Ági Japánban II és egyebek

Az okinawai utammal kapcsolatos bejegyzésben már leírtam azt a véleményemet, hogy egy utazás sohasem csak arról a helyről szól, ahova ellátogatsz, hanem azokról az emberekről, akikkel együtt mész, és azokkal, akikkel ott találkozol. Nos, ez a körülmény hatványozottan jellemző volt Ági maradék itt tartózkodására, amely nagyjából elejétől a végéig nonstop féktelen bulizásba torkollott. ^__^

Nézzük csak, mikor Ági hazajött Hiroshima/Kyushuról, én pont Sakaében voltam, előbb Rikával és egy barátjával koreai étteremben, aztán Suyinnel és még két csajjal, akikkel azt terveztük, hogy táncolni megyünk. Mielőtt ez a mondat valakiben azt az illúziót keltené, hogy tudok táncolni, hadd tegyem hozzá, hogy tulajdonképpen táncolni tanulni mentem volna, mivel Suyin ugye megígérte hogy megtanít XD. Nos, jó dél-amerikai szokáshoz híven alaposan elkésett, én pedig haza szerettem volna jönni az utolsó metróval, úgyhogy csak elkávézgattunk és elbeszélgettünk egy ideig, a táncból ezúttal sem lett semmi… ^^”

Viszont! Amikor az utolsó metróval hazajöttem (ezúttal ugye már az „új” lakásomba), a közös szobában (quasi nappaliban) ott találom Ágit, amint Christiannal és Paullal sörözgetnek… XDDD oké, ezt megismétlem, hogy jobban halljuk. Szóval ott találom Ágit, amint PAULLAL és CHRISTIANNAL sörözik!!! ^___^ Aztán később csatlakozott Faisal is, úgyhogy az jutott eszembe: milyen vicces, hogy Magyarországon soha az életben nem mentünk sehova úgy Ágival, hogy az én vagy az ő baráti társaságával, tehát nem családi körben, - tényleg mulatságos, hogy Japánba kellett eljönnie ahhoz, hogy ez megtörténjen… :) de végül is sor került rá, és ennek nagyon-nagyon örültem!!! Sőt, eredetileg az volt a terv, hogy vasárnap megyünk együtt valahova, aztán Ági hétfőn Kyoto-ba megy, és mivel az elég közel van (shinkansennel kb 40 perc Nagoya Station-től), ezért aznap este még itt alszik, aztán megy tovább valahova. Ehhez képest itt maradt még két teljes napot, tehát kedden és szerdán is együtt voltunk, és csak csütörtök reggel ment el, amiből arra következtetek, hogy meglehetősen jól érezhette magát, és végül is sikerült találkoznia majdnem az összes barátommal itt (jó, ez túlzás, mivel nagyon sokan vannak, de azért elég sokakkal, és a legőrültebbek majdnem mind köztük voltak XD). ^o^

Szóval, vasárnapra eredetileg azt terveztük, hogy elmegyünk az akváriumba, ehhez képest végül is a tengerpartra mentünk, mert Faisal említette, hogy ismer egy olyan strandot, ami ezúttal nem mesterséges, mint a „Sunbeach” nevű, ahol tavaly nyáron voltunk, hanem ténylegesen maga a tenger. Érdekes amúgy, hogy Faisal tényleg nagyon sok helyet (főleg éttermet ^^) ismer itt, mivel ugye korábban már volt Nagoyában 2 évig, és most PhD-re jött vissza – de ehhez képest ennyi idő után sem beszél japánul, ami vsz annak tudható be, hogy az összes órája végig angolul volt, és így nem nagyon volt rákényszerve a nyelvtanulásra. ^^” (Ami még érdekes vele kapcsolatban, az az, hogy korábban nem is tudtam, h gyerekkorában két évet Belgiumban is élt! O_o) Na mindegy. Végül is ez a strand maga volt a helyi Agárd, még az általunk Agárdnak becézett, 2001-ben meglátogatott horvátországi strandnál is durvább XDDD de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy nagyon élvezzük az egész ott tartózkodást.

Éééés utána: kaitenzushi-étterembe mentünk!!! ^o^ Bár meglehetősen sokat kellett várni, mire bejutottunk, de abszolút megérte, sztem mindenki közül én élveztem legjobban XD. A „kaitenzushi” tulajdonképpen forgótányéros sushi-éttermet jelent, vagyis olyan helyet, ahol az elkészült friss sushikat egy futószalag-szerű valamire helyezik, és ezek így méltóságteljesen elvonulnak az összes vendég asztala mellett, s eközben azt a fajtát veszed le, amelyiket akarod, és végül is a nálad lévő üres tányérok száma alapján fizetsz :). Azon mosolyogtam, hogy a végén a mellettem felhalmozott tányérok száma kb a kétszerese volt a többiek tányérjainak… ^^ hát igen, a sushi-nak óriási nagy rajongója vagyok!! ^o^

Volt egy pár dolog/étel, amit mindenképp szerettem volna, ha Ági kipróbál itt Japánban: ilyen természetesen a találkozás a barátaimmal, a kaitenzushi-étterem, a garnélás hamburger (ez utóbbi annyira nem ízlett neki, pedig sztem ez a coleur local az itteni McDonaldsban az egyetlen, amiért néha érdemes oda menni, de whatever…), Sukiya-ban enni (a legolcsóbb helyi gyorsétterem-hálózat :P) és természetesen a karaoke!!! Úgyhogy kaitenzushi után elmentünk Yagoto-ba, és reggelig énekeltünk, pontosabban Ági nem nagyon volt rávehető az éneklésre, de egy idő után, ahogy oldódott a hangulat, Paul meg tudta győzni (=„if you don’t sing it, I’ll kill you” :P), hogy legalább egy-két dalt ő is elvállaljon, még a néha Faisal v Paul segítségével is ^^.

Hétfő: Ági ugye Kyoto-ba ment, és este ért haza, amikor is Liam, Kazuho és Liam Jess nevezetű kanadai barátja látogatott meg minket, úgyhogy Ági megintcsak bulira ért haza, különösen hogy ők nagyon ritka vendégek itt nálunk :). Ez a Jess nevű srác meg egyenesen elképesztő, annyit dumál, h kb nem lehet lelőni – pl már éjjel 2 körül volt, mikor én aludni mentem, és ő még mindig videókat mutogatott Áginak, Paulnak és Faisalnak a szeptember 11.-ei merényletről meg egyéb összeesküvés-elméletekről – úgy látszik, ez az egyik vesszőparipája XD.

Másnap csúnya esős idő volt, úgyhogy nem nagyon mentünk sehova – kora délután elvezettem Ágit és Jess-t abba az egyetemi cafeteriába, ahol Paul dolgozik, és együtt ebédeltünk, végül is öten, ugyanis utóbb Liam is csatlakozott, aztán elmentünk abba az egyetemhez közeli, gyönyörű templomba, ahol még úgy egy éve voltam, majd hazamentünk, és Jon Lajoie eszméletlen videóin röhögtük halálra magunkat, majd Faisallal kiegészülve forralt bort készítettem, és mélyreható beszélgetéseket folytattunk ormányos hangyászokról, anoákról, és sok más érdekességről, s valószínűleg ismételten bizonyságot nyert, hogy a felszín alatt mindig több rejtőzik, mint az ember hinné… :PPP

Másnap Faisal meghívott bennünket egy indiai étterembe, úgyhogy curry-t és magnó-lassyt ebédeltünk ^o^ aztán pedig elmentünk a Higashiyama Állatkertbe megbizonyosodni róla, hogy van-e ormányos hangyászuk, de nem volt, csak malajziai napmedvéjük, ha már fura állatokról beszélünk :). Aztán felmentünk a Higashiyama Skytower nevű toronyba megcsodálni a kilátást, és rövid otthon tartózkodás után a Misfitsben fejeztük be a napot. :)

Összegzés: az összes itteni barátom, de különösen Faisal és Paul nagyon megszerették Ágit, és szerintem ő is jól érezte magát velünk, úgyhogy mindenképp kell még majd találkoznunk legalább így négyesben, akár úgy, hogy Pault és Faisalt vendégül látjuk Magyarországon, akár úgy, hogy megint Ági jön ide (vannak azért még jó helyek a környéken, pl Mie vagy Nagano ^^).

Miután Ági elutazott, eltartott egy darabig, mire kihevertem a hosszított Golden Week-et és visszatértem a szokásos napirendemhez, de végül is sikerült, mostanában remekül haladok a tanulással és az időjárás is fantasztikus! ^o^ Faisal elég gyakori vendég nálunk, gyakorlatilag minden este eljön egy kicsit vízipipázni (én már nem használom többet ezt a shisha-nak is nevezett alkotmányt, egyszer-kétszer kipróbáltam, és annyi kb elég is volt belőle ^^” de annak örülök, h a füstjének messze jobb az illata, mint a normális dohánynak), kb ezzel váltotta fel a cigizést, bár ki tudja, melyik a jobb vagy rosszabb… :P

(Nem különösebben tartozik a témához, de május 20-án megnéztem Az arany iránytű című filmet, és az a véleményem, hogy ezzel a látványvilággal egy Michael Moorcock adaptáció egészen kiváló lenne – talán azért tetszett ez a sztori is, mert nagyon-nagyon sok elem Moorcock-ízű, leginkább a bizarrságig és groteszkig menő fantasztikus ötletek – lásd pl a daimónokat és a különböző megjelenített népeket, a léghajót mintha a Város az őszi csillagok alatt-ból szalajtották volna, a páncélos jegesmedvék pedig kb olyanok, amilyeneknek az olvasó elképzeli a Sárkány a Kardban medvehercegeit, etc etc ^^. Mondjuk ott van a Moorcocknál is szokásos vallásellenes téma, de míg lehet, hogy ez az eredeti könyvben /amit nem olvastam és nem is áll szándékomban.../ elég erősen jelen van, addig itt a filmben csakugyan quasi „minden dogmatikus szervezet” (khm, khm… mint pl a modern mainstream közgazdaságtan intézményrendszere? :PPP) kritikájának tűnik, úgyhogy egyáltalán nem zavaró; egyébként meg annak ellenére, hogy vallásos vagyok, soha nem zavart az, ha egy egyébként jól megírt történet írója vallás – és/vagy egyházellenes (lásd pl Boris Vian, akit nem ezért, hanem az eszméletlen szövegei miatt szeretünk :P), ameddig nem dörgöli féloldalanként az orrom alá (kellőképp dogmatikus stílusban és fröcsögő rosszindulattal), hogy az egyházak mind milyen szemetek és a vallás mint olyan mekkora hülyeség – nem úgy, mint ahogy Stephanie Meyer tíz soronként a képünkbe lökdösi, hogy Edward meeeennyire jóképű, de azért nem amiatt imádjuk, ó nem! XD /A vallás-témáról a filmben lásd még az egyik főszereplőt játszó Nicole Kidman véleményét./ De a Golden Compass szerintem nem is gyerekfilm, mint ahogy Moorcock dekonstruálgató fantasy regényei sem gyerekeknek valók – ha a gyermekemnek kéne hasonló kategóriájút mutatnom, akkor már ezerszer inkább a Narniát…)

Tudom, hogy gyakrabban kellene írnom, csak annyit ígérhetek, hogy igyekszem… nem mintha nem történne semmi, de néha kicsit nehezen jutok el a bejegyzések feltöltéséig… ^^” De most elég sok újdonság van, úgyhogy tényleg hamarosan újra írok!