これは可不可（カフカ）の世界だ。。。 Part II

Nov 12-én, csütörtökön megpróbálkoztam a „Chop suey”-nek nevezett kínai (pontosabban: amerikai-kínai) étel elkészítésével, mely végül is egész jól sikerült, de az ízletessége azért nem állott arányban a befektetett munka mennyiségével, úgyhogy vsz többet nem fogom csinálni. A sütése ugyan seperc alatt megvan, de az ezernyi alapanyagon ismételgetni a „felvág-félretesz-felvág-félretesz” műveleteket, inkább robotnak való, mint embernek, asszem XD. Mindegy, épp főzés közben voltam, amikor felhívott Hem, hogy jövök-e az ECIS-es Welcome Partyra, amelynek időpontja teljesen kiment a fejemből. ^^” Végül is azt válaszoltam neki, hogy amint befejeztem a főzést, megyek – és nagyon is jó ötlet volt elmenni, mert találkoztam csomó mindenkivel, akiket ezer éve nem láttam, pl Ando-val és Ghassennel is! Továbbá egy japán középiskolai tanárnő meghívott, hogy nov 19-én, több külföldi diákkal együtt, menjek el egy Nagoya Station közelében található középiskolába bemutatni a diákoknak az országomat ^o^. A buli után én, Ghassen, Ando, Elvita (Indonéziából) és Chris elmentünk Tunéziába, azaz Ghassen lakására az egyetemhez közel, és egész jól eldumáltunk, többek között az iszlám vallás nőkhöz való viszonyáról, ami már csak azért is aktuális a jelenlévők számára, mert ugye Ghassen egy iszlám országból jött – bár ő maga nem különösebben vallásos, de a családtagjai elvárnák tőle, hogy naponta ötször imádkozzon stb – Elvita pedig… hááát… nőnemű. És Indonéziából. Gondolom mindenki el tudja képzelni, hogy ez mit jelent XD – de ha ránéz az ember, annyira belevaló, temperamentumos csaj, hogy inkább spanyolnak nézném, már csak a neve hangzása és a bőrszíne miatt is. Nos ő első kézből tapasztalta ama remek bánásmódot, amit a nőkkel szemben az országában tanúsítanak, és ezek után mondta, hogy Japánban fog maradni, soha az életben nem megy többé haza. Hát, meg is értem… amúgy részletekbe menően nagyon sok mindenről beszélgettünk a téma kapcsán, de hosszú lenne kifejteni, úgyhogy majd személyesen.

Szombaton én, Paul és Xiao Bai ismét elmentünk karaokézni, ezúttal a lentebb említett három japán lánnyal (Sayo, Sayoko, Miho), akik közül kettőt Paul a teljes egyetemre kiterjedő Welcome Partyn ismert meg. Egészen kellemes alkalom volt, különösen meglepődtem rajta, hogy számos japán számot, amiket a lányok énekeltek, ismertem, annak ellenére, hogy nem is tudtam hogy ismerem őket. XD

Xiao Bai változatlanul nagyon vicces volt, ugyanis a karaokére délután mentünk el, aztán annyira kifáradtam, h aludtam egyet Paul szobájának padlóján, s említett szoba tulajdonosa követte a példámat :) majd átjött Jiang (akit eddig, kínai „beszéd-alapján-hanglejegyzés” készségem teljes kudarcát bizonyítandó, „Zhan”-nak írtam ^^”), és felhívott Xiao Bai, hogy kocsival jön értünk, elvisz egy onsenbe XD. Később kiderült, hogy miután eljött karaokéről, Bai felment a kutatószobájába, World of Warcraftot játszott, aztán hazament, elhozta a kocsit a barátnőjétől, és máris jött értünk, aztán el is vitt egy helyre, Imaike metróállomáshoz közel. ^__^

(Egyébként Xiao Bai-nak tényleg nagyon vicces dolgai vannak… ugye említettem korábban, hogy ő amolyen nagy kungfus/karatés, és már elég régóta az. Egyszersmind elég régóta – úgy 7 éve – van Japánban is. A barátnőjével akkor ismerkedett meg, mikor még az ittartózkodása elején nyelviskolába járt Kyoto-ba. Még nem jártak egymással, de Bai már érdeklődött a lány iránt, amikor egy alkalommal egy másik kínai srác elkezdte megpróbálni lebeszélni a lányt arról, hogy Bai-jal járjon, merthogy nem is olyan jóképű, meg nem olyan magas, stb. Bai ezt meghallotta, felhúzta magát rajta és „te meg milyen baromságokat beszélsz már?!” felkiáltás kíséretében behúzott egy hatalmasat a srácnak… XDDD akinek ezután egy hétig tartott, mire újra iskolába tudott jönni. :dirr: Mindenesetre, a lánnyal összejöttek, hehe. :D Ez az egész talán nem hangzik olyan viccesnek, de annak, aki ismeri Bai-t és látja hogy hogy viselkedik, beszél stb…

…annak eszméletlen nevetséges, úgyhogy egy csomót röhögtem ezen a sztorin /is/.)

Átugorva egy nov 17, hétfő esti közös főzést Paullal, hadd meséljek a házi-koncertről Ishii-sanéknál ugyanazon hét szerdán (ami most ugye a múlt hét). A Gokiso nevű metróállomáshoz közel laknak, és egészen kellemes kis házuk van (nyilvánvalóan nem bérelt, hanem saját – az ilyenek Japánban azért nem két fillérbe kerülnek XD). Ami a legviccesebb: kiderült, hogy a zongorista, akit Ishii-san Toyamából hívott, Magyarországon (a Zeneakadémián) tanult egy évet!!! XDDD Úgyhogy nagyon aranyos volt, mikor mesélte, hogy az Oktogon és a Nyugati között lakott, hozzátettem, hogy én meg majdnem ugyanoda jártam japánórára sokáig ^^. Egyébként tényleg eszméletlen profi a nő, korábban odaadtam neki Popper G-dúr Tarantellájának és Mendelssohn Dal Szöveg Nélkül-jének kottáját, úgyhogy ezek rendben is voltak, de mikor eljátszottunk őket együtt és hamarabb hallgatható állapotba kerültek, mint gondoltam volna, „nem játszunk még valamit?” felkiáltás kíséretében elővettem Popper Gnómok Tánca című darabját, és elsőre simán eljátszottuk. ^___^ Komolyan, baromi jó érzés egy igazán jó zongoristával együtt zenélni – az ilyen összeállítás az én teljesítményemet is emeli, lásd mikor az érdi zeneiskolában anno gyakorlatilag többet tanultam Ildikótól, mint az akkori csellótanáromtól… XD És ebben az a szomorú, hogy tényleg nem vicc… :(

Említettem korábban, hogy ezen az alkalmon főleg Ishii-san barátai vettek részt, de mikor a koleszos Welcome Partyn találkoztunk, megkértem őt, hogy részemről hadd jöjjön el Enya-san és Mari (akik mindketten akkor is ott voltak és mindketten Ishii-san ismerősei is). Hát, sajnos Enya-san végül is nem tudott részt venni, úgyhogy az én ismerőseim közül Mari jött el, akinek asszem extra szerencséje van velem: ezúttal ugyanis nem csak hogy hallgathatott három nagyszerű zeneszámot az előadásomban (az élő zenélésnek mindig sokkal nagyobb hatása van, és sokkal élvezetesebb, mint ugyanazt bármilyen jó felvételről hallgatni), de még remek vacsorát is kapott velünk együtt, amit Ishii-san egyik barátnője készített el. (Mondom én, hogy túl rendes vagyok...)

Összességében tehát nagyszerű alkalom volt, a zongorista Ikehara-san egyik barátnőjét is magával hozta, aki szoprán énekes, és meg mernék esküdni, hogy osakai, annyira olyan a stílusa XD. (Na tessék, már rám is ragadnak a sztereotípiák… ^^”) Maga az előadásom meg szerintem egész jól sikerült, tekintve, hogy olyan darabokat játszottam, amiket már ezer éve kívülről fújok (és annyira közismertek a csellisták körében, hogy kb mind így vagyunk velük – pl Popper David-ot rajtunk kívül nem sokan ismerik, pedig egészen kellemes dolgokat hozott össze, egyik műve se váltja meg a világot, de jópofák, aranyosak, szórakoztatóak… kell az ilyen is, na.)

November 19-e egy roppant érdekes élményt hozott, ugyanis, mint fentebb írtam, az ECIS Welcome Party-n meginvitáltak, hogy menjek el meglátogatni egy középiskolát Nagoya Station-hez közel. Középiskolát mondok, de valójában „chuugakkou”-t kellene mondanom, a japán iskolarendszer ugyanis 6+3+3 éves; az általánost „shougakkou”-nak, az „általános felső tagozat plusz gimi első év”-et „chuugakkou”-nak, a „gimi másodévtől érettségi”-ig terjedő sulit pedig „koutougakkou”-nak hívják, mely utóbbit általában mindenki „koukou”-nak becéz. XD (Nem olyan bonyolult ez, na!) A mi esetünkben tehát chuugakkóról volt szó, ahol is a harmadévesek (tehát, 15 évesek) angol nyelvórájára ültünk be némi ország-bemutatásra. Persze szó se volt prezentációról vagy valami, egyszerűen annyi történt, hogy három osztályt látogattunk meg, akiket bemutatkozásunk után 4-5 fős csoportokra osztottak, és minden csoporthoz csatlakozott egy-egy külföldi diák, akiknek egy lap alapján tettek fel kérdéseket a tanulók; először is ilyesmik voltak, hogy „kérdezzük meg, hogy van a ,Jó napot kívánok’ kínaiul, aztán kérdezzük még két dolgot, hogy hogyan mondják a külföldi diák anyanyelvén”; után meg, második feladatként, „tegyünk fel 3-4 kérdést a külföldi diákoknak” (utóbbit lehetőleg angolul).

Hát, ez az egész roppant vicces volt. XD Kezdjük ott, hogy a velem tartó többi külföldi jelentős része kínai, és nő volt, rajtam kívül egyetlen orosz fiú volt ott; és amúgy rajtam kívül mind bölcsészek voltak, s természetesen mindenki remekül beszél közülük japánul – egyesek angol nyelvtudása viszont, enyhe kifejezéssel élve, kissé bizonytalan. :P Ott van pl a Liu nevű lány, aki a mi koleszunkban lakott, róla kifejezetten tudom, hogy kb 5-6 szót ha tud angolul. ^^” Szóval, az angol nyelvórán való részvétel talán nem mindenkinek volt annyira ideális. Mindegy, legalább a bemutatkozásunk angolul zajlott le, ahol elsütöttem azt a kedves poénomat, hogy „I’m from Osaka” (lassan már kb annyiszor sütöm el, mint Han azt, hogy Afganisztánból jött XD) és hozzátettem vmit japánul, osakai tájszólással :D gondolhatjátok, milyen sok röhögést és jujjogást kaptam cserébe. ^^ Aztán, természetesen mindig olyan csoportokhoz csatlakoztam, ahol sok volt a csaj, és ezt siettem is közölni a csoporttagokkal XD. (Hm, ezek a 15 éves japán lányok pár év múlva már egész csinosak lesznek, hehe.) Valamint, az egyik csoportban személyesen találkoztam Ikari Shinji-vel, de komolyan O_o bár gondolom, ő nem csellózik ^^”. Szegény srácot úgy megsajnáltam, ennyi belevaló csaj között olyan szótlan és gátlásos volt… de a gátlásos talán enyhe kifejezés, ez a NAAAGY Kamaszkori Weltschmerz, vagy tán még annál is rosszabb. :( Remélem szegény megússza majd sikeres öngyilkossági kísérlet nélkül az elkövetkezendő éveket… (Ezt most halálosan komolyan mondom.)

(Egyszersmind felmerült bennem az a kérdés is, hogy vajon én voltam valaha ilyen elcseszett állapotban? De azt hiszem, hogy nem, mivel még a legrosszabb időszakaimban is, ha valaki olyan kedvesen és vidáman beszélt velem, mint én ezekkel a japán középiskolásokkal, akkor már csak udvariasságból is, én is kedves voltam és hajlamos voltam szimpatizálni az ilyen emberrel, nem csak néztem magam elé szomorúan. Asszem nem csoda, ha az említett ’belevaló csajok’ nem különösebben vannak oda az ilyen fiúkért…Shinji-kun, get a life! XD)

Ja igen. Esetemben, mivel nem kínai vagyok, elvileg nem merült volna fel a „hogy van a jónapot kínaiul” kérdés, de én azért elárultam a tanulóknak, hogy „你好”, ugye milyen rendes tőlem? :) Aztán, hogy miket akartak tudni magyarul… hát a leg-extrémebb egy lány volt a második osztályban, aki megkérdezte: hogy mondjuk magyarul, hogy „今日パンツは何色?” Igen, japánul tudók jól olvastátok… asszem egy perverz otakunak erre a kérdésre dőlni kezdett volna a vér az orrából, és Lord Meldrum-Lady Agatha módjára (Csengetett, M’Lord?-ból) jött volna a „mondja megint!... megint!...megint!...” Ugyanis említett mondat ékes magyarsággal ennyit jelent: „Milyen színű ma a bugyid?” XDDD No komment asszem. :) Vannak érdekes lányok a japán középiskolákban. A másik, kivétel nélkül minden csoportnál a „nem lefordítás, hanem tényleg kérdés” kategóriában felmerülő CUCC szerintem kitalálható: „Do you have a girlfriend?” ^^”

Íme egy fénykép a programban résztvevő külföldi diákokról:

Aznap este is különösen szórakoztató volt, ugyanis találkoztam Paul két japán ismerősével (ugyanabban a kutatócsoportban vannak mint ő), akiket Takuminak, ill Goto-nak hívnak, és mostanában jöttek haza Thaiföldről… khm, mondom: Thaiföldről, gondolom világos hogy ez mit jelent XD. Hát, meglehetősen színes egyéniségek. Lehet, sőt biztos, hogy az otthoniak közül sokan kiakadnának tőlük, de én a magam részéről viccnek vettem az összes dolgukat és kb halálra röhögtem magam rajtuk. :P Aztán adtam nekik egy-egy becenevet: Takumit elneveztem Rootaa-kunnak, Goto-t meg (aki egyébként raszta, és már van egy beceneve: Ninjin, azaz „Répa” XD) Vaibu-kunnak, mely utóbbi a „Vaibureetaa” szó rövidítése. Ha valakit érdekel, hogy e nevek milyen jelentést hordoznak, a copy/paste után a Google képkeresést tudom ajánlani, bár inkább senkinek se ajánlanám, csak engedjétek el a fantáziátokat és tegyetek le a bizonyosság-szerzési szándékról. :P

Ugyancsak nem ajánlom a Ninjin által aznap este karaokén előadott japán metál-számot, a Dir-en-Grey nevű együttes ZAN című… ööö… zenéjét? Nem hiszem, hogy ezt zenének lehetne minősíteni, én inkább „zörejkavalkád”-nek hívnám. ^^” Ja meg ez a „visual kei” dolog… úgyhogy a következő videót lehetőleg senki ne nézze meg, aki mégis, az csak saját felelősségére; FIGYELEM, epilepszia-veszély! :P

Ui.: én szóltam.

Amit még érdemes megemlítenem: mostanában ugye újra járok kínai nyelvórára, de elég nyilvánvalóan nem elég a normális nyelvtanuláshoz, úgyhogy éppen annak magánórával való kiegészítésén gondolkoztam, amikor rövid időn belül egymás után négy kínai (mind csaj) is felajánlotta, hogy némi angol nyelvoktatás ellenében tanít nekem kínait. Vegyük sorra őket (rossz az ki rosszra gondol :P)

1. Xun Naiyu: aki egy roppant érdekes eset, ugyanis a jogi karon van, akárcsak én, és ugyanúgy Ohya senseinél!!! O_o Ami még ennél is érdekesebb, hogy ő PhD-zni fog, és mit gondoltok mi a témája? A kínai urbanizáció! O__o MIÉRT kutatja valaki a kínai urbanizációt Japánban?! Igazából két dologra tudok gondolni, mint ok: először is, az összehasonlító perspektívára; másodszor pedig, hogy Kína, mint autoritárius pszeudo-kommunista állam, nem különösebben látja szívesen a társadalomtudományi kutatásokat. Szóval Xun-san is jogfilozófus, úgyhogy jó lenne már csak azért is összehaverkodni vele, hogy megismerjem egy kínai jogász perspektíváit, de mivel ő angolból is nagyon jó – angolul kommunikál a tanárunkkal, a japánja annyira azért nem fényes – ezért igazán nem tudom, hogy tudnék-e neki valamit is tanítani.

2. Xiao Na: nos, Na-chan csak futólag említette a teljes egyetemi Welcome Party-n, hogy tanulhatnánk együtt, de mivel az ő angolja is egész jó, ráadásul baromira délről jött, ahol a beszélt kínai kiejtése elég erősen eltér a standardtől, úgyhogy nem lenne jó választás.

3. Ting szobatársa, akinek a neve csak kanjikkal leírva van meg, azt kisilabizálni meg most lusta vagyok. ^^;; Ő a Nemzetközi Nyelv – és Irodalomtudományok Iskolájában (nemtom hogy lehetne jobban lefordítani, hogy „Kokusai Gengo Bungaku Kenykuuka”?) van, és a kutatási témájától majd’ hasra estem: Gender-problémák összehasonlítása Kínában és Japánban!! OMG!!! LOL!!! Mióta léteznek kínai feministák!? XD Kizökkent az idő, de nagyon… Amúgy ő talán még tudna is nekem tanítani valami, és talán még én is neki, mert a japánja egészen remek, de az angolja nem túl fényes, viszont emberileg annyira nem szimpatikus, bár semmi bajom nincs vele. ^^"

4. Xiao Hong (magyarul "Piroska" XD): akit említettem korábban, hogy nála voltunk november 1-én vasárnap egy közös vacsorára csomó kínaival. Vele mindössze két probléma van. Az egyik, hogy ő is délről jött, és a kiejtése, hmm, elég jelentősen eltér a standardtől. A másik, hogy egy pár olyan dolgot hallottam róla 100%-ig hiteles forrásból, melyek után azt mondtam magamban, hogy én ezt a csajt akkor lássam legközelebb, amikor Hitler és Sztálin békejelet mutatva, házaspárként kézen fogva lép ki egy templomból a melegházasságot szenvedélyesen propagáló Szaúd-Arábiában, miközben a háttérben Mendelssohn Nászindulója szól. XD Kevés dolgot tartok igazán visszatetszőnek egy ember jellemét és cselekedeteit illetően, és eszemben sincs bárkit elítélni, ha nem teljesen amorális dolog vagy bűncselekmény, amiket csinál, de azt nagyon nem bírom, amikor valaki konzekvensen teljesen másnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Akkor legalább vállalja fel a dolgait, a fenébe is! -.- Komolyan, az ilyeneknél még a 風俗k is jobbak, ők legalább nyíltan és őszintén csinálják, amit csinálnak… viszont, egy ilyen „ember” megismerése után azt hiszem még a szokásosnál is jobban tudjuk értékelni, ha valaki tiszta és/vagy őszinte. De mondom, erről a csajról senki az életben nem feltételezne ilyen dolgokat… O_o hát, a bejegyzés címe (és Yuki Kaori szellemes mondata) szerint, こらは可不可（カフカ）の世界だ – Kore wa Kakufa no sekai da… ami amúgy két dolgot jelent: ha kanjival írjuk a „Kafuka”-t, annyi mint: „Kiismerhetetlen a világ”, de ha katakanával, akkor: „Ez Kafka világa…”

(Igen, ebből levonható a következtetés, hogy egyik tanár-jelöltem se az igazi... de találtam egy no. 5-öt, akiről majd legközelebb mesélek :))

Nem szeretnék ilyen kellemetlen végkicsengést adni a bejegyzésnek, úgyhogy hadd ugorjak tegnapra (nov 23, hétfő) ami munkaszüneti nap volt, úgyhogy Liam, akit ezer éve nem láttunk, feljött Paulhoz egy közös evés-ivásra. :) Együtt megnéztük a mostanában bemutatott „500 days of Summer” című filmet is, ami egyébként hihetetlen jó – inkább ezt ajánlanám mindenkinek, aki mostanában moziba készül, mint a New Moon-t :P. Amúgy mostanában megint a Twilight folyik a vízcsapból, a világnak ezen az oldalán is… szerény véleményem szerint viszont pl az Aoi Bungaku egyetlen pár perces jelenetében több jó ötlet és szellemesség van, mint az egész Twilight Saga összes regényében és filmjében összesen. Ami meg a szerelmet illeti, hát arról a 500 days of Summer-nek, anélkül hogy világmegváltásra törekedne, lazán több mondanivalója van Stephanie Meyer rózsaszín plüss-vámpír szappanoperájánál. :P (Hű, ez most jól esett, bocs a rajongóktól XD) Minden Twilight-rajongó menjen inkább Engedj be!-t olvasni, ha igazi drámát akar - amint hallom, Zsuzs már kimondás előtt megfogadta ezt a tanácsomat ;)… tényleg, amint neki is mondtam: így látatlanban, sztem a New Moon kevés szellemes ötletének egyike az lenne, ha a horrorfilm-nézős jelenetben felismerhetően az Engedj be! filmváltozata menne a mozivásznon…

Hű, most nézem, hogy kifelejtettem nov 22, vasárnapot… de most nagyon hosszú vagyok, úgyhogy majd legközelebb pótolom, ha nem felejtem el újra ^^”. Addig is mindenki vigyázzon magára, sziasztok!!

これは可不可（カフカ）の世界だ。。。 Part I

Ehh, bocs hogy megint elmaradtam… lehet, hogy a mostanában történteket két, egymást gyorsan követő bejegyzésben fogom összefoglalni. (Part I és Part II) Mindenesetre, az már régen rossz, ha az egyes események megtörténtét nem a hét napjai, hanem dátum szerint jelzem… ^^”

Mindegy. A hónap elején hagytam abba, ami ugye november, és hallom, hogy otthon rendkívül zord időjárást hozott, de itt szerencsére egyelőre egész kellemes maradt az idő – néha azért fel kell venni a kabátot, de többnyire elég az elvileg kora őszre tervezett széldzseki is. Esős napokon azért be-bekapcsolom az elektromos hősugárzómat estefelé, de egyébként nem szoktam fázni. Persze állítólag megy még lejjebb is a hőmérséklet…

Nov 4-én (szerda) késő este elmentünk karaokézni Paullal, Xiao Bai-jal, Yishao-val (azaz a „tall guy”-jal) és a „new guy”-jal, akit Paul azóta nemes egyszerűséggel „weirdo”-nak (=fura alak) nevezett el, mivel néha egészen furcsa dolgai vannak. XD Figyelmes szemlélők észlelhetik, hogy ismételten én voltam az egyetlen nem-kínai a társaságban… ^^” Ezen alkalom apropóját – a „just for fun” mellett – az adta, hogy Paul megbeszélt a hétvégére egy közös éneklést két japán csajjal, úgyhogy „gyakorolnunk kell” – na nem mintha bármelyikünknek szüksége lenne különösebb gyakorlásra, mindketten annyira jók vagyunk, ezt minden álszerénység nélkül mondom. :) Paul ugye régebben egy együttes gitárosa és énekese volt, én meg… nos én a klasszikus zene felől érkezve a könnyűzene eme világába, kifejezetten könnyűnek találom kiénekelni a kedvenc számaimat, és hát nekem sincs rossz hangom, bár nem illik minden dalhoz. Azért vannak vicces dolgaink együtt, különösen az előző bejegyzésben linkelt „Viva la Vida” című számot csináljuk különösen ügyesen, de megpróbálkoztunk Michal Jackson „Man in the Mirror”-jével is, ahol persze rám maradt az elképesztően magas hangfekvést igénylő refrén – és magamon is meglepődtem, hogy mennyire jól megy XD.

Sőt, még egy-két kínai számot is el tudok énekelni, a kínaiak nagy csodálkozására. Például ezt a meglehetősen közismert dalt, amely Tibetről szól: 青藏高原!

Még szerdán délben volt egy egész érdekes élményem: ebédre várakoztam a Déli Cafeteria előtt (11:30 után ott mindig jó hosszú sor szokott lenni) és beszédbe elegyedtem egy koreai sráccal, meg a barátaival (két kínai lány és egy japán pasi), és egész jól összehaverkodtunk :). Említett koreait alapból Yi Jae-yongnak hívják, a japánok Ii-sannak szólítják, de mi elneveztük Kekkó-kunnak XD (hülye japán nyelvi humor, ha érdekel, elmagyarázom :P) Eszméletlen, de úgy tíz évvel ezelőtt járt Magyarországon (egy több hónapos út keretében, mikor is körbeutazta Európát O_O), úgyhogy mondta is, hogy milyen nosztalgikus élmény egy magyarral találkoznia, meg kb még mindig képben van Budapest földrajzával kapcsolatban!! :) A barátai is nagyon jó fejek, úgyhogy megbeszéltünk, hogy mindenképp el kell majd mennünk együtt szórakozni valahova :D de addig is, pénteken (nov 6) én és Kekkó-kun kiültünk piknikezni a Toyota Auditorium előtti nagy füves térségre, mikor is ő hozott bento-t, én meg hoztam italt, és megosztottuk egymással ezeket. :) És igen, jól olvastátok: piknikezni, mivel hét ágra sütött a nap, a hőmérséklet meg valahol 20 fok felett röpködött :P.

Jah, aznap este próbálkoztam meg első ízben az otthon általam olyannyira kedvelt ananászos csirke elkészítésével, miután eldöntöttem, hogy itt elsősorban japán és kínai élteleket fogok magamnak csinálni. Meg is lepődtem rajta, mennyire jól sikerült – később mikor újra főztem, hajszál-pontosan olyan lett az íze, mint az egyik kínai étteremben Pesten az Astoriához közel :) aztán elmentem Panamába (vagyis Cesar lakására) egy kisebb összejövetelre pár emberrel (pl Chris, Tomas, Israel, Elvita és természetesen Mari :P, ahol persze több új ismerőst is szereztem, pl egy Ayuko nevű japán csajt, aki mit gondoltok, honnan hallott Magyarországról? Hát persze hogy az Axis Powers – Hetalia című animéből XD (ezt nem láttam, de úgy tudom, egy vígjáték, ami a két világháború közötti tengelyhatalmak, plusz pár egyéb ország „kalandjairól” szól, úgy, hogy minden országot egy végtelenül „aranyosra” rajzolt figura testesít meg /akik gyakran az adott ország jellemző viseletét hordják, és úgy többnyire az adott országra ragasztott sztereotípiákat képviselik/, Magyarország ebben egy cuki kislány, aki nem mellesleg szerelmes Ausztriába… XD).

Szombaton (nov 7) megvolt az első zenekari próbánk Ogawa-san zenekarával, és egész jól sikerült! ^o^ Egy olyan metróállomáshoz kellett mennem, ahol még életemben nem voltam, Nagoya Station-hez közel, de simán eltaláltam oda, és Ogawa-san elém is jött. A zkar amúgy kb 30 tagos, tehát az ELTE Kamarazenekarhoz hasonló létszámú, de ebből a 30 főből mindössze úgy tizenöten voltunk, mivel a tagok egy része Tokióban van. Menet közben teáztunk is egyet, és kellemesen elbeszélgettünk; pl az az idősebb úriember, aki itt a koncertmesteri szerepet tölti be, a Nagoyai Filharmonikus Zenekar hegedűse, mely zenekart egyébként a – talán még ma is – minden magyar által ismert Kobayashi Ken-Ichiro vezényelt elég sokáig. ^^

A program nagyjából Bach h-moll Szvit-jéből állt, amelyet kb egyszer-kétszer hallottam korábban, kivéve természetesen a záró tételt, ama híres Badinerie-t, ami amolyan komolyzenei sláger, tehát mindenki ismeri. Ez ugye eddig nem túl szórakoztató ahhoz képest, hogy mennyire nehéz – nem tehetek róla (és Judit még kevésbé), de szerintem Bach zenéjét úgy en bloc már nem nagyon fogom megkedvelni, ha 10 év zenélés után nem sikerült. :( Anno mikor Gergő közös zenélésünk idején poénból megjegyezte egy Bach-átiratra, hogy „rossz a szerző”, szívem szerint úgy beszóltam volna, hogy „nem rossz, csak rohadt unalmas…” :dirr: Viszont! Később fogjuk játszani Mahler Ötödik Szimfóniájának Adagietto című tételét, amely arról nevezetes, hogy a legkisebb zenekari apparátust igénylő Mahler-szimfóniatétel, mindössze vonósok és hárfa kell hozzá. ^o^ Ráadásul ebben elég gyakran kap fontos szerepet a cselló, úgyhogy ez extra-szórakoztató lesz ^_^. És ami szintén nagyszerű dolog: még ezen a szombati próbán sor került Akutagawa Tryptique (magyarul: Három Tétel Vonószenekarra) című művére is, amelyet ugyan nem ismertem, de mint lentebb már említettem egyszer, Akutagawa az egyik kedvenc japán zeneszerzőm (és az apja az egyik kedvenc japán íróm… ^^), amit említettem is a zenekari tagoknak, amin természetesen ugyancsak meglepődtek (gondolom nem mindennapi, hogy egy külföldi ismerje Akutagawa zenéjét :P). Az is vicces volt, h mikor Ogawa-san elmesélte, hogy hogy szervezett be a zkarba, azt mondta, h mikor a Welcome Partyn először hallotta, hogy csellózok, azt hitte, vmi felvételről megy, mert túl jó volt ahhoz, hogy élő legyen… XDDD

Talán még emlékeztek, hogy mikor Tatsuro az előző „nabe-party” után kérdezte tőlem, hogy hogy lehetne az ilyen összejöveteleket jobbá tenni, én három javaslatot fogalmaztam meg: 1. esti időpont, 2. pia, 3. nők. XD Nos, ő Naomi lakásán szombat estére japános akkurátussággal összehozott egyet, ami mindegyik feltételnek megfelel. Meghívta Naomi három barátnőjét, egy barátját, engem, Ákost és egy Suyin nevű Guatemalai lányt, és beszerzett egy csomó italt, úgyhogy látható, hogy alaposan kitett magáért. Ezek – és némi ivás XD – után én is kénytelen voltam viszonozni a kedvességét és, ha már a hangszerem úgyis nálam volt (mivel közvetlenül a próbáról mentem hozzájuk) játszottam nekik egy keveset abból a műsorból, ami Ishii-sannál fog lemenni (illetve, azóta már lement ^^”). A Naomi-féle sashimi pedig különösen finom!

Márton-napot, azaz november 11-ét újabb közös karaokével ünnepeltük meg, ezúttal csak én, Paul és Xiao Bai vettünk részt. Igen, mostanában nagyon sokat éneklek… egészen remek szórakozás, a társaság és maga a tevékenység is, különösen, ha valakinek annyira jól megy ez a CUCC, mint nekem :P és lassacskán meg-meg tanulok egy-egy híresebb könnyűzenei számot, meg Paulnál egész sokat hallok, úgyhogy bizonyos fokig alapműveltség-növelő hatással is van rám (pl ha hiszitek, ha nem, a Beatles-től a Hey Jude-ot korábban soha nem hallottam – persze azt azért tudtam, hogy létezik XD) de mióta együtt lógunk, kívülről tudom. Ez egy kicsit azért visszafelé is működik, pl legutóbb egyszer csak azt hallom, h kedves jó barátom Alexander Arutunyan Expromt-jának dallamát dúdolgatja… ^^

(Folyt. Köv.

Part II, START!)

Mostanában II.

Ahogy ígértem, a kisebb szakmai kitérő után, a múlt hét végétől folytatom. Először is, pénteken meg kellett látogatnom egy japán fogorvost -.-, ami egész érdekes tapasztalat volt végül. Úgy látszik, a fogorvosi rendelők a világon mindenhol ugyanolyanok, és az ellátás is kb ugyanolyan – talán csak annyi a különbség, hogy itt valamivel normálisabban elmondják a diagnózist, meg hogy mit fognak csinálni veled. Amúgy a fogorvosi ellátás az, ami háromszor fáj: egyszer előtte, egyszer közben és egyszer, amikor fizetsz, sőt rosszabb esetben a kezelés után is XD – de ehhez képest nem is volt olyan rossz, arra számítottam, hogy tizenvalahányezer yent kell fizetnem még úgy is, hogy TB-számlára megy a dolog (errefelé a TB úgy működik, hogy ha van kártyád, az ellátás költségének 30%-át kell csak fizetned, 70%-át fedezi a társadalombiztosítás – tehát valamennyit mindenképp fizetned kell), ehhez képest 1000-2000 yenből megvolt a fogtömés, úgyhogy egész kellemesen meglepődtem. Egyébként nagyon aranyos, szimpatikus fiatal fogorvossal találkoztam, aki nagyjából tudta azt is, hogy Magyarország merrefelé van – mint mondta, nem volt még nálunk, de pl Németországban és Franciaországban már igen. ^^

Sajnos a fogorvosi kezelés miatt alig értem be az egyetemre az ebédidőben tartandó Onigiri-partyra, de ugye amúgy se tudtam volna enni közvetlen kezelés után. Viszont Hannal és pár barátjával leültem kicsit beszélgetni az ebédlőbe, pontosabban a szabad ég alatt kiállított valamelyik asztalhoz. :)

Este úgy volt, hogy összegyűlünk Ákosékkal és iszunk, ehhez képest kaptam egy telefonhívát tőle, hogy nincs-e kedvem inkább halloweeni partyba jönni. Természetesen volt, úgyhogy el is mentem velük Sakae-ba, és eszméletlenül sokat hülyéskedtünk együtt. XD A Halloween errefelé úgy tűnik valamivel nagyobb divat mint otthon, ahol semmi hagyománya nincs, csak erőltetnék a médiában, hogy még több vicik-vacakot tudjanak eladni – itt szintén az Amerika-rajongás lehet a népszerűség oka, de egyszersmind az is, hogy errefelé a cosplay, magyarul a jelmez-öltés kifejezetten népszerű dolog, és sokan minden alkalmat megragadnak, hogy felvehessenek valamit, kizökkenendő a mindennapokból. :) A halloween-es boszorkány, vámpír, pumpkin stb jelmezek pedig erre remek alkalmat nyújtanak. Közülünk is elég sokan jöttek jelmezben, vagy legalábbis varázsó-süvegben, ördög-szarvakkal stb. Namost elképzelhetitek, hogy a sokadik pohár pia után milyen idióta fényképek készültek közösen… ^^” annyira kegyetlenül durvák, hogy még ha meglennének, akkor se merném őket feltölteni se ide, se Facebook-ra… ^^;; Azt sem kellene elmondanom, hogy hazafelé Razor Ramon Sumitani „Hard Gay”-t, a kedvenc japán humoristámat (akinek produkcióit mindenkinek ajánlom figyelmébe, aki bírja az angol feliratok olvasását és egy jót akar röhögni ^_^) utánozva, erőteljes csípőmozdulatok kíséretében a „NAGOYA FUUUUUU!!!” „SAKAE HUUUUUU!!”és az „OKKKK€€€€€Y!!!” meg a „DÓMO, HAADO GEI DEEEEEESU!!” felkiáltások gyakori hangoztatásával botránkoztattam meg a késő esti járókelőket… ^^”” Még egy apró adalék: az este folyamán hosszú sor alakult ki a klozett előtt, és adott pillanatban úgy álltunk a sorban, hogy én következtem, utánam Ákos, utána egy japán lány, és utána az egyik, nálam jó egy fejjel magasabb, kissé marcona külsejű, de amúgy nagyon kedves svéd srác, akivel a jogi karos welcome partyn ismerkedtem meg. Mikor én kerültem sorra a WC-használók között, az említett svéd előrefurakodott, hogy neki nagyon kell és menjünk be együtt; én már eléggé be voltam állva hozzá, hogy egy vállrándítással és egy „mért is ne?-vel intézzem el a dolgot. XD Úgyhogy együtt mentünk be az illemhelyre és használtuk azt; mire később Ákos felhívta a figyelmemet: „látod, ezt se tapasztalhattad volna meg, ha nem jössz Japánba, már ti. hogy milyen egy svéddel együtt pisálni…” XDDD Hát igen, sajátos élmények tudják érni errefelé az embert… :)

E beszámoló alapján gondolom sokaknak az Utas és Holdvilág (ugye mindenki olvasta már, sokszor? Aki esetleg még nem: gyorsan beszerezni, vagy sipirc ide letölteni ;)) következő mondata jut eszébe: „Jellegzetesen az az ifjúkori éjszaka volt, amire az ember felnőtt korában csak bizonyos émelygéssel tud visszatekinteni. De tudja Isten, úgy látszik, én már megöregedtem, mert nem érzek semmi émelygést, ha visszagondolok rá, csak nagy-nagy nosztalgiát” XD Mondjuk ahhoz még túl közel van, hogy nosztalgikus legyen, és szerintem még jó pár ilyenre sor fog kerülni az itt töltendő éveim során… :) érdekes amúgy, hogy kb teljesen úgy érzem magam, mintha 20 éves lennék, és az emberek általában pont annyival szoktak idősebbnek nézni, amennyivel fiatalabbnak érzem magam… ^^”

Szombaton és vasárnap egyaránt összefutottam Paullal, előbbi napon megnéztük együtt a Forrest Gump című filmet, amely neki kedvence, nekem viszont eddig valahogy kimaradt az életemből; a vasárnapi találkozásunk pedig talán még érdekesebb lett. Kezdjük ott, hogy vasárnap feljött hozzá egy Ting nevű kínai csaj, aki Paul Maloa karmaiból mentett ki egészen zseniális módon, így hát máris a lekötelezettjeként indult. xD Egy picit bővebben: ez a lány most szeptemberben érkezett, és médiát tanul itt, korábban valamelyik kínai televíziós csatornánál dolgozott riporterként (tehát tulajdonképp ő a kínai Szatmári Timi XDDD – no offense, de ez úúúgy adta magát! ^_^), és ugyanabban a házban lakik az egyetemhez közel, mint Maloa, csak egy emelettel lejjebb. Namost, a csaj felment Maloa-hoz dumálni, és M. megpróbálta rávenni, hogy maradjon ott… khm… éjszakára, gondolom értitek. XD A lány meg - sztem érthető módon - nem nagyon lelkesedett az ötletért, és ekkor írt neki sms-s Paul, hogy merre van, mire válasz: „egy afrikai ismerősömnél”, Paul reakciója: „ki az, csak nem Maloa?” „De igen! honnan tudtad?” XDD (Ehh, amúgy nem nehéz kitalálni… a másik lehetőség Christian, úgyhogy 50% az esély :P), és ezután a lány már tudta mondani kifogásként, hogy „bocs, egy barátommal kell találkoznom” úgyhogy eljött. Vasárnap pedig feljött Paulhoz, akinek mondjuk hasonló szándékai voltak vele, mint korábban Maloa-nak, csak valamivel szofisztikáltabb módon kerültek kifejezésre, de erről bővebben majd később. :) Szóval, összeültünk hárman, csináltunk curryt (illetve én csak rész-munkálatokban segítettem, a szakács természetesen nem én voltam ^^), és megnéztünk egy 2007-es ír musical-filmet, amelynek címe: Once (azaz „Egyszer”). Nem tudom, ismeri-e valaki, mindenesetre óriási meglepetés volt számomra, hogy az egyik dala – a film kontextusában – majdnem könnyekig meghatott! O_O A „Falling Slowly”-ról van szó, és bár a környezete nélkül jóval kevésbé megragadó, de akik már látták,újranézésre – és hallgatásra itt van :):

Az a fantasztikus ebben a filmben és a zenéjében, hogy olyan elképesztően tiszta, ártatlan és őszinte, amilyet talán még soha az életben nem láttam – és talán pont ezért, minimális költségvetéssel és nem hivatásos színész szereplőkkel készülve is, óriási siker lett az világszerte. Mivel ez most nem fantasy vagy SF és nem anime, ezért csak annyit mondok: nézze meg mindenki, aki egy óriási élményre és egy mélységesen emberi történetre vágyik. A legutóbb látott musicalemmel (Hedwig and the Angry Inch) összevetve, az az egész alaptémájával és sztorijával egyfajta posztmodern tragikomikum kifejezője volt, a totális identitás-vesztésé, melynek jelmondata ez lehetne: „a Berlini Fal leomlott, és mi már nem tudjuk többé, hogy kik is vagyunk valójában”. Ezzel szemben a Once hősei tudják, hogy kik: egyszerűen olyan emberek, akiket a zene összehoz és elviselhetőbbé teszi az életüket, és akik lehetőségeik szerint folyamatosan törekednek a jóra. És ez az elképesztő egyszerűség és őszinteség sugárzik át a dalokon is, - csak annyit mondok, hogy legutóbb Mahler Nyolcadik Szimfóniájának koncertelőadása volt számomra akkora élmény zeneileg, mint ez a dal a filmben… úgyhogy nem is ragozom tovább- mindenki menjen megnézni! ;)

Szóval, a Once után magára hagytam Pault és Tinget, hogy előbbi hadd próbálkozzon nyugodtan – végül is sikertelenül. Ugyanis a csaj, mikor komolyabban győzködni kezdték, elkezdett a volt barátjáról beszélni, aki most Londonban van, és hogy még mindig szereti, de valószínűleg soha többé nem találkoznak – ezek után mondtam Paulnak, hogy oké, szerintem ettől a lánytól semmi olyasmit nem várhat, amit ő szeretne. XD Később ő is mondta, hogy ja, ez a csaj azért lóg velünk, hogy legyen pár fotója pasikkal, amiket feltölthet valamelyik közösségi oldalra (pl a kínai „Ren Ren Wang” nevű „iwiw”-re), demonstrálandó a barátjának, hogy bármikor akad neki férfitársaság és remekül érzi magát nélküle is. De ez már a szerdai nap története, úgyhogy előreszaladtam…

Hétfőn leadtam egy csomó dokumentumot, többek közt az előző bejegyzésben szereplő kutatási felajánlást is, és kedden megbeszélésem volt a témavezető tanárommal, aki kellemes meglepetést okozott azzal, hogy a kutatási elképzelésemet egyenesen kiválónak minősítette. ^o^ Kicsit aggódtam amiatt, hogy ezt a témát, pontosabban egyes rész-elemeit már régen agyonkutatták, de tulajdonképp a jogi kultúra pontos definíciójával annyira kevesen foglalkoztak, hogy még a tanárom is enyhén zavarba jött, mikor arról kérdeztem, hogy van-e valami irodalom, ami a jogi kultúra fogalmával foglalkozik. Viszont nagyon érdekes dolgokat mesélt a japán és a többi ázsiai társadalom különbségeiről, például: gondolom mindenki hallotta a neves kínai filozófus, Konfuciusz (孔子) nevét. Nos, az ő filozófiáját egyfajta kvázi-vallásnak tekinthetjük Kínában, léteznek konfuciánus templomok (amelyekben nem imádkoznak a filozófushoz, egyszerűen csak a tiszteletére ott van a szobra – és említett szobor nem csak ezekben a templomokban található meg, hanem gyakran taoista és buddhista templomokban is!), illetve az ő nevéhez köthetőek a hivatalnoki (mandarin)- vizsgák. Nos, ha jól értettem a professzor magyarázatát, Japánban mindösze egyszer szerveztek ilyen vizsgákat a történelem folyamán; konfuciánus templom pedig egyetlenegy van, valahol Tokióban. ^^; Ettől függetlenül a Beszélgetések és Mondások (論語) népszerű olvasmány Japánban is, de mint látható, a konfucianizmus nem kapott hivatalos keretet. A vicc pedig az, hogy Délkelet-Ázsiában, a kontinensen, mint a kínai kultúrkörbe tartozó államokban, a konfucianizmus mindenhol óriási hatást gyakorolt – Vietnamot kivéve! Miért épp Vietnam?! Ez is egy érdekes kérdés…

Egyébként tanultam egy újabb japán szót is a tanáromtól: ugye ha valaki japán nyelvtanulmányokba kezd, hamar találkozik ezzel a két kanjival: 中 (chuu, jelentése: közép, középső) és 心 (shin, jelentése: szív). A kettő együtt (中心) egy elég alapvető szókincs – chuushin, annyit jelent, mint „központ”. Viszont ha megfordítjuk a két írásjelet 心中, és „shinjuu” lesz belőle, na mit gondoltok az mit jelent? Elárulom: „szerelmespárok közösen elkövetett öngyilkossága azon okból hogy nem lehettek egymáséi társadalmi különbségek vagy a szülők akarata miatt” XDDD Hogy ez a szó milyen vonatkozásban került elő a beszélgetésünkben, arra már nem emlékszem – Ohya sensei hajlamos néha kissé csapongani, de nem baj, mert eszméletlenül érdekes dolgokat lehet megtudni tőle; amúgy említettem már, hogy a leghíresebb könyvének címe „Houkaishaku no gengotetsugaku- Kripke kara nengenteki kiyakushugi e”, vagyis kb: „A jogértelmezés nyelvfilozófiai alapjai (Kripkétől a radikális konvencionalizmusig)”? hehe, ez jobb, mint otthon a legvadabb Márton Miklós-féle szemináriumok ^^ – de nem ez az első eset, hogy a japánok egy baromi hosszan körülírható fogalmat sürítenek egy rövid szóba. Például gondolom már mindenki hallott az iaido nevű sportról. Nos, az iai tudomásom szerint annyit jelent: „kardot ülve kirántani” XD Jó, mi? :DDD

Szerda. Hmmm… ja igen, nagy örömömre ismét járok kínai nyelvórára! Úgyhogy a szerdai nap ezzel kezdődött, - bár sajnos nem annyira szigorú és komoly ez az óra, de hamarosan kitalálom, hogy hogyan egészítsem ki a kínai nyelvoktatásomat, de erről bővebben majd később. Utána pár további órán után este elmentünk Nagoya legolcsóbb nomihoudai-ába, ez a szó azt a remek dolgot takarja, amikor befizetsz egy összeget (esetünkben ez 1000 yen), és X ideig (esetünkben 20:00-23:00-ig) annyit és azt iszol, amennyit akarsz. Erre az alkalomra velem tartott Paul, Xiao Bai (aki, mint kiderült, éppen annyira viccesnek tart engem, mint én őt XD), Beru és a barátnője, továbbá a fentebb említett Ting nevű lány és a szobatársa. Ja, és talán már hagyományosnak tekinthető, hogy ebben a vendéglőben is találkoztam Marival ^^” és egy Fülöp-szigeteki sráccal a kollégiumból. Summa summarum, vicces volt, ahogy Ting majdnem az asztal alá ivott mindenkit O_o (Xiao Bai-t kivéve persze ^_^) meg csináltunk egy csomó fotót is együtt, de aztán jött az ilyenkor szokásos angst, és elkezdett búslakodni a barátja miatt. -_- Mindegy, túléli, az ember sokat kibír. :P Xiao Bai meg szokása szerint extra szórakoztató volt. :)

Sakae gyönyörű hely késő este… however, miután kiléptünk említett kocsmából, az éjszaka további részére már nem emlékszem. ^^” Mindenesetre, hadd adjak egy zeneszámot ennek az alkalomnak, melyet szintén Paul révén ismertem meg – bár a szövege nagyon nem passzol rám (talán csak egy mondat, kontextus nélkül: „people couldn’t believe what I’d become” ^o^), a hangulata nagyon ott van. Viva La Vida!

Pénteken volt Rafik egyetemének, a Nagoyai Műszaki Egyetemnek (magyarul: Meikodai :P) a welcome partyja, úgyhogy oda látogattam el délután. Egészen kellemes alkalom volt, találkoztam Christiannal is, aki szokás szerint végig „vadászott” XD, meg persze megismertem több új embert, és remekül elbeszélgettünk Rafikkal meg Cesarral (akit talán még nem említettem, Panamából jött). Annak ellenére, hogy nem volt annyira jó, mint a mi teljes egyetemre kiterjedő nyitóbulink, itt is egész kellemesen éreztem magam.

És még a vasárnap este az, ami említésre érdemes: ekkor ugyanis Paulék meghívtak vacsorára egy kínai lány lakására, aki mindkettőnkhöz nagyon közel lakik, és a résztvevők közül én voltam az egyetlen nem-kínai XDDD (Ezek után már biztos nem mosom le magamról a sinofília vádját ^^””). Ott volt a korábbi ismerőseim közül Linmao és Zhanglan, meg persze Paul, meg négy lány, akik közül hárommal most találkoztam először. A házigazda lány (Xiao Hong) egész finomakat sütött-főzött, úgyhogy le a kalappal előtte. Érdekes, hogy ő és a barátnői most szeptemberben jöttek, és nem volt számukra kollégiumi hely az első félévre O_O ezért az egyetem talált nekik lakást, és egy évig kifizeti nekik a lakbér felét támogatásként. Azért egy ilyet nem cseréltem volna el a féléves koleszos léttel… :)))

Ez a hét áttörést jelentett bizonyos szempontból, ui most, hogy lett hűtőszekrényem és konyhai cuccaim, végre eljutottam odáig, hogy főztem magamnak! XD A misoshiru-készítést nem számítom ide, az valójában nem tekinthető „főzésnek” – de pl csináltam egy egészen isteni finom spagettit ^o^ magam is meglepődtem, mennyire jól sikerült; és megpróbálkoztam a yakisoba-készítéssel (mint lentebb írtam, ez is egyfajta tésztaféle, amihez egy különleges szósz kell – lehet ha hazamegyek, meglepem pár családtagomat azzal, hogy készítek nekik ilyet, már ha egy üveg yakisoba-szósz elfér a poggyászomban. ;)), ez utóbbi annyira egyszerűen és gyorsan megvan, hogy szerintem el se lehet rontani. Holnap terveim szerint yasaitame (főtt zöldség – és húsfélék szójaszósszal) következik, aztán… ^_^ szóval, lassan egész jól berendezkedem itt!

(Ehh, bocs, látom hogy hülye blogger.com megint szórakozik a betűtípusokkal és méretekkel... -.-)