Nos, szerencsésen megérkeztem Taipeibe, és most a repülőtéren várakozom a csatlakozásra… úgyhogy itt az idő, hogy jó hosszan, valószínűleg több egymást követő bejegyzésben beszámoljak a november utolsó hetét követő időszakról, ha a gépem töltése kitart. Hol is kezdjem… ja igen, nov 23-ával hagytam abba. 25-e (szerda) szerda egy egészen röhejes nap volt. Ugye pont előző héten volt a koncertem, amire meghívtam Marit, és beszéltük, hogy most szerdán el kellene mennünk Imaike-be a már említett kocsmába, ahol annyit iszol amennyit akarsz. XD Nos, hétfőn írtam neki (a telefonja most rossz, úgyhogy mindig Facebookon kommunikálunk) hogy mi van, mire visszaírt, hogy bocs, senki nem akart eljönni, úgyhogy esetleg menjünk ketten? O_o Mondom, oké, nekem teljesen jó így is, úgyhogy este 7 és 8 óra között megyek a kollégiumba, ott találkozhatunk.
A kollégiumba visszamenni sokszorosan nosztalgikus élmény volt, találkoztam egy csomó olyan új diákkal is, akiket már megismertem korábban a Welcome Partyn. Aztán megérkezett Mari is, és közölt egy meglepő hírt: Seki-san visszavonul! O_o (Ez a meglepetések napja, komolyan…) Pontosabban nem is visszavonul, hanem máshol fog dolgozni, tehát itthagyja a Kaikant… :( Az ilyenekre mondom, hogy sic transit gloria mundi… Seki-san nélkül a Kaikan már soha többé nem lesz ugyanaz. T_T Mindenesetre, Mari a maga jellemző módján, már el is kezdett összehozni egy búcsúbulit Seki-sannak, és beszerzett egy emlékkönyvet, amelybe minden majd minden lakó fényképe és rövid üzenete be fog kerülni – máris csinált egy fotót rólam és pár másik diákról, utána felmentünk a washitsu-be (vagyis a japán stílusú szobába) ahol egy csomó kínai tanult, és egyikük büszkén újságolta, hogy átment a felvételijén (pedig még csak most érkezett, úgyhogy ez nem egy kis teljesítmény! :)) – és őket is megkértük, hogy csináljanak fotót egymásról ill írjanak a könyvbe, aztán el is beszélgettünk, pontosabban… én röhögtettem egy csomót azokkal a kínai csúnya szavakkal, amiket tudok. XDDD Eszméletlenül jól elpoénkodtunk, utána Mari (talán némi enyhe irigységgel a hangjában? :P) meg is jegyezte, hogy milyen népszerű vagyok a kínaiak körében – csak úgy röpködtek a „cool”-ok és a „szuper a kiejtésed” (発音ちょうううううきれい!!!) -ek ^__^. Részletesen kicsit hosszú lenne visszaadni ezt a dumapartit, mindenesetre elég emlékezetes marad számomra. :D
Vicces volt, hogy mikor Mari quasi engedélyt kért Nagai-santól (a másik tutortól, aki ugye szintén zenész ^^), hogy ma este elhagyhassa a kollégiumot, Nagai mondja, hogy oké, partyt tartotok? Mire a válasz: „Igen, Peterrel ketten” erre Nagai: „Hmm, ha egy fiú és egy lány kettesben mennek valahova, akkor azt már nem partynak hívják” :PPP De amúgy az az igazság, hogy nála ezt nagyon is partynak hívják, és kivétel nélkül minden esetben – neki abszolút nem jelent semmit, hogyha egy fiúval megy kettesben valahova. Mondjuk, azt én sem hiszem, hogy minden ilyen felállásban megejtett program „deeto” lenne – voltam már úgy lánnyal kettesben koncerten, hogy az ő részéről biztosan tudom, hogy nem volt az, az én részemről meg… hát, én akkor úgy voltam vele, hogy „mindegy mi lesz, mindenképp jól érzem magam”.
Viszont nem inni mentünk, mivel az ketten nem akkora fun, hanem mondtam, hogy mivel már ezer éve szeretnénk közösen elénekelni az Origin of Love című dalt (ami Ieda kedvenc száma, és én is nagyon szeretem) ezért menjünk inkább karaokézni a változatosság kedvéért ^o^. Szóval elmentünk biciklivel Yagoto-ba, és kb reggel 5-ig énekeltünk, de előtte vettünk némi enni – és innivalót is. Azért kicsit meglepődtem Marin, mert igaz, hogy ő mindig nagyon kommunikatív, de most úgy látszik, különösen őszinte hangulatban volt, mivel csomó, a szokásosnál személyesebb dolgot is elmesélt nekem. O_o Például hogy milyen problémái voltak a kollégiumba költözéssel, meg hogy legutóbb hogy berúgott, amúgy először életében XD
Részletes leírás helyett hadd szúrjak be ide egy dalt, amit elénekeltem – nem, az Origin of Love túl egyszerű ötlet lenne. :P Viszont ezt egy itt idő óta (és Paul jóvoltából ^^) imádom, úgyhogy ezúttal is sorra került – és talán még passzol az alkalomhoz is. Egyszerűen fantasztikus, ahogy ennek a dalnak a codája elterül a horizont fölött… /Naa naa naa nananaanaa, nananaaanaaa, Hey Jude! XDDD/
A hazamenetel extra vicces volt, ugyanis Mari valahogy elvesztette a biciklije láncának kulcsát (?_?), úgyhogy mondtam neki, hogy jó, akkor segítek hazavinni a biciklit, és mivel a hátsó kereke volt összeláncolva, ezért a hátsó kerekét felemelve toltam magam mellett egészen a kollégiumig, és közben továbbra is remekül elbeszélgettünk, Natsume Souseki Kokoro című regényétől kezdve az első alkohol-fogyasztási élményeinkig mindenről. ^^ Mire befejeztünk mindent (értsd: megérkeztünk a kollégiumba) olyan 5:30 körül járt az idő. XD
Péntek szintén vicces volt: az International Student Evening orientációja után meghívtam Enát (ő a japán-francia lány, akit lentebb egyszer említettem), a változatosság kedvvért énekelni. XD Már csak azért is, mert korábban megígértem Paulnak, hogy bemutatom őket egymásnak, és ez így remek lehetőség volt erre is. Szóval, négyen (Ena+Paul+Jiang+én) megintcsak elmentünk Yagoto-ba és remekül elszórakoztunk. Paul azt mondha, h Ena a húgára emlékezteti őt, úgyhogy szívesen lógna vele együtt máskor is. Amúgy vicces volt, miután Ena elénekelte a Sailor Moon openingjét, és közölte, h ez a kedvenc animéje, én: „ha azt mondonám, hogy az enyém is, akkor „otoko toshite shikkaku” (=disqualified as a man) lennék?” XD (Utalva Osamu Dazai Ningen Shikkaku /= „No Longer Human” „Disqualified as Human” című regényére/) Majd a derültség elültével hozzátettem: „nem, valójában nem ez a kedvencem, hanem a Revolutionary Girl Utena” ^^ mire Ena beszól: „hát az majdnem ugyanaz”… XDDD (Szerintem azért nem annyira... ^^")
Szombaton két jelentősebb dolog is történt: egyrészt újra zenekari próba volt, másrészt Ishii-san (akinél a legutóbbi házi-koncerten játszottam) meghívott egy barátjához vacsorára, ahol sokféle hagyományos japán ételt kóstolhattam meg. Mondanom sem kell, hogy Ishii-sanék nagyon aranyosak… és ismét bebizonyosodik, hogy mennyire jó, ha valaki nyitott és tud kommunikálni: ha nem beszélgetek Ishii-sannal annak idején a koleszos Tomodachi-kai ülések alkalmával, valószínűleg mind a legutóbbi koncert, mind ez a vacsora kimaradt volna az életemből. Az ételek közül említést érdemel egy sashimi, vagyis nyers hal, amiről kiderült, hogy tulajdonképp nem is hal, hanem valami növényből készül, de teljesen hal íze- és állaga van O_O és egy rákféle, ami nagyon ízletes, de kifejezetten veszélyes állat sztem, ugyanis a páncélján tüskék vannak azokon a helyeken, ahol az ember meg akarná fogni a páncél eltávolítása közben, úgyhogy szúr a dög -.- de ennek ellenére tényleg finom.
Ami a zkari próbát illeti, ezúttal Mahler V. Szimfóniájának Adagietto című tételét játszottuk… mondanom sem kell, hogy ez mekkora élmény volt. Különösen, hogy van egy hely, ahol a csellók hozzák a főtémát, és miután eljátszottam ezt a helyet, mindenki megtapsolt és gratulált, hogy milyen szép hangon csellózok ^o^ hát igen, Mahler már mindig az elsőszámú kedvencem marad, és ami azt illeti, az jut eszembe, hogy azért, hogy az ilyen dolgok a világom részei – sok-sok embertől eltérően, akik nem is tudnak ezek létezéséről – , azért meg kellett fizetnem azt az árat, hogy baromira nem vagyok normális/átlagos- de megérte, ha szabadon választhatnék, akkor is valószínűleg ilyen lennék, kész. これは僕のたった一つの可能な生き方だから。
A korábban kifelejtett november 22-ei napon annyi történt, hogy Paul meghívta egy kínai lányismerősét, h menjünk el együtt énekelni (nem lehet megunni a karaokét, esküszöm… XD az otthoni diszkóknál százezerszer jobban szeretem ^^), pontosabban: megkért, hogy én hívjam meg, beszéljek vele QQ-n (ez egy számítógépes program, amit a kínaiak MSN és Skype helyett használnak, és a közelmúltban újabb lépést tettem a tiszteletbeli kínaivá válás felé azáltal, hogy Paul telepítette ezt a gépemre, és rögtön fel is vettem rajta egy csomó kínai barátomat ^^). Végül is beszéltünk, és a lány kötélnek is állt, úgyhogy eljött velünk. Említett csajt egyébként Lu Ying-nek hívják, de a vezetékneve japán olvasatából (Riku) származik egy beceneve is: Luckily ^^ ami onnan jön, hogy extra szerencsésnek tartja magát, ugyanis átment azon a felvételi vizsgán, amit pl Paul legutóbb elbukott, sőt, letette az 1kyuut is japánból úgy, hogy egyetlen tesztet se oldott meg a korábbi évekből O_o – nos szerintem az előbbi nem szerencse, hanem kemény tanulás lehetett, de az utóbbiba könnyen lehet, hogy az átlag kínai egyetemista által ismert 5-6000 kanji ismerete mellett némi szerencse is belejátszott, mivel Luckily úgy tűnik néha számomra egészen alapvető szavakat nem ismer ^^” (ilyeneket pl mint „houmon” „hazure”). Remekül elvoltunk együtt, kiderült, hogy ő is anime-kedvelő, úgyhogy számos openinget együtt is elénekeltünk, aztán csatlakozott hozzánk Takumi és Ninjin, és felmentünk inni Paul lakására – nos, Luckily véleménye japán ismerőseinkről sommásan annyi volt, hogy „these two Japanese guys are terrible” XDDD, úgyhogy a jövőben valószínűleg külön kell tartani őket. :P (De érthető is, ui eme két srác a perverzió olyan magas fokára lépett, amit egyszerű halandó talán el sem tud képzelni, és a legtöbben kiakadnának tőlük, de én csak röhögök rajtuk… hát, ők is Japán egyik arca a százezerből.)
Whatever. Luckilyval tényleg jól összebarátkoztunk, bár bizonyos mértékig ő is amolyan „weirdo”, talán később kifejtem miért. Utóbb elmentünk együtt Inuyamába („Kutya-hegy” XD) is, ahol a nemzeti kincsnek tekintett inuyamai kastélyt és egy templomot néztünk meg, meg persze az őszi faleveleket – még mindig maradt belőlük néhány. Egyébként eddig egyáltalán nem volt olyan nagyon hideg Nagoyában, bár azt mondják, a leghidegebb hónap a január és a február errefelé.
(*flash*)
Oké, akkor Part II, START!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése