Utólagos előhangok a kínai naplómhoz

Lentebb olvashatjátok a kínai utazásomról írt beszámolót, melynek egy részét néhány fotó feltöltésével együtt az ideiglenes naplómból másoltam át, más részét pedig más Japánban írtam meg.

Kicsit gondban vagyok ennek az útnak az értékelésével, mert szigorúan véve nem tudtam megnézni azokat a dolgokat, amiket szerettem volna, hiszen sem Tibetben, sem Xinjiangban nem voltam. Voltam viszont Qinghaiban, a Tibeti-fennsíkon, ami olyan, mint Tibet – és Dunhuangban, Xinjiang határvidékén, ami olyan, mint Xinjiang. Úgyhogy akkor most teljesítettem amit szerettem volna vagy nem? Azt hiszem, igen, hiszen ezeknek a helyeknek az impresszióját szerettem volna csak megtapasztalni, hogy ahogy írtam: annyira odamenni, hogy úgy érezzem: ott voltam és láttam. Nos, ott voltam és láttam.

Annyiban is sokat tanultam, hogy sikerült megtapasztalni, hogy élnek Kínában az emberek, pont olyan jól, mintha homestay-re jöttem volna – talán túlságosan is. A jövőre nézve tanulságos, hogy ha csak utazni akarok, akkor ne jöjjek látogatóba egy barát családjához, különösen, ha említett barátomnak személyes dolga van. Úgy látszik, én mindig nagyon komoly vagyok az utazási elhatározásaimat illetően és nehezen ismerem fel, ha valaki csak az álmodozásait tárja elém nagy hangon. Még egy dolog, amit megtanultam.

Nem lehetetlen kínaiul kommunikálni úgy, hogy megértsék! Gyakorlatilag mindenki mondja, hogy a kiejtésem teljesen jó – inkább nekem van bajom néha az ő megértésükkel… ^^” de nem lehetetlen kínaiul megtanulni, bármennyire is nehéz. Ennek a nyelvnek a megtanulása azt hiszem hobbinak se utolsó, és ha egyszer sikerül magas szinten elsajátítani, az szó szerint aranyat ér. Szóval természetesen nem adtam fel ezirányú ambícióimat, sőt!

Azt is sikerült megtapasztalnom, hogy Kínában ott diszkriminálják negatívan a külföldit, ahol érik, ugyanakkor az egyes emberek – szinte mindannyian – el vannak ájulva attól, ha külföldivel akad dolguk. Míg Japánban senki nem zavarná köreidet, addig Kínában rád „hello”-znak az utcán, még a legnagyobb városokban is (na jó, személyes tapasztalatom az volt, hogy Shanghaiban igen, de Pekingben nem) – összevetve azzal, hogy Japánban csak vidéken vannak ledöbbenve attól, ha külföldit látnak, ez azért eléggé figyelemre méltó.

Ehhez a helyhez épp úgy hozzátartozik a skizofrén kommunizmus, a kócinatság és a szemét, mint a kanjik. És ezzel el is mondtam a dolgok rossz oldalát: az emberek nem figyelnek egymásra és nincsenek semmi bizalommal egymás iránt, de miért is lennének egy ilyen rendszerben. Ami ebben az országban magával ragadó és nagyszerű, az a természet és a régiek alkotásai; ami zavaró és kellemetlen, az minden, amit az elmúlt ötven évben csináltak. Hogy lehetnek pl ezek az idióták büszkék a kulturális forradalomra és Mao-ra? Ezért emlegetek skizofrén kommunizmust ennek az országnak a kapcsán. Szóval, ha a humorista szavával „Magyarországon az egy főre jutó hülyék száma kettő”, Kínában szerintem legalább egy tucat hülye jut egy főre – ha abból a képből indulok ki, amit a vonat-útjaim során láttam a tipikusnak mondható kínai vidékből, akkor csak annyit mondok: legyen mindenki baromi hálás, hogy Magyarországon élhet, mert ez a hely (a Föld több mint felével egyetemben) messze nehezebben élhető, szinte minden szempontból. Japánnal összevetve meg aztán különösen. (Lanzhouba menet az utam keresztülment Nanjingen, Wuhanon és Xianon; Pekingbe visszafelé menet pedig Xian, Zhengzhou, Tianjin – vagyis Kína hagyományos területének északi és középső részén teljes egészében.)

De nem engem személy szerint nem zavarnak az ilyen dolgok – ha a közelemben lévő emberek nem idegesítenek, bárhol remekül el tudok lenni. Ezért Kínából is azok a dolgokra koncentrálok, amik magával ragadóak – ha nem frusztrált volna engem is a közvetlen környezetem (meg kisebb részben a külföldieket is érő elcseszett bánásmód), már az elejétől remekül éreztem volna magamat. Ezért mondom, hogy mindenképp vissza fogok menni, hiszen egy teljes kontinensnyi területen még elképesztően sok látnivaló van – valószínűleg ezúttal majd délen kezdem, amely területek állítólag amúgy is gazdagabbak. Ha valamivel huzamosabb időt töltenék Kínában – letelepedni biztos, hogy nem fogok ott – akkor valószínűleg valami normálisabban élhető helyet választanék, mint pl Peking vagy Xining (utóbbi igaz, kisváros, mindössze kétmillió lakossal XD).

Egyelőre ennyit tehát Kínáról, a végére fantasztikus lett ez az utazás! Hamarosan következik egy bejegyzés a kínai ételekről, addig is sziasztok!