A "japán eredetiség mítosza" (?) Part 1.

Tudományos ismeretterjesztés, vagy inkább problémafelvetés következik. :) Akit már a cím elriasztott, annak engedélyezem, hogy abbahagyja az olvasást és hentai mangát nézegessen e bejegyzés helyett XD

Mikor tavaly ősszel Osakában, a Kansai Centerben „nyaraltam”, volt ott egy Nakajima nevezetű tanár, aki amúgy elég furcsa ember volt, de szórakoztatóan poénkodott az óráin. Már nem is tudom, mivel kapcsolatban került elő, mindenesetre valamelyik előadáson elkezdett mesélni arról, hogy míg a tokiói emberek általában hidegek, kimértek és „fenn hordják az orrukat”, addig az osakaiak mennyire jó fejek, közvetlenek, és ha az ember eltéved az utcán, úgy kell elhessegetni őket, annyira segíteni akarnak :). Abban az időben még nem volt teljesen biztos, hogy Nagoyába jövök vissza, komoly esély volt Kyoto-ra is, úgyhogy megkérdeztem, hogy „és akkor a kyotoiak milyenek?” mire azt a választ kaptam, hogy közel állnak az osakaiakhoz, de inkább hajlamosak az ironikus viccelődésre…

Kedves Olvasó, talán Neked is feltűnik, ami nekem: mennyire abszurd már, h egy tanár (sőt, egy rakás könyv is, bővebben erről ld lentebb) teljes komolysággal áll neki fejtegetni egy csomó sztereotípiát, aminek logikailag egyértelműen nincs is alapja, - ha az ember belegondol, miért is határozná meg valaki viselkedését ilyen szinten az, hogy az ország melyik régiójában lakik?! Persze, az élőlények adoptálódnak a környezetükhöz stb, ezt mindenki tudja alapvető ökológiai ismereteiből – de hogy az emberek megnyilvánulásai ennyire tükröznék a környezetüket, az elsőre elég abszurd. Másodikra is. xD

Annál inkább figyelemre méltó, hogy nagyon sokan tényleg így gondolják – vagyis, az ilyen és hasonló sztereotípiákat csakugyan beveszik. Nem csak a japánok, hanem pl a „laza osakaiak- merev tokióiak” kontrasztot sikeresen be tudják etetni a külföldiekkel is; például, amikor mentünk vissza Osakaba a tokiói három napunk után, Geoffry-val, a perui sráccal beszélgettem, aki megjegyezte, hogy „hát igen, a tokióiak tényleg mennyire ridegek” („Yappari, Tokyo no hito wa tsumetai ne…”) merthogy megkérdezett valakit egyik este, hogy hogyan jut vissza a kollégiumunkba, de az röviden azt mondta neki, hogy fogalma sincs… XD

Mint mondtam, nem csak a japánok egymás között: a külföldiek is tudnak mondani ezernyi általánosítást a japánokról, és a japánok is kommunikálnak ilyeneket a külföldiek felé. Tisztaság – és rendmániásak, udvariasak, hajlonganak, tisztelik az ősöket, melómániások… stb stb stb, valószínűleg bárki hosszan folytathatná a sort. Vagy, hogy szűkebb szakterületemre tévedjek: a japánok nem szeretik a jogot, pszichológiai ellenállás van bennük a pereskedéssel szemben, nincs „jogi tudatosságuk” (法意識), jogot érvényesíteni szégyen; és előkerülnek olyan „kultúra mintái” fogalmak, mint on, giri, ninjou… üssétek csak fel a Krizantém és Kardot. Vagy Noda Yoshiyuki, az Introduction to the Japanese Law című, eredetileg franciául publikált művét, ami Nyugaton kb az első japán jogi kultúrával kapcsolatban megjelent írás volt, egy teljes fejezetet szentel a japán nemzeti karakter ismertetésének és annak, hogy ez milyen hatással van a jogrendszerükre… (És jönnek a „Les Japonais n’aime pas le droit” és tsai…) Hogy Kawashima Takeyoshi kultúra-alapú jogszociológiai elméletét már ne is keverjem ide.

Erről a témáról azt hiszem, nem lehet úgy beszélni, hogy az ember ne keveredne többszörös ellentmondásba saját magával; sőt, belemenni egy diskurzusba erről a kérdésről, már önmagában egy óriási ellentmondás. Hiszen ha azzal kezdem a történetemet, hogy „a japánok általánosító kijelentéseket tesznek arról, hogy milyenek és hogy gondolkoznak” aztán azt mondom „ez tévedés, valójában nem tehetünk ilyen kijelentéseket” – akkor figyelmen kívül hagyom, hogy említett kijelentések mégiscsak keletkeztek valahogy, és hatással vannak vagy legalábbis lehetnek arra, hogy az emberek milyen véleményeket alkotnak másokról, ill saját magukról. (Íme, Anyag és Eszme mily sajátos módon hatja át magát Távol-Keleten! :) Komolyan, egyszer már az is eszembe jutott, hogy akik Osakába költöznek v ott laknak, tudván, hogy milyen kép él az osakaiakról, félig-meddig öntudatlanul maguk is elkezdenek úgy viselkedni…XD és persze ízes kansai-i tájszólásban beszélni XD) A vicc csak az, hogy a témához kapcsolódó nagyon sok tudományos igényével fellépő írás tökéletesen abszurd dolgokat próbál bizonyítani. A kedvencem pl, mikor valaki azt akarta bemesélni, hogy a japánok a majmok külön fajától származnak (most attól eltekintve hogy szerintem az egész evolúció-elmélet baromság – aki e kijelentésem alapján hülyének néz, az pörgesse át a Tudományos forradalmak szerkezetét Kuhn-tól, aztán vessen egy pillantást a az egész evolúció-témáról mostanában folyó diskurzusra, - íme, a paradigma épp szakadozik XD – szóval ez így önmagában is röhejes XD)... Peter Dale-nek van egy könyve, azzal a sokatmondó címmel, amit e bejegyzésem is kapott: „The Myth of Japanese Uniqueness”, és ennek a bevezetésében ironizál azon, hogyha az angoloknál valaki mondjuk a „gentleman” „fair play” és hasonló fogalmak elemzéséről, vagy az időjárásnak a parlamentáris intézményrendszerre gyakorolt hatásáról írna tanulmányokat, és ezt tudományként próbálná eladni, valószínűleg kiröhögnék. Ehhez képest a japánoknál az ilyen jellegű írások, ha nem is mindennaposak, de elég megszokottak, és sok esetben a külföldi szerzők is „a japán kultúra egyedisége” címszó alá sorolható cuccokat tesznek le az asztalra. A japán társadalom és jogrendszer kapcsolatának témájából pedig az angolul hozzáférhető írások túlnyomó többsége ezt a szemléletet tükrözi.

Ez a téma – persze a jog és társadalom kapcsolatának szempontjából – tulajdonképpen részletesen kifejtésre fog kerülni a doktori disszertációmban, és írtam róla már egy keveset a szakdolgozatom elején is, de azt hiszem, hogy ha általánosságban mesélek róla, akkor bárki számára – értsd: nem szakmai szempontból is – érdekes lehet. Ha kedvem lesz, meg persze olvasok valami relevánsat, majd még írok erről, később majd elmesélem a hipotézisem ezzel az egész problémával – jelesül azzal, hogy „tényleg teljesen eredetiek a japánok, tehetünk általános megállapításokat a japánokról, és minimum ideáltipikus módon, igazak-e azok az általánosítások, amiket mindig hallani? Hol van a határ a tényleges eredetiség és az abszurd általánosítások között?” – kapcsolatban… de ez a bejegyzés már így is baromi hosszú lett, a fentiekkel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy mennyire problémás tud lenni egy kellőképp árnyalt elemzést adni erről a társadalomról és annak bármelyik jelenségéről, pl a jogról is. Úgyhogy nincs könnyű dolgom… XD (Csak zárójelben: és akkor még nem is beszéltem a kínai kultúráról, ami már teljesen más történet…)

Még egy apróság: tapasztalatom szerint annyi minimum igaz a japánokról szóló általánosításokból, hogy a csoport nagyobb hangsúlyt kap, mint Nyugaton. Azt ember személyes tapasztalata persze többnyire nem bír túlságosan nagy bizonyító erővel, de az már így itt-tartózkodásom elején is feltűnő, hogy a legtöbb japán, akit ismerek, messze nagyobb hangsúlyt fektet a csoporthoz tartozásra, mint mi Európában, lásd pl mikor Enya-san a kollégiumi welcome partynkon úgy mutatkozott be, hogy „én egy másik csoport részéről vagyok itt” (ti mint a nénikék akik a party-t rendezték); vagy Idotáék, különösen az anyuka (Mayumi), aki a Hippo Family Club-hoz való tartozását úgy fejezi ki, hogy 10 különböző nyelven hallgatja a víziló meséjét, mely nyelvek közül amúgy egyet sem beszél…XD hát igen, ezek a „csoport része vagyunk” megnyilvánulások néha furcsák, viccesek vagy gyerekesek is lehetnek számunkra – vagy éppenséggel a hideg futkos a hátunkon tőlük, lásd a vállalati indulókat. XD

Nem, nincs konklúzióm... még hipotézisem is alig van, következtetések majd pár év múlva. Remélhetőleg kialakul, mire fakultatív órát tartok majd e témából otthon az ELTÉn... :)