December 10-én Enya-san megint meghívott egy koncertre, ezúttal a Nagoyai Zenei Egyetem zenekarának fellépésére az Aichi Geijutsu Gekijou-ba, és több jegyet is adott, mondván, hogy hívjam meg nyugodtan a barátaimat is. Ennek részletes megbeszélésére és a jegyek átvételére délután elmentem a kollégiumba, és remekül elbeszélgettem az új koleszosokkal meg a nénikkel is. Ott volt több kínai ismerősöm, meg pl a Mohamed nevű egyiptomi srác, aki valami elképesztően kedves – tényleg, eddig csak jót tapasztalatom volt az egyiptomiakról. Enya-san nemcsak hogy eljött és hozta a jegyeket, de hozott egy csomó friss mandarint is, ami a Chita-félszigeten terem valahol, tehát arrafelé ahol ő lakik – és nemcsak hogy hozott, hanem nekem adott egy külön szatyorral, mielőtt hazamentünk!!! :))) Az hiszem, sokszor említettem már, de nem árt még egyszer: annyira hihetetlen szerencsés vagyok, hogy ilyen kedves embereket ismerhetek… ^__^ úgyhogy eme mandarinból jutott egy csomó Paulnak és a tall guy-nak is, mert egyedül lehetetlen lett volna ekkora mennyiséget elfogyasztani :D.
Igen, december 11, péntek… az első születésnapom, amit nem Magyarországon töltök. Ennek örömére első körben kínai módon ünnepeltem: Luckily említette, hogy Kínában nem tortát, hanem ráment szoktak enni születésnapkor, úgyhogy mondtam neki, hogy jó, akkor tegyük ezt mi is ^^. Megkérdeztem egy japán ismerősömet, hogy melyik a legjobb ramen-étterem, aztán el is mentünk oda, és amin meglepődtem: annak ellenére, hogy csak néhány hete ismerjük egymást, Luckily adott nekem ajándékot is, ráadásul egy gyönyörű kidolgozású, régi stílusú zsebórát! O_o Uhhh… ez aztán meglepetés volt!
De ez még csak az ünnep első fele: másnap (szombat, dec 12) ugyanis eljátszottam Kodály Szólószonátájának második tételét az International Student Evening-en – egyben az első alkalom volt, hogy pénzt kerestem a hangszeremmel, ami ugye tulajdonképp a hobbim – igaz, hogy játszottam már pár elég nevezetes helyszínen, pl zenekarral a Művészetek Palotájában és az Óbudai Társaskörben, szólóban és zenekarral az ELTE Dísztermében stb is – de soha nem merült fel, hogy ezért nekem bárki bármit fizessen, a legutóbbi jogi karos Welcome Partyn pl még az 500 yenes belépődíjat se engedték el nekem a fellépésem fejében :P – úgyhogy ez nagyon kellemes meglepetés volt.
Még ennél is kellemesebb, hogy amikor megérkeztem az International Centerbe, kb minden sarkon összefutottam valamelyik ismerősömmel, haverommal avagy barátommal – végiggondolva, több barátot szereztem itt fél év alatt, mint az ELTE-n töltött hosszú és keserves évek során együttvéve – ott volt pl Kekkó-kun, tudjátok, Koreából, aki járt Magyarországon is, és a feleségével és a kisgyerekével énekeltek valami dalt koreai népviseletben! ^___^ Annyira végtelenül aranyosak voltak együtt, kár hogy nem fotóztam el őket T_T aztán eljött Tatsuro és Naomi – wow, hát ők is nagyon aranyosak együtt :) úgy vagyok velük, mint Balázzsal és Zsófival, meg Zolival és Bettikével, - hogy ha kettejükre gondolok, meg hogy együtt vannak, akkor az jut eszembe, hogy amíg léteznek ilyenek, addig ennek a világnak is van remény… (angsty mondat következik: olyan nagy kérés, hogy egyszer hozzájuk hasonlóan én is a világ reménysége lehessek valakivel? XD :P) Nézzük csak, aztán eljött még Kaori-san és a barátja, Mari, Israel és Suyin (akivel először Naomiéknál találkoztam, venezuelai). Maga az előadásom egész jól sikerült, bár a közönséget kicsit sajnáltam, mivel közvetlenül előttem egy vidám indiai tánc volt, és én meg egy ennyire sötét, balladai hangulatú művet hoztam… ^^” (Fényképek szintén később.)
Szereztem pár új ismerőst is, pl három japán csajt, akik közül az egyik megkérdezte tőlem, hogy Loch Ness Magyarországon van? XD No komment… mondom nem, de hallottál már valaha Erdélyről? Tudod, Drakula. Na az valamikor Magyarország volt. :D Hát igen… vannak errefelé röhejes dolgok.
Miután befejeződött az esemény, elmentünk karaokézni Imaikébe Naomival, Tetsuro-val, Marival, Israellel meg Suyinnal, és remekül elvoltunk ^o^ ami meglepett, az az, hogy Mari is adott nekem ajándékot! O_o Tetsuro-ék ezután ugrattak is vele eleget. XD Suyin meg megígérte, hogy amikor visszajövök Japánba, megtanít táncolni, salsázni először is. Hát, állok elébe. :P
És ami még extra vicces: miután én is leszálltam a Sakurayama állomásnál Marival, Israellel és Suyinnal, Mari mondja, hogy „szegény Peter, megint mennyit kell gyalogolnod egyedül” mire én csak úgy poénból megjegyeztem: „egyszer igazán velem sétálhatnál” erre a reakciója: „jó, akkor menjünk” mire én „hé, csak vicceltem” erre: „nem érdekel, akkor is veled megyek” XDDD aztán kérdezte, hogy mikor nézzük meg azt a Natsume Souseki-adaptációt, amit korábban említettem neki, és aminek közös megnézését korábban valami nevetséges indokkal elutasította. O_o Mondtam, hogy vasárnap este, mert napközben ajándékokat veszek a családomnak és barátaimnak, mire: „oké, menjünk együtt, tudok egy jó helyet Sakaében”… LOL!!! Úgyhogy másnap elmentünk Sakaébe, viszont a közös filmnézésre nem került sor, mivel Mari elhúzta az időt a koleszba érkezésünk után, és a kollégiumban 22:00 után külsősök nem tartózkodhatnak – igaz, ezt a szabályt kb senki nem veszi komolyan, és egyébként is, semmi értelme sincs, csak ő mindig meg akarja tartani – úgyhogy végül is ezen a hülyeségen kicsit fel is húztam magam, de mindegy. x_x Figyelembe véve, hogy az ő kedvenc írójának regényéből készült – egyébként a Kokoro-ról (A szív) van szó -, annyira kíváncsi lettem volna a reakciójára… T_T Maa, végül is nagyon tetszett neki is a CUCC (engem majdnem könnyekig meghatott, ami azért elég ritka dolog ^^”) úgyhogy rendben van. ^^
Mindjárt a jelennél vagyunk! Hétfőn megnéztük Paullal a Titanic című filmet, ami eddig nekem valahogy kimaradt – és kár lett volna, ha nem látom, mert nagyon jó, nézze meg mindenki! *__* Szerda este pedig Ákossal, Paullal és a Kristy nevű hongkongi lánnyal elmentünk az Enya-san féle koncertre, ami szintén egész jó volt, először is kiváló programmal: Beethoven Egmont Nyitánya, Richard Strauss Don Juan című szimfónikus költeménye, és Tschaikovsky (izé, Csajkovszkij ^^”) Ötödik Szimfóniája. Ezek közül a legszínvonalasabb előadást természetesen a szimfóniánál nyújtotta a zenekar. Utána elmentünk Imaikébe a szokásos nomihoudai-ra, és remekül eldumáltunk. Ákossal azon röhögtünk csomót, hogy Kristy szótárában a „dou ka naaa?” és a „maa nee” (kb hezitálást kifejező mondatok) többnyire mindig „igen”-t jelentenek XDD. Amúgy kifejezetten aranyos a csaj, egy jó tapasztalat a hongkongiakról.
Most pedig a repülőtéren ülök Taipeiben és várakozok egy igen hosszú útra, vissza a világ másik oldalára… amíg otthon vagyok, illetve az otthon történtekről valószínűleg angolul fogok írni a Japánban tartózkodó barátaim számára, hiszen ezzel megfordul a képlet: nem tőletek leszek távol, hanem tőlük. Annyira azért nem vagyok szemét, hogy japánul írjak – remélem, sokak számára nem okoz gondot az angol szöveget olvasása sem, ha másra nem, hát gyakorlásra jó, már akinek szüksége van rá. :P
Hamarosan találkozunk! Addig is sziasztok! ^o^
UI.: mint már mondtam, képek vannak, feltöltés később…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése