これは可不可（カフカ）の世界だ。。。 Part II

Nov 12-én, csütörtökön megpróbálkoztam a „Chop suey”-nek nevezett kínai (pontosabban: amerikai-kínai) étel elkészítésével, mely végül is egész jól sikerült, de az ízletessége azért nem állott arányban a befektetett munka mennyiségével, úgyhogy vsz többet nem fogom csinálni. A sütése ugyan seperc alatt megvan, de az ezernyi alapanyagon ismételgetni a „felvág-félretesz-felvág-félretesz” műveleteket, inkább robotnak való, mint embernek, asszem XD. Mindegy, épp főzés közben voltam, amikor felhívott Hem, hogy jövök-e az ECIS-es Welcome Partyra, amelynek időpontja teljesen kiment a fejemből. ^^” Végül is azt válaszoltam neki, hogy amint befejeztem a főzést, megyek – és nagyon is jó ötlet volt elmenni, mert találkoztam csomó mindenkivel, akiket ezer éve nem láttam, pl Ando-val és Ghassennel is! Továbbá egy japán középiskolai tanárnő meghívott, hogy nov 19-én, több külföldi diákkal együtt, menjek el egy Nagoya Station közelében található középiskolába bemutatni a diákoknak az országomat ^o^. A buli után én, Ghassen, Ando, Elvita (Indonéziából) és Chris elmentünk Tunéziába, azaz Ghassen lakására az egyetemhez közel, és egész jól eldumáltunk, többek között az iszlám vallás nőkhöz való viszonyáról, ami már csak azért is aktuális a jelenlévők számára, mert ugye Ghassen egy iszlám országból jött – bár ő maga nem különösebben vallásos, de a családtagjai elvárnák tőle, hogy naponta ötször imádkozzon stb – Elvita pedig… hááát… nőnemű. És Indonéziából. Gondolom mindenki el tudja képzelni, hogy ez mit jelent XD – de ha ránéz az ember, annyira belevaló, temperamentumos csaj, hogy inkább spanyolnak nézném, már csak a neve hangzása és a bőrszíne miatt is. Nos ő első kézből tapasztalta ama remek bánásmódot, amit a nőkkel szemben az országában tanúsítanak, és ezek után mondta, hogy Japánban fog maradni, soha az életben nem megy többé haza. Hát, meg is értem… amúgy részletekbe menően nagyon sok mindenről beszélgettünk a téma kapcsán, de hosszú lenne kifejteni, úgyhogy majd személyesen.

Szombaton én, Paul és Xiao Bai ismét elmentünk karaokézni, ezúttal a lentebb említett három japán lánnyal (Sayo, Sayoko, Miho), akik közül kettőt Paul a teljes egyetemre kiterjedő Welcome Partyn ismert meg. Egészen kellemes alkalom volt, különösen meglepődtem rajta, hogy számos japán számot, amiket a lányok énekeltek, ismertem, annak ellenére, hogy nem is tudtam hogy ismerem őket. XD

Xiao Bai változatlanul nagyon vicces volt, ugyanis a karaokére délután mentünk el, aztán annyira kifáradtam, h aludtam egyet Paul szobájának padlóján, s említett szoba tulajdonosa követte a példámat :) majd átjött Jiang (akit eddig, kínai „beszéd-alapján-hanglejegyzés” készségem teljes kudarcát bizonyítandó, „Zhan”-nak írtam ^^”), és felhívott Xiao Bai, hogy kocsival jön értünk, elvisz egy onsenbe XD. Később kiderült, hogy miután eljött karaokéről, Bai felment a kutatószobájába, World of Warcraftot játszott, aztán hazament, elhozta a kocsit a barátnőjétől, és máris jött értünk, aztán el is vitt egy helyre, Imaike metróállomáshoz közel. ^__^

(Egyébként Xiao Bai-nak tényleg nagyon vicces dolgai vannak… ugye említettem korábban, hogy ő amolyen nagy kungfus/karatés, és már elég régóta az. Egyszersmind elég régóta – úgy 7 éve – van Japánban is. A barátnőjével akkor ismerkedett meg, mikor még az ittartózkodása elején nyelviskolába járt Kyoto-ba. Még nem jártak egymással, de Bai már érdeklődött a lány iránt, amikor egy alkalommal egy másik kínai srác elkezdte megpróbálni lebeszélni a lányt arról, hogy Bai-jal járjon, merthogy nem is olyan jóképű, meg nem olyan magas, stb. Bai ezt meghallotta, felhúzta magát rajta és „te meg milyen baromságokat beszélsz már?!” felkiáltás kíséretében behúzott egy hatalmasat a srácnak… XDDD akinek ezután egy hétig tartott, mire újra iskolába tudott jönni. :dirr: Mindenesetre, a lánnyal összejöttek, hehe. :D Ez az egész talán nem hangzik olyan viccesnek, de annak, aki ismeri Bai-t és látja hogy hogy viselkedik, beszél stb…

…annak eszméletlen nevetséges, úgyhogy egy csomót röhögtem ezen a sztorin /is/.)

Átugorva egy nov 17, hétfő esti közös főzést Paullal, hadd meséljek a házi-koncertről Ishii-sanéknál ugyanazon hét szerdán (ami most ugye a múlt hét). A Gokiso nevű metróállomáshoz közel laknak, és egészen kellemes kis házuk van (nyilvánvalóan nem bérelt, hanem saját – az ilyenek Japánban azért nem két fillérbe kerülnek XD). Ami a legviccesebb: kiderült, hogy a zongorista, akit Ishii-san Toyamából hívott, Magyarországon (a Zeneakadémián) tanult egy évet!!! XDDD Úgyhogy nagyon aranyos volt, mikor mesélte, hogy az Oktogon és a Nyugati között lakott, hozzátettem, hogy én meg majdnem ugyanoda jártam japánórára sokáig ^^. Egyébként tényleg eszméletlen profi a nő, korábban odaadtam neki Popper G-dúr Tarantellájának és Mendelssohn Dal Szöveg Nélkül-jének kottáját, úgyhogy ezek rendben is voltak, de mikor eljátszottunk őket együtt és hamarabb hallgatható állapotba kerültek, mint gondoltam volna, „nem játszunk még valamit?” felkiáltás kíséretében elővettem Popper Gnómok Tánca című darabját, és elsőre simán eljátszottuk. ^___^ Komolyan, baromi jó érzés egy igazán jó zongoristával együtt zenélni – az ilyen összeállítás az én teljesítményemet is emeli, lásd mikor az érdi zeneiskolában anno gyakorlatilag többet tanultam Ildikótól, mint az akkori csellótanáromtól… XD És ebben az a szomorú, hogy tényleg nem vicc… :(

Említettem korábban, hogy ezen az alkalmon főleg Ishii-san barátai vettek részt, de mikor a koleszos Welcome Partyn találkoztunk, megkértem őt, hogy részemről hadd jöjjön el Enya-san és Mari (akik mindketten akkor is ott voltak és mindketten Ishii-san ismerősei is). Hát, sajnos Enya-san végül is nem tudott részt venni, úgyhogy az én ismerőseim közül Mari jött el, akinek asszem extra szerencséje van velem: ezúttal ugyanis nem csak hogy hallgathatott három nagyszerű zeneszámot az előadásomban (az élő zenélésnek mindig sokkal nagyobb hatása van, és sokkal élvezetesebb, mint ugyanazt bármilyen jó felvételről hallgatni), de még remek vacsorát is kapott velünk együtt, amit Ishii-san egyik barátnője készített el. (Mondom én, hogy túl rendes vagyok...)

Összességében tehát nagyszerű alkalom volt, a zongorista Ikehara-san egyik barátnőjét is magával hozta, aki szoprán énekes, és meg mernék esküdni, hogy osakai, annyira olyan a stílusa XD. (Na tessék, már rám is ragadnak a sztereotípiák… ^^”) Maga az előadásom meg szerintem egész jól sikerült, tekintve, hogy olyan darabokat játszottam, amiket már ezer éve kívülről fújok (és annyira közismertek a csellisták körében, hogy kb mind így vagyunk velük – pl Popper David-ot rajtunk kívül nem sokan ismerik, pedig egészen kellemes dolgokat hozott össze, egyik műve se váltja meg a világot, de jópofák, aranyosak, szórakoztatóak… kell az ilyen is, na.)

November 19-e egy roppant érdekes élményt hozott, ugyanis, mint fentebb írtam, az ECIS Welcome Party-n meginvitáltak, hogy menjek el meglátogatni egy középiskolát Nagoya Station-hez közel. Középiskolát mondok, de valójában „chuugakkou”-t kellene mondanom, a japán iskolarendszer ugyanis 6+3+3 éves; az általánost „shougakkou”-nak, az „általános felső tagozat plusz gimi első év”-et „chuugakkou”-nak, a „gimi másodévtől érettségi”-ig terjedő sulit pedig „koutougakkou”-nak hívják, mely utóbbit általában mindenki „koukou”-nak becéz. XD (Nem olyan bonyolult ez, na!) A mi esetünkben tehát chuugakkóról volt szó, ahol is a harmadévesek (tehát, 15 évesek) angol nyelvórájára ültünk be némi ország-bemutatásra. Persze szó se volt prezentációról vagy valami, egyszerűen annyi történt, hogy három osztályt látogattunk meg, akiket bemutatkozásunk után 4-5 fős csoportokra osztottak, és minden csoporthoz csatlakozott egy-egy külföldi diák, akiknek egy lap alapján tettek fel kérdéseket a tanulók; először is ilyesmik voltak, hogy „kérdezzük meg, hogy van a ,Jó napot kívánok’ kínaiul, aztán kérdezzük még két dolgot, hogy hogyan mondják a külföldi diák anyanyelvén”; után meg, második feladatként, „tegyünk fel 3-4 kérdést a külföldi diákoknak” (utóbbit lehetőleg angolul).

Hát, ez az egész roppant vicces volt. XD Kezdjük ott, hogy a velem tartó többi külföldi jelentős része kínai, és nő volt, rajtam kívül egyetlen orosz fiú volt ott; és amúgy rajtam kívül mind bölcsészek voltak, s természetesen mindenki remekül beszél közülük japánul – egyesek angol nyelvtudása viszont, enyhe kifejezéssel élve, kissé bizonytalan. :P Ott van pl a Liu nevű lány, aki a mi koleszunkban lakott, róla kifejezetten tudom, hogy kb 5-6 szót ha tud angolul. ^^” Szóval, az angol nyelvórán való részvétel talán nem mindenkinek volt annyira ideális. Mindegy, legalább a bemutatkozásunk angolul zajlott le, ahol elsütöttem azt a kedves poénomat, hogy „I’m from Osaka” (lassan már kb annyiszor sütöm el, mint Han azt, hogy Afganisztánból jött XD) és hozzátettem vmit japánul, osakai tájszólással :D gondolhatjátok, milyen sok röhögést és jujjogást kaptam cserébe. ^^ Aztán, természetesen mindig olyan csoportokhoz csatlakoztam, ahol sok volt a csaj, és ezt siettem is közölni a csoporttagokkal XD. (Hm, ezek a 15 éves japán lányok pár év múlva már egész csinosak lesznek, hehe.) Valamint, az egyik csoportban személyesen találkoztam Ikari Shinji-vel, de komolyan O_o bár gondolom, ő nem csellózik ^^”. Szegény srácot úgy megsajnáltam, ennyi belevaló csaj között olyan szótlan és gátlásos volt… de a gátlásos talán enyhe kifejezés, ez a NAAAGY Kamaszkori Weltschmerz, vagy tán még annál is rosszabb. :( Remélem szegény megússza majd sikeres öngyilkossági kísérlet nélkül az elkövetkezendő éveket… (Ezt most halálosan komolyan mondom.)

(Egyszersmind felmerült bennem az a kérdés is, hogy vajon én voltam valaha ilyen elcseszett állapotban? De azt hiszem, hogy nem, mivel még a legrosszabb időszakaimban is, ha valaki olyan kedvesen és vidáman beszélt velem, mint én ezekkel a japán középiskolásokkal, akkor már csak udvariasságból is, én is kedves voltam és hajlamos voltam szimpatizálni az ilyen emberrel, nem csak néztem magam elé szomorúan. Asszem nem csoda, ha az említett ’belevaló csajok’ nem különösebben vannak oda az ilyen fiúkért…Shinji-kun, get a life! XD)

Ja igen. Esetemben, mivel nem kínai vagyok, elvileg nem merült volna fel a „hogy van a jónapot kínaiul” kérdés, de én azért elárultam a tanulóknak, hogy „你好”, ugye milyen rendes tőlem? :) Aztán, hogy miket akartak tudni magyarul… hát a leg-extrémebb egy lány volt a második osztályban, aki megkérdezte: hogy mondjuk magyarul, hogy „今日パンツは何色?” Igen, japánul tudók jól olvastátok… asszem egy perverz otakunak erre a kérdésre dőlni kezdett volna a vér az orrából, és Lord Meldrum-Lady Agatha módjára (Csengetett, M’Lord?-ból) jött volna a „mondja megint!... megint!...megint!...” Ugyanis említett mondat ékes magyarsággal ennyit jelent: „Milyen színű ma a bugyid?” XDDD No komment asszem. :) Vannak érdekes lányok a japán középiskolákban. A másik, kivétel nélkül minden csoportnál a „nem lefordítás, hanem tényleg kérdés” kategóriában felmerülő CUCC szerintem kitalálható: „Do you have a girlfriend?” ^^”

Íme egy fénykép a programban résztvevő külföldi diákokról:

Aznap este is különösen szórakoztató volt, ugyanis találkoztam Paul két japán ismerősével (ugyanabban a kutatócsoportban vannak mint ő), akiket Takuminak, ill Goto-nak hívnak, és mostanában jöttek haza Thaiföldről… khm, mondom: Thaiföldről, gondolom világos hogy ez mit jelent XD. Hát, meglehetősen színes egyéniségek. Lehet, sőt biztos, hogy az otthoniak közül sokan kiakadnának tőlük, de én a magam részéről viccnek vettem az összes dolgukat és kb halálra röhögtem magam rajtuk. :P Aztán adtam nekik egy-egy becenevet: Takumit elneveztem Rootaa-kunnak, Goto-t meg (aki egyébként raszta, és már van egy beceneve: Ninjin, azaz „Répa” XD) Vaibu-kunnak, mely utóbbi a „Vaibureetaa” szó rövidítése. Ha valakit érdekel, hogy e nevek milyen jelentést hordoznak, a copy/paste után a Google képkeresést tudom ajánlani, bár inkább senkinek se ajánlanám, csak engedjétek el a fantáziátokat és tegyetek le a bizonyosság-szerzési szándékról. :P

Ugyancsak nem ajánlom a Ninjin által aznap este karaokén előadott japán metál-számot, a Dir-en-Grey nevű együttes ZAN című… ööö… zenéjét? Nem hiszem, hogy ezt zenének lehetne minősíteni, én inkább „zörejkavalkád”-nek hívnám. ^^” Ja meg ez a „visual kei” dolog… úgyhogy a következő videót lehetőleg senki ne nézze meg, aki mégis, az csak saját felelősségére; FIGYELEM, epilepszia-veszély! :P

Ui.: én szóltam.

Amit még érdemes megemlítenem: mostanában ugye újra járok kínai nyelvórára, de elég nyilvánvalóan nem elég a normális nyelvtanuláshoz, úgyhogy éppen annak magánórával való kiegészítésén gondolkoztam, amikor rövid időn belül egymás után négy kínai (mind csaj) is felajánlotta, hogy némi angol nyelvoktatás ellenében tanít nekem kínait. Vegyük sorra őket (rossz az ki rosszra gondol :P)

1. Xun Naiyu: aki egy roppant érdekes eset, ugyanis a jogi karon van, akárcsak én, és ugyanúgy Ohya senseinél!!! O_o Ami még ennél is érdekesebb, hogy ő PhD-zni fog, és mit gondoltok mi a témája? A kínai urbanizáció! O__o MIÉRT kutatja valaki a kínai urbanizációt Japánban?! Igazából két dologra tudok gondolni, mint ok: először is, az összehasonlító perspektívára; másodszor pedig, hogy Kína, mint autoritárius pszeudo-kommunista állam, nem különösebben látja szívesen a társadalomtudományi kutatásokat. Szóval Xun-san is jogfilozófus, úgyhogy jó lenne már csak azért is összehaverkodni vele, hogy megismerjem egy kínai jogász perspektíváit, de mivel ő angolból is nagyon jó – angolul kommunikál a tanárunkkal, a japánja annyira azért nem fényes – ezért igazán nem tudom, hogy tudnék-e neki valamit is tanítani.

2. Xiao Na: nos, Na-chan csak futólag említette a teljes egyetemi Welcome Party-n, hogy tanulhatnánk együtt, de mivel az ő angolja is egész jó, ráadásul baromira délről jött, ahol a beszélt kínai kiejtése elég erősen eltér a standardtől, úgyhogy nem lenne jó választás.

3. Ting szobatársa, akinek a neve csak kanjikkal leírva van meg, azt kisilabizálni meg most lusta vagyok. ^^;; Ő a Nemzetközi Nyelv – és Irodalomtudományok Iskolájában (nemtom hogy lehetne jobban lefordítani, hogy „Kokusai Gengo Bungaku Kenykuuka”?) van, és a kutatási témájától majd’ hasra estem: Gender-problémák összehasonlítása Kínában és Japánban!! OMG!!! LOL!!! Mióta léteznek kínai feministák!? XD Kizökkent az idő, de nagyon… Amúgy ő talán még tudna is nekem tanítani valami, és talán még én is neki, mert a japánja egészen remek, de az angolja nem túl fényes, viszont emberileg annyira nem szimpatikus, bár semmi bajom nincs vele. ^^"

4. Xiao Hong (magyarul "Piroska" XD): akit említettem korábban, hogy nála voltunk november 1-én vasárnap egy közös vacsorára csomó kínaival. Vele mindössze két probléma van. Az egyik, hogy ő is délről jött, és a kiejtése, hmm, elég jelentősen eltér a standardtől. A másik, hogy egy pár olyan dolgot hallottam róla 100%-ig hiteles forrásból, melyek után azt mondtam magamban, hogy én ezt a csajt akkor lássam legközelebb, amikor Hitler és Sztálin békejelet mutatva, házaspárként kézen fogva lép ki egy templomból a melegházasságot szenvedélyesen propagáló Szaúd-Arábiában, miközben a háttérben Mendelssohn Nászindulója szól. XD Kevés dolgot tartok igazán visszatetszőnek egy ember jellemét és cselekedeteit illetően, és eszemben sincs bárkit elítélni, ha nem teljesen amorális dolog vagy bűncselekmény, amiket csinál, de azt nagyon nem bírom, amikor valaki konzekvensen teljesen másnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Akkor legalább vállalja fel a dolgait, a fenébe is! -.- Komolyan, az ilyeneknél még a 風俗k is jobbak, ők legalább nyíltan és őszintén csinálják, amit csinálnak… viszont, egy ilyen „ember” megismerése után azt hiszem még a szokásosnál is jobban tudjuk értékelni, ha valaki tiszta és/vagy őszinte. De mondom, erről a csajról senki az életben nem feltételezne ilyen dolgokat… O_o hát, a bejegyzés címe (és Yuki Kaori szellemes mondata) szerint, こらは可不可（カフカ）の世界だ – Kore wa Kakufa no sekai da… ami amúgy két dolgot jelent: ha kanjival írjuk a „Kafuka”-t, annyi mint: „Kiismerhetetlen a világ”, de ha katakanával, akkor: „Ez Kafka világa…”

(Igen, ebből levonható a következtetés, hogy egyik tanár-jelöltem se az igazi... de találtam egy no. 5-öt, akiről majd legközelebb mesélek :))

Nem szeretnék ilyen kellemetlen végkicsengést adni a bejegyzésnek, úgyhogy hadd ugorjak tegnapra (nov 23, hétfő) ami munkaszüneti nap volt, úgyhogy Liam, akit ezer éve nem láttunk, feljött Paulhoz egy közös evés-ivásra. :) Együtt megnéztük a mostanában bemutatott „500 days of Summer” című filmet is, ami egyébként hihetetlen jó – inkább ezt ajánlanám mindenkinek, aki mostanában moziba készül, mint a New Moon-t :P. Amúgy mostanában megint a Twilight folyik a vízcsapból, a világnak ezen az oldalán is… szerény véleményem szerint viszont pl az Aoi Bungaku egyetlen pár perces jelenetében több jó ötlet és szellemesség van, mint az egész Twilight Saga összes regényében és filmjében összesen. Ami meg a szerelmet illeti, hát arról a 500 days of Summer-nek, anélkül hogy világmegváltásra törekedne, lazán több mondanivalója van Stephanie Meyer rózsaszín plüss-vámpír szappanoperájánál. :P (Hű, ez most jól esett, bocs a rajongóktól XD) Minden Twilight-rajongó menjen inkább Engedj be!-t olvasni, ha igazi drámát akar - amint hallom, Zsuzs már kimondás előtt megfogadta ezt a tanácsomat ;)… tényleg, amint neki is mondtam: így látatlanban, sztem a New Moon kevés szellemes ötletének egyike az lenne, ha a horrorfilm-nézős jelenetben felismerhetően az Engedj be! filmváltozata menne a mozivásznon…

Hű, most nézem, hogy kifelejtettem nov 22, vasárnapot… de most nagyon hosszú vagyok, úgyhogy majd legközelebb pótolom, ha nem felejtem el újra ^^”. Addig is mindenki vigyázzon magára, sziasztok!!