Forró nyári napok

Mostanában kegyetlenül meleg van Nagoyában, én pedig kegyetlenül lusta vagyok. :P Ennek ellenére annyi minden történet, hogy nem is tudom, honnan kezdjem mesélni. XD Mondjuk hétfőtől, amikor is rögtönöztünk egy bulit Liammal és Paullal, jó későn este- elmentünk sört venni, aztán pár hamburgerrel folytattuk – ami vicces volt, hogy Liam elment aludni, aztán hallott minket az udvarról, és hiába volt pizsamában, mikor felkiabáltunk neki, hogy jöjjön, kapásból jött XDDD. Hát, nem lehet rá mondani, hogy nélkülözné a spontaneitást! :P Aztán kiültünk a kollégium hátsó kertjébe inni, és úgy adódott, hogy a beszélgetésünk a „múltunk sötét foltjai” című fejezetre terelődött. Ezzel kapcsolatban annyit, hogy soha sem gondoltam volna, hogy Liammal és Paullal, akik mindketten nagyszerű emberek, ilyesmik történhettek – bár, velem összehasonlítva: nálam is voltak sötét időszakok, de nekem sohasem a többi emberrel (értsd: rendőrségi ügyek stb ^^”) volt problémám, hanem csak a saját személyiségemmel – voltam annyira „udvarias”, hogy adott esetben valószínűleg rajtam kívül senki nem vette észre, hogy, hogy a jó öreg Hideaki Anno-t idézzem, „épp hogy csak nem vagyok halott”… XDDD Ehhez képest főleg amiket Liam csinált… háát… ^^;;. Mindegy, a lényeg, hogy sikerült felülkerekednie(-ük, -ünk) a régi dolgokon, és ha ilyeneket hall, az ember sokkal jobban tudja értékelni a saját szerencséjét, jobb kiindulását/ körülményeit (na nem mintha én alapból nem értékelném, ugye).

Mond valakinek valamit az a cím, hogy Red Cliff (A Vörös Szirt -赤壁, Chì Bì)? Ez egy monumentális kínai történelmi film (2008-09), eszméletlen méretű költségvetéssel és ehhez mérhető minőséggel – mintegy bizonyítandó, hogy a Középső Birodalomnak ma már arra is telik, hogy a Gyűrűk Ura filmekhez foghatót alkosson. :P A kínai regényirodalom négy klasszikusa egyikének (A Három Királyság Románca) eseményeit eleveníti fel – pontosabban, nem a regényen alapszik, hanem a regény történeti alapjain. Amúgy a Négy Klasszikus közül a másik hármat (Nyugati utazás, Vízparti történet, A Vörös Szoba álma) olvastam, erről a „Három Királyság”-ról viszont épp hogy csak hallottam (jellemző, mi? ^^”), de ezekről érdemes tudni, hogy a mai napig nagyon népszerűek Kínában, óriási mennyiségű színpadi, film, sorozat, opera stb feldolgozásuk létezik, és állítólag a kínaiak úgy tekintenek a szereplőikre, mint jó ismerőseikre.

Ezt hétfő este a gyakorlatban is tapasztalhattam, amikor is Paullal együtt néztük meg a filmet – mindegyik szereplőt kapásból felismerte (hogy csinálta, nem tudom… O_o), és ontotta a tudnivalókat róluk… XD pl ha valaki nagyon okos, arra azt mondják: „olyan, mint Guan Yu”, mert ő mindenhez értett, minden hangszeren tudott játszani, és minden tudományban otthon volt; ha valakinek csak ereje van, de nem tud gondolkodni, azt Zhang Fei-hez hasonlítják stb. Sőt van egy karakter, nem emlékszem kicsoda, aki Hongkongban egyfajta népi istenséggé vált, úgyhogy imádkozni is szoktak hozzá XD. Jah, korábban is olvastam már több helyen, hogy a klasszikus kínai történelem olyan Ázsiában, mint ahogy mi tekintünk a görög-római történetelem eseményeire, avagy a görög-római mitológiára; de egészen különleges élmény volt „élesben” szembesülni azzal, hogy mi Európában mennyire nem ismerjük ezeket a személyeket/történeteket, és hogy egy kínainak ezek mennyire ismerősek. Én is hiába olvastam hármat a Négy Klasszikusból, mindegyik olyan eszméletlen mennyiségű szereplőt vonultat fel, hogy még a nevüket se tudtam mind megjegyezni... ^^;; Talán ezért tűnt úgy számomra annak idején a Zu Háborúja, hogy „esemény mindig van, cselekmény meg semmi”, mert az a film kb egy perc alatt rázúdítja az emberre a fél kínai mitológiát, és ha a néző számára alapvetően nem ismeretesek a karakterek, akkor csak kapkodja a fejét, hogy „most mi van?!”.

Úgyhogy van még mit tanulnom sinológiából, az biztos… XD Talán a XX. század történelmének eseményei azok, amiket mind Japán, mind Kína vonatkozásban kicsit jobban szoktunk ismerni, de tény, hogy Kína régebbi története még Japánénál is jobban rejtély számunkra. ^^””

Kedden ellopták a biciklimet. :(

Igen, jól olvastátok, ELLOPTÁK a biciklimet, Japánban. XDDD Sz’al, Magyarországon, ugye soha nem hagynám ott a kerékpáromat lánc nélkül, de Japánban az életben nem számítottam volna ilyesmire… A lehető legegyszerűbb történet: otthagytam egy bolt előtt, és mire kijöttem, már nem volt ott. O_o Alapvetően azon csodálkozom, hogy ki a francnak kellhetett, mikor semmi extra felszerelés nem volt rajta (se sebváltó, se lámpa, se semmi), öreg volt, csúnya és pár helyen enyhén rozsdás is?! Ha az aluljárók tele lennének hajléktalanokkal, mint otthon, akkor azt mondanám, hogy érthető, van rá kereslet; de itt még csak hajléktalanok sincsenek, úgyhogy nem értem, mégis, KINEK kellhet egy ilyen? O_O

Mindegy, nézzük a dolog jó oldalát.

- Ingyen kaptam a biciklit, úgyhogy tulajdonképp nem olyan jelentős a veszteségem. Persze így se jó, hogy elvitték – ugye az embernek az se kellemes, ha pl a karácsonyi ajándékának lába kél XD – de messze nagyobb szívás lett volna, ha én veszem meg.

- Kicsit gyakorolhattam a hivatali ügyintézést: elmentem a kerületi rendőrségre, és bejelentést tettem, ott szépen felvették az adatokat, stb. Amúgy a bicikli-lopás regisztrálására külön űrlap van a rendőrségen, úgy látszik, ez amolyan tucatbűncselekmény errefelé XD és a rendőr, akivel beszéltem, már-már szokásosnak tekinthető módon csodálkozott, hogy mennyire jól tudok japánul XD.

- Úgyhogy most megláthatom a gyakorlatban, hogy a japán rendőrség mennyire hatékony és hogy a bicikli-regisztrációnak tényleg volt-e valami értelme :P ily módon közelebb kerülök a társadalmi valóság megismeréséhez! XDDD

Egy dolog azonban biztos: akár visszakapom a biciklimet, akár újat szerzek, mostantól mindig hozzá fogom láncolni egy nehezen mozdítható tárgyhoz. :P

Hű, kedd este egy olyan dúúúrva bulit tartottunk, hogy az még otthoni mércével mérve is extra-nagyszabásúnak tekinthető!!! XDDD Kezdődött azzal, hogy Paul mondta, h főzni fog vmit, én meg hozzak sört. Egészen finomat főzött, valamit hússal, gombával és csípős paprikával, plusz természetesen rizs körettel, mondtam is neki, majd tanítson meg rá. A szokásos résztvevőkön kívül, kivételesen eljött Ampana is, akiről szerintem még sohasem írtam: Pápua-Új-Guineából érkezett, és kezdettől az volt a benyomásom róla, hogy nagyon gátlásos, talán valamiféle kisebbségi érzés miatt alig beszél, akkor is halk, udvarias és mély hangon. Na kedd este ez megváltozott. XD Annyit ivott, mint a gödény, aztán elkezdett szónokolni, össze-vissza beszélt, mint valami politikus, óriási hangon! ^_^ Hihetetlen szórakoztató volt XDDD később Liamék mondták, hogy hozzam a csellómat, játsszak valamit – kész nosztalgia, otthon is volt valamikor egy olyan bulink, ahol úgy reggel 7 körül előkerült a hangszerem! XD Kb reggelig dumáltunk, én egy kicsit korábban elmentem aludni, és 11:00-kor keltem, de pl Paul délben, Ando és Christian délután 15:00 körül keltek fel. ^^

Másnap este Paul mutatott pár egészen érdekes fényképet, amit Xianmenben készített egy állatról, íme (teljes mérethez klikk a képre):

Fogalmam sincs, mi ez az izé, de teljesen olyan, mint valami ős-rák, legalábbis pár millió évvel ezelőtt élt élőlényekről szóló könyvekben láthat az ember hasonló rusnyaságokat... ^^;; A kínaiak amúgy szimplán 海怪 (hai3guai4)-nak, „tengeri szörny”-nek hívják, és most jön a slusszpoén: Paul azt mondta, hogy vannak területek (Guangdongban, magyarul Kantonban), ahol megeszik ezt a dögöt! O_o Mondjuk ő meg a barátai képtelenek lettek volna enni belőle, és szerintem én is, már ha tudom, hogy amit eszek, az ez ^^;; de jah, bizonyos helyeken (leginkább Kantonban) a kínai étkezési szokások kifejezetten röhejesek, vagy inkább ijesztőek. XD

Csütörtökön elmentem a Nagoyai Bevándorlási Hivatalba (Immigration Bureau), hogy szerezzek Re-entry Permit-t, ami szükséges ahhoz, hogy ne kelljen a teljes regisztrációs procedúrát újra végigcsinálnom, amikor hazajövök majd Taiwanról. Aztán vissza Nagoya station felé jöttem, és bementem egy moziba, megnézni egy új filmet, amely a Neon Genesis Evangelion kultikus történetét újrafeldolgozó tetralógia második darabja. =) (Evangelon Shin Gekijou-ban: Ha; avagy EVANGELION 2.0 – You can (not) advance)

Mondjuk alapvetően nem szoktam egyedül moziba járni, épp úgy, mint a koncert, társas élmény számomra, és gondolkoztam is rajta, h van-e értelme egyedül elmennem erre a filmre, de hát végül is Japánban vagyok, meg amúgy is: nosztalgia, meg ki tudja, mikor lesz újra lehetőségem NGE-t mozivásznon nézni?! Sajnos, az itteni barátaim közül kb senki nincs, akit ez a film érdekelne, meg különösképp még randi-programnak se lenne jó CUCC (kivéve, ha az ember partnere is otthon van ebben a műfajban/sztoriban :P), úgyhogy vagy nézem egyedül, vagy cancel. XD

Felteszem, e blog olvasóinak többségét nem különösebben érdekli, hogy mi volt a konkrét benyomásom erről a filmről, meg hogy miről is szól pontosan, de ha valaki mégis kíváncsi rá, előbbiről részletesen írtam pl itt. Csak egy mondat: egészen kivételesen nagyszerű élmény volt, remek science-fiction kalandfilm lett ez az újrafeldolgozás, tizedannyi lélekábrázolás, depresszió, önsajnálat, lelkizés, vagy netes divatszóval: angst sincs benne, mint az eredeti sorozatban, van viszont tízszer annyi akció! XDDD És ebből még az orrpöccintés is kimaradt…

…elgáncsolás van helyette. XD

A mozik amúgy mindenhol ugyanolyanok, ezért nem csináltam fotót sem a helyszínről; érdekes viszont, hogy a nézőközönség nem röhögött, még csak nem is kuncogott még a legviccesebb jeleneteken sem O_o és a film végén egészen a feliratok végéig nyugodtan ülve maradt mindenki – nem úgy, mint nálunk, ahol az utolsó képkocka után mindenki feláll és rohan kifelé. =P

Mindegy, ez a mozizás remek élmény volt – az jutott eszembe, hogy bárcsak azok az otthoni barátaim, akiket érdekelne ez a történet, velem lehettek volna. =) Bár, japán nyelven, felirat nélkül nézve, ki tudja, mit értek volna vele… :P XD

Legközelebbig mindenkinek minden jót! :)