咸--遯

Elkéstem egy kicsit az előző hétről szóló beszámolóval, ezért bocsánat… kicsit összefolynak a napok, úgyhogy nem könnyű visszaidéznem, hogy pontosan mikor mi is történt. (Illetve bizonyos dolgok nem teljesen publikusak, bár roppant mulatságosnak mondhatók… ^^” esetleg majd személyesen.)

Szóval, hétfőn emlékezetem szerint semmi különös nem történt, kedden viszont próbáltunk egy jót a péntek délutáni alkalomra, aztán úgy értékeltük, hogy szükséges még egy próba, amit csütörtökre helyeztünk. Ezúttal (mármint kedd este) nem mentem enni Nagai-sanékkal, mert hivatalos voltam egy kisebb szabású összejövetelre Sakurayama közelében, amely alkalomnak az volt a nevezetessége, hogy míg múlt héten egy rakás brazil között találtam magam egy shabu-shabu partyn, addig ezúttal ugyanez történt egy rakás kínai között, az egyik srác lakásán, aki még a kollégiumunkban lakott, és Paul nemes egyszerűséggel „girlyboy”-nak hívja, mivel csomó fotón úgy néz ki, mintha lány lenne, vagy legalábbis nem egy férfias jelenség – de számos japán nő számára ilyen a szépségideál, úgyhogy a srác kínai létére japán barátnővel rendelkezik. Egyébként említett srác Victorral van különösen jóban (kb ő volt az a kollégiumból rajtam kívül, aki leginkább összehaverkodott Victorral), és V. John-sannak szólítja őt. Ezen az alkalmon tényleg nagyon sok kínai barátom ott volt, Xiao Bai, a „Tall Guy”, Linmao, Liu, két malaysiai kínai srác, … stb stb. Úgyhogy kifejezetten jó volt találkozni velük.

Szerdán semmi különös nem volt egy Academic Writing órát leszámítva, csütörtök pedig nagyjából elment a próbával, mivel ezúttal nem estére, hanem napközbenre helyeztük, és utána elmentünk Gokiso-ba (est)ebédelni Hiko-val (Nagai-san most nem tartott velünk, mert vissza kellett mennie az egyetemre).

Péntek délután… úgy jött ki a lépés, hogy Paullal meglátogattuk Victor laboratóriumát, és ilyen élmények alkalmával az ember átérzi kicsit a mérnökök „felsőbbrendűségi tudatát” a bölcsész-félékkel szemben. Mármint, amit ők itt csinálnak, annak valami egészen konkrét és kézzelfogható eredménye van (azaz lesz, ha sikerül), de a mi kutatásunk eredménye nem más, mint egy marék gondolat, ami ki tudja, hogy jó lesz-e valamire? Persze a gondolatok lángra tudják lobbantani az emberek képzeletét és meg tudják változtatni a világot, úgyhogy ezt se szabad szem elől téveszteni. Mindenesetre, talán ennek hatására is – meg még számos más hatás következtében, példának okáért egy cikkben is olvastam ezt az igényt – az jutott eszembe, hogy igaz, hogy jogelméleti specialista vagyok, de nem lenne rossz foglalkoznom egy tételes jogággal is. Mivel mostanában a kutatásom valahogy az információs – és „tudás-alapú” társadalom kérdései felé halad, ezért egyre inkább elképzelhetőnek tartom, hogy a 知的財産法, vagyis a szellemi alkotások joga lesz az. Ha Japánban szándékozok maradni, ez egyáltalán nem rossz választás, ugyanis létezik egy 弁理士 nevezetű hivatás, ami kb az otthoni szabadalmi ügyvivőnek felel meg, DE itt nem kell hozzá semmilyen műszaki-természettudományos végzettség, úgyhogy ha az ember egy bizonyos – az ügyvédinél jóval könnyebb és körülhatároltabb anyagból felépülő – vizsgát letesz, akkor ez simán elképzelhető. Maa, mindegy, ez még a jövő zenéje, olyan intenzíven tanulok, ahogy csak tőlem telik, aztán majd meglátjuk.

(Ja, és ne jöjjön nekem senki azzal, hogy „Japán nem élhető világ”, mert az, hogy egy hely ezen a Földön élhető-e valaki számára, magától az embertől, a tehetségétől, céljainak körülhatároltságától és a preferenciáitól függ. Például Taiwan az egyik legsűrűbben lakott ország a földön, mégis, ott van Joyce, aki annyira fantasztikus életminőségben van el ott vidéken a panziójában, gyönyörű környezetben, hogy egy osztrák vagy svájci sem élhet jobb körülmények közt nála. Esetemben meg… hát, akik ezeket a sorokat olvassák és ismernek engem, azokkal nagy valószínűséggel szeretjük egymást, de ez nem változtat azon a tényen, hogy soha sehol sem éreztem igazán otthon magam Magyarországon. Mondjuk úgy, hogy minél több minél különbözőbb ember között vagyok, annál jobban érzem magam, és Japánban a külföldiek többnyire jóval koherensebben vannak együtt, ebbéli mivoltuknál, azaz különbözőségüknél fogva. De paradox módon úgy is fogalmazhatnék, hogy szívben 50%-ig japán vagyok, a másik 50%-ban pedig kívülálló bárhol a világon. Úgyhogy köszönöm szépen, akkor már inkább Japánban állok kívül, mint Európában… ^^”” persze hiába jöttem el a világ másik oldalára, vannak dolgok, amik sajnos nem nagyon változnak… az ember saját maga elől nem menekülhet el. :S Na mindegy. ^^)

Hű de elkalandoztam… ^^” Szóval a Kaikanos partyra tértem volna rá, amire annyian eljöttek, hogy nem is kezdem felsorolni az embereket, csak annyit mondok, hogy majdnem mindenki ott volt, akit eddig ebben a történetben a kollégiumommal kapcsolatban említettem. ^^ Az előadásunk egész jó lett, aki regisztrálva van Facebook-ra, az a Hiko által feltöltött videókon meg is nézhetni/hallgathatja, hogy miket csináltunk. Böbe mutatott rá az FB-s üzenőfalamon, hogy óriási a háttérzaj, de sajnos ez így megy errefelé: például a jogi karos Welcome Partyn is, nem hogy az előadásokra, de még az újak bemutatkozásaira sem figyelt mindenki, csomóan nyugodtan zajongtak tovább… :S ez persze sokaknak elveheti a kedvét az ilyen fellépésektől, de én úgy vagyok vele, hogy akiket érdekelt, az úgyis odafigyelt, és én a magam részéről elég nagy hangon csellózok ahhoz, hogy hallják… meg nekünk hármunknak is épp elég fun a dolog, szóval rendben van. :) Jah, ezúttal is, mint anno a jogi karos bulin, zenélés előtt elég sokat ittam, úgyhogy Paul (aki szintén nem volt a legfinomabb matyóhímzés aznap, de erről bővebben később) mondta, hogy ne kelljen csalódnia bennem, de megnyugtattam, hogy minden oké, elég jó vagyok ezek a hangszeren ahhoz, hogy egy kis umeshu ne okozzon problémát… és meg lehet hallgatni, többnyire tényleg nagyon jó vagyok. XD (Hé, hova lett a szerénységem?! :P)

Az előadástól függetlenül is, nagyon jó volt találkozni egy csomó mindenkivel, és később az este folyamán előkerült Jan (a német srác), aki nem csak dobolni tud remekül, hanem jazz-zongorázni is, szóval szabadon improvizálva csatlakoztam hozzá a csellómmal (időnként pengetve, mint egy nagybőgőt ^^), néha beszállt Paul, néha Ieda gitáron, úgyhogy valami egészen remek szórakozás volt. Ilyenkor kifejezetten örülök, hogy tudok zenélni ^^.

És! Még egyszer utoljára, eljött Tetsuro és Naomi!!! ^o^ Szó szerint az utolsó pillanatban, ugyanis aznap késő este indultak Tsukubába… Victorral és Tetsuroval hármasban rögtönzött karaokén (ami egyébként az előadások utáni program volt, egy laptop és némi erősítő-rendszer segítségével… a zongorázás pedig Nagai-san szintetizátoráról ment) el is énekeltük a Dragon Ball Z openingjét, még egyszer utoljára… aztán olyan este tíz körül búcsút vettünk Tetsuroéktól. Fényképen meg is örökítettem az utolsó pillantást, amit vetettem rájuk.

És mint már lentebb is írtam, megintcsak annyi boldogságot kívánok nekik az életben, amennyi csak lehetséges, és nagyon remélem, hogy még találkozunk…

Aztán, ami még említésre érdemes: Paul. Hát ő olyan durván berúgott, hogy esküszöm, még nem is láttam ilyennek. XD Nem az, hogy „puke” lett volna, de eszméletlen sok mindenkinek mondott eszméletlen sok hülyeséget, és ezek közül valószínűleg a legdurvább az, hogy nagyjából vallomást tett Seki-sannak! XD Oké, akikkel nem kommunikálok „személyesen”, azok nem nagyon ismerik ezt a sztorit, de a lényeg, hogy ugye Seki-san egy kb 40 éves, végtelenül kedves és aranyos nő, aki akkor dolgozott a Kaikanban, mikor mi ott laktunk, és tavaly november végén helyezték át a Külföldi Diákok Oktatási Központjába. Mikor még ott laktunk, Paul igen gyakran azzal poénkodott, hogy tetszik neki Seki-san, - egyszerűen hallanotok kellett volna a szöveget, amit valamikor múlt szeptemberben levágott egy buliban: „Seki-chan is my little angel…! One day… we will walk in a forest road… hand in hand… and listen to the song of the birds… (Ezen a ponton oldalba bököm Victort és Paul felé mutatok, hogy figyeljen, mert poén van) FUCK YOU!!!” XDDD Lényeg az, hogy ez poén volt, de olyan komolyan adta elő, hogy talán még maga is elhitte, és végül is a mostani bulin annyira durván bekávézott, hogy kb szerelmet vallott Seki-sannak, és most jön a legnagyobb vicc: Seki-san nem volt annyira kiakadva tőle, mint azt várná az ember!!! O_O Mindenesetre, lehet hogy szemtanúi voltunk egy új legenda születésének a Nagoya Egyetemen: a kínai diák, aki… na jó, leállítom magam. ^^”

Némi vargabetű után késő este elmentünk énekelni, alapból Nagai-san – Hiko – Ieda – én felállásban, de utána csatlakozott hozzánk Paul (aki előbb hazament, de nem emlékezett rá, hogy hogyan is jutott haza) és Ákos, ami különösen vicces dolog volt, ugyanis ő ott volt a Kaikanban, de olyan 21:00 körül lelépett egy másik buliba, és a yagoto-i karaoke-bár előtt találkoztunk vele, meg egy Kaito nevű japán sráccal, és egy Jennifer nevű amerikai lánnyal, de utóbbiak többnyire egy másik szobában énekeltek. Reggelig ott voltunk, és érdekes élmény volt hazagyalogolni a zuhogó esőben, esernyő nélkül.

Rendben… sok minden más hülyeség is történt, amiket hadd hagyjak ki, mert túlságosan 苦しい lenne felidézni őket, meg amúgy sem tartoznak a legtágabb nagyközönségre. Bizonyos fokig azért nem rosszak, és vannak akiknek kimondhatatlanul hálás vagyok. De… ehh… amikor az ember azt hiszi, hogy oké, valami már nem lehet idegesítőbb, akkor egyszer csak bebizonyosodik, hogy igenis lehet… :( illetve, a jó dolog az, hogy azért nem olyan mértékben, mint korábban. De ettől függetlenül, annyira illenek rám az „アホ” és a „情けない” szavak, mint még soha az életben (egy alkalmat leszámítva). Asszem elég annyit hozzátenni, hogy Ji Csing-et kellett kérdeznem, és az eredmény: 咸 31. -- 遯 33. Meglehetősen bölcs tanácsnak tűnik (már ha jól értelmezem, mert még nem minden pont tiszta), úgyhogy ennek megfelelően cselekszem. ^^

Említett Ji Csing-kimenetel egybecseng Rafik mondataival is, akivel szombat este találkoztam Sakaében: ugyanis volt olyan kedves, hogy meghívott, h igyunk egy kicsit együtt, aztán később eljött Ghassen és Christian is. Rafikkal nagyon rég találkoztam, és mindig nagyon jó vele beszélgetni – annyira okos, hogy tényleg tiszta Einstein, ahogy az a bizonyos „nyelv-kilógós” fényképe is – és nagyon sok dologról lehet nagyon értelmesen és részletekbe menően beszélgetni vele, filozófiáról, pszihológiáról, zenéről stb is. Úgyhogy nagyon jó volt találkozni mindhármukkal, eldumáltunk pár „kawatta nihonjinnel” (=lökött japánnal :)) is, bár végül is hazajöttem az utolsó metróval, szóval nem maradtam reggelig (azt hiszem, egymás után két ilyen éjszakázás már elég durva lett volna :P).

Vasárnap… ja igen, Miwa meghívott vacsorázni Chikusa állomás közelébe, egy híres étterembe, ahol tebasaki-t (azaz, mint már egyszer említettem, csípős csirkeszárnyat) lehet enni. Ez az a hely, ahol Naomi lakása volt, és ahol több ízben tartottunk összejövetelt vele és Tetsuro-val, szóval amint odaértem, az az érzés fogott el, mint annak idején valószínűleg Liszt Ferencet, amikor Weimarból Rómába indulása előtt még egyszer benézett a kiürített Altenburg-ba… (ehh, micsoda hasonlataim vannak! xD) Ettől függetlenül, egész kellemes volt együtt vacsorázni, eljött Carlos, - akit szintén nem láttam már ezer éve, és mesélte, hogy pénteken egy másik buli is volt, Elvita búcsúztatója, aki ugye nem megy haza Indonéziába, hanem Kóbéba megy dolgozni… kár hogy nem lehet egyszerre két helyen lenni, mert ezen az alkalmon ott volt pl Liam és Kazuho, meg azok is, akik elnéztek a Kaikanba a bulira, de végig nem tudtak ott maradni), aztán három indiai a Meikodairól, akiket nem ismertem, és eljött Anna (a lengyel lány, akivel együtt voltunk januárban is Tetsuroéknál), úgyhogy ha néhány indiszkrét fotót vagy videót találtok rólunk Facebook-on, akkor az az ő műve volt. XD

Nahh, nagyjából ennyi az előző hét – mint látjátok, ahogy Mahler Hatodik Szimfóniájának Fináléjában, Adorno szavaival élve, „benne van maga a tomboló élet” :D hasonlóképpen a történetemben ebben a fejezetében is alaposan össze-vissza történnek mindenféle dolgok – de alapvetően továbbra is remekül vagyok! Jövő hét pedig: Okinawa! ^o^ Addig viszont szerintem legalább még egyszer jelentkezem, úgyhogy mindenki vigyázzon magára!!!