Búcsúkoncert, búcsúbuli, búcsú...

Nahh, akkor most egy hooooosssssszú bejegyzés az utolsó teljes magyarországi hetemről...

Szóval, hétfőn koncerttel kezdtük Bach születésnapja alkalmából, amin Évivel ketten (felosztva a tételeket) eljátszottuk a C-dúr Szvitet. Erről különösebben nincs mit írnom, asszem a Continuo-ban én vagyok az egyetlen, aki nem Bach-mániás (valahol olvastam, hogy "szentül tartja magát a meggyőződés, hogy Bach-ra a Mendelssohn-féle Máté-passió bemutatóig úgy tekintettek, mint egy 'tudással tömött rizsporos parókára' " mire első reakcióm: "hát, ha így tekintettek rá, akkor nagyjából igazuk is volt" XDDD), úgyhogy nem különösebben hatott volna meg még az sem, ha katasztrofálisan rosszul sikerül, de így diktafonfelvétel alapján is egész hallgatható lett.

Aztán, a keddi nap híre: Demi is jön majd vissza jövőre Japánba!!! XD Mondjuk azt még nem tudtam meg, hogy hogyan/hova/mennyi időre, de tök jó lenne összefutni... 彼女の美しい顔を又直接に見たいぞ、ugyebár... XD Sujan meg már meg is kérdezte, hogy mikor megyek Tokióba... :)

Szerda... hmm... ja igen, quasi főpróbáltuk a Dohnányit péntekre, és egészen zavarba jöttem attól, hogy a tanárom elkezdett mindenféle egészen elképesztő dícséreteket mondani- sz'al, ő nagyon türelmes és aranyos, de különösképpen nem szokta dícsérgetni az embert, pláne nem ennyire látható elragadtatottsággal... ^^""
Este lett volna egy Debussy/Bartók koncert, amire mentünk volna Patrikkal, de ő végül is nem ért rá, úgyhogy csak visszapasszoltam neki Guszti esernyőjét, és búcsúzásképp megígértem, hogy majd fogok neki írni beszámolókat, hogy milyen kortárs japán zeneszerzők műveit ismertem meg... :) (N.B.: Akutagawa Yasushi: Concerto Ostinato csellóra és zenekarra- kottáját beszerezni. ^^)
Egyébként koncert helyett beugrottam az egyetemre netezni egy kicsit, és megismerkedtem egy másodéves sráccal, aki szintén anime-kedvelő, ami azért elég nagy ritkaságnak számít a jogászok között ^^" (rajtam kívül kb Imre az egyetlen, akiről tudok...), úgyhogy ez a beszélgetés egészen kellemes élmény volt!

Csütörtökön kaptuk meg a vízumot a nagykövetségen, és ez volt nagyjából az utolsó orientációnk is mint idei ösztöndíjasoknak, ahol végre találkoztam Rolanddal is, aki szintén Nagoyába fog menni, viszont már vot ott 7(!) évet, és tulajdonképp a japán feleségéhez megy majd vissza... hihetetlenül kedves volt (pl felajánlotta még azt is, hogyha nem lenne meg az első hónapra ajánlott pénzösszeg, ő kölcsön tud adni) és máris egy csomó fontos dolgot tudtam meg tőle, úgyhogy kezd nagyon úgy tűnni, hogy az isteni gondviselés erősen egyengeti utamat... XD
Volt még egy Tamás nevű srác is, akinek a története sok mindenben kísértetiesen hasonlított az enyémhez, pl hogy jogi témát megy ki kutatni (csak ő politológiát tanult), Osakából vele is szívóztak, Kobéból meg elutasították, pont egy évvel előttem kezdett tanulni és pont egy évvel előttem 2kyuu-zott... és ő úgy került a Wasedára (!!!) (gyengébbek kedvéért: az egyik legelitebb tokiói egyetem) hogy Shinozawa gyakorlatilag megtiltotta neki, hogy oda menjen, ahova elsőre jelentkezett, mert kiderült, hogy azt valami szekta működteti... XD Ja és hogy ő korábban nem is hallott a Wasedáról, csak utólag tudta meg, hogy ez valami jó cucc- mikor ezt beszélgetés közben megemlítette, Roland reakciója:
- Ezt azért ne nagyon említsd majd azoknak a japánoknak, akik hároméves koruk óta arra készülnek, hogy majd egyszer valamikor esetleg bekerüljenek a Waseda Egyetemre... XD
(Amúgy ebből is látszik, hogy min is múlik (múlhat), hogy egy ösztöndíjas a legelitebb vagy a legleprább egyetemre kerül...)
Egyébként Tamás baromi jó fej volt, csomót beszélgettünk vele meg azzal a sráccal, aki idén egyetlenként teljes egyetemi képzésre megy ki. Kivételesen még a Deákon is leszálltam a metróról, hogy még tudjunk dumálni, és az aluljáróban ácsorogva egyszer csak Ági jön szembe velem... XD na ilyen se fordult elő túl gyakran mostanában (vagy lehet, hogy csak nem ismertem meg őt? ^^"")... Btw, így csütörtökön megint az volt az érzésem, hogy "szinte már Japánban vagyok", másrészt pedig azt is láttam, hogy mennyire előnyös helyzetben vagyok azokhoz képest, akik most mennek először ki, hiszen én legalább már kaptam egy képet arról, hogy milyen is ott az élet, még ha csak pár héten keresztül is...

Ééés pénteken végre-valahára össze tudtunk futni MaKo-val, akivel ezúttal is (mint mindig) hosszú és tanulságos beszélgetést folytattunk... ^^ Megtudtam például a következőket:
- Ha az indiaiak szerveznek bulit, ne nagyon bízzak bennük
- Ha Japánban újévkor buszozni akarok, számítsak rá, hogy már este nyolc körül elmegy az utolsó...
Ja, és az a bizonyos évfolyamtárs, akit Zsófi korábban említett, hogy valószínűleg egész Nagoyáig egy repülőgépen utazik majd velem, kiderült, hogy nem más, mint Ami-chan!!! XD (A másik meg egy srác, akit valószínűleg nem ismerek.) Milyen kicsi a világ, nem? Mindenesetre így valószínűleg három ismerősöm is lesz a repülőgépen, sőt, csütörtökön Zsófi is jön ki elbúcsúzni a repülőtérre... kedves MaKo sensei, még egyszer köszi mindent, és valamikor majd fussunk össze Japánban is!!! ;)
Hosszú és fárasztó pénteki napom végén következett a búcsúkoncertem a Continuóban, amire egy csomóan eljöttek, akiknek hihetetlenül örültem! :) Természetesen a szüleim, aztán Nagyi/Sógorék, Reni és Zsuzsi <3, name="ProgId" content="Word.Document">Balázs és Zsófi (!!!), sőt Papp Juci és majdnem Jakab Judit is!!! O_O Annyira jó volt nektek játszani, hogy az elmondhatatlan, köszönöm hogy itt voltatok! =) A többiek, akik még játszottak a koncerten, mind-mind nagyon jók voltak, és roppant színes volt a műsor (cselló, fuvola, ének, hegedű, klarinét...) Amúgy nekem Emő tetszett leginkább, eszméletlenül jól klarinétozik (mondtam is neki utána h kár hogy nem zenéltünk együtt...), ezúton is gratulálok, fantasztikus voltál!!! :) viszont azt sajnáltam, hogy Kingát így nem hallottam szólózni, meg nem tudtam elbúcsúzni se tőle... :( nah mindegy, ha netalántán ebbe beleolvasna: sok sikert és még nagyon sok remek fuvolaművet kívánok Neked!!! XD (Amúgy kár, hogy nem egy olyan darabban kamaráztunk együtt, amit még szerettem is... ^^"") Ja és nem mondom, hogy "remélem, még találkozunk" mert akinek eddig ezt mondtam, azt sohasem láttam többet... XD

Uh, ja és hogy hogy sikerült a Dohnányi-csellóverseny előadása? Hát sajnos a kezdete kritikán alulian hamis lett, ami elég abszurd, mert eddig ez a rész mindig kijött kristálytisztán és mindig nagyon jól sikerült, úgyhogy ezt nagyon-nagyon nem értem... -.- Viszont a melléktéma, ami sokkal kényesebb, különösen karakteresen sikerült. Úgyhogy ez elég fura... pláne, hogy egyáltalán nem is izgultam, már csak azért is, mert biztonságérzet-fokozás végett még a kottát is kitettem.
Dohnányi szinte végig lírai hangulatú, szárnyaló dallamosságú D-dúr Csellókoncertjének egyébként az a sztorija, hogy állítólag az édesapjától búcsúzott el tőle, aki műkedvelő csellista volt, és betegsége ellenére maga is eljátszotta a darabot. Emlékezetből idézek egy ismertetőből:
"Dohnányi Frigyes a kompozíció befejezését követően még hat évig élt. Mégis, kísérteties a búcsú előérzete: a mű befejező szakasza szinte képtelen megválni a kezdő csellótémától, míg végül csak az üstdob tompa, vigasztalan kongása marad, majd az is szertefoszlik."
Hát, szerintem elképzelhető, hogy van valami ebben a búcsúzás-dologban, de abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy a második tételt (illetve, mivel a darab nincs külön tételekre felosztva, ráadásul inkább egyetlen óriási szonátaformáról van szó, mondjuk úgy: azt a bizonyos F-dúr szakaszt) annak a lánynak írta, akit szeretett... Ez 100%, csak meg kell hallgatni, és akinek van füle, hallhatja, hogy ez olyan zene, amivel szabályosan szerelmet lehet vallani... teljesen olyan hangulatú, mint mikor belesuttogod valakinek a fölébe, hogy "szeretlek" "most már itt vagyok neked" és "nem hagyom, hogy bárki (meg)bántson" - persze nem ilyen közhelyes mondatokkal, hanem a késői romantika csodálatos, látóhatár fölött szétterülő naplementeként ragyogó zenei nyelvezetével elmondva... nem véletlen, hogy ez a rész a kedvencem az egész darabból, és ez mindig nagyon jól sikerül... ^^ most is. Mondjuk sajnos Áron se volt a topon aznap este, de hát ez a cucc a zongoristának is baromi nehéz (sőt XD).



Koncert után hazavittem Zsuzsit, de előbb elkísértük Renit a Nyugatiba, és búcsút vettem az én egyetlen, fogadott kishúgomtól, akit most egy jó darabig nem fogok látni (és akinek ez életrajzát továbbra is megvenném, ha egy jó író követné el XD)... Amúgy ahogy Zsuzzsal sétáltunk a lakásom felé, megint elkezdtünk vitatkozni valami baromi értelmes dolgon (a vitánk puszta tényének egyébként örülök, mivel általában annyira ugyanúgy gondolkodunk mindenről, hogy az már szinte nem normális... XDDD Ezért (is) élveztem annyira a Twilight halálra szívatását anno... ^^), jelesül azon, hogy bejött-e neki anno a Sailor Moon vagy nem? ill hogy nézte-é ő azt egyáltalán? ^^"" (Jelzem, hogy nekem igenis bejött, dehát én ugye egy elég sajátos személy vagyok, olyasvalaki, akinek pasi létére a kedvenc animéje nem más, mint az Utena... XDDD) Amúgy mostanában szinte már szokássá vált, hogy hazavigyem Zsuzst, ez már a harmadik alkalom volt... XD mindegy, most majd jön egy hosszú szünet. :P

Szombat... na ez egy elég hosszadalmas nap volt, búcsúkoncertem után egy búcsúbulival, amelyre 母 egy csomó sushit készített (ugyanis Petra felvetette valamikor, hogy "ha már Japánba megyek, legyen japán kaja a búcsúbulimon"... na ezek után mondtam magamban azt, hogy "oké Petra, lesz, de ha nem jössz el enni belőle ha már megrendelted, majd ideráncigállak és beléd tömöm..." >_<). Ahhoz képest, hogy mennyien jelezték, hogy jönnének, végül is nem voltunk annyira sokan, de is is jó páran összegyűltünk: Balázs, Zsófi, Rozi, Petra, Szabri, Karina, Judit, Zsombor, Andrea, Koszta, Anikó és én... ja és egy különösen valószínűtlen vendég: eljött NORBI!!! XD Aki amúgy legutóbb 2005. decemberben volt nálam, mikor is az alsó szomszéd hógolyókkal dobálta az erkélyemet, mert túl hangosak voltunk, és Norbi cipőjét találta el... XD Meglepő módon, a sushi Petra mellett leginkább Kosztának jött be (mondjuk ő több ízben emlegette a "mélytengeri" szagot), meg természetesen nekem... jah, Koszta megajándékozott egy dvd-vel a kedvenc track-jeiből, amit ezúton is köszönök ^_^ majd viszem Japánba és meghallgatom (van rajta "I love Budapest" című szám is :) amúgy meg ha jazzt már hallgatok, nem árt kipróbálni kicsit még elvontabb dolgokat...). Anikótól pedig kaptam egy kulcstartót Szent Kristóf képével (=az utazók védőszentje), amit ma fel is fűztem a társkámra :) és annyira aranyosak voltak a többiek, hogy még egy Rossini-cd-t (ami amúgy nem volt meg!) és egy csellódarab kottáját (Arapov: Szonáta) is hoztak ajándékba - ez utóbbit, Petra szerezhette be, elmondása alapján valahogy így:

- Kezét csókolom, valami csellókottát kérek!

- De hiszen több száz van!

- Nem baj, hadd nézzem meg! "A" betű... A, A, Arapov... na ez jó lesz.

- ???

XDDDDDDDDDDDDDDD

Egyébként nem ironizálok, mivel telitalálat volt a CUCC, amúgy is bírom a volt Szovjetunió-beli szerzőket, - de ez a elképzelt szituáció aaannyira aranyos!!! ^^ Úgyhogy: nagyon jól éreztem magam, még egyszer köszönöm hogy eljöttetek és hogy gondoltatok rám! Különösen kedves pillanat volt, hogy mikor már szállingóztak el az emberek, Zsombor és Andrea Norbival mentek, és búcsúzás után Zsombor visszaszólt a folyosó végéből, hogy:

- Majd hozzál nekünk bemutatni japán lányokat!

Mire Norbi a szokásos, a "mániákus" "ujjongó" és "coolos" jelzők valószínűtlen keverékével jellemezhető stílusában visszakiabált:

- Szórd SZÉT a MAGVAIDAT a VILÁGBAN!!!!!!

Öh... XD Persze hallani kellene, ahogy ezt Norbi mondja, de én azon, ahogy ezt előadta, utána kb fél órát tudtam röhögni... ^^





Balázs és Zsófi, mint általában bulik után, még utoljára nálam aludtak, és segítettek a reggeli pakolásban is, aztán tőlük is elbúcsúztam lent a garázsban - és mintha ezzel a napfényes hangulatot is elfújták volna egy időre - jöttek a szüleim segíteni kipakolni és átadni a lakást a bérlőinknek, s persze mindez nemes atyám szokásos enyhén hisztérikus hangulata miatt kissé feszült programnak számított. Mindegy, délután 3 körül haza is értünk a hús-sütésre Zsuzs-ékhoz, ami megint csak remekül sikerült, és végül a második búcsúpartimnak bizonyult... Zsuzsival még utoljára eldumáltunk egy kicsit régi kedvenc regénysorozatunkról is :) meg persze zongoráztunk, és megnéztem, hogy mennyire eszméletlenül gyönyörű hiraganákat tud írni itt valaki (bárcsak nekem is az lenne/lett volna a legnagyobb problémám a hiraganáimmal, hogy nem néz ki mindegyik pont ugyanúgy...-.-)... amúgy rájöttem Zsuzs, hogy a Bella's Lullaby számomra mostantól a Te dallamod! annyira illik az egyéniségedhez, és annyira megragadja a jellemedet, hogy hívhatnánk akár ジュジ's Lullaby-nak is... XD (Ezek utám már csak arra kéne rájönnöm, hogy a melléktéma visszatérése Mahler VI. Szimfóniájának első tételében vajon kinek a dallama is lehet... XD) Talán az se véletlen, hogy megint úgy egy jó fél órát improvizáltam zongorán erre a témára, amit Tamás állítólag fel vett kamerával (oh noooo!! ^^").
Lényeg a lényeg, remekül éreztem magam, aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól Zsuzsival és néhány év(század)ra - esetleg ezredre - kiléptünk egymás világából... :( Btw ジュジ, említettem már, hogy 我爱你? ^^"
Ezután viszont már nem nagyon volt kedvem zongorázni, úgyhogy Marctól meg úgy búcsúztam el, hogy arra kértem, kockuljon már valami olyasmire, amit nagyobb élvezet nézni, mint az aktuális MMORPG-jét, mire betett egy Red Alert III-at, és ezen a ponton rájöttem, hogy honnan is származnak az edzések alatt oly gyakran hallott "dallamok"... ^~^ :dirr:




Tényleg, edzés! Hétfőn már nem vállaltam be, mert a torkom nem tökéletes, és nem ártana hamar meggyógyulnom, de azért elmentem elbúcsúzni Gergőékhez (azaz: Őrnagyékhoz), és hogy, hogy nem, mindenki ott volt, akivel együtt edzettünk ott valaha is: Gergő, Gábor (=Griffith ^^), Peti és Gyuri, akikkel ezúton elérhetőségeket is cseréltünk, aztán másik Gábor (Gergő lakótársa) előkerített némi pezsgőt, és Gergő megható búcsúbeszédet mondott a Terézvárosi Böszmülő Egyesület nevében XD, jobbnál jobb ötleteket bedobálva, hogy hogyan is fognak utánam jönni Japánba ^_^ amely elképzelést teljes szívemből támogatom (pl Gábornak mondtam is, hogy ha Indonéziába vagy Hongkongba menne, szóljon és lehet hogy meg tudom majd oldani, hogy találkozzunk...). Hát, jó volt veletek edzeni! Két év múlva remélem, folytatjuk együtt!!!

Amúgy egy csomó ismerősöm gratulált és kívánt jó utat levélben, olyanok akikkel nem tudtam találkozni mostanában, úgyhogy úgy érzem, nagyon szerencsés vagyok az osztálytársaimmal és a barátaimmal ^^ különösen Boncza levelén hatódtam meg (ugye ő hasonló szituációban is van, mint én most leszek, hiszen Spanyolország sem a szomszéd ^^"), annyira szépen írt, hogy muszáj teljes terjedelmében idéznem:

"Szia Rossi,

hallom közeledik a pillanat amikor elmész Japánba. Sajnálom h nem tudok tőled személyesen elbucsúzni.
Remélem nagyon jól fogod magad érezni és találsz magadnak 1 helyes kis gésát aki boldoggá tesz :-)

Néha lesznek nehéz pillanatok amikor az ember egyedül érzi magát és idegennek de én biztos vagyok benne h ezek a percek lesznek kisebbségben és nagytöbbségben a boldogak.
Nagyon örülök h valóra vált az álmod és oda mész ahova mindíg is vágytál, tudom mekkora örömmel tölti el az embert amikor ez sikerül, de azért tudd, hogy mi mindíg haza várunk nagyon sok szeretettel.

Rossikám te nagyon jó ember vagy és még jobb barát, kívánom h érezd magad nagyon jól és h boldog leszel a felkelő nap országában.

Millió puszi"

Hát... ez annyira aranyos, hogy egy meghatott "köszönöm"-ön túl mást nem is tudok mondani rá, maximum ismételni magam, - fantasztikusan szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, úgyhogy mindent köszi mindenkinek!!! Asszem sok mindent el lehet mondani rám, de azt, hogy szeretethiányos lennék, vagy nem kapnék elég törődést a többiektől, nagyon-nagyon nem és ez, enyhén szólva, remek dolog... :)))

Most már szerintem nem fogok többet írni itthonról, bár korábban terveztem egy rövid bejegyzést utolsó este - de már annyira közel van a csütörtök, hogy maximum egy lírai elkalandozásra fogja futni ^^ úgyhogy legközelebb valószínűleg már Japánból írok- amint netközelbe kerülök, megint adok majd mindenkinek életjelet.
Addig is vigyázzatok magatokra, minden jót mindenkinek, mentem hullócsillagokat keresgélni a világ túlsó oldalára... XD

Csellótok vásárlás, Vers la Flamme, orientáció

Vészesen fogynak a Magyarországon töltendő napjaim... ^^ Nézzük csak, mik is történtek ezen a héten... hát, elég sok minden. XD

Először is, hétfőn megvettem a csellótokot Piroskától (aki a tanárom kollégája és szólamvezető a Weiner-Szász Kamaraszimfónikusoknál). Amellett, hogy remek vétel volt (ha EZ nem bírja ki az utat Japánba, akkor semmi...), fantasztikus jól elbeszélgettünk egymás zenei "pályafutásáról", még olyanokat is elmeséltem neki, hogy pl miután 14 évesen kezdtem csellózni tanulni, általános iskolai ballagásomkor Mahler VII. Szimfóniájának partitúráját kértem a szüleimtől ballagási ajándéknak :) meg hát már egy jó ideje benne vagyok "civil a pályán"-módban a magyar klasszikus zenei életben, így van egy csomó közös ismerősünk is, volt tanítványaitól kezdve Tetsuyán keresztül Agócs-féle "nagy nevekig"... mindenesetre, a beszélgetésünk végén Piroska konklúziója csak annyi volt, hogy "neked zenésznek kellett volna lenned"... XD

Kedden sajnos elmaradt a Szkrjabin-koncert, viszont Lacival tudtam találkozni, akinek így visszaadtam a tavaly előtt kölcsönkért tankönyveit és a Neon Genesis Evangelion utolsó pár részét és záró filmeit tartalmazó DVD-t, amely már időtlen idők óta hevert valamelyik fiókomban... így még visszaadás előtt belenéztem kicsit, és újra meg újra eszembe jutott, hogy milyen szerencsés dolog, hogy ez a történet már semmit nem jelent nekem, csupán animés pályafutásom kezdeti időszakának emlékét és azt az érzést, ami az embert általában akkor fogja el, mikor kamaszkori naplókat lapozgat (= "te jó ég, ez mekkora ciki már!")... XD Mindegy, szóval remekül elbeszélgettünk, főleg a többi csoporttársunkról, akik közül páran még mindig nem végeztek (amin igencsak meglepődtem, mert pl Vikiről valami miatt alapból azt hittem, hogy hazament Debrecenbe és ott praktizál- amúgy Vica, sok sikert!), meg filmekről, egymás élményeiről stb. Úgyhogy ez az alkalom egészen felidézte bennem 2005. nagyszerű évének őszét, amikor Lacival szorosabb volt a kapcsolatunk... huhú, háát... azért szép idők voltak. Rájöttem arra is, hogy kiváló forralt bort tudok készíteni! :) Mindenesetre: Laci, még 1X kösz a tankönyveket és neked is sok sikert mindenhez!!!

Pénteken - megintcsak vééééégre - Patrikkal tudtam összefutni, aki már délelőtt újságolta telefonon, hogy a zongoratanára páratlanul fantasztikusan eljátszott neki egy Szkrjabin-darabot, mire én szórakozottan megkérdem:
- Mi volt az? Csak nem a Vers la Flamme?
- DE IGEEEEN!!!
Uhh... XDDDDDDDDDDDD
Asszem a legjobb, ha a kedves Olvasó most meghallgatná az említett zeneművet és elképzelné, hogy micsoda hatása lehet ennek élőben... Vers la Flamme, azaz A Láng Felé - Szkrjbin imádott tüzének lobogása, a naranccszínű szikrák, fény, vibrálás, még több fény, extázis, üvöltések, félelmetes trillák, szárnyalás egyre magasabbra... a Tűz Költeménye. Csupán ennyi marad ki annak az életéből, aki kihagyja ennek a magát valamiféle emberistennel azonosító, élete vége felé valószínűleg már őrült, és egyszersmind zseniális zeneszerző remekművét, akinek nem mellesleg olyan akkordokat alkotott meg, amilyenek korábban senkinek még csak eszébe sem jutottak... (Hölgyeim és uraim, újfent a "reklámozzuk a jó CUCCokat" rovatunkhoz volt szerencséjük. :))
Ehh, whatever. Szóval aznapra már alapból megvolt a beszédtémánk Patrikkal, na nem mintha alapból nem lenne ^^. Pl e mű hatására ő is elkezdett most komponálni egy hasonlóképp kvartakkordokkal operáló zongoradarabot... XD

Aztán, szombat: "Volt ösztöndíjasok találkozója és új ösztöndíjasok orientációja a Japán Nagykövetségen". Hát ez valami eszméletlen jól sikerült!!! Nem csak azért, mert a több mint két órából csak kb 30 perc volt a hivatalos program - amelynek keretében egyébként mi, az idén kiutazók röviden be is mutatkoztunk az előttünk járóknak és a nagykövetség munkatársainak - és a maradék másfélben hihetetlen mennyiségű sushi és egyéb finomság került elő, hanem elsősorba azért, mert megintcsak fantasztikus jó fej emberekkel ismerkedtem meg!!! Csomóan voltak olyanok, akik szintén Nagoyában tanultak, úgyhogy ismerik az egyetemet és a várost, szóval megadták ez elérhetőségeiket, hogy keressem őket nyugodtan, ha bármilyen segítégre szükségem lenne ^^ de voltak olyanok is, akik korábban jogi témájú kutatást végeztek kint, és tőlük is remek tippeket kaptam! ^_^ Pl volt egy bácsi, aki az Osaka Egyetemen tanult, még anno az egyik legelső ösztöndíjasként, Hidasi Judittal egy időben ment ki, - btw, utólag rájöttem, hogy valószínűleg ő lehetett az, akit a Japán Alapítvány itteni igazgatója említett nekem még az őszi úttal kapcsolatos interjúm alkalmából, hogy ő az egyetlen jogász, aki nevezetesebb japán kapcsolatokkal rendelkezik - bár ahogy elnéztem, meglepően sokan (kb úgy 10-en XD) tanultak jogi karokon a korábbi ösztöndíjasok közül, bár igaz az is, hogy Japánban a jogi karok nem feltétlenül szigorú értelemben vett jogi kutatási témát jelentenek, hanem pl diplomáciait (nemzetközi kapcsolatok, etc).
Aztán ott volt Magdi, akivel korábban váltottam e-mailt, de most találkoztunk először személyesen - btw, azt mondta, látnom kellett volna a mellettem álló japán szakos ösztöndíjas sorstársaim arcát, miközben kutatási tervem bemutatása közben elkerzdtem bedobálni a különböző jogi szakszavakat :) XDDDD
Végül a velem egy cipőben járó friss ösztöndíjasokkal is remekül elbeszélgettem (sajnos nem volt ott az a srác, aki velem egy repülőgépen utazik Nagoyába), és ott volt Éva is mint intézőbizottsági tag (jellemző módon félig tréfásan le is szúrt engem, hogy attól még hogy előttem öt japán szakos úgy mondja, hogy "大学で卒業しました", attól még ő megtanította nekem, hogy az helyesen "大学を卒業しました" - mire én a pillanatnyi megilletődöttséggel védekeztem... XDDD)
Úgyhogy ezen összejövetel alkalmával, komolyan mondom, szinte már újra Japánban éreztem magam :))) Éva arra is buzdított minket, hogy utazzunk, mindenfelé Ázsiában, amennyit csak tudunk, ajánlotta pl Thaiföldet, Burmát és Szingapúrt - hát, az bizonyos, hogy Kambodzsába el fogok menni (végre újra találkozunk Enggel!!!) mondjuk mikor a Fülöp-szigetekről kérdeztem, azt mondta, hogy ott északra lehet menni nyugodtan, délen viszont lefejezhetik az embert - ebben mindössze annyi a gáz, hogy Cebu, ahol Demi és Yuko laknak, pont középen van!!! XD (Még az ottani szigetcsoport neve is az, hogy "Central-Visaya")... úgyhogy sate, dou suru...?! XD
(Amúgy az nem is kérdés, hogy Sujannal, a nepáli barátommal viszont mindenképp fogunk találkozni, hiszen ehhez csupán Tokióig kell majd elvonszolnom magam... ^^"")

Sajnos ez a találkozó jól elhúzódott, úgyhogy későn értem haza és így kimaradt a paprikás csirke-készítés a családnak :(. Viszont Zsuzs-ékkal este megnéztük a Disney-féle Herkulest- hát, az a film valami iszonyatosan LOL!!! ^_^

És már itt is van a mai nap, újabb remek hét után. Jövő héten ez az idióta szombati munkanap eléggé bekavar, ha minden igaz, az osztálytársaimmal tartandó búcsúbulim szombatra kerül, a búcsúkoncertem pedig marad pénteken. Jah, és hétfőn még Bach-koncert; aztán utána kell még érdeklődnöm a Ph.D. képzésnek, visszaadni Guszti esernyőjét, gyakorolni, beszerezni az 1kyuus hanganyagokat, hazahurculkodni a lakásomból, stb stb stb... Unalom kizárva!!! ;) Ja és btw, menet közben még valamelyik nap megvettem Michael Moorcock-tól a Város az őszi csillagok alatt-ot is, tudat alatt talán azért, hogy még jobban sürítsem az időmet... meg péntek este újranéztem a Sith-ek Bosszúját, első ízben azóta a csodálatos kora nyári nap, kétezer-öt május 12-e óta...

Aktuális ügyek

Csak hogy újra belerázódjak a naplóírásba...

Nos, az előző héten nagyon sok mindent el tudtam intézni, amire szükség volt a kiutazás előtt, ezeknek részleteivel azonban nem terhelnék senkit. Ami érdekesebb, hogy szerdán vééégre, annyi idő után, tudtunk találkozni Gáborral!!! Ez már nagyon hiányzott, különösen, hogy legutóbb tavaly őszi animeconon voltunk együtt, szept. 28.-án- közvetlenül miután hazaérkeztem Japánból – és azóta se kép, se hang XD. Gábor, örülök hogy minden rendben van Veled, és ne csüggedj a cambridge-i dolgok miatt – előtted is még ezernyi lehetőség áll, akárcsak előttem!! Pl lehetséges, hogy Te meg Indonéziában végzed… XD

Aztán, egész sok lemezt másoltam fel a gépemre a zenei könyvtárban, amiket aztán viszek magammal Japánba - köztük több klasszikus musicalt, Richard Strauss maradék szimfónikus költeményeit, némi jazzt és Kodály Háry János-ának teljes zenei anyagát! Utóbbi azért érdekes, mert legutóbb, a kéthetes utam során egyáltalán nem éreztem semmi honvágyat – csupán minden nap nagyon-nagyon vártam a válaszokat otthonról az e-mailjeimre, és mikor két napig családnál voltam („homestay”, ugye…) és elindultunk a Kouya-hegyre, Shinji-san a kocsiban kapásból fel is tette azt a CD-t, amit ajándékba hoztam nekik – Kodály: Felszállott a Páva, Marosszéki Táncok stb- úgyhogy menet közben végig ezeket hallottam, és ez a mélységesen magyar hangvételű zene, hááát… tényleg eltöltött némi nosztalgiával a szülőföldem iránt. (Pláne, hogy Kodály sokkal kevésbé „öltözteti fel”, formálja saját stílusának képére a népzenét, mint Bartók, ezért kevésbé személyes, viszont annál elemibb erővel tud „magyar” lenni…)
Ami a Háry-t illeti, a befejező része miatt szereztem be – melyet korábban csak egy kiváló rádióműsor, „Kodály és az államszocializmus”(? asszem ez volt a címe…) zenei betétjeként hallottam. (Egyébként ha már Kodályról írok: szerintem mindenkinek érdemes belehallgatni a zenéjébe, még ha valaki nem is nagy klasszikus-rajongó, viszont pl van benne némi hazafiúi/honleányi hevültet, már a szó klasszikus, reformkori értelmében…ugyanis Kodály nagyon markáns képpel rendelkezett a magyarságról, és arról, hogy milyen problémák is vannak ebben az országban – lásd pl a Psalmus Hungaricus-t… hölgyeim és uraim, a „reklámozzuk a jó cuccokat” címú rovatunkat látták, hallották, olvasták stb. :DDD ) Egészen konkrétan, a befejező kórusra gondolok – miután Háry befejezi elképzelt hőstetteinek meséjét, és békésen elindul hazafelé a kocsmából a nagy magyar ugaron át, Örzsével kettesben ezt éneklik:

Tiszán innen, Dunán túl
Túl a Tiszán, van egy kunyhó, nyárfástúl
Mindig azon jár az eszem,
Odavágyik az én szívem, párostúl…

És végül, páratlanul nagyszerű zenekari közjáték és a híres Intermezzó viszatérése után a kórus:

Nagyabonyban csak két torony látszik
De Majlandban harminckettő látszik
Inkább nézem az abonyi kettőt
Mint Majlandban azt a harminckettőt…

Az említett rádióműsor hosszan elemezgette, hogy mit is érthetett azon a szerző, hogy beillesztette ezt a dalt- ebben egyszerre van benne a szülőföld szeretete („kicst sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk” XD) és a visszavonulás a magyar provincializmusba, a hajdani nagyságról szóló álmaink világába. Mindezt csupán azért írtam le, mert kénytelen volt eszembe jutni: milyen irónikus is, hogy ezt hallgatom, én, aki még csak nem is Majland (azaz: Milánó) tornyait, hanem Nagoya és Tokió felhőkarcolóit fogom nézni ezek után évekig… XDDD

Aztááán… pénteken végre összehoztuk azt a pizzázást Zsuzsiékkal, amit már olyan régóta terveztünk – jelesül azt, hogy most kivételesen ők hívnak meg engem, hiszen legutóbb (tavaly októberben) illetve azelőtt (Renivel ketten, március táján) mindig én álltam a cehhet, és akkor még nem is említettem azt az alkalmat, mikor Renivel legutóbb „randiztunk”… XD
Végül is egészen jól sikerült az összejövetel, bár őszintén szólva előre tudtam, hogy Marc sztorizásai valószínűleg egy ponton untatni fognak, és úgy is lett. Na nem mintha prekoncepcióm lett volna, hiszen a Trófeában pl szórakoztatóan el tudtunk dumálni négyesben – de korábbi ilyen felállásban való összejövetelekről már megvolt ez a tapasztalatom – és akkor a kishúgom mindig elkezdi, hogy „mi bajod? szerelmi bánat?”… >_< bleh, nem, csak BAROMIRA nem érdekelnek Marc végtelenre nyúló elbeszélései Mutekről meg mittudomén kikről… úgyhogy mikor hazafelé a villamoson egy ponton elővettem a zsebemből a japán nyelvű Lodoss regényt (amit ilyen – értsd: BKV-n állva olvasás – céljából mindig magamnál tartok), Zsuzs végtelen lélektani éleslátással közölte velem, hogy „Téged aztán nehéz kimozdítani, ha szar kedved van!”…

O__o

Oké, sz’al… asszem elég nyilvánvaló, hogy az unalomnak semmi köze a szar kedvhez… mindenesetre, kedves Zsuzsi, ha létezne egy olyan tantárgy, hogy „Értelmezzük a Másik Ember Aktuális Viselkedésének Lélektani Mozgatórugóit”, akkor azt hiszem, ebből igen… hmm… sajátos osztályzatot kapnál ennek alapján. Egészen pontosan, az egyetlen páros prímszám alatt eggyel…. XDDDDDDDDDD (Jah, és természetesen a kishúgom meg rákezdi: „Mi bajod van? Úgyis tudom, hogy…” *facepalm*)
Mindegy, jobban sikerült szerintem, amikor tavaly csak hármasban mentünk, de ettől függetlenül ez is egész kellemes alkalom volt. Amúgy meg, ingyen kajáért az ember sok mindent kibír… XDDD

Viszont, ugyanezzel a társasággal a vasárnapi reggeli egészen kellemes összejövetel lett! Pl Zsuzs még a szokásosnál is csinosabb volt (XD), egész jól elzongorázgattunk, és átpasszoltam neki meg Reninek jó pár remek könyvet (felajánlva azt is, hogy amíg nem leszek itthon, csemegézzenek nyugodtan a könyvespolcomról ^_^), és miután Zs. a Bella’s Lullaby-t játszotta a Twilight-ból, ez a csodálatosan borongós, romantikus dallam nekem is a fülemben maradt, úgyhogy estefelé majdnem egy órát improvizáltam rá, és egészen remek variációk is eszembe jutottak (most kivétesen kerültem a zongorarögtönzéseimben amúgy szokásos kisszekunkokat, nagyszeptimeket és kvartokat…XD). Ez a téma annyira adja magát arra, hogy az ember szerelem, öröm és fájdalom csodálatos történeteit mesélje el rajta keresztül… (Amúgy: attól még, hogy a Twilight könyvet és főleg a filmet, enyhe kifejezéssel élve, nem tartom túlságosan jelentős alkotásnak, a zenéje még tetszhet, ugye…)

A fent említett két program között zajlott le a hét legfontosabb eseménye: nevezetesen, hogy Sógor és én hagymás rostélyost készítettünk az egész családnak!! *nyam…* Ez a történet egészen odáig visszavezethető, hogy annak idején beszéltük, h amikor elkészül az új konyhánk, egy ilyen sütéssel avatnánk fel – s annak idején az sajnos elmaradt, de most végre, így elutazás előtt meg tudtuk valósítani! Különösen a rostélyos hagyma sikerült fantasztikusan… Jövő szombaton meg elképzelhető, hogy én egyedül fogok paprikás csirkét készíteni a családnak… XDDD

Uhh, akkor ennyit az előző hét eseményeiről… jellemző módon március 15.-ről nem írtam semmit, de hát erről nem is nagyon lehet mit írni…

Ezen e héten várható: csellótok nézés, eligazítás a követségen és Szkrjabin-koncert… YAHOOO!

Előhangféle

Prométheusz-i hatoshangzatokban és egyéb Szkrjabin-féle misztikus (kvart)akkordokban gazdag üdvözletem minden olvasónak!!! XDDD


Nos, úgy néz ki, ez lesz az a hely, ahonnan írogatni fogok Japánból a következő két évben. Ami a külcsínyt illeti, sajnos éppen annyira értek a html-szerkesztéshez, mint amennyire érdekel – azaz semennyire – de szerencsére a blogger.com elég jól testreszabható, és szép sablonokat lehet hozzá találni. Az óra szerintem különösen jó ötlet, csak nem tudom eltüntetni alóla a hirdetést meg a görítősávot, úgyhogy ezért bocs… >_< A többi rovatot pedig (linkek, etc) majd idővel szerkesztgetni fogom…


Szóval, a Nagoya Egyetemen fogok tanulni és kutatni – egészen pontosan, féléves nyelvtanulással kezdem, és aztán megyek majd az egyetemi szakomnak megfelelő posztgraduális képzésre. Szakmai dolgokkal ITT nem fogok untatni senkit – már csak azért sem, mert nehogy már valaki lenyúlja az ötleteimet XD – ha valakit a kutatásom részletei érdekelnek, nyugodtan keressen e-mailben vagy valami – de annyit azért elmondanék, hogy mivel az ELTE jogi karát szenvedtem végig, ezért itt is a Graduate School of Law-ba fogok járni, és a japán bírósági és más (alternatív) vitarendezési rendszerek jogszociológiai problémáival fogok foglalatoskodni, hogy aztán – Japánban, avagy otthon, ezt még majd meglátom – megcsináljak egy doktori fokozatot evvel a témával.

Ez lesz az, amiről maximum érintőlegesen fogok írni; amiről viszont majd tényleg írok:
- hogy milyen az élet Japánban: milyen hely ez a Távol-Kelet testközelből?
- milyen is egy japán egyetem: hát eléggé más lehet, mint nálunk…
- és hogy milyen emberekkel találkozom. Ez utóbbi azért nagyon érdekes, mert a Nagoya Egyetem rendeteg külföldi diákot fogad, többnyire Ázsiából, de jönnek Európából és Amerikából is, úgyhogy nagyon sokféle embert lehet itt megismerni a japánokon kívül is, már ha az ember kellőképp nyitott és mentes az előítéletektől…


Egyébként nem az lesz az első alkalom, hogy meglátogatom Japánt – bár a barátaim mind ezerszer hallották e korábbi utam történetét, de annyira remekül jellemzi a gyakran igen sok és abszurd előítélettel övezett japánokat, hogy asszem itt is érdemes elmesélnem.

Szóóóval, ott kezdődött a dolog, hogy 2007. decemberben megcsináltam egy viszonylag magas szintű, nemzetközi japán nyelvvizsgát (egy kis háttérinfó, aki nem tudná: a Japanese Language Proficiency Test, vagy 日本語能力試験 jelenleg négyszintű nyelvvizsga, melyből a 4. a legalacsonyabb, 1. a legmagasabb – és én egy 2.-est csináltam meg, amelyet Magyarországon néha „felsőfokként” emlegetnek, valószínűleg mert viszonylag kevesen mennek át rajta, hehe… - de valójában inkább „upper intermediate”-nek tekithetjük), melynek eredményét márciusban kaptam meg. Ezután május közepe felé felhívott valaki a Japanese Foundation-tól, aki, természetesen ékes japán nyelven, afelől érdeklődött, hogy voltam-e már kinn, mivel azok közül, akik nem voltak még Japánban, nekem lett a legmagasabb pontszámom a nyelvvizsgán, így ha gondolom, „további tanulmányaim ösztönzése végett” teljesen ingyen kivisznek két hétre, már ha egy interjún is szimpatikusnak bizonyulok. ^_^ Én természetesen „nem veszíthetek semmit, legalább hivatalos szituációban is használom kicsit a nyelvtudásomat” alapon elmentem interjúzni, ahol is kiderült, hogy ebbe a programba országonként egyetlen embert választanak be… és végül Magyarországról a 2008-as évben ÉN lettem az. ^^ Ami egyrészt elég nagyot dobott az önbizalmamon – végül is, gyakorlatilag természetben kerestem jó egy millió forintot, mivel mindent összevetve egy ilyen út, különösen a mai valutaárfolyamok mellett egy millás alatt baromira nem úszható meg… - másrészt, egyfajta elégtétel volt a jogi egyetemi szenvedéseimért – mivel a hivatalos indoklás szerint is azért kaptam meg én az utat, mert „igaz, hogy nagyon sok olyan ember van Magyarországon, aki ismeri a japán nyelvet és történelmet, de olyan jogász, aki japánul tudna, nincs egy sem”… Egyébként nekem, aki inkább bölcsészi (és részben: zeneművészi) hajlamokkal bírok, különösen nehez volt ez a nyűglődés a jogi karon, - jellemző módon mindig azokat a tantárgyakat szerettem, amik általános társadalomtudományi vagy elméleti jellegűek voltak – de, mint majd látjátok, minden jó, ha vége jó. ^^


Szóval a 2008. szeptemberi japán út eletem nagy álomutazása volt – és valószínűleg ezzel e program minden résztvevője így van… ugyanis 52-en voltunk 50 országból, szóval a látnivalók (Tokió, Osaka, Hiroshima, Kyoto) mellett a társaság is páratlanul nagyszerűnek bizonyult. Az ismerőseim és barátaim közül gyakorlatilag senkinek sem adatott meg, hogy indiaiakkal, kazahsztániakkal, kirgizisztániakkal, brazilokkal, chileiekkel, nepáliakkal, kambodzsaiakkal, vietnámiakkal, egyiptomiakkal, fülöp-szigeteiekkel… stb stb… ismerkedjenek meg ilyen formában. Olyan emberekkel, akiket mindössze egyetlen dolog köt össze: a japán nyelv és kultúra iránti érdeklődés és szimpátia. (By the way, fiúk figyelmébe: az ázsiai csajok baromi szépek tudnak ám lenni… :))

Azt is hozzá kell tennem, hogy minden negatív és pozitív előítélet nélkül mentem el Japánba, és mindenhez és mindenkihez teljes nyitottsággal álltam hozzá – és ÍGY fantasztikus élmény volt. (Bár szerintem ez az ország valakinek, aki nem rendelkezik alapvető ismeretekkel a nyelvéről és viszonyairól, baromi rossz élmény lehet, mivel a japánok sajnos nem az idegennyelv-ismeretükről híresek… XD) Gyakran emlegetik manapság, hogy Japán lemenő, Kína pedig felmenő ágban van – de nekem az az érzésem volt kinn, hogy itt még mindig jobban uralkodik a fellendülés érzése, mint bárhol Közép-Európában. Btw, tervezem majd Kínát is megnézni, tekintve, hogy kínaiul is tanulgatok – sőt, a céljaim között ott van a „tökéletes kínai nyelvismeret 30 éves koromra” is… XD


Persze a két éves ösztöndíj nyilván más jellegű lesz, de előre tudom, hogy ezúttal is nagyon jól fogom érezni magam Japánban. Ha már ilyen hosszú bevezető postot írok, akkor fussuk le a kötelező tiszteletköröket is: azért, hogy most kimehetek, az ösztöndíjat biztosító japán állam, a családom eszmei és anyagi támogatása, és a Nagoya Egyetem mint fogadó intézmény (és természetesen témavezető tanárom, Ooya Takehirou) mellett három embernek jár köszönet:


- Évának, aki, mint első japántanárom, a kezdetektől a 2 kyuu-ig bajlódott velem. XD Köszönöm!!! A mai napig nosztalgiával gondolok vissza a csütörtök, majd szerda esti óráinkra Biankával meg Péterrel – tényleg szép időszak volt…
- Zsófinak (alias: MaKo – de nekem most már mindig csak MaKo sensei maradsz XD), második japántanáromnak, akinek két Nana vagy Rurouni Kenshin- mangakötet fordítása között volt energiája az én dolgaimmal foglalkozni, és szegény még a jogszociológiai témájú kutatási tervem japánra fordítását is végigszenvedte velem… továbbá sok szempontból előttem járt, hiszen 2006-tól az egy éves „japán nyelv és kultúra” ösztöndíj részese volt, s blogja tökéletes példa arra, hogy hogy élhet az ember Japánban úgy, hogy baromi jól érzi magát közben (sokszor támadt az az érzésem, hogy olyan lehetett nekem az a bizonyos két hét, mint Neked az az egy év…). Köszönöm!!!
- Fleck tanár úrnak, az egyetemünk Jogszociológia Tanszéke vezetőjének, aki nem csak hogy lehetővé tette, hogy kedvenc témámból hozzá írjak szakdolgozatot („A japán jogrendszer története és szociológiai problémái”), hanem ajánlást is adott az ösztöndíjamhoz, sőt, a szakdolgozatom védését egy igazi élménnyé tette, elsősorban azzal, hogy magától ajánlotta fel: ha nem csinálnék doktori képzést Japánban, nyugodtan jöjjek ide a tanszékre Ph.D.-zni…


Nahh, akkor egyelőre ennyi. Majd időről-időre jelentkezem, és igyekszem lényegretörő (és jól olvasható) lenni… Ja, és természetesen kommentezzetek nyugodtan, ha valami kérdésetek/megjegyzésetek lenne, ill kereshettek bármilyen másik formában (mail, msn, skype) is – kellemes dolog lesz érezni az eszmei támogatást otthonról!! :)