People should be careful with their wishes and desires. For instance, in my last blog post, I wrote something like „I wish there was a bigger snow here” – and finally, I got it. In Hungary, we don’t have typhoons, earthquakes or tsunamis; instead, we have river floods (洪水), extremely hot weathers in summer, and snowstorms. Two or three days before Christmas, when I went to Budapest downtown to meet with my friends, we got such a big snow that the whole city stood still for a while ^^” and the temperature went down from minus 8 degrees to minus 15. O_o (And by the way, weather is changeable here, 人間の心のように. After some cold days, it becomes 10-15 degrees, and now there is no snow anymore… X_x) But finally, I could meet with my friend and we went to another friend’s place by subway.
Usually, we hold these „Pre-Christmas parties” in my apartment, which is very close to the School of Law of my former university, but as it is not available now (it is not a rent, but my family actually bought me one, and it is lent as far as I study and/or work in Japan, which means a stabile monthly amount of money for my parents :)), so we hold in a suburb place. As for my friends in this party, they are all from my high school class – it can be strange, but we are very close even after so long years – quite interestingly, I couldn’t find such close friends in my former university, although, I made lots of friends in orchestras, musical courses, hobbies etc, but not in the university. That was a good place to study (and to feel the pressure always -.-), but not the best for social life. ^^” Anyway, in this party, we were really happy to meet each other – Böbe told us „Hey guys, do you read Peter’s blog? It’s better then Melrose Place” XDDD and asked me: „When will you invite Mari to introduce us?” I said „Eeee…What?” Then she: „You know, the Japanese girl you are always mentioning in your writings” and I said: „Oh well… once, perhaps.” :DDD (Who knows… perhaps, if she’d be able to learn the name of my country first. Come on, it’s not so hard, I have lots of friends in Japan who managed to do this… :P) (EDIT.: OK, she also managed to... ^^)
In this occasion, we drunk mulled wine again, which is a very simple but delicious drink, I already introduced it to Ninjin, Takumi, Kong-san and Faisal, and of course to Paul, but obviously, he doesn’t like it, it’s too sweet for him… :(
On Sunday, we went to the National Theater to watch an operetta called „János Vitéz” (I think I can translate it „英雄のヤーノシュ”) which is based on the poem of one of the most famous Hungarian poets, Petőfi Sándor (ペトーフィ・シャーンドル, 裴多菲·山多爾), who is well-known even among Chinese students, famous for this: „生命誠可貴，愛情價更高，若為自由故，兩者皆可拋”. I heard that this verse was often quoted in China, and it’s a great experience to hear from Paul that it was truth. ^^ But anyway, as this “János Vitéz” of him is turned into a musical (the genre called „operetta”, different from „opera”, is the predecessor of musical, as there are songs and dialogues in prose), it is very different from the original, and somehow „cheesy” (or, using another interesting vocabulary, “hokum”) – but finally, the inventious director made it unexpectedly dramatic! And anyway, I’ve never been in the National Theater before – I used to go to the Palace of Arts, which is close to the theater, and it is mainly used to hold concerts. It is really natsukashii to see that building – there, students (with student ID) can attend concerts for a price about 100 yen :))) so I and my friends were reeeallly frequent visitors. ^^ I wonder whether I could use my Japanese student ID card there… :P
Aa, and I didn’t mention that I met ジュジ…!!! I guess she doesn’t believe that I'd missed her, but actually, I did. ^^” OK, we are not 彼と彼女 anymore, and the possibility of being in that state is not very high in these years, but we are still very close friends and I like her a lot, so it is great to meet again. (And of course, I’m always trying to convince her to come to Japan to study… :P It would be nice!)
On Tuesday, I met Patrik, also one of my best friends, who is a composer, he creates really good music, sometimes with a religious content. He had a concert from his own works in the beginning of December in the Palace of Arts – it’s too bad that I missed… but if I’ve been here at that time, I would’ve introduced his works there… :) Let me show you one of his choral works, called „Tenebrae factae sunt” (in Latin, it means „And darkness cometh…”). Originally, it is written not only for choir, but for drums and cymbals (or tam-tam, actually) too, but unfortunately, these were omitted here:
And the greatest joke of these days: when we spoke about our plans for future, Patrik told me that he decided to become a priest!!! Let me repeat: not a conductor, not a composer, not even any kind of musician, but a priest! O_o … well OK, I am also a believer (or I should rather quote the famous psychologist Karl Gustav Jung’s saying: “I don’t have to believe. I know God.” :D), but it was a really big surprise for me – this kind of decision is quite rare nowadays, 99% of the people I know would never do that. He said the only thing which is more important for him than music, is religion. In this state, all I can do is to wish the best for him. ^^
Christmas Eve! Now its ornaments (pine trees, lights, reindeers, etc) are used all over the world, but without knowing the meaning of Christmas, it’s like eating soumen in Tanabata (July the 7th) without any knowledge about the story of Hikoboshi and Orihime. I think you understand what I mean. ^^” That’s a point I don’t really like in Japan – Christmas is so un-related, not-fit to this country, but still, they use every Christmas features they see from Americans. That’s why I’m really happy to come home for these days. (Oh, but I don’t want to write about the „meaning” of Christmas now... I just refer the fact that Japanese don’t have any Christian tradition, so their Christmas is also without any tradition or deeper understanding, which is a kind of “requirement” of an important feast, in my view).
Anyway, it is not important in my family to give expensive gifts and presents to each other. It is much more important to be together and enjoy this special day with each other. In the case of Japanese festivals, there are some meals everyone eats, but in Hungarian feasts, these are different according to families. For instance, in Christmas day, we eat this for lunch (sorry, I don’t know its English name and I’m too lazy to check it in a dictionary…):
And in the evening, we gather, sing Christmas songs, give presents to each other, and have a dinner together (in my family, it’s fish soup, always ^^). This year, it was the first Christmas of the son of my cousin, Akos (yup, the same name with my Hungarian friend in Nagoya ^^)! He is soooo cute! ^o^
After waiting twelve hours in Taipei, and travelling thirteen hours and 11.000 kilometers to Vienna, I’m at home! ^o^ It was not a pleasant journey, as I basically hate flying, especially flying this long – do you guys know the beautiful Latin word „delirium”? I guess that means a state somewhere between life and death. In these kinds of cruel flights, I always experience that. XD
But waiting time was no so bad at all, although I wanted to buy my favorite Taiwanese soft drink, Damask Rose Tea as a present to one of my friends, and I couldn’t find :( - last time I was more lucky, as I could bring two bottles of that, and I gave them to Carlos and Mari. (Wow, 懐かしい… ^^). But I read Ningen Shikkaku almost to the end :P – this book just fit to the atmosphere of that cloudy, rainy day… (Yup, it was raining in Taipei for the whole day, which reminds me the first time I came here – and I got the biggest rains and 台風 of the last years… ^^”)
About Vienna (ウィーン,维也纳), you should know that this is one of my favorite cities in this world. Just like Budapest (ブダペスト, 布达佩斯= my hometown, just don’t mix with Bucharest /Romania/, ’cause it’s an insult for both! :P), it is very popular among Japanese and Taiwanese tourists, with a good reason: that is, its beautiful city architecture. I mean, in East-Asia, you hardly find a whole city with a single concept of architecture, if you regard the size, character, age etc of the buildings, but in Vienna, you can find that. Also, it was once the capital of the Austrian-Hungarian Empire, so it has a long and rich history, with a huge amount of historical monuments. Basically, I prefer Vienna that Budapest, although the River Danube is much more awesome in the later. ^^ (And of course, Vienna is an important city in the 物語 of my life – but this is another story, I will tell it later in person. :3) It is a shame that I couldn’t take any photos, as the airport is like TPE – it is not exactly in Vienna, but in a suburb. And as my father came to pick me up, and he is a little busy this day, we didn’t have time for sightseeing this time, but I’m sure we will do it later! ^o^ Also, my family nowadays is building a… well, 別荘 is not a good word for that, ’couse it won’t be that big, but a kind of „countryside house” in the city called Kőszeg (コーせグ), close to the Austrian border, a place full with forests and mountains, like Nagano ^o^. That is pretty close to Vienna, too, so perhaps one day I can invite some foreign friends there – as the prize of the flight is not very expensive (in my case, it was 六万円 this time), I think it will be possible as soon as it is completed. That time, we can go to trips to the mountains, and go to Vienna for a sightseeing… it will be great! ^_^ So, who wanna come? :)))
Yup, I’m at home again… my family asked me whether it seems to be strange here, after Japan? Something seems to be small or poor? But for me, it is just like always. I almost feel as if I went to Japan only yesterday. Nothing changed; there is no thing here to be surprised or shocked… I just wanted a little bigger amount of snow. ^^” But it is really colder here, now about –8 Celsius degree (I mean, minus eight Celsius O_o). My Japanese friends usually ask me the question: „Is Hungary a cold place”? Once I realized that they ask me because Hungary is in the same 経度with Hokkaido, which is cold, definitely. But in my country’s case, I always have to explain what continental weather (大陸天気) is – it means cold winters and hot summers, although not as humid as in Nagoya – and of course, 四季! Four seasons, like in the most countries of Europe. So -8 degree is considered cold, even here. Perhaps not as bad a Russia, Canada, or some parts of the USA, but still worse than the cold I experienced in Japan so far. It’s really lucky that we have fine gas heating here ^_^.
I just arrived, and as my cello is not here, I tried out my piano, after sooo long time – of course, I am really bad at piano, but at least, I can play some easy pieces, like Chopin’s Prelude in e minor (the most easiest Chopin, ever :P), or Bach’s Preludium in C, and I am good especially in Christmas songs. 実は, in Christmas’ Eve, when our family is gathered, we always sing Christmas carols like Silent Night with my 下手な piano accomplishment ^^” – at least, it makes a good ambiance. *__*
Tomorrow, I’ll have party with my friends, and Sunday, we’ll go to theater with my family (not only my parents – btw, I’m a 一人っ子 – but my uncle and aunt, my two cousins, the wife of my cousin, and my grandmother). I’ll try to take some pictures, but this time, let me give you only one, just to prove that I arrived in safe: me at home in my room, reading and relaxing… ^^
(Yup, that is some of my books and CDs – I also have a second bookshelf for them; that giant 福 was the cover of last year’s calendar; and above that, if you can see it well: that is the map of the subway of Nagoya/!!!/, which was actually a present from my cousin when I got my scholarship. :3)
So, have a nice time everyone, Paul: just study hard please! I’ll write again in two or three days.
Hello everyone in Japan! ^o^ As I wrote you on Facebook, I always write this blog for my friends and my family in my country in Hungarian, but as I’ll be home this time, there is nothing new for them about me, so I’ll write for you guys, of course in English. Sorry for grammatical and spelling mistakes, but my computer’s battery will be off soon, so I’m in a little hurry. ^^” (And usually, I don't write short posts like this... just see the former ones. :D) When I’m writing these lines, I’m sitting in Taoyuan International Airport, Taipei, Taiwan – perhaps I’ll be familiar with this place, as this is the 2nd time this year I visit it – also, it’s my second time in Taiwan. ^^ This island would be perfect for a honeymoon, I guess XD. Anyway, I leave around 23:00 (JP time 00:00) and I’ll arrive in Vienna about 6:30 AM, tomorrow. I’m not sure whether all of you know that, but that is the capital city of Austria, very close to the western border of Hungary, so after arrival, it takes only one or two hours to go home by car – my parents will come to pick me up.
So far, winter was not very cold in Japan, but in Hungary, it is snowing now! ^^ It will be a great time, having Chrismas in a real winter mood :)
Yup, so far so good here… I wrote the blogposts about the last weeks, and after finishing this, I’ll read (I have Ningen Shikkaku here and Yamamoto Hirofumi's book about ritual suicide in Japan - mattaku, what a shiny mood, eh? xD) and wait (and be a little bored? :P) As long as I’m in Hungary, I will upload lots of photos to Facebook for you guys, to let you see how’s Chrismas in my country, and I’ll try to write to this blog at least two or three times.
So, Hangarii ni ittekimasu! See you soon!! ^o^ (In cca two weeks. :))
December 10-én Enya-san megint meghívott egy koncertre, ezúttal a Nagoyai Zenei Egyetem zenekarának fellépésére az Aichi Geijutsu Gekijou-ba, és több jegyet is adott, mondván, hogy hívjam meg nyugodtan a barátaimat is. Ennek részletes megbeszélésére és a jegyek átvételére délután elmentem a kollégiumba, és remekül elbeszélgettem az új koleszosokkal meg a nénikkel is. Ott volt több kínai ismerősöm, meg pl a Mohamed nevű egyiptomi srác, aki valami elképesztően kedves – tényleg, eddig csak jót tapasztalatom volt az egyiptomiakról. Enya-san nemcsak hogy eljött és hozta a jegyeket, de hozott egy csomó friss mandarint is, ami a Chita-félszigeten terem valahol, tehát arrafelé ahol ő lakik – és nemcsak hogy hozott, hanem nekem adott egy külön szatyorral, mielőtt hazamentünk!!! :))) Az hiszem, sokszor említettem már, de nem árt még egyszer: annyira hihetetlen szerencsés vagyok, hogy ilyen kedves embereket ismerhetek… ^__^ úgyhogy eme mandarinból jutott egy csomó Paulnak és a tall guy-nak is, mert egyedül lehetetlen lett volna ekkora mennyiséget elfogyasztani :D.
Igen, december 11, péntek… az első születésnapom, amit nem Magyarországon töltök. Ennek örömére első körben kínai módon ünnepeltem: Luckily említette, hogy Kínában nem tortát, hanem ráment szoktak enni születésnapkor, úgyhogy mondtam neki, hogy jó, akkor tegyük ezt mi is ^^. Megkérdeztem egy japán ismerősömet, hogy melyik a legjobb ramen-étterem, aztán el is mentünk oda, és amin meglepődtem: annak ellenére, hogy csak néhány hete ismerjük egymást, Luckily adott nekem ajándékot is, ráadásul egy gyönyörű kidolgozású, régi stílusú zsebórát! O_o Uhhh… ez aztán meglepetés volt!
De ez még csak az ünnep első fele: másnap (szombat, dec 12) ugyanis eljátszottam Kodály Szólószonátájának második tételét az International Student Evening-en – egyben az első alkalom volt, hogy pénzt kerestem a hangszeremmel, ami ugye tulajdonképp a hobbim – igaz, hogy játszottam már pár elég nevezetes helyszínen, pl zenekarral a Művészetek Palotájában és az Óbudai Társaskörben, szólóban és zenekarral az ELTE Dísztermében stb is – de soha nem merült fel, hogy ezért nekem bárki bármit fizessen, a legutóbbi jogi karos Welcome Partyn pl még az 500 yenes belépődíjat se engedték el nekem a fellépésem fejében :P – úgyhogy ez nagyon kellemes meglepetés volt.
Még ennél is kellemesebb, hogy amikor megérkeztem az International Centerbe, kb minden sarkon összefutottam valamelyik ismerősömmel, haverommal avagy barátommal – végiggondolva, több barátot szereztem itt fél év alatt, mint az ELTE-n töltött hosszú és keserves évek során együttvéve – ott volt pl Kekkó-kun, tudjátok, Koreából, aki járt Magyarországon is, és a feleségével és a kisgyerekével énekeltek valami dalt koreai népviseletben! ^___^ Annyira végtelenül aranyosak voltak együtt, kár hogy nem fotóztam el őket T_T aztán eljött Tatsuro és Naomi – wow, hát ők is nagyon aranyosak együtt :) úgy vagyok velük, mint Balázzsal és Zsófival, meg Zolival és Bettikével, - hogy ha kettejükre gondolok, meg hogy együtt vannak, akkor az jut eszembe, hogy amíg léteznek ilyenek, addig ennek a világnak is van remény… (angsty mondat következik: olyan nagy kérés, hogy egyszer hozzájuk hasonlóan én is a világ reménysége lehessek valakivel? XD :P) Nézzük csak, aztán eljött még Kaori-san és a barátja, Mari, Israel és Suyin (akivel először Naomiéknál találkoztam, venezuelai). Maga az előadásom egész jól sikerült, bár a közönséget kicsit sajnáltam, mivel közvetlenül előttem egy vidám indiai tánc volt, és én meg egy ennyire sötét, balladai hangulatú művet hoztam… ^^” (Fényképek szintén később.)
Szereztem pár új ismerőst is, pl három japán csajt, akik közül az egyik megkérdezte tőlem, hogy Loch Ness Magyarországon van? XD No komment… mondom nem, de hallottál már valaha Erdélyről? Tudod, Drakula. Na az valamikor Magyarország volt. :D Hát igen… vannak errefelé röhejes dolgok.
Miután befejeződött az esemény, elmentünk karaokézni Imaikébe Naomival, Tetsuro-val, Marival, Israellel meg Suyinnal, és remekül elvoltunk ^o^ ami meglepett, az az, hogy Mari is adott nekem ajándékot! O_o Tetsuro-ék ezután ugrattak is vele eleget. XD Suyin meg megígérte, hogy amikor visszajövök Japánba, megtanít táncolni, salsázni először is. Hát, állok elébe. :P
És ami még extra vicces: miután én is leszálltam a Sakurayama állomásnál Marival, Israellel és Suyinnal, Mari mondja, hogy „szegény Peter, megint mennyit kell gyalogolnod egyedül” mire én csak úgy poénból megjegyeztem: „egyszer igazán velem sétálhatnál” erre a reakciója: „jó, akkor menjünk” mire én „hé, csak vicceltem” erre: „nem érdekel, akkor is veled megyek” XDDD aztán kérdezte, hogy mikor nézzük meg azt a Natsume Souseki-adaptációt, amit korábban említettem neki, és aminek közös megnézését korábban valami nevetséges indokkal elutasította. O_o Mondtam, hogy vasárnap este, mert napközben ajándékokat veszek a családomnak és barátaimnak, mire: „oké, menjünk együtt, tudok egy jó helyet Sakaében”… LOL!!! Úgyhogy másnap elmentünk Sakaébe, viszont a közös filmnézésre nem került sor, mivel Mari elhúzta az időt a koleszba érkezésünk után, és a kollégiumban 22:00 után külsősök nem tartózkodhatnak – igaz, ezt a szabályt kb senki nem veszi komolyan, és egyébként is, semmi értelme sincs, csak ő mindig meg akarja tartani – úgyhogy végül is ezen a hülyeségen kicsit fel is húztam magam, de mindegy. x_x Figyelembe véve, hogy az ő kedvenc írójának regényéből készült – egyébként a Kokoro-ról (A szív) van szó -, annyira kíváncsi lettem volna a reakciójára… T_T Maa, végül is nagyon tetszett neki is a CUCC (engem majdnem könnyekig meghatott, ami azért elég ritka dolog ^^”) úgyhogy rendben van. ^^
Mindjárt a jelennél vagyunk! Hétfőn megnéztük Paullal a Titanic című filmet, ami eddig nekem valahogy kimaradt – és kár lett volna, ha nem látom, mert nagyon jó, nézze meg mindenki! *__* Szerda este pedig Ákossal, Paullal és a Kristy nevű hongkongi lánnyal elmentünk az Enya-san féle koncertre, ami szintén egész jó volt, először is kiváló programmal: Beethoven Egmont Nyitánya, Richard Strauss Don Juan című szimfónikus költeménye, és Tschaikovsky (izé, Csajkovszkij ^^”) Ötödik Szimfóniája. Ezek közül a legszínvonalasabb előadást természetesen a szimfóniánál nyújtotta a zenekar. Utána elmentünk Imaikébe a szokásos nomihoudai-ra, és remekül eldumáltunk. Ákossal azon röhögtünk csomót, hogy Kristy szótárában a „dou ka naaa?” és a „maa nee” (kb hezitálást kifejező mondatok) többnyire mindig „igen”-t jelentenek XDD. Amúgy kifejezetten aranyos a csaj, egy jó tapasztalat a hongkongiakról.
Most pedig a repülőtéren ülök Taipeiben és várakozok egy igen hosszú útra, vissza a világ másik oldalára… amíg otthon vagyok, illetve az otthon történtekről valószínűleg angolul fogok írni a Japánban tartózkodó barátaim számára, hiszen ezzel megfordul a képlet: nem tőletek leszek távol, hanem tőlük. Annyira azért nem vagyok szemét, hogy japánul írjak – remélem, sokak számára nem okoz gondot az angol szöveget olvasása sem, ha másra nem, hát gyakorlásra jó, már akinek szüksége van rá. :P
Hamarosan találkozunk! Addig is sziasztok! ^o^
UI.: mint már mondtam, képek vannak, feltöltés később…
Nos, szerencsésen megérkeztem Taipeibe, és most a repülőtéren várakozom a csatlakozásra… úgyhogy itt az idő, hogy jó hosszan, valószínűleg több egymást követő bejegyzésben beszámoljak a november utolsó hetét követő időszakról, ha a gépem töltése kitart. Hol is kezdjem… ja igen, nov 23-ával hagytam abba. 25-e (szerda) szerda egy egészen röhejes nap volt. Ugye pont előző héten volt a koncertem, amire meghívtam Marit, és beszéltük, hogy most szerdán el kellene mennünk Imaike-be a már említett kocsmába, ahol annyit iszol amennyit akarsz. XD Nos, hétfőn írtam neki (a telefonja most rossz, úgyhogy mindig Facebookon kommunikálunk) hogy mi van, mire visszaírt, hogy bocs, senki nem akart eljönni, úgyhogy esetleg menjünk ketten? O_o Mondom, oké, nekem teljesen jó így is, úgyhogy este 7 és 8 óra között megyek a kollégiumba, ott találkozhatunk.
A kollégiumba visszamenni sokszorosan nosztalgikus élmény volt, találkoztam egy csomó olyan új diákkal is, akiket már megismertem korábban a Welcome Partyn. Aztán megérkezett Mari is, és közölt egy meglepő hírt: Seki-san visszavonul! O_o (Ez a meglepetések napja, komolyan…) Pontosabban nem is visszavonul, hanem máshol fog dolgozni, tehát itthagyja a Kaikant… :( Az ilyenekre mondom, hogy sic transit gloria mundi… Seki-san nélkül a Kaikan már soha többé nem lesz ugyanaz. T_T Mindenesetre, Mari a maga jellemző módján, már el is kezdett összehozni egy búcsúbulit Seki-sannak, és beszerzett egy emlékkönyvet, amelybe minden majd minden lakó fényképe és rövid üzenete be fog kerülni – máris csinált egy fotót rólam és pár másik diákról, utána felmentünk a washitsu-be (vagyis a japán stílusú szobába) ahol egy csomó kínai tanult, és egyikük büszkén újságolta, hogy átment a felvételijén (pedig még csak most érkezett, úgyhogy ez nem egy kis teljesítmény! :)) – és őket is megkértük, hogy csináljanak fotót egymásról ill írjanak a könyvbe, aztán el is beszélgettünk, pontosabban… én röhögtettem egy csomót azokkal a kínai csúnya szavakkal, amiket tudok. XDDD Eszméletlenül jól elpoénkodtunk, utána Mari (talán némi enyhe irigységgel a hangjában? :P) meg is jegyezte, hogy milyen népszerű vagyok a kínaiak körében – csak úgy röpködtek a „cool”-ok és a „szuper a kiejtésed” (発音ちょうううううきれい!!!) -ek ^__^. Részletesen kicsit hosszú lenne visszaadni ezt a dumapartit, mindenesetre elég emlékezetes marad számomra. :D
Vicces volt, hogy mikor Mari quasi engedélyt kért Nagai-santól (a másik tutortól, aki ugye szintén zenész ^^), hogy ma este elhagyhassa a kollégiumot, Nagai mondja, hogy oké, partyt tartotok? Mire a válasz: „Igen, Peterrel ketten” erre Nagai: „Hmm, ha egy fiú és egy lány kettesben mennek valahova, akkor azt már nem partynak hívják” :PPP De amúgy az az igazság, hogy nála ezt nagyon is partynak hívják, és kivétel nélkül minden esetben – neki abszolút nem jelent semmit, hogyha egy fiúval megy kettesben valahova. Mondjuk, azt én sem hiszem, hogy minden ilyen felállásban megejtett program „deeto” lenne – voltam már úgy lánnyal kettesben koncerten, hogy az ő részéről biztosan tudom, hogy nem volt az, az én részemről meg… hát, én akkor úgy voltam vele, hogy „mindegy mi lesz, mindenképp jól érzem magam”.
Viszont nem inni mentünk, mivel az ketten nem akkora fun, hanem mondtam, hogy mivel már ezer éve szeretnénk közösen elénekelni az Origin of Love című dalt (ami Ieda kedvenc száma, és én is nagyon szeretem) ezért menjünk inkább karaokézni a változatosság kedvéért ^o^. Szóval elmentünk biciklivel Yagoto-ba, és kb reggel 5-ig énekeltünk, de előtte vettünk némi enni – és innivalót is. Azért kicsit meglepődtem Marin, mert igaz, hogy ő mindig nagyon kommunikatív, de most úgy látszik, különösen őszinte hangulatban volt, mivel csomó, a szokásosnál személyesebb dolgot is elmesélt nekem. O_o Például hogy milyen problémái voltak a kollégiumba költözéssel, meg hogy legutóbb hogy berúgott, amúgy először életében XD
Részletes leírás helyett hadd szúrjak be ide egy dalt, amit elénekeltem – nem, az Origin of Love túl egyszerű ötlet lenne. :P Viszont ezt egy itt idő óta (és Paul jóvoltából ^^) imádom, úgyhogy ezúttal is sorra került – és talán még passzol az alkalomhoz is. Egyszerűen fantasztikus, ahogy ennek a dalnak a codája elterül a horizont fölött… /Naa naa naa nananaanaa, nananaaanaaa, Hey Jude! XDDD/
A hazamenetel extra vicces volt, ugyanis Mari valahogy elvesztette a biciklije láncának kulcsát (?_?), úgyhogy mondtam neki, hogy jó, akkor segítek hazavinni a biciklit, és mivel a hátsó kereke volt összeláncolva, ezért a hátsó kerekét felemelve toltam magam mellett egészen a kollégiumig, és közben továbbra is remekül elbeszélgettünk, Natsume Souseki Kokoro című regényétől kezdve az első alkohol-fogyasztási élményeinkig mindenről. ^^ Mire befejeztünk mindent (értsd: megérkeztünk a kollégiumba) olyan 5:30 körül járt az idő. XD
Péntek szintén vicces volt: az International Student Evening orientációja után meghívtam Enát (ő a japán-francia lány, akit lentebb egyszer említettem), a változatosság kedvvért énekelni. XD Már csak azért is, mert korábban megígértem Paulnak, hogy bemutatom őket egymásnak, és ez így remek lehetőség volt erre is. Szóval, négyen (Ena+Paul+Jiang+én) megintcsak elmentünk Yagoto-ba és remekül elszórakoztunk. Paul azt mondha, h Ena a húgára emlékezteti őt, úgyhogy szívesen lógna vele együtt máskor is. Amúgy vicces volt, miután Ena elénekelte a Sailor Moon openingjét, és közölte, h ez a kedvenc animéje, én: „ha azt mondonám, hogy az enyém is, akkor „otoko toshite shikkaku” (=disqualified as a man) lennék?” XD (Utalva Osamu Dazai Ningen Shikkaku /= „No Longer Human” „Disqualified as Human” című regényére/) Majd a derültség elültével hozzátettem: „nem, valójában nem ez a kedvencem, hanem a Revolutionary Girl Utena” ^^ mire Ena beszól: „hát az majdnem ugyanaz”… XDDD (Szerintem azért nem annyira... ^^")
Szombaton két jelentősebb dolog is történt: egyrészt újra zenekari próba volt, másrészt Ishii-san (akinél a legutóbbi házi-koncerten játszottam) meghívott egy barátjához vacsorára, ahol sokféle hagyományos japán ételt kóstolhattam meg. Mondanom sem kell, hogy Ishii-sanék nagyon aranyosak… és ismét bebizonyosodik, hogy mennyire jó, ha valaki nyitott és tud kommunikálni: ha nem beszélgetek Ishii-sannal annak idején a koleszos Tomodachi-kai ülések alkalmával, valószínűleg mind a legutóbbi koncert, mind ez a vacsora kimaradt volna az életemből. Az ételek közül említést érdemel egy sashimi, vagyis nyers hal, amiről kiderült, hogy tulajdonképp nem is hal, hanem valami növényből készül, de teljesen hal íze- és állaga van O_O és egy rákféle, ami nagyon ízletes, de kifejezetten veszélyes állat sztem, ugyanis a páncélján tüskék vannak azokon a helyeken, ahol az ember meg akarná fogni a páncél eltávolítása közben, úgyhogy szúr a dög -.- de ennek ellenére tényleg finom.
Ami a zkari próbát illeti, ezúttal Mahler V. Szimfóniájának Adagietto című tételét játszottuk… mondanom sem kell, hogy ez mekkora élmény volt. Különösen, hogy van egy hely, ahol a csellók hozzák a főtémát, és miután eljátszottam ezt a helyet, mindenki megtapsolt és gratulált, hogy milyen szép hangon csellózok ^o^ hát igen, Mahler már mindig az elsőszámú kedvencem marad, és ami azt illeti, az jut eszembe, hogy azért, hogy az ilyen dolgok a világom részei – sok-sok embertől eltérően, akik nem is tudnak ezek létezéséről – , azért meg kellett fizetnem azt az árat, hogy baromira nem vagyok normális/átlagos- de megérte, ha szabadon választhatnék, akkor is valószínűleg ilyen lennék, kész. これは僕のたった一つの可能な生き方だから。
A korábban kifelejtett november 22-ei napon annyi történt, hogy Paul meghívta egy kínai lányismerősét, h menjünk el együtt énekelni (nem lehet megunni a karaokét, esküszöm… XD az otthoni diszkóknál százezerszer jobban szeretem ^^), pontosabban: megkért, hogy én hívjam meg, beszéljek vele QQ-n (ez egy számítógépes program, amit a kínaiak MSN és Skype helyett használnak, és a közelmúltban újabb lépést tettem a tiszteletbeli kínaivá válás felé azáltal, hogy Paul telepítette ezt a gépemre, és rögtön fel is vettem rajta egy csomó kínai barátomat ^^). Végül is beszéltünk, és a lány kötélnek is állt, úgyhogy eljött velünk. Említett csajt egyébként Lu Ying-nek hívják, de a vezetékneve japán olvasatából (Riku) származik egy beceneve is: Luckily ^^ ami onnan jön, hogy extra szerencsésnek tartja magát, ugyanis átment azon a felvételi vizsgán, amit pl Paul legutóbb elbukott, sőt, letette az 1kyuut is japánból úgy, hogy egyetlen tesztet se oldott meg a korábbi évekből O_o – nos szerintem az előbbi nem szerencse, hanem kemény tanulás lehetett, de az utóbbiba könnyen lehet, hogy az átlag kínai egyetemista által ismert 5-6000 kanji ismerete mellett némi szerencse is belejátszott, mivel Luckily úgy tűnik néha számomra egészen alapvető szavakat nem ismer ^^” (ilyeneket pl mint „houmon” „hazure”). Remekül elvoltunk együtt, kiderült, hogy ő is anime-kedvelő, úgyhogy számos openinget együtt is elénekeltünk, aztán csatlakozott hozzánk Takumi és Ninjin, és felmentünk inni Paul lakására – nos, Luckily véleménye japán ismerőseinkről sommásan annyi volt, hogy „these two Japanese guys are terrible” XDDD, úgyhogy a jövőben valószínűleg külön kell tartani őket. :P (De érthető is, ui eme két srác a perverzió olyan magas fokára lépett, amit egyszerű halandó talán el sem tud képzelni, és a legtöbben kiakadnának tőlük, de én csak röhögök rajtuk… hát, ők is Japán egyik arca a százezerből.)
Whatever. Luckilyval tényleg jól összebarátkoztunk, bár bizonyos mértékig ő is amolyan „weirdo”, talán később kifejtem miért. Utóbb elmentünk együtt Inuyamába („Kutya-hegy” XD) is, ahol a nemzeti kincsnek tekintett inuyamai kastélyt és egy templomot néztünk meg, meg persze az őszi faleveleket – még mindig maradt belőlük néhány. Egyébként eddig egyáltalán nem volt olyan nagyon hideg Nagoyában, bár azt mondják, a leghidegebb hónap a január és a február errefelé.
Avagy szünet… sajnálatos módon nem találtam olyan videót, amely e film tényleges „intermission” részétől kezdődne, úgyhogy tekerjétek 5:18-hoz, kivéve, ha valaki élvezni szeretné Pachelbel Kánon című darabját, amelyet szerintem mondjuk mindenki ismer, lévén komolyzenei sláger. ^^
A fő hírem ezúttal csak annyi, hogy aki még nem hallotta volna: hazamegyek karácsonyra! Ez szerintem elég örvendetes, annak ellenére (vagy azzal együtt) hogy végül is a lehető legkevésbé praktikus módon sikerült megoldanom. Először természetesen Finland Airlines-t meg Lufthansát nézegettem, de előbbire nem volt jegy karácsony környékére, utóbbi pedig kétszeres áron kínált mindent, úgyhogy végül is a China Airlines-nél maradtam, ami a következő útvonalat nyújtja: először is, dec 17-én reggel elmegyek Taipeibe; ott várok úgy 10-12 órát, és este elindulok Bécsbe, hogy aztán másnap reggelre érjek oda. XD Visszafelé hasonló az ábra: január 3, délelőtt Bécs, érkezés Taipeibe kora reggel, aztán hosszú várakozás, és este indulás Nagoyába.
Ezzel talán már választ is adtam arra, hogy miért nem írtam blogot olyan sokáig: valamivel el kell majd tölteni a várakozás hosszú óráit, és az írás erre egy remek eszköz. XD Különösen, hogy van wireless net a repülőtéren, úgyhogy szerintem egyszerre több bejegyzést fogok megírni és kapásból feltölteni, és a magyarországi téli szünetemről hasonló módon, várakozás közben fogok beszámolni. Persze bemehetnék Taipeibe, de igazából mivel 1. a repülőtér nagyon nem a városban van, elég hosszú út, 2. egyszer már elég hosszan (több mint egy héten keresztül, ha csak a tájfun idejét számoljuk) megnéztem, olyan nagyon nincs kedvem ott városnézni, 3. valahogy nincs nagy kedvem megint egy rakás taiwani dollárt váltani, ezért… Ehh, az emberek mindig annyira telhetetlenek: az jutott eszembe, hogy mennyivel jobb lenne, ha mondjuk Hongkongban, vagy Kuala-Lumpurban, esetleg Szingapúrban szállnék át, akkor simán elrepülne a 12 óra némi városnézéssel, de így… ^^”
Mindegy, azért a repülőtér környékén is lesz mivel eltöltenem az időt, az olvasás és írás egy nagyon jó módszer. :) Ráadásul lassan listát is kellene készítenem arról, hogy kikkel szeretnék összefutni otthon, mert már annyian vannak… persze vannak egyesek, akik prioritást élveznek, ugye. ^^
Úgyhogy képzeljétek ide az összes udvarias japán bocsánatkérést, de legközelebb valószínűleg a taipei repülőtérről jelentkezem – de addig is, néhány címszó előzetes gyanánt: karaokék továbbra is, vacsora Ishii-san barátaival, PSI prezentáció, zenekari próbán Mahler V. szimfónia, még pár „weirdo” megismerése, első alkalom életemben hogy konkrétan fizetnek nekem zenélésért, az inuyamai kastély, és még sok más egyéb…stay tuned!
