Mostanában II.

Ahogy ígértem, a kisebb szakmai kitérő után, a múlt hét végétől folytatom. Először is, pénteken meg kellett látogatnom egy japán fogorvost -.-, ami egész érdekes tapasztalat volt végül. Úgy látszik, a fogorvosi rendelők a világon mindenhol ugyanolyanok, és az ellátás is kb ugyanolyan – talán csak annyi a különbség, hogy itt valamivel normálisabban elmondják a diagnózist, meg hogy mit fognak csinálni veled. Amúgy a fogorvosi ellátás az, ami háromszor fáj: egyszer előtte, egyszer közben és egyszer, amikor fizetsz, sőt rosszabb esetben a kezelés után is XD – de ehhez képest nem is volt olyan rossz, arra számítottam, hogy tizenvalahányezer yent kell fizetnem még úgy is, hogy TB-számlára megy a dolog (errefelé a TB úgy működik, hogy ha van kártyád, az ellátás költségének 30%-át kell csak fizetned, 70%-át fedezi a társadalombiztosítás – tehát valamennyit mindenképp fizetned kell), ehhez képest 1000-2000 yenből megvolt a fogtömés, úgyhogy egész kellemesen meglepődtem. Egyébként nagyon aranyos, szimpatikus fiatal fogorvossal találkoztam, aki nagyjából tudta azt is, hogy Magyarország merrefelé van – mint mondta, nem volt még nálunk, de pl Németországban és Franciaországban már igen. ^^

Sajnos a fogorvosi kezelés miatt alig értem be az egyetemre az ebédidőben tartandó Onigiri-partyra, de ugye amúgy se tudtam volna enni közvetlen kezelés után. Viszont Hannal és pár barátjával leültem kicsit beszélgetni az ebédlőbe, pontosabban a szabad ég alatt kiállított valamelyik asztalhoz. :)

Este úgy volt, hogy összegyűlünk Ákosékkal és iszunk, ehhez képest kaptam egy telefonhívát tőle, hogy nincs-e kedvem inkább halloweeni partyba jönni. Természetesen volt, úgyhogy el is mentem velük Sakae-ba, és eszméletlenül sokat hülyéskedtünk együtt. XD A Halloween errefelé úgy tűnik valamivel nagyobb divat mint otthon, ahol semmi hagyománya nincs, csak erőltetnék a médiában, hogy még több vicik-vacakot tudjanak eladni – itt szintén az Amerika-rajongás lehet a népszerűség oka, de egyszersmind az is, hogy errefelé a cosplay, magyarul a jelmez-öltés kifejezetten népszerű dolog, és sokan minden alkalmat megragadnak, hogy felvehessenek valamit, kizökkenendő a mindennapokból. :) A halloween-es boszorkány, vámpír, pumpkin stb jelmezek pedig erre remek alkalmat nyújtanak. Közülünk is elég sokan jöttek jelmezben, vagy legalábbis varázsó-süvegben, ördög-szarvakkal stb. Namost elképzelhetitek, hogy a sokadik pohár pia után milyen idióta fényképek készültek közösen… ^^” annyira kegyetlenül durvák, hogy még ha meglennének, akkor se merném őket feltölteni se ide, se Facebook-ra… ^^;; Azt sem kellene elmondanom, hogy hazafelé Razor Ramon Sumitani „Hard Gay”-t, a kedvenc japán humoristámat (akinek produkcióit mindenkinek ajánlom figyelmébe, aki bírja az angol feliratok olvasását és egy jót akar röhögni ^_^) utánozva, erőteljes csípőmozdulatok kíséretében a „NAGOYA FUUUUUU!!!” „SAKAE HUUUUUU!!”és az „OKKKK€€€€€Y!!!” meg a „DÓMO, HAADO GEI DEEEEEESU!!” felkiáltások gyakori hangoztatásával botránkoztattam meg a késő esti járókelőket… ^^”” Még egy apró adalék: az este folyamán hosszú sor alakult ki a klozett előtt, és adott pillanatban úgy álltunk a sorban, hogy én következtem, utánam Ákos, utána egy japán lány, és utána az egyik, nálam jó egy fejjel magasabb, kissé marcona külsejű, de amúgy nagyon kedves svéd srác, akivel a jogi karos welcome partyn ismerkedtem meg. Mikor én kerültem sorra a WC-használók között, az említett svéd előrefurakodott, hogy neki nagyon kell és menjünk be együtt; én már eléggé be voltam állva hozzá, hogy egy vállrándítással és egy „mért is ne?-vel intézzem el a dolgot. XD Úgyhogy együtt mentünk be az illemhelyre és használtuk azt; mire később Ákos felhívta a figyelmemet: „látod, ezt se tapasztalhattad volna meg, ha nem jössz Japánba, már ti. hogy milyen egy svéddel együtt pisálni…” XDDD Hát igen, sajátos élmények tudják érni errefelé az embert… :)

E beszámoló alapján gondolom sokaknak az Utas és Holdvilág (ugye mindenki olvasta már, sokszor? Aki esetleg még nem: gyorsan beszerezni, vagy sipirc ide letölteni ;)) következő mondata jut eszébe: „Jellegzetesen az az ifjúkori éjszaka volt, amire az ember felnőtt korában csak bizonyos émelygéssel tud visszatekinteni. De tudja Isten, úgy látszik, én már megöregedtem, mert nem érzek semmi émelygést, ha visszagondolok rá, csak nagy-nagy nosztalgiát” XD Mondjuk ahhoz még túl közel van, hogy nosztalgikus legyen, és szerintem még jó pár ilyenre sor fog kerülni az itt töltendő éveim során… :) érdekes amúgy, hogy kb teljesen úgy érzem magam, mintha 20 éves lennék, és az emberek általában pont annyival szoktak idősebbnek nézni, amennyivel fiatalabbnak érzem magam… ^^”

Szombaton és vasárnap egyaránt összefutottam Paullal, előbbi napon megnéztük együtt a Forrest Gump című filmet, amely neki kedvence, nekem viszont eddig valahogy kimaradt az életemből; a vasárnapi találkozásunk pedig talán még érdekesebb lett. Kezdjük ott, hogy vasárnap feljött hozzá egy Ting nevű kínai csaj, aki Paul Maloa karmaiból mentett ki egészen zseniális módon, így hát máris a lekötelezettjeként indult. xD Egy picit bővebben: ez a lány most szeptemberben érkezett, és médiát tanul itt, korábban valamelyik kínai televíziós csatornánál dolgozott riporterként (tehát tulajdonképp ő a kínai Szatmári Timi XDDD – no offense, de ez úúúgy adta magát! ^_^), és ugyanabban a házban lakik az egyetemhez közel, mint Maloa, csak egy emelettel lejjebb. Namost, a csaj felment Maloa-hoz dumálni, és M. megpróbálta rávenni, hogy maradjon ott… khm… éjszakára, gondolom értitek. XD A lány meg - sztem érthető módon - nem nagyon lelkesedett az ötletért, és ekkor írt neki sms-s Paul, hogy merre van, mire válasz: „egy afrikai ismerősömnél”, Paul reakciója: „ki az, csak nem Maloa?” „De igen! honnan tudtad?” XDD (Ehh, amúgy nem nehéz kitalálni… a másik lehetőség Christian, úgyhogy 50% az esély :P), és ezután a lány már tudta mondani kifogásként, hogy „bocs, egy barátommal kell találkoznom” úgyhogy eljött. Vasárnap pedig feljött Paulhoz, akinek mondjuk hasonló szándékai voltak vele, mint korábban Maloa-nak, csak valamivel szofisztikáltabb módon kerültek kifejezésre, de erről bővebben majd később. :) Szóval, összeültünk hárman, csináltunk curryt (illetve én csak rész-munkálatokban segítettem, a szakács természetesen nem én voltam ^^), és megnéztünk egy 2007-es ír musical-filmet, amelynek címe: Once (azaz „Egyszer”). Nem tudom, ismeri-e valaki, mindenesetre óriási meglepetés volt számomra, hogy az egyik dala – a film kontextusában – majdnem könnyekig meghatott! O_O A „Falling Slowly”-ról van szó, és bár a környezete nélkül jóval kevésbé megragadó, de akik már látták,újranézésre – és hallgatásra itt van :):

Az a fantasztikus ebben a filmben és a zenéjében, hogy olyan elképesztően tiszta, ártatlan és őszinte, amilyet talán még soha az életben nem láttam – és talán pont ezért, minimális költségvetéssel és nem hivatásos színész szereplőkkel készülve is, óriási siker lett az világszerte. Mivel ez most nem fantasy vagy SF és nem anime, ezért csak annyit mondok: nézze meg mindenki, aki egy óriási élményre és egy mélységesen emberi történetre vágyik. A legutóbb látott musicalemmel (Hedwig and the Angry Inch) összevetve, az az egész alaptémájával és sztorijával egyfajta posztmodern tragikomikum kifejezője volt, a totális identitás-vesztésé, melynek jelmondata ez lehetne: „a Berlini Fal leomlott, és mi már nem tudjuk többé, hogy kik is vagyunk valójában”. Ezzel szemben a Once hősei tudják, hogy kik: egyszerűen olyan emberek, akiket a zene összehoz és elviselhetőbbé teszi az életüket, és akik lehetőségeik szerint folyamatosan törekednek a jóra. És ez az elképesztő egyszerűség és őszinteség sugárzik át a dalokon is, - csak annyit mondok, hogy legutóbb Mahler Nyolcadik Szimfóniájának koncertelőadása volt számomra akkora élmény zeneileg, mint ez a dal a filmben… úgyhogy nem is ragozom tovább- mindenki menjen megnézni! ;)

Szóval, a Once után magára hagytam Pault és Tinget, hogy előbbi hadd próbálkozzon nyugodtan – végül is sikertelenül. Ugyanis a csaj, mikor komolyabban győzködni kezdték, elkezdett a volt barátjáról beszélni, aki most Londonban van, és hogy még mindig szereti, de valószínűleg soha többé nem találkoznak – ezek után mondtam Paulnak, hogy oké, szerintem ettől a lánytól semmi olyasmit nem várhat, amit ő szeretne. XD Később ő is mondta, hogy ja, ez a csaj azért lóg velünk, hogy legyen pár fotója pasikkal, amiket feltölthet valamelyik közösségi oldalra (pl a kínai „Ren Ren Wang” nevű „iwiw”-re), demonstrálandó a barátjának, hogy bármikor akad neki férfitársaság és remekül érzi magát nélküle is. De ez már a szerdai nap története, úgyhogy előreszaladtam…

Hétfőn leadtam egy csomó dokumentumot, többek közt az előző bejegyzésben szereplő kutatási felajánlást is, és kedden megbeszélésem volt a témavezető tanárommal, aki kellemes meglepetést okozott azzal, hogy a kutatási elképzelésemet egyenesen kiválónak minősítette. ^o^ Kicsit aggódtam amiatt, hogy ezt a témát, pontosabban egyes rész-elemeit már régen agyonkutatták, de tulajdonképp a jogi kultúra pontos definíciójával annyira kevesen foglalkoztak, hogy még a tanárom is enyhén zavarba jött, mikor arról kérdeztem, hogy van-e valami irodalom, ami a jogi kultúra fogalmával foglalkozik. Viszont nagyon érdekes dolgokat mesélt a japán és a többi ázsiai társadalom különbségeiről, például: gondolom mindenki hallotta a neves kínai filozófus, Konfuciusz (孔子) nevét. Nos, az ő filozófiáját egyfajta kvázi-vallásnak tekinthetjük Kínában, léteznek konfuciánus templomok (amelyekben nem imádkoznak a filozófushoz, egyszerűen csak a tiszteletére ott van a szobra – és említett szobor nem csak ezekben a templomokban található meg, hanem gyakran taoista és buddhista templomokban is!), illetve az ő nevéhez köthetőek a hivatalnoki (mandarin)- vizsgák. Nos, ha jól értettem a professzor magyarázatát, Japánban mindösze egyszer szerveztek ilyen vizsgákat a történelem folyamán; konfuciánus templom pedig egyetlenegy van, valahol Tokióban. ^^; Ettől függetlenül a Beszélgetések és Mondások (論語) népszerű olvasmány Japánban is, de mint látható, a konfucianizmus nem kapott hivatalos keretet. A vicc pedig az, hogy Délkelet-Ázsiában, a kontinensen, mint a kínai kultúrkörbe tartozó államokban, a konfucianizmus mindenhol óriási hatást gyakorolt – Vietnamot kivéve! Miért épp Vietnam?! Ez is egy érdekes kérdés…

Egyébként tanultam egy újabb japán szót is a tanáromtól: ugye ha valaki japán nyelvtanulmányokba kezd, hamar találkozik ezzel a két kanjival: 中 (chuu, jelentése: közép, középső) és 心 (shin, jelentése: szív). A kettő együtt (中心) egy elég alapvető szókincs – chuushin, annyit jelent, mint „központ”. Viszont ha megfordítjuk a két írásjelet 心中, és „shinjuu” lesz belőle, na mit gondoltok az mit jelent? Elárulom: „szerelmespárok közösen elkövetett öngyilkossága azon okból hogy nem lehettek egymáséi társadalmi különbségek vagy a szülők akarata miatt” XDDD Hogy ez a szó milyen vonatkozásban került elő a beszélgetésünkben, arra már nem emlékszem – Ohya sensei hajlamos néha kissé csapongani, de nem baj, mert eszméletlenül érdekes dolgokat lehet megtudni tőle; amúgy említettem már, hogy a leghíresebb könyvének címe „Houkaishaku no gengotetsugaku- Kripke kara nengenteki kiyakushugi e”, vagyis kb: „A jogértelmezés nyelvfilozófiai alapjai (Kripkétől a radikális konvencionalizmusig)”? hehe, ez jobb, mint otthon a legvadabb Márton Miklós-féle szemináriumok ^^ – de nem ez az első eset, hogy a japánok egy baromi hosszan körülírható fogalmat sürítenek egy rövid szóba. Például gondolom már mindenki hallott az iaido nevű sportról. Nos, az iai tudomásom szerint annyit jelent: „kardot ülve kirántani” XD Jó, mi? :DDD

Szerda. Hmmm… ja igen, nagy örömömre ismét járok kínai nyelvórára! Úgyhogy a szerdai nap ezzel kezdődött, - bár sajnos nem annyira szigorú és komoly ez az óra, de hamarosan kitalálom, hogy hogyan egészítsem ki a kínai nyelvoktatásomat, de erről bővebben majd később. Utána pár további órán után este elmentünk Nagoya legolcsóbb nomihoudai-ába, ez a szó azt a remek dolgot takarja, amikor befizetsz egy összeget (esetünkben ez 1000 yen), és X ideig (esetünkben 20:00-23:00-ig) annyit és azt iszol, amennyit akarsz. Erre az alkalomra velem tartott Paul, Xiao Bai (aki, mint kiderült, éppen annyira viccesnek tart engem, mint én őt XD), Beru és a barátnője, továbbá a fentebb említett Ting nevű lány és a szobatársa. Ja, és talán már hagyományosnak tekinthető, hogy ebben a vendéglőben is találkoztam Marival ^^” és egy Fülöp-szigeteki sráccal a kollégiumból. Summa summarum, vicces volt, ahogy Ting majdnem az asztal alá ivott mindenkit O_o (Xiao Bai-t kivéve persze ^_^) meg csináltunk egy csomó fotót is együtt, de aztán jött az ilyenkor szokásos angst, és elkezdett búslakodni a barátja miatt. -_- Mindegy, túléli, az ember sokat kibír. :P Xiao Bai meg szokása szerint extra szórakoztató volt. :)

Sakae gyönyörű hely késő este… however, miután kiléptünk említett kocsmából, az éjszaka további részére már nem emlékszem. ^^” Mindenesetre, hadd adjak egy zeneszámot ennek az alkalomnak, melyet szintén Paul révén ismertem meg – bár a szövege nagyon nem passzol rám (talán csak egy mondat, kontextus nélkül: „people couldn’t believe what I’d become” ^o^), a hangulata nagyon ott van. Viva La Vida!

Pénteken volt Rafik egyetemének, a Nagoyai Műszaki Egyetemnek (magyarul: Meikodai :P) a welcome partyja, úgyhogy oda látogattam el délután. Egészen kellemes alkalom volt, találkoztam Christiannal is, aki szokás szerint végig „vadászott” XD, meg persze megismertem több új embert, és remekül elbeszélgettünk Rafikkal meg Cesarral (akit talán még nem említettem, Panamából jött). Annak ellenére, hogy nem volt annyira jó, mint a mi teljes egyetemre kiterjedő nyitóbulink, itt is egész kellemesen éreztem magam.

És még a vasárnap este az, ami említésre érdemes: ekkor ugyanis Paulék meghívtak vacsorára egy kínai lány lakására, aki mindkettőnkhöz nagyon közel lakik, és a résztvevők közül én voltam az egyetlen nem-kínai XDDD (Ezek után már biztos nem mosom le magamról a sinofília vádját ^^””). Ott volt a korábbi ismerőseim közül Linmao és Zhanglan, meg persze Paul, meg négy lány, akik közül hárommal most találkoztam először. A házigazda lány (Xiao Hong) egész finomakat sütött-főzött, úgyhogy le a kalappal előtte. Érdekes, hogy ő és a barátnői most szeptemberben jöttek, és nem volt számukra kollégiumi hely az első félévre O_O ezért az egyetem talált nekik lakást, és egy évig kifizeti nekik a lakbér felét támogatásként. Azért egy ilyet nem cseréltem volna el a féléves koleszos léttel… :)))

Ez a hét áttörést jelentett bizonyos szempontból, ui most, hogy lett hűtőszekrényem és konyhai cuccaim, végre eljutottam odáig, hogy főztem magamnak! XD A misoshiru-készítést nem számítom ide, az valójában nem tekinthető „főzésnek” – de pl csináltam egy egészen isteni finom spagettit ^o^ magam is meglepődtem, mennyire jól sikerült; és megpróbálkoztam a yakisoba-készítéssel (mint lentebb írtam, ez is egyfajta tésztaféle, amihez egy különleges szósz kell – lehet ha hazamegyek, meglepem pár családtagomat azzal, hogy készítek nekik ilyet, már ha egy üveg yakisoba-szósz elfér a poggyászomban. ;)), ez utóbbi annyira egyszerűen és gyorsan megvan, hogy szerintem el se lehet rontani. Holnap terveim szerint yasaitame (főtt zöldség – és húsfélék szójaszósszal) következik, aztán… ^_^ szóval, lassan egész jól berendezkedem itt!

(Ehh, bocs, látom hogy hülye blogger.com megint szórakozik a betűtípusokkal és méretekkel... -.-)