyvtárban, szólam sajnos nem volt, de nem baj, mert így már tudom, hogy hol nézzek utána pl a Chuushingura kottájának =). Egyébként nem tudom, Akutagawáról meséltem-e már nektek: ő nem azonos Akutagawa Ryuunosuke-vel, a híres novellistával, tudjátok, aki harmincvalahány évesen írt egy tanulmányt az öngyilkosságról, aztán ennek szellemében, jó példával elől járva maga is rontotta a japánok öngyilkossági statisztikáját XD. Nem, a zeneszerző ennek a fazonnak a fia, és az ő életének az az érdekessége, hogy abban az időben, mikor nem voltak hivatalos diplomáciai kapcsolatok a Szovjetunió és Japán között, ő Oroszországba szökött, és összehaverkodott Hacsaturjánnal meg Sosztakoviccsal, és évtizedekig ő volt az egyetlen japán szerző, aki hivatalosan publikálhatott a SZU-ban (ezzel gondolom, már ki is vívta Buda és Marc szimpátiáját XD). Sosztakoviccsal való barátsága mondjuk meg is látszik a zenéjén, annyiban, hogy Akutagawa-nak általában legalább ugyanannyira sötét és komor hangulatúak a művei. Bááár… Sosztakovicsnak valószínűleg jó oka volt rá, hogy ilyeneket írjon – az összes fájdalom és megaláztatás, és a sztálini évek iszonyata, ami érte, nem is fejeződhetett volna ki másképp a ráerőszakolt szocialista realista zenei stílus keretein belül… és most bármelyik darabját felhozhatnám példának, pl ezt – de hogy Akutagawa zenéje miért ennyire sötét? Érdekes kérdés…

Uhh, bocs, elkalandozás észlelve… megígérem, hogy leközelebb nem untatok senkit koncertkritikával és zenetörténeti elemzésekkel ^^” és most nem megyek bele konkrétan a Concerto Ostinato ismertetésébe sem, asszem így mindenki jobban jár XD.

Akkor, kb ennyi történt a héten, mint említettem, már a következőre is vannak programok, úgyhogy „stay tuned”! ;) Addig is sziasztok!

Nyári szünet: Taiwan?!

Szóval, ahogy ígértem, a most következő bejegyzést a nyári szünetre vonatkozó terveim ismertetésének szentelem…

Azt talán mindannyian tudjátok, hogy alapvetően két ország érdekel(t) különösen Ázsiából: Kambodzsa és a Fülöp-szigetek (talán az is megvan, hogy mindkét helyen vannak barátaim, akikkel szeretnék majd találkozni, ha lehet), és ebből a listából, mint tökéletes evidencia, kihagytam Kínát, ahova úgyis el kell menni, ez egyértelmű – és Japánt, ugyanis paradox módon tavaly ősszel kb mindent megmutattak nekem itt, ami érdekelt ebből az országból, úgyhogy ha fogok is utazgatni Japánon belül a jövőben, az vagy valakivel lesz (pl elképzelhető egy síelés jövőre a jogi karosokkal), vagy valakihez (mint a közeljövőben Tokióba Sujan-hoz, persze csak majd ha lecsengett a mostani járvány-hisztéria). Nekem még csak nincs is olyan különleges helyem itt, mint pl Zsófinak volt az Ayashi no Ceres-es sziget – bááár… XD na jó, az Ayakashi Ayashi-ból nekem is van egy hasonló: a Toshugu-szentély, Tokugawa Ieyasu mauzóleuma Nikko-ban. De ezt leszámítva különösebben nincs semmi, főleg, hogy anno a host-családom is mesélte, hogy a japánok azért utaznak annyit külföldre, mert érdekes módon az országon belüli utazás drágább, mintha a tengerentúlra mennének…

Na jó, szóval mikor elkezdtem repülőjegyeket nézegetni, minkét „must see” helyemre elég drágák voltak, úgyhogy továbbugrottam egyes kínai városokra (Sanghai, Peking) és végül is adta magát az ötlet, hogy jó, akkor menjünk Taiwanra XD. Úgyhogy lássuk, mi is szól Taiwan mellett?

- Mint az sejthető, elsősorban az, hogy ide volt a legolcsóbb a repülőjegy :P. Mondjuk ez csak első körben volt a fő érv, azóta láttam elfogadható árú jegyeket máshova is (pl ha nem is Cebura, de Manilába a Fülöp-szigeteken), de addigra már annyira beleéltem magam Taiwanba, hogy nem volt kedvem változtatni az elképzelésemen XD. Már csak azért sem, mert

- Taiwan legalább annyira biztonságos hely, mint Japán, ami azért elég nagy szó az ázsiai (és hogy ne legyünk elájulva magunktól: a közép-európai XD) országok között (is). Míg pl Kambodzsában a turisták néha azért elszenvedőjévé válnak egy-egy lopásnak stb, addig Taiwanon kb évek óta nem ért semmilyen attrcitás egyetlen látogatót sem. Ami azért elég fontos, mivel ezúttal minden valószínűség szerint egyedül indulok útnak (jövőre ez remélhetőleg nem így lesz, de erről majd később). Egyes weblapok szerint még a malária is teljesen hiányzik, - mások szerint viszont vidéken él és virul XD – de mindegy, az ember ezzel és a TBC-vel kapcsolatban is megteszi a kellő óvintézkedéseket, oszt’ minden rendben lesz.

- Taiwanon lehet kínaiul beszélni. (Jól van, oké, üssetek… XD) Ez mondjuk nem annyira lényeges, de plusz egy jó pont emellett az ország mellett.

- A látnivalók: gyönyörű tengerpartok, templomok, finom ételek… őszintén szólva, személy szerint engem jobban érdekel, mint a hasonló kategóriájú Okinawa… ^^””

- Legalább van apropóm, hogy faggassam kicsit Seisho-t az országáról ^_^ (Amúgy is, alig lehet elkapni őt, semmilyen közösségi eseményre/buliba nem jön el, ha meg a kollégium halljában össze is futunk, ő mindjárt elkezd skype-olni az otthoniakkal ^^” így nem túl könnyű ismerkedni…)

- Árak: na ezzel kapcsolatban voltak kételyeim, végül is Taiwan a világunk egyik leggazdagabb országa, - de Seisho azt mondta, hogy igaz hogy drágább, mint Kína (bár mi nem? XD Na jó, pl a Fülöp-szigetek tudomásom szerint nem sokkal, de lehet hogy tévedek…) de az árszínvonal jóval alatta marad a japánnak (amúgy is, átlagosan Japán se drágább, mint Nyugat-Európa). Úgyhogy ez a része is rendben van.

- Csak úgy mellesleg, a magyar állampolgárok tavaly óta vízummentesen utazhatnak Taiwanra. :)))

És akkor lássuk, mi szól ellene?

- Anya vetette fel, hogy „Lesz mivel eltöltenem majdnem egy hónapot ott?”. Azóta kiderült, hogy nem is egy hónapra megyek, csak augusztus 4-től 25-ig leszek ott, de még ha az eredeti tervemnek megfelelően aug 31-ig mennék ki, akkor is kellemesebb kinn feküdni és szavakat tanulni a decemberi 1kyuu-ra a tengerparton, mint a kollégiumban aszalódni a 90%-os páratartalomban és 40 fokos melegben XD. Gondolom, ez egyértelmű :) de arra is gondoltam, hogy ha esetleg unatkoznék, kéne kereseni valami nyári kínai nyelvanfolyamot :P.

- A tájfun-veszély augusztustól októberig a legnagyobb arrafelé (Japánban mintha szeptembertől lehetne rá számítani, legalábbis tavaly, mielőtt Hiroshimába mentünk volna Osaka-ból, Nakajima sensei a felkészítő előadáson mesélte, hogy pont most jön felfelé a tájfun északi irányba, mi meg megyünk le délre, úgyhogy útközben majd lehet, hogy találkozunk XD). De – infó megintcsak Seisho-tól – Taipei az esetek 90%-ában nem veszélyeztetett ebből a szempontból, én meg alapból úgyis Taipeibe megyek, szóval…

- Végül: minden Taiwanról szóló utazási ismertető azzal végződik, hogy „vegyük figyelembe, h nem lehet kizárni egy esetleges kínai invázió lehetőségét” XD. Bár, ha a kínaiaknak ennyi évtized alatt nem jutott eszükbe lerohanni ezt a kis szigetet, akkor remélhetőleg nem most fognak nekilátni, különösen, hogy tavaly még azt is megengedték nekik, hogy induljanak az olimpián „Kínai Taipei” álnév alatt :P. Meg Taiwan azért nem Tibet, túlságosan erősen benne van a világgazdaságban ahhoz, hogy Amerika és Európa szó nélkül hagyjon egy felé irányuló agressziót, ezt pedig jelen helyzetben a kínaiak nem kockáztatnák meg, legalábbis… egyelőre. :P

Lentebb említettem, hogy úgy néz ki, a Megumival (akinek egyébként a „Miwa” a vezeték- és nem a keresztneve, eltérően Hikata Miwa-tól!) való kapcsolatom igen gyümölcsöző lesz – és tényleg!! :) Ugyanis az összes nemzetközi weboldalon, amelyeket repülőjegy-foglalás végett nézegettem, csak hitelkártyát fogadnak el fizetési módként, erre ő ma mutatott egy japán oldalt, amikek nem csak az árai durván kedvezőbbek, hanem még hitelkártya sem kell a foglaláshoz :). Úgyhogy gyorsan vettem is egy oda-vissza jegyet, szóval úgy néz ki, h az augusztus nagy részét nyaralással fogom tölteni…

Egyébként a minap beszélgettem Paullal, aki valahonnan hallotta, hogy idén Taiwanra készülök (He? OMG, kitárgyalnak a többiek? xD) és említette, hogy jövő nyáron Liam, ő és még valaki szándékoznak tenni egy nagyszabású kínai körutat, amikor is hajóval (!) kelnének át a Középső Birodalomba és Xiantól elmennének Sanghai-on keresztül egészen Pekingig XD. Ez lehet, hogy elsőre elég durván „vadkempingezésnek” hangzik, de kapásból az jutott eszembe, hogy barátokkal együtt annyira jó buli, lenne, hogy miért is ne vegyünk részt ^^. Persze még lehet, hogy semmi nem lesz ebből, de majd meglátjuk… Ha mégis lenne, az óriási kaland volna – nem mintha bajom lenne azzal, hogy egyedül utazzak, de én+Paul+Liam+esetleg Kazuho+még vki más kifejezetten szórakoztató összetétel lenne ^^ bár ez még nagyon a jövő zenéje…

Akkor legközelebb hétvége felé írok egy „rendes” bejegyzést (a héten annyi buli volt – és még lesz is XD – hogy abszolút van miről, és már jövő hétvégére is vannak programjaim) addig is mindenkinek minden jót!!

Megkésett beszámoló az elmúlt hétről

A múlt héten, ahogy visszajöttem a homestay-ről, igaz hogy még két napig Golden Week volt, de mintha a visszajövetelemmel egy időben a „tavaszi szünetet” is elfújták volna: péntekig iszonyatosan csúnya esős idő volt, ráadásul egyik nap elkövettem azt a hibát, hogy azt mondtam magamban, „á, úgyse eshet nagyon, menjünk az egyetemre biciklivel” és úgy is tettem… ^^” Háát, az odaút még úgy-ahogy rendben volt, de visszafelé… ^^””” ha lennének ellenségeim, asszem nekik kívánnám ezt a bizonyos visszautat… próbáltatok már biciklizni ooame-ben? Nem valami nagy élvezet. >_<

Viszont péntekre gyönyörű lett az idő, és mostanára már szinte itt a nyár! ^_^ Egyébként végre ellátogattam egy-két Book-offba is (első alkalommal itt Nagoyában) és féláron beszereztem pl egy „日本法と社会” c. könyvet Rokumoto-tól, meg egy „Bevezetés a kortárs kínai jogba” címet viselő művet (magyarul 当代中国法入门 :))) [Dang1dai4 Zhong1guo2fa3 Ru4men2]), meg egy kínai nyelvkönyvet, illetve hétfőn egy polgári eljárásjog tankönyvet, ami elég régi (2004-es), de az alapvető összefüggései változatlanok, - bár nem is elsősorban a tartalma miatt vettem meg, hanem a bennefoglalt szókincsre tekintettel. Amúgy ez utóbbi 105, azaz százöt yenbe került XD Ja, és „muszáj néha szórakozni is egy kicsit alapon”, igaz, hogy eldöntöttem, h mangákat nem fogok gyűjtögetni, de egy bizonyos történet eléggé érdekel ahhoz, hogy ne hagyjam ott a köteteit (darabját 105-200 yenért XD), ez pedig Yuki Kaori „Earl Cain” (a későbbiekben „Godchild” fedőnevet viselő) sorozata, amelynek az első néhány kötetét volt szerencsém olvasni még otthon, és valahogy nem is tudok úgy gondolni rá, mint egy képregényre- sokkal inkább regénynek vagy novella-sorozatnak tűnik számomra, talán azért, mert a képei nem anyira összefüggőek, mint azt más képregényekben megszokta az ember, így inkább látszanak a történet illusztrációinak, mint menetének… és valami miatt képtelen voltam otthagyni a Neon Genesis Evangelion első kilenc részének japán nyelvű szövegkönyvét, ami ugyancsak 105 yenbe került… XD Nem is tudom, miért vettem meg, talán valamiféle perverz nosztalgia állhat a dolog mögött… :P

Amúgy most még két dologról kellene írnom: egyrészt arról, hogy mennyire haladok, illetve nem haladok, vagy legalábbis nehezen haladok a kutatásommal (de azért már látni a fényt az alagút végén XD) másrészt arról, hogy lassan kialakul az elképzelésem arról, hogy hova is menjek nyári szünetre – de mindkettő annyira hosszas fejtegetést kívánna, hogy engedelmetekkel elhalasztom egy időre a róluk szóló beszámolót és most csak arról írok, ami konkrétan érdekes a múlt héttel kapcsolatban, jelesül az Aichi prefektúra külföldi diákjainak rendezett összejövetelről.

Valamikor az előző előtti héten a épp a kollégium tanulószobájában olvasgattam, amikor odajött két nénike és megkérdezték, hogy van-e kedvem elmenni egy, a Nagoya környékén tanuló összes ryuugakusei-t érintő rendezvényre. Mivel az az alapelvem itt, hogy „minden közösség-teremtő alkalmat kihasználok” ezért azonnal igent mondtam, - és ez az alkalom is abszolút megérte! Busszal indultunk el a Nagoya Daigaku metróállomástól egy „Small World Village” nevezetű helyre, és már a buszban i csomó mindenkivel összehaverkodtam, pl egy Luis nevű perui fiúval, aki a GSID-ben tanul az egyetemünkön, meg egy Vivi (bece)nevű kínai lánnyal, ^^ Aztán ott volt Augustin, akiről asszem még nem meséltem itt: Argentínából jött, és ő is a jogi karon van, angol nyelvű mesterképzésen; meg találkoztam Rafik-kal is xD, stb…

A hely, ahol voltunk, azért „Small World Village”, mert ez tulajdonképpen egy óriási, dimbes-dombos park, ahol a világ minden országából/régiójából felállítottak az adott országra jellemző épületeket, bennük jellegzetes berendezési tárgyakkal, néha éttermekkel, boltokkal stb. De még mielőtt ezeket megnéztük volna, csoportokra osztottak minket, adtak egy csomó nyersanyagot egy bizonyos spanyol ételhez (melyről én még sose hallottam, de egyes családtagjaim igen), és befogtak főzni xD. Végül is a mi csoportunk kiemelkedően finoman készítette el ezt az éttermekben állítólag igen drága ételt, úgyhogy ez alkalommal is „otsukaresama deshita” volt :).

Ezután elindultunk sétálni Augustinnal, és valahogy hozzánk csapódott két japán lány (meg rövid ideig egy kínai fiú) a szomszédos Nanzan Egyetemről, akik amúgy hihetetlen jó fejek, az egyiküket Chisa-nak hívják, a másikat meg Marie-nek, becézve Mari. xD Na ezen a ponton kapásból elkezdtünk poénkodni Augustinnal a „Maria, Maria, Maria” kezdetű dalon :D. Ja és később egészen nosztalgikus érzés volt, feállítottak Olaszországra, Németországra és Franciaországra jellemző épületeket is, legalábbis „amilyennek a japánok képzelik” a jellemző német/olasz/francia épületeket ^^” mindenesetre így is mondtam a többieknek, hogy ez nekem mennyire natsukashii… különösen, hogy a német házban lehetett kapni pl Milka csokit, kb 300 yenért (azaz 900 forintért XD) darabját, meg Haribo gumicukrot… vicces látvány volt. Az olasz házban meg elénekeltem az „O Sole Mio”-t, improvizált japán fordítással (szerintem halálra röhögtétek volna magatokat, ha halljátok XD), de a legviccesebb az volt, mikor a német ház előtt kiállított kerti törpékről elmeséltem Mari-nak, hogy a 庭の小人 az németül „Gartenzwerg”, és ő ezt megpróbálta kiejteni… ^^” Az egyik legaranyosabb dolog, amit életemben láttam, hogy egy japán lány hogy küszködött az egyik leg-elcseszettebb német szóval XD de a végére már egész ügyesen mondta ^^

Szóval, ez a szombat is fantasztikus élmény volt, remélem, még sok ilyenben lesz részem. Kifejezetten valakire tekintettel beszúrok még egy fotót, egy mikronéziai házról (mondom: MIKRONÁZIA! XD akinek szól, az érti a poént, a többiektől meg ezúttal bocs ^^”)

A héten amúgy első alkalommal találkoztam a tutorommal, aki egy Miwa Megumi nevű lány (ez majdnem úgy hangzik, mint Nodame teljes neve, nem? :P), és asszem igen gyümölcsöző lesz az együttműködésünk. ^^ Pl ő most jár az „Ázsiai jogrendszerek kutatása”-ra, amire én nem tudok bejárni, úgyhogy megkértem, hogyha túljutnak a bevezető, emberi jogok nemzetközi védelméről szóló részen (nem értem amúgy, hogy ez hogy jön a témához, de mindegy), akkor majd számoljon be, h mit csinálnak ^_^ meg jár egy „Kínai politika és társadalom” című tárgyra is, aminek a handout-jait elhozza nekem jövő héten, ja és megkértem, h mutassa meg, melyik weboldalon lehet buszjegyet foglalni Tokióba (ugyanis június közepén már mindenképp el kell mennem pár napra, szeretnék már Sujannal találkozni, meg elkapni Barbit is egy kicsit ^^, mielőtt hazamenne…Londonba XD). Úgyhogy folyamatosan mázlistának érzem magam… jah, Megumi jövőre megy egy évre Svédországba, hát sok sikert neki! :)

Nah, most magamhoz képest talán egy kicsit rövid voltam, az említett két témáról (kutatás és nyári szünet) majd mesélek később, addig is mindenkinek minden jót!

ROTFLOL XD és Homestay :)

A múlt héten egyik nap, miután reggeltől kb délután 2-ig tanultam a kollégium földszinti tanulószobájában, elindulok ebédelni, odamegyek a biciklimhez, és két kötet hentai mangát találok a kosarában… ^^”” (Akik olyan szerencsések, hogy nem tudják, ez mit jelent, azok nem sokáig maradnak meg eme boldog állapotukban: hentai manga = explicit erotikus tartalmú képregény… XDDD) Miután kellőképpen kiröhögtem magam ezen a képtelen helyzeten (gondoljátok csak el, nem mindennap talál ilyen cuccokat az ember a járművébe helyezve) az első gondolatom az volt, hogy valaki szívat, Liam, Ando (a madagaszkári srác) vagy esetleg Ghassen, úgyhogy minden, a legkevésbé is ilyesmivel gyanúsítható embert végigkérdeztem ezután, hogy „Bocs, de véletlenül nem Te tettél hentai mangákat a biciklimre?” ^^;; Végül is este kiderült, hogy Liam a tettes, de nem szívatni akart, hanem ezt a két kötetet találta valahol, és azt hitte, hogy a bicikli, amire tette őket, a kollégiumé… O_o Úgyhogy azt mondta nekem, hogy nyugodtan tartsam meg a CUCCokat... emberek, mondja már meg valaki, mi a fenéhez kezdjek két kötet hentai mangával?! Az első gondolatom, hogy kidobom a francba, de nem nem szívesen bánnék így valamivel, amiért vki más kötetenként 1000 yent (!! nem vicc!) fizetett… Asszem, az egyik valami doujinshi-antológia lehet (japán tömegkultúra-gyorstalpaló: doujinshi-nek [同人誌] nevezik azt, amikor a rajongók egy létező képregény/rajzfilm történethez rajzolnak folytatásokat, mellékszálakat stb, tehát kb olyan, mint a „fanfiction” a regények/novellák esetében, és ez gyakran, - bár persze nem mindig - erotikus tartalmú XD), talán azért ilyen drága… btw, eszembe jutott az is, h el kéne mennem egy Book-off-ba (azaz mint lentebb írtam, quasi-antikváriumba) és megpróbálni eladni őket, de nem biztos, hogy lenne képem odaállni… gondoljátok csak el a szituációt, odajön egy külföldi és az iránt érdeklődik, hogy hentai-t is bevesznek-e… XD

Az extra-perverz felvezetés után, amiről most bővebben írni fogok, az a május 2-4-ig tartó „homestay”-em, ami egyébként a második ilyen élményem Japánban, úgyhogy óhatatlanul többször is az előbbivel hasonlítgattam össze… legutóbb ugye tavaly Osaka-ban voltam egy hétvégét egy családnál, ami végül is remek élmény volt, de… sz’al én pont ezen kéthetes út elején jöttem rá, hogy nem érdemes félni semmilyen ismeretlen helyzettől, mert úgyis csak addig tartasz tőle, ameddig ténylegesen ismeretlen, azután pedig majd csak kezeled valahogy. Ennek szellemében én már akkor is teljesen nyugodt voltam a homestay előtt (eltérően a résztvevők túlnyomó többségétől XD), viszont a nénike, aki a feleség volt az Ishihara-családban, akikhez mentem, látványosan vibrált az idegességtől… ^^” Úgyhogy azon gondolkoztam, hogy ha tudja valaki, hogy nehezen visel egy ismeretlen embert a házában, akkor mi a fenének vesz részt egy ilyen programban?! Ja tudom, a japánok szokásos „nem lóghatunk ki a sorból” mentalitása miatt, jelesül hogyha az összes szomszédunk, munkatársunk, barátunk stb benne van ebben a buliban, akkor mi sem maradhatunk ki… ?! Ezt én abszolút értem, csak baromira nem értek egyet vele… amúgy (még mindig az osakai homestay-emről beszélve) később kicsit felengedett a hangulat, különösen miután ajándékként átadtam egy desszertet Árpád vezér képével, és elmagyaráztam, hogy ő olyasféle a magyaroknak, mint Jimmu császár (a császári ház legendás alapítója) a japánoknak – amiből persze a családnak nem az maradt meg, hogy Árpád kicsoda, hanem hogy „Wow, én hallottam Jimmu tenno-ról!” ^^’’’’’ Nem mintha bármi rosszat akarnék mondani Ishihara-ékról, hiszen ők vittek el a Kouya-hegyre, ami az egyik legnagyobb élményem volt Japánban, és abszolút különleges helynek számít errefelé (mondták is, h majd Nagoyában is elbüszkélkedhetek vele, hogy jártam a Kouya-sanon :)), úgyhogy csak annyit erről, hogy (közhelyes megállapítás következik) „ahány ház, annyi szokás”.

Nah, ehhez képest a mostani család (Idota-ék), akiknél voltam, abszolút lazán vették az egészet, és kb minden idegesség nélkül fogadtak erre a pár napra. Az apuka (Hideki) építészmérnök és egyetemi oktató, anyuka (Mayumi) szintén, és ugye van két kislányuk, akik közül az idősebbik, Rina ( esetleg „Lina”? Slayers-rajongók számára ismerős név XD) középiskolás (illetve, 中学校-ba jár, amit „junior high school”-nak fordíthatunk angolra, - btw, a japán iskolarendszer a miénktől eltérően 6+3+3 éves), a kisebbik, Nao meg még óvodás - ő egyébként annyira kis szégyellős volt, hogy be sem mert mutatkozni nekem, mikor az elején megkérdeztem a nevét, de amúgy persze nagyon aranyos ő is… :) Jah, vicces volt, hogy az pár nappal korábban az anyuka írt nekem egy e-mailt, hogy „Mivel a bemutatkozó lapomra azt írtam, hogy tudok japánul, ezért most japánul fog írni” és megkérdezte, hogy van-e olyan hely, ahova el szeretnék menni, mire én visszaírtam (kettőt találhattok, hogy milyen nyelven XD), hogy nem akarok nekik gondot okozni, de a 名古屋港水族館-ba (vagyis az akváriumba) szívesen elmennék (nem is jutott volna eszembe más innen a környékről, meg magamtól ki tudja, mikor vonszolnám el magam Port Nagoyába halakat nézegetni XD a nagoyai vár meg elég közel van, oda bármikor elmehetek), erre visszaírtak, hogy „Hű, TÉNYLEG tudok japánul, ez hihetetlen!!!” XD de azért mivel az idősebbik lányuk mostanában kezdett angolul tanulni, lehetőleg beszéljek vele angolul… ^^” Nemtom miért gondolják a japánok, hogy a külföldiek számára az angol automatikusan olyan, mint az anyanyelvük, de mindenesetre gondoltam, ha már családtagként fogadnak pár napra, annyit igazán megtehetek nekik, hogy beszélek egy kicsit angolul Linával. Akinek egyébként szerintem megvan az esélye, hogy egyszer egész jól megtanulja ezt a nyelvet, mivel a kiejtése az általam hallott „átlag japános angol kiejtés”-nél messze jobbnak tűnt.

Amúgy Toukai-shi-ben laknak, ami kb úgy viszonyul Nagoyához, mint Érd Budapesthez, tehát az apuka is Nagoyába jár be dolgozni, stb. És ami a házukat illeti, a korábbi alkalommal ellentétben itt nem ment az aggodalom a család részéről, hogy „My house is very small”, de hát erre nem is volt semmi okuk, mert volt kb akkora, mint pl Filkey-éké volt Budaörsön, vagyis bármilyen mércével mérve is teljesen normális méretű, - mellesleg egészen luxus-kategóriájú berendezésekkel. Pl a plazma-tv-jüket szívesen megtartottam volna XD.

Az már az első nap feltűnt, hogy a gyerekek játékainak/elfoglaltságainak többsége meglepően értelmes dolog, tehát nem a „videójáték reggeltől estig” kategória, hanem pl van két egykerekű biciklijük (一輪車) amit nem is mertem kipróbálni, annyira elképesztő egyensúlyérzék kellhet hozzá, de a két kislány gond nélkül használta őket ^^ meg egy csomó, leginkább ügyességet és koncentrációt igénylő apróság. Jah, kiderült, hogy Rina már volt egy hónapig egy családnál az Egyesült Államokban, meg kollektíve jártak Svájcban és Ausztriában is. Amúgy a szülők azonnal mondták, hogy nyugodtan szólítsam お父さん-nak és お母さん-nak (vagyis anyának/apának) őket, ami szintén bensőségesebb volt, mint legutóbb. Mondjuk ez felvetette számomra azt a problémát, hogy teineikei-ben vagy futsuukei-ben beszéljek velük (a japánban több beszédstílus van, és az ember közvetlen stílusban beszél a családtagokkal/barátokkal, társalgási stílusban a távolabbi ismerősökkel stb) ^^” Oké, persze az nyilvánvaló volt, hogy gyerekeknek nem fogok „desu”-eket meg „masu”-okat mondani, de a szülőknél ebben nem voltam annyira biztos, aminek az lett az eredménye, hogy általában egyenes alakú igéket mondtam, de néha egy-két „masu” is becsúszott. ^^” Mondjuk ők se ragaszkodtak sokáig a „Peter-san” megszólításhoz, egy idő után simán „Peter”-eztek, aminek kifejezetten örültem ^^. Utólag jutott eszembe, hogy Linának kellett volna mondanom, hogy ha már én お父さん-nak és お母さん-nak szólítom a szüleit, akkor ő お兄さん (kb: „bátyus” :D)-ozzon engem nyugodtan, és ezzel tulajdonképp 3-ra növekedett volna a fogadott kishúgaim száma… ^_- nade majd legközelebb!

Első este átjött hozzánk egy baráti család, akiknek a 20 év körüli lányát Erika(!!)-nak hívták (jah, nem ez az egyetlen nálunk is használt női név, ami remekül kijön japánul, pl az Anita is ilyen), és az volt a nevezetessége, hogy esküszöm, az utolsó gesztusig és hanghordozásig olyan volt, mint Rozi, csak japánban!! :P Komolyan, ez utólag jutott eszembe, tényleg kísérteties, hogy Rozinak van egy quasi-alteregója a világ másik oldalán… :P

Másnap pedig, kérésemnek megfelelően elmentünk az akváriumba, ahol egészen elképesztő élményben volt részem: alapból arra számítottam volna, hogy ha már akvárium, akkor kb olyan lesz, mint otthon, tehát, teknősök, ráják stb – ehhez képest, életemben először élőben láttam delfineket (イルカ, kínaiul meg 海豚 [Hai3 Tun2] – „tengeri malac” XD)!!! Aki nem tudná rólam: különösen a Galaxis Útikalauz Stopposoknak (ha valaki még nem olvasta volna, és nem tudja, mi az a „42”, az gyorsan pótolja e hiányosságot :P egyébként a 2005-ös filmváltozat az, amelyik ténylegesen a delfinekkel kezdődik- btw, ez a film remekül hozza a hangulatot és a karaktereket, de a sztorit kb nem lehet megérteni belőle, úgyhogy senkinek eszébe ne jusson a könyv elolvasása előtt azzal kezdeni… ehh, bocs, egy kicsit elkalandoztam ^^”) óta delfin-rajongó vagyok :) hallottátok pl, hogy a delfinek már több ízben megvédték a fürdőzőket a cápáktól? Vagy h egyes delfinek eszközhasználatra tanítgatják a kicsinyeiket? (Jelesül korallokat törnek le és azokkal kotorják fel a tengerfeneket táplálékot keresgélve, hogy fel ne sértsék az orrukat :)). Meg persze nagyon szeretnek játszani, így remekül betaníthatók mindenfélékre, amit be is mutattak nekünk :) jópofa, mesélték, hogy a delfinek medencéi össze vannak kötve, hogy átjárhassanak egymáshoz, vannak játékaik, stb… nem lehet mondani, hogy nem figyelnek oda rájuk XD.

Ezután az akváriumi jeggyel átmentünk egy jégtörő hajóra, amit még az első japán Déli-Sark expedíció használt 1965-ben, és most múzeumként van kiállítva a nagoyai kikötőben – szintén roppant érdekes volt.

Aztááán… a homestay-am kb egy nappal hosszabb lett, mint számítottam rá, de szerencsére „just in case” elég ruhat hoztam magammal ^^” szóval ma elmentünk egy parkba Toukai-shi-ben, ahol van pl egy Buddha-szobor, ami állítólag még a narainál is nagyobb O_O meg egy teaház, ahol ittunk mattcha-t is, Nao meg egész nap egy kis könyvből tett fel mindenféle, főleg szójátékon alapuló találós kérdéseket, amikkel úgy voltam, hogy „basszus, nem lehet, hogy én, aki a legfelsőbb fokú japán nyelvvizsgára készülök, ne értsem meg ezeket” – és tényleg, meglepő módon többnyire meg is értettem (ha meg nem, akkor elmagyaráztattam magamnak). Az meg extra aranyos volt, a családnak van valamilyen kártyajátéka kanjikkal és az azoknak megfelelő képekkel, és azoktól, akik ott jártak, meg szokták kérdezni az azoknak megfelelő szavakat az adott ember anyanyelvén, s mivel kínaiul még nem volt meg nekik, én elmondtam úgy is, meg meséltem egy kicsit az anyukának az egyszerűsített írásjelekről ^^” milyen vicces, hogy egy magyar tanít kínait egy japánnak XD. Ja, azon lepődtem meg, hogy a hatéves kislány már el is kezdett kanjikat tanulni O_o azt mondjuk tudtam, hogy a hiraganát/katakanát egészen kis korban megtanulják… Lina meg kb annyi kanjit tud, mit én XD Egyébként Lina minden megnyilvánulása teljesen felnőttes, kissé meglepő módon… találkoztam már itt Japánban olyan egyetemistákkal, aki inkább nevezhetők gyereknek, mint ő, hogy egyes otthoni emberekről ne is beszéljünk :dirr: XD. Nao meg három nap alatt egyetlen egyszer sem hisztizett, ami szintén kellemes meglepetés egy hatévestől… :) Btw, még két fénykép: ezeket a kanjikat kell megtanulnia egy elsősnek, illetve egy másodikosnak Japánban:

Mindent egybevetve, a korábbi és a mostani homestay-em között a fő különbség az volt, hogy bár legutóbb jól éreztem magam, de semmiféle nosztalgia nem maradt bennem a család iránt akiknél voltam (mondjuk biztos más lett volna, ha legalább a két, kb velem egy idős lányuk otthon van), most viszont némi szomorúságot érzek, hogy el kellett jönnöm Idota-éktól… annyira végtelenül aranyosak és kedvesek voltak, és annyira jó volt náluk lenni! De sebaj, tarthatjuk majd a kapcsolatot, még amúgy is elég sokáig itt leszek (fel is ajánlottam Linának, hogyha valami segítség kéne az angol leckéjében, csak szóljon nyugodtan XD), meg mondták, hogy ha csellózok az egyetemi fesztiválon, azt szívesen meghallgatnák, úgyhogy értesítsem őket :) komolyan, annyi nagyszerű ember van a világon! és én el vagyok szánva, hogy annyit ismerek meg közülük, amennyit csak lehet…

Erről jut eszembe: a héten végre használatba vettem a csellómat, pont hangoltam egyik nap, mire Liam odajött hozzám a jelentkezési lappal a Meidai-sai-os előadásra. Azt azonnal csekkoltam, hogy „band name” szerepel mindenhol, úgyhogy valószínűleg többségben könnyűzenei számok lesznek… ^^” Ezen a ponton azt mondtam magamban, hogy nem röhögtetem ki magam azzal, hogy Bachot játszok két „Gyere Bodri kutyám” vagy „We are the Champions” között, úgyhogy átpörgettem a pdf-gyűjteményemet, hogy mi olyan akad, ami ideillik… és végül is odaadtam Liam-nak Popper G-dúr Tarantella-jának kottáját, mondván, hogy ez kellőképp könnyed, virtuóz és szórakoztató, így pont a műsorba illik, úgyhogy ha talál zongoristát, aki bevállalja a kíséretet, ezt szívesen eljátszom, mire azt mondta, hogy oké, keres... Amúgy alapból Arutyunyan Expromt-jára gondoltam, az a darab annyira végtelenül jópofa és ötletes, a maga keleties/néhány ponton spanyol tánc-hangvételével, meg azzal a szakasszal, amikkor pergő tá-titi-tá-tá-tá-tá ritmusban a húrokra kell ejtegetni a vonót…:D (Tényleg, ezért bírom annyira az örmény zeneszerzőket: mert az összes darabjukban, Babadzsanjan Hősi Balladájától Hacsaturján elborultan sötét Zongora-koncertrapszódiájáig benne van az a bizonyos „mesés Kelet a XX. században” hangulat…hallgassátok csak pl ezt) Csak hát az Expromt-nak baromi nehéz a zongoraszólama, meg amúgy is csak fagott-átiratban van meg, ami persze egy hanggal le lett transzponálva… ^^” Akarja a franc visszairkálni…

Nah jó, szóval ez a hét is „お疲れさま” volt, és már jövő hétvégére is van egy kisebb programom, de mindent a maga idejében ;) addig is minden jót mindenkinek!