Okinawa Field Trip, 2010. 03. 16-19. Part II.

Másnap, azaz március 18.-án búcsút mondtunk a tanulási célnak, és nekiálltunk felderíteni az igazi Okinawát!! :) Ennek érdekében először is egy Ryukyu Falu nevű helyre mentünk el, ami egyfajta skanzen: a hagyományos okinawai falvak házaiból állították össze, a parádé, amit itt lehet látni, bemutatja a tipikus okinawai táncokat; itteni népművészeti termékeket lehet látni/vásárolni, stb. Ennek kapcsán mindenképp meg kell említeni a „shisa” nevű jószágokat, amik egyfajta oroszlán-kutyák: ezek állítólag Egyiptomból származtak át ide, és most minden tetőn és ajtó mellett ott vannak, kisebb-nagyobb szobrok formájában, azzal a céllal, hogy távol tartsák az ártó szellemeket. (Ami még érdekes jószág errefelé, az a ハブ nevezetű mérges kígyó, amelynek a mérge az ötödik legerősebb a világon, és valamiféle helyi alkohol készítéséhez is használják… uhh, vagy ha nem is használják, de mindenesetre van egy olyan ital, amit erről az állatról neveztek el, és néha bele is teszik az üvegbe… X_X meglehetősen érdekes CUCC, horribilis áron.)

Ezen a napon az új idegenvezetőnk arról marad emlékezetes számomra, hogy említette: ismer valami magyart, aki ide jött Okinawára mangalicákat kutatni!!! O_O Kicsi a világ, de komolyan. Mondjuk disznót egyszer se láttam a szigeten, de volt valamiféle szarvasmarha, ami talán a rackára hasonlít egy kicsit?! /Uhh, nagyon nem vagyok szakértő a témában…/ Ezeket a jószágokat egyébként a cukor-termelő malmok forgatására használják, ugyanis a cukortermesztés szintén Okinawa egyik hagyományos iparága.

Ryukyu Mura után elmentünk a Busena Resort nevű helyre, amelynek neve ismerős lehet az előző bejegyzésből: igen, ez az a szálloda/nyaralókomplexum, amit az a bácsi vezet, aki az előadást tartotta nekünk, és kedvesen elintézte azt is, hogy óriási árengedménnyel ebédelhessünk itt. ^^ Maga az étel kb az otthoni Trófea szintjén mozgott, de a környezet valami egészen fantasztikus, és az idő is egyre naposabb lett – sajnos itt takarékoskodnom kellett a fotózással, mert előző este elfelejtettem feltölteni a gépemet, de azért a hátterekre pillantva lehet némi képetek arról, hogy milyen hely is ez, meg kicsit válogattam a többiek fotóiból is, úgyhogy íme:

És ezután, elmentünk a tengerhez egy kis sétahajózásra, egészen pontosan egy üvegaljú hajóval, amelynek keretében megcsodáltuk a tengeri jószágokat, és szembesültem azzal, hogy a Csendes-Óceánban mennyivel több állat van, mint pl az Adriában, amelyen ugye már hajóztam ilyen módon. Okinawa környékén egyébként is sekély a tenger, mivel nagyon kiterjedt korallzátonyok helyezkednek el errefelé, úgyhogy nagyon sok tengeri hal találja kellemesnek a környezetet, és a halak mellett tengeri uborkák, medúzák, tengeri sünök, kagylók… ^^ A hajózás után pedig még volt egy kis időnk, úgyhogy úgy döntöttem, kipróbálom, hogy milyen az óceánban úszni márciusban. És meglepő módon, egészen kellemes hőmérsékletű volt, semmivel sem rosszabb, mint pl Horvátországban nyáron, sőt, egy kicsivel talán még jobb is! ^o^ Érdekes módon én voltam az egyetlen vállalkozó szellemű ember, aki fürdőruhát hozott és TÉNYLEGESEN úszásra vetemedett itt, a többiek csak járkáltak egy kicsit a vízben… mindenesetre, elmondhatom magamról, hogy ez volt a legkorábbi időpont, amikor tengerben fürödtem (korábban, több mint tizenöt éve voltunk egyszer Olaszországban májusban, de azt hiszem, ezt a márciusi tengeri fürdést nehéz lesz überelni… hacsak nem megyek valahova még délebbre, hehe).

Mire végeztünk az óceánnal, már estefelé járt, úgyhogy elhelyezkedtünk az új szállásunkon, ami ezúttal tényleg hotel volt, ráadásul Okinawa fővárosának, Nahának a belvárosában, egy Kosusai-doori nevű utcában helyezkedett el. Amúgy jellemző, a japánokon kívül valószínűleg senki más nem adná egy utcának azt a nevet, hogy „International Street” XD. Mindenesetre, végül is egy olyan étterembe mentünk, ahol hagyományos okinawai ételeket kaptunk, és élvezhettünk némi helyi zenét és táncot, úgyhogy a 文化体験 aznap estére is megvolt, és még a korábbi szállásunk vezetője is eljött meglátogatni minket ^o^. Aztán hazafelé menet bejártuk az említett utcát, amely szó szerint zsúfoltságig tele van mindenféle üzletekkel és éttermekkel.

Az utolsó napon még jutott időnk arra, hogy megnézzük a Shuri Kastélyt, amely az okinawai királyi család székhelye volt – érdekes egyébként, hogy azokon a képeken, amiket az uralkodóról és kíséretéről láttunk, inkább emlékeztetnek egy kínai hivatalnok-társaságra, mint a japán arisztokratákra… hát igen, megint csak feltűnik a Japántól való elkülönültség és a kínai befolyás. Maga a kastély sem olyan, mint pl a Nagoya-jou, inkább egy jóval nagyobb és kiterjedtebb erődítményre hasonlít.

Végül a kastély után már nem maradt időnk semmi egyébre, úgyhogy azonnal indultunk a repülőtérre és pár órán belül már itthon is voltunk.

Összegzés: ez volt az első nagyobb utam Japánon belül azóta, hogy visszajöttem (ugye 2008-ban kb az egész itt tartózkodásom az utazásról szólt, ellenben azóta a legtávolabbi hely, ahova elmentem, Inuyama volt) – alapvetően úgy vagyok vele, hogy egyéb Ázsiai országokba szeretnék utazni (bááár… ^^ nem tartozik a témához, de… ^^ tegnap Demi visszajött Japánba dolgozni, hah! ^o^ és Hyogo prefektúrába ment, ahol Kobe is van… úgyhogy a közelebbi vagy távolabbi jövőben mindenképp be fogok illeszteni egy utazást Himeji környékére, még úgyse voltam…:P), de ezzel a társasággal tényleg fantasztikus volt. Továbbá: szervezett út, tehát az embernek nem kell gondolkoznia, hogy most akkor hova-merre-milyen közlekedési eszközzel; és az egyetem támogatása miatt ennél olcsóbban egész egyszerűen lehetetlen lett volna megnézni Okinawát. Ha már a társaságot említettem: mivel ugye még nincsenek kötelező óráim, ezért nagyon kevés ismerősöm/barátom van a saját iskolámból, - persze nagyon sok embert ismerek itt, de más körülmények között találkoztunk, és közülük viszonylag kisebbségben vannak a jogi karosok. Úgyhogy különösen nagy élmény volt összehaverkodni a szak-társaimmal – egy ilyen út tényleg remekül összekovácsolja a társaságot. Az emberek pedig, akikkel itt találkoztunk, mind nagyon-nagyon kedvesek és aranyosak, - az Itoman House vezetője említette is, hogy az okinawai felfogás az, hogy ha egyszer idejössz és találkozol a helyiekkel, onnantól kezdve fivérek és nővérek vagytok egy életre ^^ és csakugyan, a kedvességük valóban aláhúzta ezt a mondást.

Amúgy Okuda-sensei megkért, hogy írjak egy cikket az utunkról a jogi kar hírlevelébe, úgyhogy most kezdhetek azon gondolkozni, hogy hogyan barkácsoljak egy értékelhető japán nyelvű cikket ezekből az élményekből… ^_^ más szóval, vissza a szórakoztató hétköznapok világába! Egyébként lassan itt a tavasz, és virágozni fognak a cseresznyefák – mintegy jelzendő, hogy lassan itt az egy éves évfordulója annak, hogy idejöttem ^^ tényleg repül az idő…

Következő alkalomig minden jót mindenkinek!!! És ha már korábban a "Somewhere I Have Never Travelled"-et emlegettem, itt az egyetlen videó, amin szerepel ennek a fimnek a záró dala - valahogy erről az utazásról mindig ez jut eszembe ^^:

沖縄旅行、お疲れ様で～す！！！