2009. április 4., szombat

Első napjaim Japánban

2009. április 4., szombat

Először is bocs, ha ez a post néhol fura (html-kódhibákból eredő) írásjeleket produkál, de mivel a szobámban nincs net, csak a földszinti hallban, ezért mostantól az lesz, hogy megírom a bejegyzéseket wordben a gépemen, aztán másolás/beillesztés (és ezt nem mindig tolerálja teljes mértékben a blogszolgáltató)…


Szóval, reggel péntek óta itt vagyok, és apróbb kellemetlenségekkel együtt nagyon jól érzem magam! Kezdjük azzal, hogy a repülőút azzal indult, hogy nem kellett túlsúlyt fizetni a csellómra, ami által azért szép kis összeg maradt a családi költségvetésben ahelyett, hogy a Lufthansa számlájára került volna :). Viszont a repülőtéren csak Rolanddal találkoztam (vele utána csomót beszélgettem, és továbbra is nagyon rendes – szinte már gondoskodó – volt, pl a frankfurti repülőtéren még a mobilját is felajánlotta, hogy nyugodtan hívjak fel vele vkit, ha akarok, meg mondta, hogy majd elvisz kalligráfiára :)), MaKo és Amiék sehol :(. Aztán kiderült, hogy Frankfurtig külön géppel mentünk, de a nagoyai járaton találkoztunk, illetve én ismertem meg őket és mentem oda hozzájuk egy kicsit beszélgetni meg elérhetőségeket cserélni. Ami-chan, Dénes, érezzétek jól magatokat Kyushu-n!!! (Btw, szóba került az is, hogy össze kéne futni vhol egyszer úgy, hogy ők Ooitából jönnek, Zsófi Kanazawából, Barbi Tokióból, én meg Nagoyából… XD ott valahol középen, Osaka környékén, hehe ^_^).


Amúgy a repülőutakat továbbra is utálom, különösen az ilyen hosszúakat- de ezt a mostanit hatványozottan rühelltem. Ugyanis, ha azt mondom, hogy Zsófi 1 éves útjával nagyon sok szempontból előttem járt, ezek után még azt is hozzá kell tennem, hogy sajnos abban is, h nem éppen fényes egészségi állapotban láttam meg második alkalommal ezeket a szigeteket <_> és még csak nem is azért, amire számítottam volna (mivel az utolsó napok megfázásából már kb kijöttem, csak néha köhögök egy kicsit). Hanem azért, mert az éjszaka folyamán az orrom igen gyakran vérezni akart, ami ellen én kézzel-lábbal tiltakoztam, >_< és végül kiegyeztünk egy döntetlenben, jelesül úgy, hogy nem vérzett tovább (egy darabig ^^”) viszont eldugulva maradt gyakorlatilag egész nap :/. Nem tudom, lehet hogy ez a magasság, repülés és időzóna-átlépés áldásos hatása lehet, mindenesetre elég bosszantó volt a tegnapi nap folyamán, és most sem rendeződött teljesen. 鼻血が大嫌い。-.- Na mindegy, ahogy Liszt Ferenc mondogatta: „Ha az embernek nincsen egészsége, menjen és szerezzen magának” – úgyhogy ennek szellemében én is úgy nyeltem a kalcium pezsgőtablettákat, mint a kacsa azt a bizonyos nokedlit. ^^ (Medikus olvasóimat kérdezem, hogy emellett, és persze a szokásos „hideg víz, elszorít, borogat stb” mellett lehet még valami értelmeset csinálni, ha gyakran akar vérezni az ember orra?)


Ezt leszámítva, a pénteki nap egészen kiváló volt, pl nem szívóztak semmit a csomagomban található tokaji borokkal sem, sőt a csellómat külön kaptam meg, nem a szokásos csomagkidobóból, ami arra utal, hogy a rajta látványosan elhelyezett „FRAGILE” feliratnak megfelelően különleges elbánásban részesült (bár még őszintén szólva nem ellenőriztem, hogy teljesen rendben van-é), úgyhogy ALL HAIL Lufthansa!!! XD


Aztán, a repülőtéren már egy óriási táblával vártak, hogy „Welcome to Nagoya” és a nénike, aki tartotta, egész szépen mondta ki magyarul, hogy „jó napot” :) majd rábíztak két egyetemistára a jogi karról, akik utána egész nap vittek mindenfelé. A fiút Yuuki-nak hívják (jah, Vampire Knight rajongók figyelem! XD Ezek szerint ez nem csak női név… mindenesetre, volt annyira bishounen, hogy cosplayelhetné akár Kiryuu Zero-t is, hehe), és nemzetközi kapcsolatok szakos az egyetemünkön (eh, de fura ezt így mondanom XD), amely szakon tanultak Nagy Imréről és 1956-ról is! (Uhh…Asszem az volt az utolsó alkalom, hogy a magyarok beleírták a nevünket a világtörténelembe… úgy tűnik, még mindig ’56 adja a jó hírünket világszerte, azóta nemigen csináltunk olyat, amire büszkének lehetne lenni…-.-) Mindenesetre nagyon dícséretes, hogy erről egy japán hallott, úgyhogy gratuláltam is neki. :) A lány (Tomoko) meg mesélte, hogy a kedvenc tárgya a 民法訴訟法, vagyis a polgári eljárásjog :) szervez belőle vmi tanulókört v TDK-t is :D – na erről meg kapásból az ugrott be, hogy „olyan aranyoska vagy, hogy Németh János/Kiss Daisy hozzád csak a testemen keresztül” XD (Amúgy alapból én is szeretem ezt a tantárgyat, csak annyira elcs*szetten vizsgáztattak belőle nálunk, és annyira túlmisztifikálták…>.<)


Egyébként mindketten nagyon-nagyon aranyosak voltak, és láthatóan megkönnyebbültek, hogy mennyire jól… öö… akarom mondani, elfogadhatóan beszélek japánul. Nem tudom, szegények mit csináltak volna egy olyan ryuugakusei-jel (japánul nem tudó olvasóknak: ryuugakusei = külföldön tanuló diák, „international student”), aki csak angolul ért… XD Amúgy én is megkönnyebbültem, mert vkitől azt hallottam, hogy az ilyen, külföldieket önkéntesként segítő japán diákok általában azért csinálják ezt, hogy angolul beszélhessenek – de nekik láthatóan ez nem állt szándékukban (ami mondjuk a japánok szempontjából nem biztos, hogy ésszerű dolog, de számomra tökéletes megoldás ^_^). A szeptemberi kéthétben persze „Japanese Language Program for Outstanding Students” volt, tehát egymással is japánul beszéltünk, és még a kutya is japánul ugatott ránk az utcán ^^ örülnék, ha hasonlóan lenne itt is. Mondjuk a külföldi diákok, akikkel ideáig találkoztam, mind csodálkoztak, ha japánul köszöntem O_o úgyhogy asszem a ryuugakusei-ekkel inkább angolul kéne próbálkoznom, ami azért nehéz, mert én a legtöbb ázsiain nem látom, hogy japán-é avagy sem. ^^”” Azon meg csodálkozom, ha valaki ide mer jönni japán nyelvismeret nélkül… mondjuk oké, műszaki-természettudományi dolgokhoz nem kell annyi nyelvtudás, mint bölcsészethez vagy társadalomtudományhoz – de azért az elég közismert, hogy a japánok nemigen tudnak más nyelveket (vannak, akik azt hiszik, mind beszélnek angolul, pedig…XD), sz’al itt alapvető ismeretek nélkül ellenni szerintem elég problémás. Meg persze a kolégiumba, ahova tettek, általában azok vannak, akik a 6 hónapos előkészítő nyelvtanfolyamra fognak járni (ami engem illet, most már nem biztos, hogy én is így leszek ezzel, bővebben lentebb/később), és ezeknek egy (nagy) része 0-ról, azaz nulláról indul a japántanulással… Ehh, whatever.


Szóval, Yuuki-val és Tomoko-val remekül elbeszélgettünk, miközben elmentünk először a kollégiumba, aztán a kerületi közigazgatási hatósághoz (区役所- nem tudom, ezt hogy lehetne máshogy fordítani) regisztráltatni engem mint külföldit, aztán társadalombiztosítást intézni, aztán az egyetemre először a külföldi diákokat instruáló részleghez (ezen belül két helyre is), aztán a jogi karra, először Okuda Saori-hoz (aki olyasféle ott a külföldi diákok számára, mint Szarkáné nálunk a Dékáni Hivatalban, csak kb 100-szor kedvesebb), és aztán elmentünk volna a témavezető tanáromhoz is, de kiderült, hogy ő most Kambodzsában van XD. Ja, mentünk volna postahivatalba is, de azt alább részletezendő okokból még nem lehetett, és menet közben ettünk az egyetem cafeteriájában (Nem tudom azt mondani rá, hogy menza, mert annyival színvonalasabb, mint az, amit otthon „menzának” hívunk…XD még a Közgáz étterménél is jobb, és abszolút nem drága). Ez lehet, hogy nem tűnik olyan soknak, de különösen repülőút után, plusz a japán távolságokat figyelembe véve elég hosszú és kimerítő volt. És még mindig nincs vége, ugyanis a bankszámla nyitáshoz szükséges „外国人登録原票記載事項証明書” – illetve, nem is ez szükséges, hanem az a igazolás, amit a fenti gyönyörű című lap alapján adnak ki – aznap vmilyen okból nem volt kiadható, úgyhogy hétfőn du 13:00-ra visszamegyünk Yuuki-val, és utána lehet postára is menni; ja és ezután hétfőn fogok találkozni végre a témavezető tanárommal, Ohya Takehiro-val, akiről egyébként azt mesélték, hogy „érdekes ember” – nos, ez még magyarul is elég kétértelmű tud lenni, hát még a japánoknál… ^^”” úgyhogy amikor rákérdeztem, hogy „面白い」って,いったいなんでしょうか” akkor úgy pontosították, hogy humoros meg poénkodik. :) Na olyat se nagyon láttam még, hogy valaki, aki jogfilozófiát tanít, tudjon poénkodni!!! XDDD Mondjuk Okuda sensei-ről meg azt mondták, hogy nagyon „paawaafuruna onna desu”, vagyis hogy „powerful” (gondolom azt értették alatta, hogy „erélyes”), ehhez képest teljesen olyan volt kinézetre és stílusra is, mint anno Mie, a hiroshimai idegenvezetőnk, úgyhogy hamar a szívembe zártam őt is :)))).


Igazából remekül éreztem volna magam egész pénteken, gyönyörű idő volt, és jó is volt Tomoko-ékkal lenni (adtam is nekik egy-egy magyaros mintájú kulcstartót ajándékba, olyasfélét, mint anno Rui-nak :)), - ha nem zavart volna, hogy igen erősen tisztában vagyok az orrom és kapcsolódó hajszálerek létezésével >_<. De sebaj, mostanára már egész jó lett…


Öö, aztán este valószínűleg újabb japán tartózkodásom alatt először és valószínűleg utoljára elmentem egy マックドナルド-ba (azaz egy McDonalds-ba :)) mivel lelki igényem volt egy ebi-burgerre (azaz: garnélás (!!!) hamburgerre XD) utána meg egyszerre több emberrel beszéltem MSN-en, mint eddig összesen XD. Úgyhogy ha dumálni akartok, gyertek csak nyugodtan, olyan éjfél körül otthon épp késő délután van, az remélhetőleg sokaknak jó. Mondjuk még lehet beletelik egy kis időbe, mire szerzek webkamerát és head set-et (meg fényképezőgépet, hogy fotókat tudjak küldeni), de addig marad a jó öreg gépelés, meg persze az e-mailek, stb… amúgy Fili, kösz hogy írtál!!! és ne feledd: ilyeneket mindig szívesen olvasok ;) Btw, Karolina: már nem tudtam elolvasni az sms-edet, úgyhogy a családtagjaim bemásolták nekem e-mailbe (remélem nem baj…) nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám, és hasonló jókat Neked is!!! És a hazatérésem alkalmából tartandó bulira majd mindenképp gyere el! <3>

Hétvégén különösebben nincs programom, úgyhogy ma körülnéztem, hogy milyen boltok, éttermek stb vannak a kollégium környékén, elmentem pár 100 yenes üzletebe a közelben (fontos infó: a szállás környékén ezeknek a 百円ショップ-knak az elhelyezkedése a külföldi diákok bibliája XD) és szereztem pl ébresztőórát (amíg nincs bankszámlám, diákigazolványom és alien registration card-om, addig nem vehetek mobiltelefont sem, addig viszont fel kell ébrednem valahogy) meg némi egyéb hasznos CUCCot, pl esernyőt XD (kínai vacak, de a semmit remekül helyettesíti). Ja és a releváció erejével hatott, hogy találkoztam rostos gyümölcslevekkel is!!! (Legutóbb azon panaszkodtam, hogy mennyire nem találni ilyeneket Japánban, erre…) Meg láttam egy egész szép hiragana/alap kanji gyakorló könyvet japán iskolásokak, úgyhogy ha megint csak 2 hétre jöttem volna, biztosan vinnék haza egy ilyet valakinek… ;)

A következő hetekben a programom baromi zsúfolt lesz, kaptam ajándékba egy szép nagy fali naptárat, ahova beirkáltam mindent, ez alapján nagyjából (bocs, ezt most részben magamnak írom, mert nem ártana mindenre jól emlékezni XD):

Ápr 6, hétfő: 13:00 ugye Gokiso-nál az ügyintézés, aztán (valószínűleg) postahivatal, aztán találkozó a tanárommal.

Ápr 7, kedd: 14:00, Orientáció az ECIS (Educational Center for International Students)-ben, 201-es szoba. (Itt majd azt is meg kell kérdeznem, hogy szerintük kell-e nekem ez az előkészítő japán nyelvtanfolyam egyáltalán?)

Ápr 8, szerda: 14:00, a Graduate School of Law bejáratánál: Campus Tour, azaz körbevezetés a Campuson (ami nélkülözhetetlen, ugyanis kb 10-szer akkora, mint bármelyik magyarországi egyetem, és a Meidai-nak [azaz a Nagoya Egyetemnek] ezen kívül még két ilyen campusa van…XD)

Ápr 9, csütörtök: 10:00, Symposyum Hall: az egyetem összes külföldi diákjára kiterjedő orientáció, először japánul, aztán 13:00-kor angolul;

Ugyanaznap 17:00, Lounge, 2nd Floor: Welcome Party a Foreign Student House új lakóinak (azaz nekünk :)) – btw, egész tűrhető ez a kollégium, csak két hibája van: 1. ahogy fentebb is említettem, nincs net a szobákban, csak a földszinten és a computer room-ban (ez mondjuk nem biztos, hogy baj, így legalább nem szívja el a drága időmet xD), 2. fűtés =??? Sz’al, mindig is tudtam, hogy itt a földrengések miatt leginkább a helyi fűtési rendszerek alakultak ki… de… példának a következőt szoktam felhozni: aki látta az Ouran High School Host Club-ot, az emlékszik a 24. rész végére ahol is tél van, Kyoua és Tamaki vastag nyakú kötött pulcsiban kuporognak a kotatsu-nál, pedig mindketten kő-gazdagok...XD itt is egy élmény lenne télen a fürdőből hiányos öltözékben a szobámig eljutni… XD még szerencse (?) hogy elvileg csak szeptember 30-ig lakhatok itt, utána valahova máshová kell átmennem… de valószínűleg máshol se más a helyzet.

Ápr 10, péntek: 9:00, a School of Economics konferencia-terme: ECIS évnyitó.

18:00: FSC Orientáció.

Ápr 11, szombat: 17:30, International Residence: a Nagoya University Foreigen Student Association (NUFSA- érdekes név xD) évnyitó bulija…

Ápr 12, vasárnap: 10:00, az ECIS Lobby-jában: Welcome Walking külföldi diákoknak (Higashiyama Park és állatkert), ugyanakkor: 13:00-kor találkozó a School of Law Entrance Hall-jában „Sakura Party”-ra a jogi karosokkal – majd próbálok az előbbiről visszaszökni az utóbbira, hogy egyiket se hagyjam ki ^^”

Ápr 13, hétfő: KEZDŐDIK A TANÍTÁS!!! (Végre XD)

Ápr 18, szombat: „bazaar” a Foreign Reisdence-ben, ahol elvileg sok minden cuccot lehet olcsón megvenni.

Ápr 21, kedd: 14:45, Health Examination Center: orvosi vizsgálat az egész évfolyamnak, illetve ebben az időpontban csak a külföldi diákoknak. Erről valami miatt megint csak az Ouran ugrik be XD, bár itt valószínűleg nem lesz a host club jutalomjátéka a dolog… :P

Ápr 22, szerda: 17:30, GSID Konferencia-terem: Welcome Party, már a sokadik… :D de nem baj, muszáj szocializálódni :P

Ápr 30, csütörtök: 14:00-16:00, ECIS 1st Floor Lobby: Bank Account Application. Itt most nem részletezendő okokból a külföldi diákoknak praktikus még egy bankszálmát nyitni az mellett, amelyre az ösztöndíjat utalják (és ami ugye csak a Japan Post Bank-ban nyitható). Úgyhogy ezt ekkor könnyen meg lehet tenni, ekkorra már remélhetőleg diákigazolványtól elkezdve Alien Registration Card-ig minden vackom meglesz…

Nos, egyelőre kb ennyi, amint történik valami érdekes, írok, addig legyetek jók! Annyi biztos, hogy annyira tudok már, hogy ha japánokkal akarok haverkodni, akkor a nyelvtudás nem lesz akadály. Btw, kíváncsi leszek, hogy bulikban tényleg annyira jó fejek tudnak-e lenni egyetlen pohár sörtől… XDDD

4 megjegyzés:

mako írta...

Orulok, hogy epsegben megerkeztel (kozben Amiek is mar ott vannak elvileg :). Sajnalom, hogy nem tudtunk osszefutni a repteren, pedig en kint voltam, de ezek szerint elkerultuk egymast (de nem baj, legalabb a hosszu repulouton tudtal a tobbiekkel talalkozni :).

Ez a suru program nagyon natsukashii xD Jol teszed, hogy elmesz mindenre, tapasztalj ki mindent ;) Remelem az egeszsegi allapotod is hamarosan javul, tenyleg nem jo igy kezdeni a kintletet :/ drukkolok, hogy minden jol suljon el, es majd fenykepezz is ha tudsz :D Ha majd Nagoya fele jarok a kozeljovoben, mindenkepp talizzunk! :D Addig is, ganbatte~!

katkadu írta...

Na, sorban: orrvérzés. Az orvosi vizsgálaton lehet, hogy érdemes megemlítened, bár leginkább úgy tűnik, hogy a megfázásod miatt sérültek meg az erek. De a nagyon vérzékeny idióta érgomolyagokat lehet kauterizálni (összeégetni, hogy ne vérezhessenek tovább). Szóval fül-orr-gégész.
Angol: Nekünk egy tanácsot adtak Amerikában, hogy mindenkivel, de mindenkivel beszéljünk angolul. Ezt ugyan csak mi magyarok tartottuk be, de tutira mi tudunk legtöbbet a helyi kultúráról. (Igaz, hogy kb. nem bírtam magyarul beszélni, mikor hazajöttem, csak gépelési sebességgel. De ez csak 2 napig tartott.) Szóval szerintem nyugodtan beszélj a külföldiekkel japánul. Ha jól értem, úgy is gyakorolniuk kell. Amúgy meg lehet tanulni egy nyelvet nulláról is, ha ott van valaki. Több ilyet ismerek. Az ázsiaiak elkülönítésébe hamar belejössz, ne aggódj. :-)
Örülök, hogy minden rendben van. Vicces, hogy az ő bürokráciájuk sem jobb, mint a miénk. :-) Jaj, szegények, az alkohol intoleranciájukkal. :D

Pereg írta...

Csáó Rossi!
Remélem jobban vagy már! Látom van programod bőven, lesz alkalmad ismeretségeket kötni. Ne feledd Norbi tanácsát...!

Takato írta...

Köszi mindenkinek!! Kati: köszönöm a szakmai tanácsot, :) bár mostanára úgy néz ki, teljesen rendeződött a probléma, de az orvosi vizsgálaton ettől még megemlíthetem. Amúgy ja, a bürokráciával vsz mindenhol vannak gondok :P de a hivatalnokok itt azért kedvesebbek és készségesebbek, mint otthon. Ázsiaiak elkülönítése: egyelőre kb csak a mongolokat és talán a koreaiakat ismerem fel, de ebből a tantárgyból is fejlődhetek még. :)

(Ja és mindenkinek mondom, hogy itt most nem Rossiként, hanem ezen a néven írok, ez a másik gyakran használt nickem a neten, majd megszokjátok... XD)

Megjegyzés küldése