A mostani hét

Lássuk hát ezt a mostani hetet, ami arról nevezetes, hogy kb vissza tudtam állni a normális napirendemhez, de azért még mindig elég sokat lustálkodtam sajnos -.-. Hétfőn reggel még nem gondoltam volna, hogy késő este Paulék lakásán végzem Paul, Ampana és Izzatillo társaságában, pedig végül így lett. ^^” Ez a dolog úgy kezdődött, hogy Paul meghívott vacsorázni (az ételt, amit csinált, meg is tanultam, úgyhogy később készítettem magamnak is, és egész jó lett), aztán felvetette, hogy mi lenne, ha meghívnánk pár barátunkat, mire én körbetelefonáltam a szóba jöhető embereket, és úgy gondoltam, hogy nem szép dolog Izzatillo-t csak azért kihagyni az összejöveteleinkből, mert nem iszik alkoholt (ugye hívő/bb/ muszlimhoz illően), úgyhogy neki is szóltam, és végül is nagyon örült, hogy értesítettem ^o^. Ampana meg egészen közel lakik hozzánk, Kawana mellett, úgyhogy kifejezetten adta magát, hogy szóljunk neki, úgyse látni túl gyakran. Szóval remekül elbeszélgettünk és eliszogattunk aznap este.

Aztán szerdán, újra próbáltunk Nagai-sannal és Hikoval a Kaikan party-ra, utána pedig újfent elmentünk enni együtt, és remekül éreztem magam ^o^ bár a Thais Meditáció zongorakíséretére még ráfér némi (alapos) gyakorlás Nagai-san részéről ^^”. Ettől függetlenül a többi zeneszám, amit játszunk, egész hamar hallgatható állapotba fog kerülni. ^__^

Egyébként ismeri valaki az Okuribito (Departures) című japán filmet? Ez egy csellistáról szól, aki elveszti az állását, ezért eladja a hangszerét, és a barátnőjével (vagy feleségével? végül is 嫁-nak hívja, ami azt hiszem lehet „menyasszony” is akár) visszamegy a szülővárosába, Yamagatába. Aztán mivel sürgősen állásra van szüksége, elvállal egy meglehetősen morbid foglalkozást: temetéseken holttesteket készít elő a végső tisztességre. >_< style="">először az "ööö… érdekes” szó jutott eszembe a filmről, de a végül is a mondanivalója és a befejezése valami egészen fantasztikusan felemelő. Mindezt csak azért meséltem el, mert többek közt fogjuk játszani ennek a filmnek egy híres zeneszámát, amelyben természetesen kiemelt szerephez jut a cselló (erre fel ismertem meg egyébként, ezért kaptam kölcsön Nagai-santól):

Csütörtök este valami egészen érdekes dolog történt: én és Paul meglátogattuk Christian lakását, és együtt vacsoráztunk meg ittunk egy kicsit. Tényleg vicces, hogy Christiannal mennyire jól el lehet lenni – a Jung-i pszichológia értelmében azt hiszem, egymás „árnyéka” vagyunk, úgyhogy lehet, hogy ezért is kedveljük egymást annyira. :)))

Hadd meséljek el most gyorsan egy történetet, amelynek szereplői és a valóság közötti minden hasonlóság csak a véletlen művel lehet (vagy mégsem…? Na jó, két ismerősömmel esett meg, de ezúttal nevek nélkül írok, aki rendszeresen olvas és jó a memóriája, az kitalálhatja, kik a szereplők). Volt egyszer egy férfi, akinek a barátnője egy távoli városban élt, ezért összejött egy hozzá közelebb tartózkodó nővel, de nem akarta a barátnőjét lecserélni, az új nő csak egy dologra kellett volna neki. Ezzel szemben hamar kiderült, hogy az új nő fizikailag és lelkileg is abszolút ártatlan, sőt talán még aszexuális is, mivel minden fizikai kontaktust visszautasított (a csókot is beleértve), viszont azt mondta, hogy beleszeretett a pasasba, és hogy ő az első az életben, aki iránt így érez. Ezek után a pasas „na jó, jó lesz így is” alapon belement ebbe a sajátos „kapcsolatba”, úgyhogy a nő „a barátom”-ként hivatkozott rá, hozott neki cuccokat a szülővárosából, néha együtt főztek stb. Ez ment egy jó darabig, a férfi magában úgy lehetett vele, hogy „legalább jó emléket jelentek majd neki mint első szerelem”, de aztán egyre inkább megunta és megelégelte a dolgot, úgyhogy mikor egyszer a nő kiakadt rá, hogy elfelejti a születésnapját stb, felment hozzá berúgva és elmondta neki hogy értelmetlennek tartja a kapcsolatukat, sőt azt is elmondta, hogy lefeküdt valami másik csajjal, úgyhogy fejezzék be és legyenek csak barátok, mire a nő sírni kezdett és könyörgött, hogy adjanak még egy esélyt, miközben a férfi fingott egy nagyot, és végül is engedett, azt mondta, hogy oké, akkor folytassuk, így aztán majd meglátjuk.

Kérdésem: ki a hibás, és hogy értékeljük az egyes szereplőket ebben a történetben? És a válaszom: a férfi mindenképp erkölcstelen, de a nő… hát, azt hiszem, az életben többnyire mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ha például csak ülök egy széken és várom, hogy valaki boldoggá tegyen, közben meg sírok, hogy boldogtalan vagyok, akkor megérdemlem a boldogtalanságot. Ha vágyok az intimitásra, de közben nem vagyok képes senkit se közel engedni magamhoz, megérdemlem. Ha egész életemben szorongok, annak ellenére, hogy mindenem megvan, de azért rettegek, hogy elveszíthetem, megérdemlem, hogy szorongásban éljek. Ha a fölött sírok, hogy valaki, akit szeretek, észre se vesz, akkor megérdemlem a fájdalmat. Hasonlóképp, ebben a történetben a nő is megérdemli, amit kap… de nem tehetek róla, kénytelen vagyok szánalmat érezni iránta… T_T na mindegy, ez nem az én dolgom, én sohase mennék bele ilyesmibe, egyik oldalról sem.

Pénteken egészen érdekes élményben volt részem: Victor hívott, hogy mivel Satoshi, a brazil barátja (akit én is jól ismerek, bár sajnos elég ritkán találkozunk) lassan befejezi tanulmányait és megy haza, több barátjával együtt elmennek shabu-shabu-t enni, úgyhogy menjek velük. Így esett, hogy egy rakás brazil közt találtam magam aznap este. ^^ A shabu-shabu pedig egy olyan dolog, amit feltétlenül ki kell majd próbálnunk, amikor kedves szüleim és Sógorék Japánba jönnek, különösen Sógor fogja élvezni szerintem. A lényege a következő: egy gázfőzőre különböző ízesítésű alapleveket helyeznek el, aztán felforralják, és hoznak húsokat meg zöldségeket. A shabu-shabu húsok nyersek, de nagyon vékonyra vannak vágva, úgyhogy egy pillanat alatt megfőnek. Szóval a vendégek evőpálcikával beletesznek egy-egy húst/zöldséget az alaplébe (ami pl lehet kombu-val ízesített, csípős stb) és így gyakorlatilag elkészítik maguknak az ételt (a köretet nem, azt úgy hozzák ki). Úgyhogy mondom, ez a dolog Sógornak van kitalálva, az egyik első lesz, amit kipróbálunk együtt itt ^^. Shabu-shabu után elmentünk énekelni is egy kicsit, bár vicces érzés volt, hogy én vagyok az egyetlen nem-brazil a társaságban XD.

Szombat… mint korábban is írtam már, Naomi és Tetsuro búcsúbulija. Erre eljött egy csomó japán barátjuk, Joseph (mint írtam korábban, ő különösen jóban van Naomival), Victor, meg Iida-san és a barátja (aki egyébként albán) (jah, Ieda és Hoshino-san nem jöttek el). Hááát… erről mit is mondjak. Remekül éreztük magunkat, aztán elbúcsúztunk… fogalmam sincs, mikor fogunk újra találkozni Tetsuroékkal. Bár, ha tényleg igazán szerencsések vagyunk, pénteken lehet, hogy el tudnak jönni egy időre a Kaikan partyra, és legalább meghallgathatnak bennünket… annyira, de annyira jó emberek ők ketten, hogy a lehető legnagyobb boldogságot kívánom nekik az életben, és nagyon remélem, hogy még találkozunk!!! 出会ってくれて有難う！！！俺がいつも考えるのは、「この様なカップルが存在する限り、この世界にも希望がある」と…

Aztán, a mai napon megtanultam, hogy kell tintahalat sütni kínai módra, úgyhogy ha valaki meglátogat, megkóstolhatja ^^ egyébként már úgy kétszáz forintnak megfelelő összegért lehet venni egy szép nagy darab tintahalat, ami tökéletesen elég egy embernek, úgyhogy sztem egyáltalán nem is drága a CUCC…

Ezen a héten kb ennyi említésre érdemes történt, jövő héten többek közt pénteken naaagy Kaikan party várható, a fellépésünkkel egybekötve!!! ^o^ Addig is mindenkinek minden jót!