Egypercesek, I.

Mivel elképesztően régen írtam (most hadd mellőzzem a bocsánatkérést) azért úgy döntöttem, hogy – esetleg több egymást követő bejegyzésben – több téma köré csoportosítva fogom röviden elmesélni, hogy mik is történtek mostanában. Akkor lássuk! Az első, ami eszembe jut:

Egy év Japánban!

Avagy igen: április harmadikán volt egy éve, hogy második alkalommal megláttam ezeket a szigeteket… szinte hihetetlen, hogy már egy év eltelt! Egyelőre semmilyen mérleget nem tudnék vonni, de annyi biztos, hogy itt messze jobban érzem magam, mint korábban bármikor ^^. Ismételten köszönet mindenkinek, aki ehhez hozzásegített, és azoknak is, akiket eddig megismerhettem errefelé – végtelenül hálás vagyok!!! (Igen, kivétel nélkül mindenkinek…) És a legizgalmasabb része még csak ezután következik – az elkövetkezendő évekre nagyjából rendeződik/körvonalazódik, hogy mi is lesz velem, aztán… csak annyit mondhatok, hogy a céljaim megvannak, lassan az is ki fog alakulni, hogy hogyan tudok ezek megvalósításáért előre haladni, a többit meg majd meglátjuk. (Tényleg, emlékszem, hogy érkezésem után csak az első néhány nap volt kellemetlen, de az is a ki-kiújuló orrvérzéseim miatt -.-, aztán nagyon hamar akklimatizálódtam és berendezkedtem itt. ^^)

桜の森の満開の下, avagy: a virágzó cseresznyefák lombjai alatt

Az április errefelé három dolgot jelent: először is annak az évfordulóját, hogy ideérkeztem; másodszor, az új tanév kezdetét (érdekes módon, itt nem szeptemberben van az első félév, hanem áprilisban), és a tavaszt, vagyis a cseresznyevirágzást. Ennek örömére nagyon sokan – ez túlzás, valójában mindenki – szerveznek „hanami”-t, vagyis „virágnézést”, ami abból áll, hogy az emberek kiülnek a cseresznyevirágok alá piknikezni és inni. Nos, az elmúlt hetekben annyi hanamire voltam hivatalos, hogy egy idő után tele lett velük a hócipőm, de whatever… ^^” először is, az volt a tervünk Paullal és Mikával (=egy japán lány, Paul egyik új „szerzeménye” XD), hogy elmegyünk a Fuji-hegyhez virágokat nézni, de kiderült, hogy mire odamennénk, addigra már nem maradnak ott sakurák. Úgyhogy végül is 4.-én a Tsurumai parkba mentünk estefelé (előtte Victor is meghívott egy hanami-ra megint csak brazilokkal együtt, de azt végül is lemondtam) – igen, nem csak napközben szokás cseresznyevirágokat nézni, hanem estefelé ki is szokták világítani őket lampionokkal, amit korábban még sose láttam (persze voltam egy-két alkalmon napközben még tavaly érkezés után). Ez az alkalom egészen kellemes volt, Mika kocsival vitt el minket meg Weirdo-t a Tsurumai Parkba, és ott remekül éreztük magunkat, összehaverkodtunk pár középiskolás japán sráccal meg egy lánnyal is, akikkel aztán elérhetőséget is cseréltünk ^^.

Következő alkalom: amit végül is kihagytam, az Ohmeikanban (vagyis az egyetem egyik kollégiumában) lakók által szervezett alkalom, amit 7.-ére szerdára tettek, viszont ezt azért hanyagoltam, mert 1. ők is Tsurumaiba mentek, ahol már voltam; 2. aznap elég erős szél fújt, és semmi kedvem nem volt fagyoskodni, de ez már csak azért is vicces volt, mert a szervezők (Ania /Poland/ és Cassia /Brasil/) azért tették szerdára hétfő helyett, hogy esőmentes napon legyen, ehhez képest hétfőn és kedden is gyönyörű napsütés volt, és csak szerdán kezdett fújni valami baromi erős szél… na mindegy. Ákos viszont elment, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléséket szenvedett egyes végtagjain annak következtében, hogy részegen egyes emberek egymás hátára ugráltak XD. A hanami veszélyes. (És akkor még nem is hallottatok a „Sakura no mori no mankai no shita” című novelláról… :P)

Következő: a zenekarral lett volna egy alkalom a Meijo Parkban, ahol a nagoyai vár is van. Ezt végül is egy félreértés miatt hagytam ki, kicsit elbeszéltünk egymás mellett Ogawa-sannal… ^^” viszont egy utolsó alkalom, amit semmiképp nem szerettem volna kihagyni, merthogy egy bizonyos oknál fogva különleges volt:

Magyarok Nagoya környékén

Az utolsó hanami, a Heiwa Parkban Motoyamához közel, amire az ezen a környéken élő magyarok hívtak meg, akikre roppant kíváncsi voltam: mégis, hogyan kerülnek erre a környékre hazánkfiai/lányai? Japánon belül a magyarok számára Tokió és Osaka azok a helyek, amelyek népszerűek (Tokió ugye olyasféle, mint Bp otthon – kb mindenki oda megy; Osakában pedig vagy magyar nyelv és irodalom szak az egyetemen, Japánban egyetlenként – úgyhogy talán nem is csoda, ha a japán szakos magyarok szeretnek arrafelé orientálódni; nade Nagoya?).

Nos, a legtöbben valamilyen munka-ügyben kerültek ide, és mivel itt alapítottak családot, itt is maradtak. Pl egy Gábor nevű férfi, aki szintén jogot tanult, jelenleg a Toyotánál dolgozik, azt mondta, ha Magyarországra menne, nem tudná ilyen színvonalon eltartani a két gyerekét és a feleségét, ami talán elég könnyen be is látható. ^^” Van egy-két ember, aki csak tanulni jött ide, pl egy szintén Péter nevű informatikus srác; aztán volt egy Csilla nevű nő – akinek ugye a férje japán – tényleg érdekes, egészen úgy beszélt a nagyfiáról, aki most került be a Chukyo Egyetemre, mint az otthoni anyukák szoktak :). Az egyik legérdekesebb ember egy Miki nevű férfi volt, aki először Ausztráliába szakadt, és onnan került ide Japánba, a későbbi feleségén keresztül. (Aki az első három évben megtiltotta neki, hogy egyedül menjen le Sakae-be éjszakára, gondolom nyilvánvaló okból. XD) Aztán, volt egy Melinda nevű nő, akinek a volt férje japán, és most egy román éttermet vezet Shinsakae-machi metróállomás közelében – azért román éttermet, mert ő román állampolgár, tulajdonképpen erdélyi magyar, és a közelmúltban eljött az apukája is segíteni neki a munkában. (Érdekes, hogy néha egymás közt beszélve románra fordítják a szót.) Ebbe a román étterembe tervezünk is elmenni valamikor Ákossal meg minél több barátunkkal – tényleg, nem is említettem, de talán nyilvánvaló, hogy Ákost is elhoztam erre az alkalomra. ^^ Egy szó mint száz, új emberekkel mindig nagyon jó találkozni, az pedig mindig különösen érdekes, hogy más magyarok hogyan is kerülnek ide? Úgyhogy örülök, hogy elmentem erre az alkalomra, és valószínűleg lesz még módom ilyenre a következő évek során.

Ha már egyébként is magyarokról írtam.

Választások 2010, Magyarország

Ami gondolom otthon mostanában mindenkit foglalkoztató téma valamennyire. Én is és Ákos is részt szerettünk volna venni állampolgári jogaink gyakorlásában, de… végül is sajnos nem volt rá módunk, a következők miatt. Az talán ismeretes mindenki számára, hogy ha az ember külföldön tartózkodik, akkor a szavazatát a helyi külképviseleten tudja leadni. Így van ez itt is: el kell menni a tokiói magyar nagykövetségre szavazni, ezt többnyire egy héttel korábbra szervezik, mint otthon a választások első fordulóját. DE. Előtte kb egy hónappal kérvényezni kell a magyarországi lakóhelyünk szerinti helyi választási iroda vezetőjénél, hogy külképviseleten akarunk szavazni. Ennek a határideje idén márc 19 volt, és ha esküszöm, eszemben volt, hogy erre figyelni kellene, de ha megnézitek a pár héttel korábbi bejegyzéseimet, láthatjátok, hogy az akkor zajló szappanopera-szerű események miatt kisebb gondom is nagyobb volt annál, mint hogy ilyesmivel foglalkozzak. Úgyhogy pont a határidő letelte után esett le nekem, hogy elfelejtettem valamit, és így első ízben nem vehetek részt egy választáson. :( De ez talán nem is akkora baj; egyrészt, mint Ákosnak is említettem (aki szintén akart volna szavazni, meg még nem is volt Tokióban, úgyhogy azt terveztük, hogy ennek apropóján felnézünk együtt), ennek a választásnak az eredménye elsőre is messze nyilvánvalóbb, mint bármelyiké korábban, talán még az 1994-esnél is egyértelműbb, úgyhogy a mi kettőnk szavazata valószínűleg nem oszt és nem szoroz ebben a helyzetben. Másrészt, mint utólag kiderült pl ezekből a cikkekből is: a tokiói nagykövetség munkatársainak figyelmetlensége miatt kb ötven honfitársunk szavazata érvénytelen lett, úgyhogy valószínűleg hiába is utaztunk volna fel szavazni... És ezzel kapcsolatban egyszerűen muszáj rámutatnom az itteni magyar nagykövetség impotenciájára: mikor megérkeztünk, azt tanácsolták nekünk, hogy vegyük fel a kapcsolatot a követséggel vagy a konzulátussal, csak hogy tudjanak rólunk (ez vészhelyzet esetén különösen hasznos lehet). Én így is tettem, írtam nekik egy mailt, amiben részleteztem, hogy ki vagyok/meddig vagyok/mit csinálok. B*sztak válaszolni. Aztán idén március elején írtak egy levelet, hogy meg vagyunk hívva egy márc 15.-e alkalmából rendezendő bálra, ami nagyon szép és jó, de… de arra eszükbe nem jutott figyelmeztetni, hogy a szavazati jogunk gyakorlásának érdekében ne felejtsük el kérni a listába való felvételünket. Én végzettségem szerint jogász vagyok, úgyhogy nekem ezt elvileg tudnom kell (és tudtam is, csak ugye elfelejtettem ^^”); nade mi van azokkal a honfitársainkkal, akik csak itt tartózkodnak és fogalmuk sincs, hogy hogy megy egy szavazási procedúra??? Ha már megvan valakinek az e-mail címe, nem logikus, hogy legalább egy rövid üzenetet írunk nekik pár héttel a határidő lejárta előtt, hogy „állampolgári jogainak gyakorlása érdekében jelezheti szavazási szándékát” vagy ilyesmi? Miért várható el az egyszeri magyar embertől, hogy vágja az alkotmányjogi szabályozást??? Ez az egyik, a másik meg ez a boríték-aláíratás a szavazás során… ááá… :S hadd legyek most nagyon japán és hadd fogalmazzak szépítve: nem hiszem, hogy ne lehetne néhány kifogást emelni az itteni nagykövetség munkájának színvonalával kapcsolatban. XD Ahogy Zsófinak is mondtam: szerintem neki meg nekem kéne ott dolgoznunk (neki pl a kulturális cserekapcsolatok osztályának vezetőjeként /már ha van ott ilyen, hihi/, nekem pedig szimplán nagykövetként vagy konzulként XD) és akkor valószínűleg javulna kicsit a teljesítményük. :)

A további eseményekről/témákról hamarosan!!!