Előhangféle

Prométheusz-i hatoshangzatokban és egyéb Szkrjabin-féle misztikus (kvart)akkordokban gazdag üdvözletem minden olvasónak!!! XDDD


Nos, úgy néz ki, ez lesz az a hely, ahonnan írogatni fogok Japánból a következő két évben. Ami a külcsínyt illeti, sajnos éppen annyira értek a html-szerkesztéshez, mint amennyire érdekel – azaz semennyire – de szerencsére a blogger.com elég jól testreszabható, és szép sablonokat lehet hozzá találni. Az óra szerintem különösen jó ötlet, csak nem tudom eltüntetni alóla a hirdetést meg a görítősávot, úgyhogy ezért bocs… >_< A többi rovatot pedig (linkek, etc) majd idővel szerkesztgetni fogom…


Szóval, a Nagoya Egyetemen fogok tanulni és kutatni – egészen pontosan, féléves nyelvtanulással kezdem, és aztán megyek majd az egyetemi szakomnak megfelelő posztgraduális képzésre. Szakmai dolgokkal ITT nem fogok untatni senkit – már csak azért sem, mert nehogy már valaki lenyúlja az ötleteimet XD – ha valakit a kutatásom részletei érdekelnek, nyugodtan keressen e-mailben vagy valami – de annyit azért elmondanék, hogy mivel az ELTE jogi karát szenvedtem végig, ezért itt is a Graduate School of Law-ba fogok járni, és a japán bírósági és más (alternatív) vitarendezési rendszerek jogszociológiai problémáival fogok foglalatoskodni, hogy aztán – Japánban, avagy otthon, ezt még majd meglátom – megcsináljak egy doktori fokozatot evvel a témával.

Ez lesz az, amiről maximum érintőlegesen fogok írni; amiről viszont majd tényleg írok:
- hogy milyen az élet Japánban: milyen hely ez a Távol-Kelet testközelből?
- milyen is egy japán egyetem: hát eléggé más lehet, mint nálunk…
- és hogy milyen emberekkel találkozom. Ez utóbbi azért nagyon érdekes, mert a Nagoya Egyetem rendeteg külföldi diákot fogad, többnyire Ázsiából, de jönnek Európából és Amerikából is, úgyhogy nagyon sokféle embert lehet itt megismerni a japánokon kívül is, már ha az ember kellőképp nyitott és mentes az előítéletektől…


Egyébként nem az lesz az első alkalom, hogy meglátogatom Japánt – bár a barátaim mind ezerszer hallották e korábbi utam történetét, de annyira remekül jellemzi a gyakran igen sok és abszurd előítélettel övezett japánokat, hogy asszem itt is érdemes elmesélnem.

Szóóóval, ott kezdődött a dolog, hogy 2007. decemberben megcsináltam egy viszonylag magas szintű, nemzetközi japán nyelvvizsgát (egy kis háttérinfó, aki nem tudná: a Japanese Language Proficiency Test, vagy 日本語能力試験 jelenleg négyszintű nyelvvizsga, melyből a 4. a legalacsonyabb, 1. a legmagasabb – és én egy 2.-est csináltam meg, amelyet Magyarországon néha „felsőfokként” emlegetnek, valószínűleg mert viszonylag kevesen mennek át rajta, hehe… - de valójában inkább „upper intermediate”-nek tekithetjük), melynek eredményét márciusban kaptam meg. Ezután május közepe felé felhívott valaki a Japanese Foundation-tól, aki, természetesen ékes japán nyelven, afelől érdeklődött, hogy voltam-e már kinn, mivel azok közül, akik nem voltak még Japánban, nekem lett a legmagasabb pontszámom a nyelvvizsgán, így ha gondolom, „további tanulmányaim ösztönzése végett” teljesen ingyen kivisznek két hétre, már ha egy interjún is szimpatikusnak bizonyulok. ^_^ Én természetesen „nem veszíthetek semmit, legalább hivatalos szituációban is használom kicsit a nyelvtudásomat” alapon elmentem interjúzni, ahol is kiderült, hogy ebbe a programba országonként egyetlen embert választanak be… és végül Magyarországról a 2008-as évben ÉN lettem az. ^^ Ami egyrészt elég nagyot dobott az önbizalmamon – végül is, gyakorlatilag természetben kerestem jó egy millió forintot, mivel mindent összevetve egy ilyen út, különösen a mai valutaárfolyamok mellett egy millás alatt baromira nem úszható meg… - másrészt, egyfajta elégtétel volt a jogi egyetemi szenvedéseimért – mivel a hivatalos indoklás szerint is azért kaptam meg én az utat, mert „igaz, hogy nagyon sok olyan ember van Magyarországon, aki ismeri a japán nyelvet és történelmet, de olyan jogász, aki japánul tudna, nincs egy sem”… Egyébként nekem, aki inkább bölcsészi (és részben: zeneművészi) hajlamokkal bírok, különösen nehez volt ez a nyűglődés a jogi karon, - jellemző módon mindig azokat a tantárgyakat szerettem, amik általános társadalomtudományi vagy elméleti jellegűek voltak – de, mint majd látjátok, minden jó, ha vége jó. ^^


Szóval a 2008. szeptemberi japán út eletem nagy álomutazása volt – és valószínűleg ezzel e program minden résztvevője így van… ugyanis 52-en voltunk 50 országból, szóval a látnivalók (Tokió, Osaka, Hiroshima, Kyoto) mellett a társaság is páratlanul nagyszerűnek bizonyult. Az ismerőseim és barátaim közül gyakorlatilag senkinek sem adatott meg, hogy indiaiakkal, kazahsztániakkal, kirgizisztániakkal, brazilokkal, chileiekkel, nepáliakkal, kambodzsaiakkal, vietnámiakkal, egyiptomiakkal, fülöp-szigeteiekkel… stb stb… ismerkedjenek meg ilyen formában. Olyan emberekkel, akiket mindössze egyetlen dolog köt össze: a japán nyelv és kultúra iránti érdeklődés és szimpátia. (By the way, fiúk figyelmébe: az ázsiai csajok baromi szépek tudnak ám lenni… :))

Azt is hozzá kell tennem, hogy minden negatív és pozitív előítélet nélkül mentem el Japánba, és mindenhez és mindenkihez teljes nyitottsággal álltam hozzá – és ÍGY fantasztikus élmény volt. (Bár szerintem ez az ország valakinek, aki nem rendelkezik alapvető ismeretekkel a nyelvéről és viszonyairól, baromi rossz élmény lehet, mivel a japánok sajnos nem az idegennyelv-ismeretükről híresek… XD) Gyakran emlegetik manapság, hogy Japán lemenő, Kína pedig felmenő ágban van – de nekem az az érzésem volt kinn, hogy itt még mindig jobban uralkodik a fellendülés érzése, mint bárhol Közép-Európában. Btw, tervezem majd Kínát is megnézni, tekintve, hogy kínaiul is tanulgatok – sőt, a céljaim között ott van a „tökéletes kínai nyelvismeret 30 éves koromra” is… XD


Persze a két éves ösztöndíj nyilván más jellegű lesz, de előre tudom, hogy ezúttal is nagyon jól fogom érezni magam Japánban. Ha már ilyen hosszú bevezető postot írok, akkor fussuk le a kötelező tiszteletköröket is: azért, hogy most kimehetek, az ösztöndíjat biztosító japán állam, a családom eszmei és anyagi támogatása, és a Nagoya Egyetem mint fogadó intézmény (és természetesen témavezető tanárom, Ooya Takehirou) mellett három embernek jár köszönet:


- Évának, aki, mint első japántanárom, a kezdetektől a 2 kyuu-ig bajlódott velem. XD Köszönöm!!! A mai napig nosztalgiával gondolok vissza a csütörtök, majd szerda esti óráinkra Biankával meg Péterrel – tényleg szép időszak volt…
- Zsófinak (alias: MaKo – de nekem most már mindig csak MaKo sensei maradsz XD), második japántanáromnak, akinek két Nana vagy Rurouni Kenshin- mangakötet fordítása között volt energiája az én dolgaimmal foglalkozni, és szegény még a jogszociológiai témájú kutatási tervem japánra fordítását is végigszenvedte velem… továbbá sok szempontból előttem járt, hiszen 2006-tól az egy éves „japán nyelv és kultúra” ösztöndíj részese volt, s blogja tökéletes példa arra, hogy hogy élhet az ember Japánban úgy, hogy baromi jól érzi magát közben (sokszor támadt az az érzésem, hogy olyan lehetett nekem az a bizonyos két hét, mint Neked az az egy év…). Köszönöm!!!
- Fleck tanár úrnak, az egyetemünk Jogszociológia Tanszéke vezetőjének, aki nem csak hogy lehetővé tette, hogy kedvenc témámból hozzá írjak szakdolgozatot („A japán jogrendszer története és szociológiai problémái”), hanem ajánlást is adott az ösztöndíjamhoz, sőt, a szakdolgozatom védését egy igazi élménnyé tette, elsősorban azzal, hogy magától ajánlotta fel: ha nem csinálnék doktori képzést Japánban, nyugodtan jöjjek ide a tanszékre Ph.D.-zni…


Nahh, akkor egyelőre ennyi. Majd időről-időre jelentkezem, és igyekszem lényegretörő (és jól olvasható) lenni… Ja, és természetesen kommentezzetek nyugodtan, ha valami kérdésetek/megjegyzésetek lenne, ill kereshettek bármilyen másik formában (mail, msn, skype) is – kellemes dolog lesz érezni az eszmei támogatást otthonról!! :)