Say goodbye, Lost Heaven... XD

Az egyik legudvariasabb japán bocsánatkérés így hangzik: 申し訳ありません, és szó szerint annyit jelent: „nincs ok (=mentség), amit mondhatnék”. Nos, ezúttal most én is így vagyok a több hetes bejegyzés-kimaradással – még csak azt sem mondhatom, hogy semmi nem történt velem, amiről írhattam volna; és az sem mentség, hogy elég zűrzavaros volt ez a pár hét; hasonlóképp, az sem megfelelő ok, ha azt mondom, hogy „szét voltam esve” (ez utóbbi nem hogy nem ok, hanem inkább elfogadhatatlan gyengeség)- úgyhogy: nincs mentségem. Lássuk inkább, mik történtek! :)

Az elmúlt hetek egyik sztárja kétségtelenül egy Ieda Mari nevű japán csaj volt, aki szeptember közepén költözött a kollégiumba, és Hattorit váltotta tutori minőségében (csak a keresztneve azonos a májusban megismert Nanzanos lánnyal) – ami egy egészen kellemes dolog, figyelembe véve, hogy Hattori mekkora szemétláda volt :dirr: – persze annyira nagyon azért nem, de általános volt ama vélemény az itt lakók körében, hogy „Hattori-san is a bitch”, nyilván nem véletlenül: hogy máshogy minősítenénk egy velünk kb egyidős lányt, aki úgy beszél velünk, mintha a tanárunk volna?! XD Mindegy, Ieda-san (vagy inkább: Mari-chan XD) ezzel szemben abszolút kedves és kommunikatív, ami abban is megnyilvánult, hogy szept 20-án összehozott egy közepes méretű bulit pár japán barátjával és csomó külföldi diákkal a kollégiumból, amely alkalomból tavaszi tekercset készítettünk együtt. :) Nézzük csak, Mari és a barátai mellett eljött Victor, Izzatillo, Carlos, Alisher (egy másik üzbegisztáni), Zhang Lan (egy kínai, aki mindig el szokott ájulni attól, hogy kínaiul szeretnék tanulni :)), Joseph, és még egy üzbegisztáni srác, akit nem ismerek… remekül elbeszélgettünk és eliszogattunk, úgyhogy kifejezetten jó alkalom volt.

Aztán, a következő buli, amiről sajnos nincs fotóm: Liam lakásán, a Higashiyama Parkhoz közel, szept 21-én. Erre annyian eljöttek, hogy még felsorolni is nagyon sok lenne, mindenesetre, ott volt pl Liam, Kazuho, Beru + barátnője (btw, vicces hogy még egy ilyen énekből-tornából felmentett pasi, mint Beru, össze tudott szedni magának egy egész jó csajt XD) mellett: Ando családostul, Ghassan, Rafik, Christian, Elisha + Mitja (előbbi indonéz, a Nagoya University Foreign Student Association elnökasszonya, utóbbi pedig a barátja Szlovéniából), Ron (aki abszolút kínainak néz ki, úgyhogy meglehetősen nagy meglepetést jelentett, mikor kiderült, hogy San Francisco-ból jött…), és még sokan mások. Érdekes volt amúgy, a szlovén sráccal beszélgettem, és az volt az érzésem, hogy eme szomszédaink körében még mindig van némi reputációnk nekünk magyaroknak – az elmúlt jó pár év eseményeit, illetve az országunk és különösen fővárosunk állapotát elnézve szerintem teljesen alaptalanul. -.- Mindenesetre, Mitja volt Budapesten, és nagyon tetszett neki, úgy fogalmazott, hogy Ljubjana egy „kis Budapest” – háát, remélem azért legalább egy picit tisztább, rendezettebb és nincs saját külön bejáratú, életfogytig uralkodó Nérója, aki amúgy a Kátyúk és Gödrök Királya címet is viselhetné XD (Közélet-közeli siránkozás rovatunk újabb fél évre lezárva! :P)

Szept 26-án Han, az egyik jogi karos barátom Mianmarból, meghívott, hogy menjek el velük Nagashimába (nem tévesztendő össze Hiroshimával! :)) egy onsenhez, vagyis hőforráshoz. Mivel legutóbb tavaly Osakában voltam ilyenben, és az fantasztikus élmény volt még úgy is, hogy az a fürdő mesterséges volt (íme egy remek vetélkedő-kérdés: mi a különbség az onsen /温泉/ és a sentou /銭湯/ között? Válasz: az előbbi ugye valódi hőforrás, az utóbbi „csak” fürdő) – de az itteni tényleg valódi onsen, úgyhogy ezt nagyon nem lett volna kedvem kihagyni. A résztvevők között volt Han mellett két japán srác (Katou és Yuuki nevűek, már régről ismerem őket, pl velük voltam a maid caféban is XD) és egy Eri nevű japán lány a jogi karról, továbbá velünk jött egy Martin nevű svéd fiú, aki valamilyen matematikai témát kutat, és egy Li Sheng nevű kínai, fizika szakos, mindketten Han barátai. :)

El is mentünk Nagashimába, ahol kiderült, hogy nem első körben nem az onsenbe jöttünk, hanem a vidámparkba (ezt Han az üzenetében vhogy elfelejtette említeni XD) – de vidámpark alatt nem elsősorban gyerekjátékokat kell érteni itt, hanem mindenféle, leginkább felnőtteknek szánt, halálfélelem-gerjesztő eszközöket. ^^” (És mint Szentmihályi Lovecraft-tanulmányából is tudjuk, „az ember szeret játszani a félelemmel. Legalábbis, amíg az nem valódi…” :P) Itt található pl a világ egyik legnagyobb hullámvasútja, a Steel Dragon nevezetű jószág, amely 154 km/h-val száguld kb 70°-os lejtőkön, és még számos hasonló nyalánkság. Miután végigélveztük mindet, a nap végén eldöntöttem, hogy köszönöm, nekem ezekből ennyi elég volt úgy a következő 50 évre. ^^ Vicces amúgy, hogy K-chan (=Katou beceneve), ez a nálam jó egy fejjel magasabb, 22 éves srác, kisgyerekként visongott az élvezettől a hullámvasúton, viszont a szellemkastélyban (amit viszont én élveztem különösen) annyira félt, hogy hihetetlen, alig mert bemenni, majdhogynem be kellett vonszolnunk XD. A nap végén, az onsen után, egy olasz étterembe mentünk (ilyenben sem voltam még, mióta itt vagyok ^^), szóval mindent összevetve, remekül sikerült az az alkalom :) de nem hiszem, hogy újra meglátogatnék egy japán vidámparkot… ^^””

Mari-chan szept 27-én összehozott nekünk még egy quasi búcsúbulit, amire szintén eljött több japán barátja, többek közt egy csaj, aki tud kínaiul és koreaiul is O_o (japán és angol mellett természetesen). Az előző buli társasága mellett erre az alkalomra végre hazaért Kanazawából Paul barátom is, úgyhogy ez az alkalom hatványozottan viccesnek bizonyult. Kezdjük ott, hogy folyamatosan szívattuk egymást vele – meg csak úgy mellékesen Victort is, például mikor megpróbáltam elhitetni a japánokkal, hogy Victor kutatási területe nem más, mint a トイレ掃除, magyarul vécépucolás XDDD és a poén az, hogy az egyik japán srác majdnem be is vette XD (NB: tapasztalatom szerint egyes japánokat remekül lehet ugratni azzal, hogy komoly képpel beadunk nekik valami hülyeséget – igen gyakran be is veszik… LOL) – de Paullal egymás szívatása aztán tényleg poénosra sikerült - előző este megtanítottam neki egy japán mondatot: „どんどん液が溢れて来る” (ne kérdezd, honnan van és mit jelent… neked jobb, ha nem tudod :P), amit egyébként elképesztően vicces kiejtéssel mond. ^^ Szóval bemesélte a jelenlévő két japán lánynak (Mari-channak a portán kellett maradnia, úgyhogy ő ezúttal nem vett részt sajnos… vagy szerencsére? ^^”), hogy én mekkora perverz állat vagyok, és pl ezt a mondatot is felemlegette, én meg minél jobban tiltakoztam röhögve (életemben nem mondta ennyiszer, hogy „chigau” ^^”), a csajok annál jobban hitték, hogy perverz állat vagyok :DD és innentől kezdve bármit csinálhattam/mondhattam, visongtak meg röhögtek rajta :))) jó, mondjuk azért néha én is rátettem pár lapáttal a dologra XD a végén csellóztam is egy kicsit, és ezek után már borítékolva volt, hogy óriási sikert arattam vele :)

Tanulság:….ööö, van itt olyan egyáltalán? ^^” Erre nézve tippeket elfogadok! XD Mindenesetre hatványozottan jó alkalom volt, ezzel a társasággal szeretnék majd még összehozni egy karaokét is a közeljövőben…

Aztán, kollégista életünk utolsó előtti napján Paul ötlete alapján meghívtam Mari-chant Paul szobájába inni meg dumálni, és eljött Ampana is… Pault meggyőztem, hogy abban footballos PC-játékban, amit mindig játszik, csinálja meg a kollégiumunk csapatát, ahogy anno Koszta megtervezte a 12. A-t ás 12. B-t érettségi évében :) – és meg is tette, Ghassen lett a kapus (ő ugye elég nagydarab hozzá :P) és Victor a csapatkapitány, mivel ő közöttünk a brazil ;) amúgy, egészen aranyos ahogy Mari kicsit hamiskásan énekel (és, csak úgy mellesleg, számos intonációs pontatlansággal, de szép hangon hegedül ^^), remélem még közös karaokén is hallgathatjuk még egymást :) aztán késő este én, Paul és Ampana elmentünk egy folyó partjára, és hallgattuk a díszpontyok csobbanásait :).

Korábban úgy terveztük a költözést, hogy Victorral közösen fogunk autót bérelni, de végül erre nem volt szükségem, ugyanis Enya-san felajánlotta, hogy azzal a quasi-kisbusszal, amivel korábban a tengerpartra vitt minket, segít áthurcolni a cuccaimat az új helyre O_O hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy milyen segítőkész emberekkel találkozom mindenhol! Enya-sannal pedig hatványozottan mázlim van, tulajdonképp olyan itt számomra Japánban, mintha az apukám lenne ^_^ annyi mindent tett már meg értem, hogy számon se tudom tartani… úgyhogy a legjobbakat kívánom neki – megintcsak az jut eszembe, hogy ameddig léteznek ilyen jó emberek, addig ennek a világnak is van remény ^^.

Anyway. Annak idején 2001 augusztus végén-szeptember elején az osztálykirándulásunk idején volt az az élményem, hogy augusztus 31-ig gyönyörű, napsütötte idő volt, aztán amint beköszöntött a szeptember 1-e, beborult az idő, és megrohant az ősz. Hát, ezúttal is hasonlót tapasztaltam – a szeptember hónap Japánban többnyire még elég meleg; sose felejtem el, hogy tavaly szeptember 10-én, amikor első ízben léptem ezekre a szigetekre, kijöttem a repülőtér légkondicionált épületéből, és megcsapott a forró párás osakai levegő… de most, a költözésünk napján hirtelen beborult az idő, és azóta többnyire esik… hát igen, még az ég is szomorkodik, hogy otthagytuk a kollégiumot :( egészen olyan hangulatuk van ezeknek a napoknak, mint eme videó első fél percében - a géppuskákat leszámítva – a rózsa végül is jöhet… xD de tulajdonképpen az utána következő jazzes, egyébként Tank! címet viselő zeneszám is:

(Csak úgy mellesleg, a Cowboy Bebop német szinkronja… sucks. Japánul vagy magyarul nézzétek. XD)

Röviden, nem különösebben dobta fel a hangulatom, hogy búcsút mondtunk a kollégiumnak – csak úgy mellesleg, az sem, hogy kiderült: addig nem használhatom a kutatószobámat, amíg nem vagyok minimum master-kurzuson -_- bezzeg pl a GSID-sek már a japán nyelvi kurzus alatt is a sajátjukban tanulhattak, nem is szólva a környezetmérnökökről, fizikusokról, matematikusokról, informatikusokról… úgy látszik, csak nekünk van ilyen szerencsénk. :( Továbbá kérdéses, hogy fogok-e tudni az egyetemen ingyen kínaiul tanulni, mert a létszámok elég erősen limitálva vannak… :( (a francba, hű de sok „:(” !)

Viszont a lakásom egyáltalán nincs rossz helyen, a környék teljesen olyan, mint egy európai kertváros, csendes, nyugodt – és az ára sem rossz, plusz nem kellett külön internetről se gondoskodnom, mert van rá előfizetése a háznak is; de ezektől függetlenül, furcsa érzés a kollégium után egyedül lakni. Mindegy, majd megszokok vagy megszökök – egy darabig biztosan maradok itt, aztán majd meglátom. :)

Múlt péntek este úgy éjjel kettő körül felhívott Paul, hogy mi van velem? XD Én mondtam, hogy épp alszom, mire indítványozta, hogy jó, akkor menjünk el holnap Liamhoz (lassan Izzatillót is meglátogathatnánk, igazán levághatná a hajunkat ^^). Erre sor is került, szombat délután/estefelé – Kazuho vacsorát is főzött nekünk, úgyhogy egészen remek alkalom volt. Utána Pauléknál aludtam, aki viszonylag közel lakik hozzám két kínai barátjával (közülük az egyiket mindig csak úgy emlegeti, hogy „the tall guy” (mivel még nálam is magasabb), a másikat meg „the new guy” (mivel csak most egy hete érkezett), és ideiglenesen náluk lakik egy Chaa nevű mongol srác (vagyis: belső-mongóliai). Aztán vasárnap este Paullal kicsit felderítettük az éjszakai Nagoyát ^^ mely tevékenységet valószínűleg tökélyre fogjuk fejleszteni a közeljövőben. XDDD

Egyébként mikor említettem Paulnak azt, hogy Zoli kínai barátja felajánlotta, hogy adják oda neki Ákost pár évre, h megtanuljon kínaiul, és cserébe odaadja nekik az ő gyerekét, hogy magyarul tanuljon, és hogy ezt Bettike nem tartotta túl jó ötletnek :) – szóval, ő erre kapásból mondta, hogy ezt csinálhatjuk majd mi is a mi gyerekeinkkel, ha majd lesznek XDD – csak zárójelben, ha nekem netán lenne valamikor gyerekem, az biztos, hogy ő egészen kis korától kínaiul fog tanulni, akár tetszik neki, akár nem – nem biztos, hogy kedvelni fog emiatt, de felbecsülhetetlen értékű dolog lesz számára, ha felnő… :) tényleg, lehet hogy az ő szempontjából az lenne a legjobb, ha már alapból az anyanyelve lenne kínai XD (bár az én szempontomból talán annyira nem :P).

Örömmel tapasztaltam, hogy úgy néz ki, a magyarok száma megsokszorozódott a Nagoya Egyetemen! Jogi karos orientáción találkoztam egy Márta nevű lánnyal, aki tulajdonképpen Zsolt felesége, és eddig csak japánt tanult, de most ő is elkezdi itt a kutatóit – amúgy, biztos az én hibám (is), hogy mostanáig nem nagyon kerestem Zsolt társaságát, de pont úgy jött ki, hogy volt egy közös óránk, ami után nekem át kellett rohannom az egyetem másik oldalára, úgyhogy nem sok lehetőségünk volt dumálni akkor… - és Márta mellett, az idei „japán nyelv és kultúra” ösztöndíj (egyik?) nyertese, egy Ákos nevű ELTE japán szakos fiú (aki, a japán szakosok egy részétől eltérően tényleg nagyon jól tudhat japánul, ha ezt elnyerte…) szintén Nagoyába jött – elég laza partiarcnak tűnik, úgyhogy remélhetőleg fogunk tudni együtt bulizni vmikor. :D

Mostanában jó sok orientációnk van, meg mindenféle programjaink, meg még van pár dolog, amit a lakással kapcsolatban is el kell intéznem, és még van egy pár bútor is, amit be kell szereznem hamarosan, úgyhogy van mit csinálni. ^^ Remélem, hamarosan újabb jó hírekkel jelentkezhetek! :)

Addig is hadd búcsúzzak stílusosan az eddigi kollégista életemtől, egy L’arc-en-Ciel számmal, melynek szerintem a címe is elég beszédes ^^: