Aktuális ügyek

Csak hogy újra belerázódjak a naplóírásba...

Nos, az előző héten nagyon sok mindent el tudtam intézni, amire szükség volt a kiutazás előtt, ezeknek részleteivel azonban nem terhelnék senkit. Ami érdekesebb, hogy szerdán vééégre, annyi idő után, tudtunk találkozni Gáborral!!! Ez már nagyon hiányzott, különösen, hogy legutóbb tavaly őszi animeconon voltunk együtt, szept. 28.-án- közvetlenül miután hazaérkeztem Japánból – és azóta se kép, se hang XD. Gábor, örülök hogy minden rendben van Veled, és ne csüggedj a cambridge-i dolgok miatt – előtted is még ezernyi lehetőség áll, akárcsak előttem!! Pl lehetséges, hogy Te meg Indonéziában végzed… XD

Aztán, egész sok lemezt másoltam fel a gépemre a zenei könyvtárban, amiket aztán viszek magammal Japánba - köztük több klasszikus musicalt, Richard Strauss maradék szimfónikus költeményeit, némi jazzt és Kodály Háry János-ának teljes zenei anyagát! Utóbbi azért érdekes, mert legutóbb, a kéthetes utam során egyáltalán nem éreztem semmi honvágyat – csupán minden nap nagyon-nagyon vártam a válaszokat otthonról az e-mailjeimre, és mikor két napig családnál voltam („homestay”, ugye…) és elindultunk a Kouya-hegyre, Shinji-san a kocsiban kapásból fel is tette azt a CD-t, amit ajándékba hoztam nekik – Kodály: Felszállott a Páva, Marosszéki Táncok stb- úgyhogy menet közben végig ezeket hallottam, és ez a mélységesen magyar hangvételű zene, hááát… tényleg eltöltött némi nosztalgiával a szülőföldem iránt. (Pláne, hogy Kodály sokkal kevésbé „öltözteti fel”, formálja saját stílusának képére a népzenét, mint Bartók, ezért kevésbé személyes, viszont annál elemibb erővel tud „magyar” lenni…)
Ami a Háry-t illeti, a befejező része miatt szereztem be – melyet korábban csak egy kiváló rádióműsor, „Kodály és az államszocializmus”(? asszem ez volt a címe…) zenei betétjeként hallottam. (Egyébként ha már Kodályról írok: szerintem mindenkinek érdemes belehallgatni a zenéjébe, még ha valaki nem is nagy klasszikus-rajongó, viszont pl van benne némi hazafiúi/honleányi hevültet, már a szó klasszikus, reformkori értelmében…ugyanis Kodály nagyon markáns képpel rendelkezett a magyarságról, és arról, hogy milyen problémák is vannak ebben az országban – lásd pl a Psalmus Hungaricus-t… hölgyeim és uraim, a „reklámozzuk a jó cuccokat” címú rovatunkat látták, hallották, olvasták stb. :DDD ) Egészen konkrétan, a befejező kórusra gondolok – miután Háry befejezi elképzelt hőstetteinek meséjét, és békésen elindul hazafelé a kocsmából a nagy magyar ugaron át, Örzsével kettesben ezt éneklik:

Tiszán innen, Dunán túl
Túl a Tiszán, van egy kunyhó, nyárfástúl
Mindig azon jár az eszem,
Odavágyik az én szívem, párostúl…

És végül, páratlanul nagyszerű zenekari közjáték és a híres Intermezzó viszatérése után a kórus:

Nagyabonyban csak két torony látszik
De Majlandban harminckettő látszik
Inkább nézem az abonyi kettőt
Mint Majlandban azt a harminckettőt…

Az említett rádióműsor hosszan elemezgette, hogy mit is érthetett azon a szerző, hogy beillesztette ezt a dalt- ebben egyszerre van benne a szülőföld szeretete („kicst sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk” XD) és a visszavonulás a magyar provincializmusba, a hajdani nagyságról szóló álmaink világába. Mindezt csupán azért írtam le, mert kénytelen volt eszembe jutni: milyen irónikus is, hogy ezt hallgatom, én, aki még csak nem is Majland (azaz: Milánó) tornyait, hanem Nagoya és Tokió felhőkarcolóit fogom nézni ezek után évekig… XDDD

Aztááán… pénteken végre összehoztuk azt a pizzázást Zsuzsiékkal, amit már olyan régóta terveztünk – jelesül azt, hogy most kivételesen ők hívnak meg engem, hiszen legutóbb (tavaly októberben) illetve azelőtt (Renivel ketten, március táján) mindig én álltam a cehhet, és akkor még nem is említettem azt az alkalmat, mikor Renivel legutóbb „randiztunk”… XD
Végül is egészen jól sikerült az összejövetel, bár őszintén szólva előre tudtam, hogy Marc sztorizásai valószínűleg egy ponton untatni fognak, és úgy is lett. Na nem mintha prekoncepcióm lett volna, hiszen a Trófeában pl szórakoztatóan el tudtunk dumálni négyesben – de korábbi ilyen felállásban való összejövetelekről már megvolt ez a tapasztalatom – és akkor a kishúgom mindig elkezdi, hogy „mi bajod? szerelmi bánat?”… >_< bleh, nem, csak BAROMIRA nem érdekelnek Marc végtelenre nyúló elbeszélései Mutekről meg mittudomén kikről… úgyhogy mikor hazafelé a villamoson egy ponton elővettem a zsebemből a japán nyelvű Lodoss regényt (amit ilyen – értsd: BKV-n állva olvasás – céljából mindig magamnál tartok), Zsuzs végtelen lélektani éleslátással közölte velem, hogy „Téged aztán nehéz kimozdítani, ha szar kedved van!”…

O__o

Oké, sz’al… asszem elég nyilvánvaló, hogy az unalomnak semmi köze a szar kedvhez… mindenesetre, kedves Zsuzsi, ha létezne egy olyan tantárgy, hogy „Értelmezzük a Másik Ember Aktuális Viselkedésének Lélektani Mozgatórugóit”, akkor azt hiszem, ebből igen… hmm… sajátos osztályzatot kapnál ennek alapján. Egészen pontosan, az egyetlen páros prímszám alatt eggyel…. XDDDDDDDDDD (Jah, és természetesen a kishúgom meg rákezdi: „Mi bajod van? Úgyis tudom, hogy…” *facepalm*)
Mindegy, jobban sikerült szerintem, amikor tavaly csak hármasban mentünk, de ettől függetlenül ez is egész kellemes alkalom volt. Amúgy meg, ingyen kajáért az ember sok mindent kibír… XDDD

Viszont, ugyanezzel a társasággal a vasárnapi reggeli egészen kellemes összejövetel lett! Pl Zsuzs még a szokásosnál is csinosabb volt (XD), egész jól elzongorázgattunk, és átpasszoltam neki meg Reninek jó pár remek könyvet (felajánlva azt is, hogy amíg nem leszek itthon, csemegézzenek nyugodtan a könyvespolcomról ^_^), és miután Zs. a Bella’s Lullaby-t játszotta a Twilight-ból, ez a csodálatosan borongós, romantikus dallam nekem is a fülemben maradt, úgyhogy estefelé majdnem egy órát improvizáltam rá, és egészen remek variációk is eszembe jutottak (most kivétesen kerültem a zongorarögtönzéseimben amúgy szokásos kisszekunkokat, nagyszeptimeket és kvartokat…XD). Ez a téma annyira adja magát arra, hogy az ember szerelem, öröm és fájdalom csodálatos történeteit mesélje el rajta keresztül… (Amúgy: attól még, hogy a Twilight könyvet és főleg a filmet, enyhe kifejezéssel élve, nem tartom túlságosan jelentős alkotásnak, a zenéje még tetszhet, ugye…)

A fent említett két program között zajlott le a hét legfontosabb eseménye: nevezetesen, hogy Sógor és én hagymás rostélyost készítettünk az egész családnak!! *nyam…* Ez a történet egészen odáig visszavezethető, hogy annak idején beszéltük, h amikor elkészül az új konyhánk, egy ilyen sütéssel avatnánk fel – s annak idején az sajnos elmaradt, de most végre, így elutazás előtt meg tudtuk valósítani! Különösen a rostélyos hagyma sikerült fantasztikusan… Jövő szombaton meg elképzelhető, hogy én egyedül fogok paprikás csirkét készíteni a családnak… XDDD

Uhh, akkor ennyit az előző hét eseményeiről… jellemző módon március 15.-ről nem írtam semmit, de hát erről nem is nagyon lehet mit írni…

Ezen e héten várható: csellótok nézés, eligazítás a követségen és Szkrjabin-koncert… YAHOOO!