Mostanában

Nézzük akkor, hogy múlt csütörtöktől kezdve, mik is történtek az elmúlt napokban. Megint csak jó sok minden. :)

Először is, pénteken összefutottam Ákossal meg Veronikával a könyvtár előtt, és remekül elbeszélgettünk, csomó külföldi diákkal együtt elmentünk felderíteni az egyetem tornatermét, aztán elmentünk együtt vacsorázni, és csatlakozott hozzánk egy Tamás nevű cseh fiú, Elvita meg Christian is. Az az érdekes, hogy még csak nem is hallottam arról az étteremről, ahova mentünk – Yagotohoz esik közel, és arab tulajdonosa van, vagy legalábbis arabnak néz ki, de kifogástalan japánsággal, roppant udvariasan és kedvesen beszél a vendégekkel. Az étele pedig – curry-félék – eszméletlenül finom, igaz, az árai nem túl barátiak, de így egyszer nagyon érdemes volt ide is eljönni.

Szombaton bazaar volt a külföldi diákoknak – ha még emlékeztek, legutóbb áprilisban tartottak egy hasonlót. Ezeknek az a jellemzője, hogy nagyon sok mindent meg lehet venni nevetségesen alacsony áron – már ha hozzájutsz, ugyanis meglehetősen nagy az érdeklődés az itteni cuccok iránt, különösen a kínaiak részéről, akiket ugye általában nem nagyon vet fel a pénz. Mikor odamentem reggel 6:30-ra (10:00-kor kezdődött) már jó nagy sor állt, viszont találkoztam két malajziai kínai és egy thaiföldi ismerősömmel, meg Joseph-fel, úgyhogy remekül el tudtuk tölteni az időt. Említett thaiföldi egy lány, aki megkért arra, hogy tanítsak neki csúnya szavakat japánul ^^” aztán én kértem meg a kínaiakat, hogy „oké, én már tudok pár kínai csúnya szót, de tanítsanak újakat” XD és kedvesen meg is tették, sőt, pár olyan írásjelet is sikerült megtanulnom, amit még a Microsoft Word se ad ki, ha kínaiul gépelsz, mert túl szemérmes hozzájuk… ^^” azt hiszem, az ilyen röhejes témák a legjobb unaloműzők :). Végül is egy rizsfőzőt szerettem volna venni, de persze elvitték előlem, így hát egy elektromos fűtőtestet meg pár apróságot vettem, szinte ingyen.

Vasárnapra szerencsére egész szép idő lett, így nem kellett lefújni azt az eseményt, amelyen egyszer már voltam félig-meddig: a Yokiso Villában tartandó sétát, teaszertartást és miso-készítést. Ha még emlékeztek rá, ez is volt már egyszer májusban, de nem tudtam végig maradni, mert koncertre voltam hivatalos Sakae-ba. Ezúttal is kifejezetten azért jöttem el, mert írták a programban, hogy „megtanítanak, hogy kell misoshirut (=levesféle neve) csinálni”. Most tudtam végig maradni, de sajnos nem mutatták meg végül a leveskészítést, egyszerűen csak adtak misoshirut, és rizsgolyót csináltunk együtt. Maga a villa viszont kifejezetten kellemes hely – legutóbb nem tudtam fényképezni, de most sikerült pár fotót készítenem.

És természetesen megismerkedtem több emberrel, pl egy indonéziai fiúval, akit Krisna-nak hívnak, ő hat hónapig a Nagoya Egyetemen tanul, aztán visszamegy Hollandiába (!); egy szíriai sráccal, aki a Nagoyai Műszaki Egyetemen (=Rafik egyeteme) tanul; és a legdurvább: egy koreai lánnyal, akit úgy hívnak, hogy Barom… igen, mint „barom”. Ugye kaphatok egy virtuális vállonveregetést tőletek azért, mert nem röhögtem el magam bemutatkozáskor? :P – egyébként nagyon csinos, kedves és aranyos lány, képzőművészetire jár otthon, és csak fél évre jött ki nyelvet tanulni, de mindenesetre ez a név kicsit megterhelte a kapcsolatunkat. XD Később sikerült vele az egyetemen egész hosszan elbeszélgetnem röhögés nélkül úgy, hogy két fortélyt alkalmaztam: 1. soha nem mondtam ki a nevét (a japánban az E/2 személyes névmás helyett általában a másik nevét vagy státuszát használjuk, pl „Péter wa…” „Sensei wa…” stb), 2. arra koncentráltam, hogy a nevére mindig japánosan ejtve gondoljak, tehát バロム (Ba-ro-mu). Ez egy kicsit segített. XD

Amúgy volt teaszertartás is (némileg kevésbé részletes magyarázattal, mint tavaly Osakában), és mutattak nekünk némi hagyományos japán táncot, amit három kislány adott elő. Szóval kellemesen sikerült a vasárnap. ^__^

Kedden találkoztam a Peer Support Initiative csoport-tagjaimmal, és kisebb meglepetést okozott, hogy nem csak ketten lányok, ahogy korábban hittem, hanem mindhárman XD. Ráadásul említett harmadik, akinek a neve olvasatában nem voltam biztos, 18 éves koráig Franciaországban élt, de a szülei mindketten japánok, és ő is tökéletesen tud japánul is; valamint, egyedül jött ide egyetemre, és most azon gondolkozik, melyik állampolgárságot válassza majd (Japán ugyanis nem ismeri el a kettős állampolgárságot, 22 éves korodban választanod kell, hogy melyiket akarod – hát, Ena-nak /így hívják a csajt/ már csak úgy egy éve van a töprengésre… ^^”). Egy másik csoporttag, akit Mayuminak hívnak, meg öt évet élt az Egyesült Államokban O_O, úgyhogy szegény Hiroko-chan az egyetlen, aki „igazzy” japán köztünk XD. Szerintem jól elleszünk együtt. ^_^ Pl már meg is beszéltük, hogy egyik alkalommal wagashi-t (=japán édességet) fogunk enni, mint „Japanese cultural experience”. :P Érdekes amúgy, a japán édességek legalább annyira édesek, mint a törököknél, araboknál, perzsáknál, örményeknél stb. DE! Itt nem túl jellemző, hogy mézet használnának hozzájuk. Hmmm.

Csütörtök nagyon vicces nap volt, mert még Yokisoban találkoztam az egyik nénikével a volt kollégiumom klubjából, aki meghívott, hogy jöjjek el az új külföldi diákoknak tartandó welcome partyra, és ugye megteszem neki, hogy tolmácsolok, vagyis fordítok angol-japán között? Én mondtam, hogy természetesen, sőt a party előkészületeiben is szívesen segítek, úgyhogy el is mentem délután, és szerencsésen megismerkedtem több újjal – egyedül Israellel (from Mexico, haha) már találkoztam az egyetemi bulin, de pl itt megszereztem a második egyiptomi ismerősömet, aki ugyanúgy Mohammednek hívnak, mint az elsőt; aztán találkoztam egy Neill nevű fiúval a Fülöp-szigetekről (itt ugye mondanom se kell, úgyis tudja mindenki, mire gondolok… igen: igazán jöhetett volna helyette ugyanonnan egy lány XD), egy Fan nevű vietnami lánnyal, aki jogi karos; egy Tii nevű thaiföldi fiúval; csomó kínaival és koreaival… szórakoztató volt fordítani a bemutatkozásokat és a nyereményjáték szövegeit; egyébként meg, számos egyéb étel mellett yakisobát készítettek az újaknak a nénik, ami az egyik kedvenc japán ételem; egy tésztaféléről van szó, amihez szójacsírát, salátát, garnélát stb és egy speciális szószt adnak, utóbbi leginkább a Worchesterre emlékeztet.

Eljött Enya-san is, és újra kaptam tőle egy biciklit, pontosabban már korábban megkérdezte tőlem, hogy szükségem van-e rá, mire én mondtam, hogy persze, akkor kérek kettőt, ha lehet XD – mindezt abból a megfontolásból, hogy előzőleg megkérdeztem Pault és a „tall guy”-t (akit amúgy Yishao-nak hívnak, a név jelentése: „Egy Mosoly” :)), hogy kell-e nekik bicikli, mire mondták, hogy van több is, de ha tudok szerezni, akkor miért ne? Ehhez képest, sztem már előre tudjátok, mi történt: a másik biciklit végül is Marinak adtam ^^””””””. Komolyan, túl rendes vagyok ehhez a csajhoz. :P

Amúgy ebben a félévben nagyon tele lett a kollégium – amikor mi laktunk ott, csak úgy harmincan voltunk, most kétszer annyian vannak, ráadásul a házaspároknak szánt szobákat is használják, úgy, hogy nem párok laknak bennük – hmm, úgy tűnik, ki kell használni minden kapacitást. Viszont az az érdekes, hogy jó volt a welcome party meg minden, de úgy éreztem, ez a mostani nem annyira vidám társaság, mint mi voltunk. Mármint, hallottam is, hogy nem annyira tartanak bulikat és nem ismerkednek annyira – meg persze nem zajonganak úgy – mint mi annak idején. Hát hiába, többen mondták, hogy évekre visszamenőleg mi voltunk a leg-notóriusabb társaság ebben a kollégiumban :DDD – ahogy Ando megfogalmazta, „a jó emberek voltak együtt a jó helyen a jó időben”.

(Ezzel összefüggésben, vicces, hogy már nem is hiányzik a kollégium, egészen megszoktam az új helyemet O_o úgy látszik, hamar akklimatizálódok a helyzethez. Tényleg jó az új lakásom, remélem télen nem lesz annyira hideg, mint errefelé általában ^^” – ugye a faház jól benntartja a meleget, ha egyszer befűtünk? Ugye?? (Ehh, gondolom csak akkor, ha az ablakok hőszigeteltek, na mindegy…) Amúgy a földszinten vagyok, ahol a legesélyesebb az élősködő-behatolás, de egyelőre csak pókokkal találkoztam, és azok is picik voltak, úgyhogy megkíméltem őket. Csótányokat viszont nagyon nem akarok -.- korábban említettem, hogy Zsófi anno sok szempontból előttem járt az ösztöndíjával 2006-07-ben, nos ebben a vonatkozásban is – hadd idézzek tőle egy kicsit valamit, ami most rám is tökéletesen illik:

„…A japánok mondjuk érthető módon totál megszokták, de sajnos én nem vagyok csótány-imádó, es amig én ebben a szobában lakom, rend lesz és bogártalan életmód. Úgyhogy minden csótány felkészülhet, aki összefut velem, hogy rövid úton kinyiffan…”

Ez itt egy 10/10 pontos igazság. Ennyi. XDDD)

A koleszos partyn találkoztam Ishii-sannal is, akiről korábban említettem, hogy megkért h csellózzak náluk egy kis házi-koncerten. Most úgy néz ki, megvan az időpont is, november 18; a zongorista barátja, aki Toyamából jön, állítólag nagyon profi, úgyhogy bármilyen nehéz kíséretet eljátszik, és lesz egy délutánunk együtt próbálni is a koncert, pontosabban házi party előtt. Apropó, nekem se ártana elkezdenem gyakorolni – a Mendelssohn-on nem nagyon van mit, de a Popper középrészében a tercmenetek és a szextek, meg a végén pár oktáv és persze a coda spiccatói nem tartoznak a legkönnyebb dolgok közé ^^” de szerencsére már jó sokszor játszottam őket, úgyhogy csak fel kell eleveníteni. Apropó, Ishii-san terve szerint zenélés után együtt vacsorázunk, és kerít pezsgőt, a tiszteletemre talán még tokajit is tud szerezni ^_^ és az egész eseményen alapvetően az ő barátai vesznek majd részt. Jó lesz ez! :)

A koleszos party után csütörtök este felmentem Paul barátomhoz, és eljött egy másik kínai barátom is, akiről talán még nem meséltem: Bai-nak (ez a vezetékneve, azt jelenti: „Fehér” :D) hívják, úgyhogy én csak Xiao Bai-nak („Kicsi Bai”- a kínaiaknál a Xiao+ vezetéknév egyfajta becézést jelent, tehát nincs az a felhangja, ami nálunk annak, ha vezetéknéven szólítjuk egymást) szólítom :). Róla azt kell tudni, hogy amolyan „Bruce Lee”, tehát kungfu-t meg egyéb harcművészeteket űz; továbbá, rendkívül viccesen beszél angolul, úgy, hogy minden mondat utolsó szótagára ad egy jó nagy hangsúlyt, különösen a kérdéseknél („Before you came here, what did you DO?” „When is GOOD? (sic!)” etc etc XD); továbbá, mielőtt Taiwanra mentem, hagytam egy rekesz sört és két alkoholos kólát (ja, ez utóbbiak Japán legjobb találmányai: olyan üdítőitalok, amiknek nagyobb alkoholtartalmuk van, mint a sörnek! ^_^) Paul hűtőjében, és mikor visszajöttem, már nem voltak ott („What a PITY!” XD), s ennek ő volt az oka, úgyhogy most megkértem, hogy legyen szíves venni nekem legalább két kólát, amit meg is tettünk, aztán remekül eldumáltunk késő estig. :)

Hmmm, most nézem, hogy nagyon hosszú vagyok, úgyhogy legközelebb péntektől folytatom.

(A következő rész tartalmából /hehe :P/: milyen egy japán fogorvosnál? Milyen egy őrült halloweeni buli két hapacsoló svéddel és hülye jelmeze(se)kkel? Milyen az, ha egy dal mélyen megérinti az embert? Miket lehet a tanáromtól a japán és más ázsiai társadalmak különleges jelenségeiről megtudni? Hogy van japánul a „szerelmespárok közösen elkövetett öngyilkossága azon okból hogy nem lehettek egymáséi társadalmi különbségek vagy a szülők akarata miatt”? さて、次回もお楽しみに～～～！)