Megint elmaradtam egy kicsit, ezért megint bocsánat… mindenesetre úgy döntöttem, hogy Taiwannal kapcsolatban még négy bejegyzést fogok írni: először is, ami még Hualienből hátra van; aztán amiket északon végül sikerült megnéznem; aztán, mint már korábban említettem, a taiwani ételekről és italokról; és végül: az állatokról, amiket itt láttam. :)
Lássuk akkor, hogy mik is történtek még a keleti parton. Miután a következő napon valami miatt nem lehetett belépni Taroko-ba, ezért úgy döntöttem, hogy a 鯉魚潭-hoz, azaz a Liyu-tóhoz látogatok el – kézenfekvő persze a kérdés, hogy ha a Sun Moon Lake-ről azt mondtam, hogy nem volt olyan nagy élmény – persze nyilván jobb lett volna, ha nem töröm ott kezem-lában :P – akkor mégis miért mentem el egy másik tóhoz? Hát elsősorban azért, mert Joyce mutatott pár képet, ami felkeltette az érdeklődésem; meg mert Taroko nem volt elérhető, és a többi hely ami érdekelt volna, jóval messzebb van (és mint majd később kifejtem, Taiwanon elég nehézkes tud lenni a közlekedés). Úgyhogy: Liyu-tan. (Amúgy a név második kanjija a „hal”, a harmadik természetesen a „tó”, és az első még sose láttam korábban: egy „li” olvasatot adó elemből plusz egy halból áll.)
Ehhez először el kellett mennem egy Shoufong nevű faluba, aztán buszozni a tóig – egyébként, többen kérdezték tőlem, hogy mihez tudom hasonlítani a taiwani falvakat, hasonlít-e az osztrák v magyar falvakhoz- nos, egyáltalán nem. Leginkább a japán kisvárosi területekre emlékeztet, mint ahogy az a fényképen is látható.
Ami magát a Liyu-tavat illeti, ez sem szebb az osztrák tavaknál, de azért egyáltalán nem mondanám, hogy ne lenne szép, ráadásul nem annyira felkapott, ezért nincs akkora tömeg sem. (Nem) okulva a korábbi kellemetlenségeimből, itt is béreltem egy biciklit, és kb egy lajhár csúcssebességével (250 méter/óra, ha jól emlékszem :)) kerültem meg, persze közben többször leálltam enni-inni és fényképezni is. Hát ahogy megyek-megyek, egy hegyre felvezető ösvénynél egyszer csak a következő táblára leszek figyelmes:
XDDD
Ilyet se láttam még máshol… hogy egy régebbi miniszterelnököt idézzek: „Ez egy új felfedezés számomra, és mint ilyen, örömöt jelent.” XDDD Az angol szöveg kicsit még szemérmes is, vagy egyszerűen spórol a hellyel, ugyanis a kínaiban mind a „kígyók”, mind a „darazsak” előtt szerepel ez az írásjel: 毒 ami, szerintem könnyen kitalálható, azt jelenti: „méreg”. :/ Tehát a szöveg pontosan: „Ügyeljenek a mérgeskígyókra és a mérges darazsakra”. :) Ezek után eldöntöttem, hogy jó, nekem fel kell másznom erre a – a tóval megegyezően, Liyu-shan nevű – hegyre, mert egy ilyen helyet mindenképp látnom kell. XD És úgy is történt.
Nem tudom, mennyire közismert otthon az a tény, hogy a Ráktérítő keresztülmegy Taiwan szigetén, úgyhogy, ha egy itteni erdő „trópusi esőerdőnek” nem is nevezhető, de „trópusinak” mindenképpen. Japánban, meg persze itt is, többször tapasztaltam már, hogy milyen magas tud lenni a páratartalom, de ez semmi ahhoz a fülledt forrósághoz képest, ami ebben az erdőben volt. Amúgy szerencsére vannak ösvények/utak, néha nem csak kitaposva, hanem építve (fából/kőből) is, szóval nem jelent problémát a túraútvonalak bejárása, már ha bírja valaki. Egy idő után ugyanis, nem túl kellemes útitársként pár bögöly szegődött hozzám, és zümmögött össze-vissza a fülembe, meg igyekezett megakadályozni, hogy kedvem legye
n leállni fotókat készíteni, közepes sikerrel. Így nem tudtam lekapni pl a legnagyobb pókot sem, amit életemben láttam, bár errefelé a pókok úgy általában óriásiak szoktak lenni, de erről bővebben később. Amúgy a fényképeken nem tűnik annyira vadnak ez az erdő, de higgyétek el, nem szívesen állnék le benne piknikezni, már csak az időjárás miatt sem. A kígyókra való tekintettel pedig, letérni az ösvényről és keresztülvágni a sűrűn, hát valószínűleg nem egy életbiztosítás. XD
Egyébként összesen egy kígyót láttam, azt se az ösvényen, hanem mellette, de gyorsan lelépett, mielőtt összeakasztottuk volna a bajszunkat. Szóval látható, h alapvetően nem számít halálos ítéletnek egy taiwani erdő, de azért azt tanácsolnám mindenkinek, h ha arra jár, nézzen alaposan a lába elé – és néha nem árt felnézni sem, nehogy belefussatok egy óriási pók hálójába. :PPP
Végül is nagyszerű volt felérni a csúcsra – igaz, hogy nem ez a legmagasabb hegy a környéken, de remekül el lehetett látni, először is északkeletre, Hualien felé, s azon túl, a tengerre is:
/Egyébként Hualien egészen vicces módon kapta a nevét: mikor a japánok idejöttek, eredetileg Kilai-nak hívták, aminek a japán olvasata: „Kirai”. Ezzel csak az a probléma, hogy japánul annyit jelent: „utálni/utálatos”, úgyhogy nem hangzik valami jól… ezért átnevezték „Karen”-re, és e név kanjiainak kínai olvasatából lett „Hualien”./
Keleten a 海岸山脈, azaz a Parti-hegység látszik, - még egy „apró” nehézség, ha valaki utazni akarna errefelé: gyakorlatilag az összes út megkerüli az egészet, még véletlenül se mennének át rajta… :)
Igen, itt van a Liyu-tó, északon…
… nyugaton pedig egy óriási hegyvonulat, valahol ott van köztük
Taiwan legmagasabb hegye, a több mint 3500 méteres Yushan… és ezeken a hegyeken túl, sokezer mérföldre, meg valamivel északabbra, vannak az otthoniak is. ;)
Oké, szóval ez a kis túra plusz a tó körüli séta már elég volt egy napra, úgyhogy másnap végre: Taroko. (Amit a kínaiak persze nem mindig értenek meg így, ezért jobb nekik azt mondani, hogy Ta-lou-ke, vagyis: Thá-lú-khö :)) Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész utamnak ez volt a csúcspontja. Miről is van szó? Gondolom, sokan látták már közületek a Tordai-hasadékot, vagy a Békás-szorost Erdélyben. Nos, a Taroko-szurdok ezekhez hasonlít, csak éppen tízszer akkora. Egyetlen fénykép, de talán még videofelvétel sem adhatja vissza azt monumentalitást és nagyszerűséget, amit ez a hely sugároz, úgyhogy ha érzékeltetni akarnám, azt mondanám: Mahler Hatodik Szimfóniájának az a részlete, ahol a kolompok és a cseleszta szólni kezdenek az első tételben – de a harmadik tétel hasonló „kolompos” helye sem rossz :) – nekem ez Taroko hangulata. Azért természetesen akadnak itt még fényképek:
Amúgy ismét bebizonyosodott, hogy milyen szerencsés is tudok lenni, ugyanis, mikor Hualienben leszálltam a vonatról, és mentem a buszpályaudvarra, találkoztam egy fantasztikusan kedves taxisofőrrel, aki 1800 yuanért végigvitt a szurdokon, aztán vissza is hozott a hualieni vasútállomáshoz. Gyakorlatilag ez a legjobb módszer, ha az ember Tarokoba akar menni, mivel a buszok nagyon ritkán járnak, a szurdok pedig majdnem 
legalább az lenne, akkor nem volna rossz megoldás elindulni a bejárattól, és a közepe táján található Tianxiang nevű településen aludni; de ugye nincs… mindenesetre, nekem ez így egészen ideális volt, közben remekül el is beszélgettünk Mr. Peng-el (így mutatkozott be a taxisofőröm), még az unokájának a képét is megmutatta nekem, mire persze mondtam, hogy 可愛, 可愛 – már ezzel beloptam magam a szívébe :). Szóval az 1800 TWD nem kis pénz, de megérte az utolsó fillérig. Úgy mentünk végig, hogy minden nevezetességnél, mint a Kilecfordulós Kanyon, az Ég Temploma, vagy az Örök Tavasz Vízesése (már a nevek se semmik, mi? ;)) megálltunk, és ő vagy előrement, vagy megvárta, hogy mindent megnézzek, aztán továbbmentünk.
Egyébként Taroko-ban végig két dolog járt a fejemben: az egyik, hogy „ez hihetetlen, ilyen nincs, ilyen nem létezik…” ^_^ a másik pedig, hogy bárcsak a családom és a barátaim itt lehetnének velem, hogy milyen jó lenne, ha ezt meg tudnám mutatni nektek /„Hű, ez X-nek mennyire tetszene!” „Hű, erről mit gondolna Y?” „Hű, bárcsak Z itt lenne…” stb ^^/. Ha ezeket a sorokat olvasod, és személyesen ismerlek, akkor szinte biztos, hogy szenteltem neked legalább egy gondolatot ;)
Az utolsó teljes hualieni napomon, mivel a Sansientai sziget túl messze volt, elmentem a Qingshuei-szirthez /清水斷崖/ - a név annyit jelent: „Tiszta víz” – bár ez végül is kicsit kalandosnak bizonyult. Ez egyébként a keleti tengerpart egyik leggyönyörűbb szintje, az összes útikönyv említi, mint a Taroko nemzeti park részét – csak éppen azt nem mondják, hogy odajutni nem túl egyszerű, mivel nem nagyon jár se busz, se taxi, se semmi – így nem túl sok ember megy oda. Nos, végül is én elmentem. :) Kezdjük ott, hogy Joyce nagyon aranyos volt: telefonon megkérdezte, hogy mikor mennek buszok stb, és bevitt Hualienbe a buszpályaudvarra.
A busz végül is letett egy Chongde nevű állomáson, ami kb olyan volt, ahogy az ember a Fülöp-szigeteki vidéket képzeli a turistaövezeteken kívül, magyarul nem túlságosan ragyogó. XD Persze taxit nem találtam, de az egyik boltos néni biztosított, hogy simán eljuthatok Qingshueihez, ha az út mentén gyalogolok, olyan 15-20 percet. Bár egy műút mentén gyalogolni nem életbiztosítás, de rendben, úgy döntöttem, menjünk így. Egy idő után találtam egy utat, ami levezetett a tengerpartra, úgyhogy ott mentem tovább – persze a tengerben tilos a fürdés, és még a kavicsgyűjtés is egy tábla szerint XD, és a terep is kifejezetten nehezen gyalogolható, úgyhogy kb egy óra séta után értem el a szirthez, ahol 
aztán elfogyasztottam az ebédemet, és késő délutánig, majdnem alkonyatig gyönyörködtem az óceánban. Rajtam kívül csak néhány horgász volt látótávolságban, úgyhogy tényleg nem volt nagy tömeg, bár a tengerparton érthető módon nyilván csak nagyon kevés embernek van türelme végigmenni, és ahogy a horgászok, valószínűleg többnyire ők is terepjáróval érkeznek.
Különösen hangulatos volt késő este hazamenni Fonglinba – ugye a szállásom a falu határán van, túl a rizsföldeken, a hegyek lábánál egy bambuszerdőben, és a taiwani vidéken nem szokták túlzásba vinni a közvilágítást, nagyjából kétszer akkora távolság van két lámpaoszlop között, mint nálunk, ha egyáltalán működnek rajtuk a lámpák. XD Úgyhogy a vasútállomásról hazagyalogolni, és közben gyönyörködni, hogy hogyan tükröződik a holdfény a rizsföldek vizén – megintcsak felejthetetlen élmény volt. (Sajnos a sötétség miatt érdemi fotókkal nem szolgálhatok…)
Végül azon a napon, mikor visszaindulta Taipeibe, még elsétáltam a Főnix
-vízeséshez, amit gyalogolva is el lehet érni a szállásomról. Egyébként azt hiszem, gyalog nekiindulva még a közeli hegyekben is érdemes lett volna néhány könnyebb túrát csinálni, már csak a számunkra egzotikus pálmafa-erdők miatt is megérné. De talán majd legközelebb.
Összességében, a Hualienben töltött öt nap volt az utazásom legnagyszerűbb része, a látnivalók és az emberek miatt egyaránt. Ha Taiwanra jöttök, mindenkinek tudom ajánlani a Red Gable Hostelt Fonglinban! Még néhány kép a helyről kedvcsinálónak:
Egyetlen probléma errefelé, hogy a közlekedés nagyon nehézkes és lassú. Hualien pl mindössze
Na jó, mára ennyit a praktikus tanácsokról; röviden, Taiwan keleti tengerpartja fantasztikus hely, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése