Nadír, majd Zenit

Mindenek előtt: feltöltöttem a képeket az előző bejegyzéshez, szóval, ha valaki szeretné megcsodálni, hogy hogyan csodálok meg a Kígyó Közben két, nyilván vendéghívogatónak szánt, felaggatott döglött kígyót, az megteheti… :P

Egyszersmind bocsánat, hogy csak most írok újra, de sajnos vagy nem lett volna mit írnom, vagy csak rossz dolgokat, úgyhogy úgy voltam, hogy várok addig, amíg valami jó – konkrétan nagyon jó – nem jön. És íme – innen származik a cím is: ha még valaki emlékszik mindenki általános iskolai kedvenc kötelező olvasmányára (A kőszívű ember fiai- melyet amúgy én perverz módon nagyon szerettem XD), az emlékezhet e két szóra is: „Nadír” annyi mint „talppont”, „Zenit” pedig (ez mondjuk közismertebb): „tetőpont”. Nos, e mostani utazásom esetében pontosan erről van szó. (Készüljetek a hosszú postra, de inkább majd több részletben írok.)

A remekül sikerült első nap után ugyanis, a második naptól úgy jó egy hétig, ezt a vakációt legtalálóbban Salvador Dalí utolsó festményének, a Fecskefaroknak az alcímével jellemezhetném: „Katasztrófasorozat”. XDDD Kezdjük ott, hogy alapvetően azért jöttem ide, hogy nemzeti parkokat és tengerpartokat tudjak megnézni, és nem azért, hogy egy nagyváros utcáin bóklásszak, hiszen azt otthon is bármikor megtehetem. Nos, a fantasztikus időjárás pont ezt tette lehetetlenné: én és Taiwan kaptunk ajándékba egy akkora tájfunt, amire állítólag évek óta nem volt példa. :dirr: A Morakot Tájfunról (thaiföldiül: „smaragd” – ah, milyen költői név XD) van szó, amely kb 3 méter esőt hozott, és ezzel együtt földcsuszamlásokat, kidőlt fákat, szép nagy hullámokat stb. Úgyhogy több napig nem volt különösebben tanácsos elmozdulni otthonról, még az iskolákat, közintézményeket stb is bezárták, - természetesen a múzeumokat is, sőt még néhány nagy bevásárló-központ is erre a sorsra jutott – ezek után nem különösebben volt lehetőség bármi értelmeset csinálni még városon belül sem, nemhogy kívül, de én azért megpróbáltam: ugyebár, létezik olyan pl, hogy szex-turizmus. Hát akkor most úgy döntöttem, feltalálom a spanyolviaszt és belevetve magam az élvezetekbe, én is tematikus turizmust: étel-turizmust fogok csinálni, jelesül mindig más étteremben és más-más fogásokat eszem, hogy aztán fényképekkel illusztrálva beszámolhassak nektek is itt. (NB.: mikor a családtagjaimmal beszéltem, hasonlóképp vezettem be ezt a tervemet, és utólag esett le, hogy az elején a hallgatóság akár azt is hihette, hogy ténylegesen szexturizmust óhajtok itt XD – de neeeem, nem vagyok én olyan – és egyébként is, ha vki azt akar, akkor nem Thai-wan, hanem Thai-föld… XDDD). Ez végül is egész jól sikerült, úgyhogy majd tényleg egy külön postban fogok megemlékezni az itt elfogyasztott finomságokról – btw, Taiwanon azért tényleg több dolog jóval olcsóbb, mint Japánban – közéjük tartozik a közlekedés (Taipeiben 50 taiwani dollárból /= 150 yenből = 300 Ft-ból/ el lehet menni a város egyik végéből a másikba, de általában elég egy 20 dolláros /60 yenes, 120 Ft-s / jegy) és az étkezés is, jóval olcsóbban jóval nagyobb adagokat adnak, mint Japánban.

Úgyhogy ezzel, meg némi vásárlással elvoltam pár napot – aztán azzal szívtam meg, hogy hittem az időjárás-jelentésnek, ami folyamatos esőzést mondott, és nem nagyon mentem ki a városból azokon a napokon sem, amikor reggel naposnak tűnt az idő -.-. Jellemző módon ezeken a napokon persze nem esett… Ellenben mikor az esős napokon „a francba, nem lehet, hogy nagyon essen” alapon elindultam, mindig akkora zuhét kaptam a nyakamba, ami új értelmet adott a „felhőszakadás” és a „nagy eső” – 大雨 ooame, avagy ahogy itt hívják: Dayu – fogalmának. XD Mit mondjak, jellemző. Értitek, mikor az ember először azt mondja: „a fenébe, ne essen” aztán adja egyre lejjebb: „na jó, essen, de ne annyira, hogy ne tudjak kilépni a víztől az állomásról” „na jó, essen nagyon, de legalább ne fújjon a szél” „na jó, a szél is fújhat, de legalább nem legyen tájfun!!!” XDDD

Úgyhogy kb semmit nem tudtam megnézni abból, amit északon terveztem, ezért úgy döntöttem, még vissza fogok jönni Taipeibe, mert anélkül nem mehetek el, hogy minimum Yeliou-t és Yangmingshan-t ne láttam volna. Btw, nem tudom, ki mennyire van képben Taiwan földrajzával kapcsolatban – hogy érthetőbb legyen, h hova megyek és mit csinálok, ezért íme, így helyezkedik el a sziget, Japán és Kína között:

És itten van kicsit bővebben:

Szóval, Taipei, a főváros ott van majdnem a tetején. Nyugaton és északon van a legtöbb sík terület, ezért ezek a részek a legsűrűbben lakottak. Középen égnek meredő hegyek (gyakorlatilag alig vezet át út rajtuk, tömegközlekedés pl semmi), amelyek keleten valamivel alacsonyabbak lesznek, és ritkábban lakott vidékhez, meg gyönyörű sziklás tengerpartokhoz vezetnek el. :) Szóval a keleti part természeti adottságai a legszebbek, de azért középen is van pár nevezetesség: leginkább a 日月潭, magyarul a Nap-Hold Tó (vagy ahogy mindig emlegetik: Sun Moon Lake) ami állítólag a sziget legszebb hegyi tava, és a környéke a megmaradt taiwani őslakosság falvainak egyik fő központja.

/Most lehet úgy tűnik, össze-vissza csapongok, de annyit azért érdemes tudni ezekről az őslakókról, hogy Malaysia és Polinézia, továbbá a Fülöp-szigetek felől érkeztek, tehát első körben nem annyira ázsiai, mint inkább ausztraloid-félék voltak. Aztán, a XII. század környékén jöttek a szigetre a kontinensről a kínaiak- Fujienből, illetve a XVII. század felé Kantonból. Mégis, az elsők, akik államot alapítottak Taiwanon, európaiak (hollandok, 1624) voltak. :) Ki gondolná? XD/

Szóval, mivel állítólag a Sun Moon Lake kihagyhatatlan, ezért úgy döntöttem, leutazok oda és egy éjszakát ott töltök. Azért teszem hozzá mindig hogy „állítólag”, mert bár ne tettem volna. :P Először is: errefelé nyilván ritkák az ilyen alpesi tavak, és jó, a Riyuetan szép-szép meg minden, de ha valaki már látta Ausztriában a Wolfgangsee-t, az Attersee-t vagy a Wörthersee-t, annak nem különösebben jelent áll-leeséssel járó élményt. Megkerültem busszal, úgyhogy láttam kb mindenhonnan, és nem. De persze ettől még az ember érezhetné jól magát itt. Viszont én úgy döntöttem, hogy kerékpározni szeretnék egy kicsit a tó körül, béreltem egy biciklit, és kb 10 perc múlva akkorát estem vele, mint még soha életemben, ami egy időre alaposan elvette a kedvem nemcsak a Sun Moon Lake-től, de ettől az egész nyaralástól is. Oké, csontom szerencsére nem tört stb, de kb térdtől állig olyan sebeket, horzsolásokat és kék-zöld foltokat szedtem össze seperc alatt, amiktől csak annyira voltam képes, hogy nagy nehezen visszasántikáljak a szállásomra és azon töprengjek, hogy lehet-e még ennél rosszabb. XD Ez persze így nem hangzik olyan tragikusnak, de elhihetitek, éppen elég idegesítő volt. -.- Mindegy, ezek után sétáltam egy kicsit a parton, de már nem nagyon volt hangulatom őslakók falvait nézegetni – akik egyébként már kb mind kihaltak vagy beolvadtak, de a kultúrájukból ott csinálnak üzletet, ahol érik XD – félreértés ne essék, ezzel nekem semmi bajom, csak tényközlés volt :).

„Fájdalmaim enyhítésére” este megnéztem a Let the Right One In című filmet, amit szintén jobb lett volna kihagyni – nem mintha rossz lett volna, de olyan sötét hangulatú, hogy Bergman Csend-je hozzá képest öröm, móka és kacagás. XD Remek. Hova lehet még lejjebb menni…? ^^””””

Mindegy, visszamentem Taipeibe, és azon gondolkoztam, hogy menjek-e haza, vagy menjek el keletre, ahol már korábban foglaltam szállást. Végül is úgy döntöttem, hogy egy ilyen kis nehézség nem fog eltántorítani, úgyhogy elindultam Hualienbe – illetve, mikor szállást foglaltam, azt hittem, hogy az említett keleti parti városba foglalok. Utóbb kiderült, hogy nem Hualien városba, hanem Hualien megyébe sikerült szállást találnom, úgyhogy nem egy óra az út, hanem három és fél – és nincs ülőhely a vonatra… ^^”” Mindegy, ennél tényleg nem lehet rosszabb, jó, akkor álljunk. Egyébként kiderült, hogy egy Fenglin (鳳林) nevű faluba kell mennem, a neve azt jelenti: „Főnixerdő” :)

/Amúgy nagyon vicces neveket tudnak adni errefelé… ^^” „Sárkányhegy” „Főnixerdő” „Az Erkölcs Ragyogása” (na jó, a Mingde-t inkább „Ragyogó Erkölcs”-nek kéne fordítani, de így jobban hangzik ^^”) és a kedvencem, egy szirt neve a keleti parton: „(Olyan Félelmetes, Hogy) a Szülő a Gyerekét is Elfelejti Tőle” XDDD (Ez komoly, eredetiben így van:親不知子 – Qin bu zhi zi)/

Szóval, végigálltam a három és fél órámat a vonaton – és végül kiderült, hogy megérte végigállni. Ugyebár korábban többször hallottam, hogy a taiwaniak mennyire kedvesek, még a japánoknál is kedvesebbek – nos én ezt Taipeiben nem nagyon tapasztaltam, volt egy-két ember, akikről ezt tényleg el lehetett mondani, de hát ilyenek ugye mindenhol akadnak, meg az ellenkezőik is. De onnantól kezdve, hogy Fenglinban leszálltam a vonatról, bebizonyosodott, hogy még a taxisofőrök is hihetetlen aranyosak! :) Ami pedig azt a helyet illeti, ahol megszálltam: minden szempontból fantasztikus. Ha valaha is egy kép meg fog maradni bennem a taiwani vidékről, akkor az a következő lesz: pálmafák az előtérben – pálmaligetek, néha pálmafa-erdők – és a háttérben a hegyek, általában felhőkkel a csúcsaik körül… (Pedig nem is tűnnek annyira magasnak. :P)

(Ezt a fenglin-i panzióm kertjéből fényképeztem. Nem rossz látvány, ugye? ;))

Ami pedig a vendéglátást illeti: meglepő módon, alapvetően egy hostelbe fizettem be – és úgy alakult, hogy majdhogynem homestay-ra jöttem!! XD A néni, aki fogadott – Joyce-ként mutatkozott be /kitérő: a kínaiak általában kitalálnak maguknak angol nevet is, lásd Paul barátomat, de pl a taipei-i hostel tulajdonosát is John Lee-nek, a recepcióst Tom-nak hívják :)/ azzal kezdte, hogy tudni akarta, hogy van magyarul a „köszönöm” és „szívesen” :) aztán, hogy az árban benne foglaltatik a reggelim, ebédem és vacsorám, - elvigyen enni, vagy hozzon nekem valamit? Én mondtam, hogy nem akarok neki gondot okozni, úgyhogy bemegyek a kb 2-3 kilométerre levő faluba enni. Jó, akkor kölcsönad egy biciklit. De hogy most már késő van, sötétben fogok hazaérni, úgyhogy mégiscsak elvisz enni – aztán nem hagyta, hogy kifizessem, amit ettem… :) Közben csomót beszélgettünk, az egyik lánya felhívta, és velem is akart beszélni pár szót – amúgy beszéltünk is :) – és igaz, hogy Joyce nem beszél olyan jól angolul, de mondtam neki, hogy írja le nyugodtan a kanjikat, ha valamit nem értek, abból valószínűleg felfogom a mondanivalót – úgyhogy tényleg remekül elbeszélgettünk, és még kínai nyelvgyakorlásnak is jó volt, hogy mindent elmondott kínaiul is (ezt az írást hogy kell olvasni, ezt az utcát hogy hívják stb). Hazafelé benéztünk egy kicsit pár barátjához, akik egy taoista szentélyt tartanak fenn, - el is büszkélkedtek vele, hogy ezt meg ezt a táblát a tartomány elnökétől kapták ajándékba – szintén nagyon kedves, szimpatikus emberek, és van egy Penpen nevű kicsi kutyájuk, amely pl Anyának biztos tetszene. :)

Aztán, Joyce másnap kérdezi: hova akarok menni? Mondtam, hogy a Shitiping nevű helyre a keleti parton. De hogy oda nem nagyon van buszjárat, úgyhogy elvisz kocsival(!), de előbb menjünk el egy másik helyre, ami szerinte jó. O_O Úgyhogy el is mentünk, délre a hegyekbe – egy Chikeshan (赤柯山) nevű hegyre, ami azért volt érdekes végül is, mert arrafelé most nyílik ez a virág (nem tudom magyarul hogy hívják, de a kínai neve jópofa: 金針花 – „Aranytű-virág” XD):

Amit a fenti mezőkön szednek és dolgoznak/használnak fel nagyon sokféle célra, pl meg is eszik, lásd ezt a képet:

Odafenn megintcsak megálltunk Joyce pár barátjánál – és volt köztük egy idősebb bácsi, aki tudott egy kicsit japánul :) mint mondta, még gyerekkorából emlékszik rá :) (Ennek okáról: ha elfelejtettétek volna, olvassatok vissza pár hónapot! :P) igaz, olyan érdekes kiejtéssel beszélt, hogy alig értettem, de így is nagyon aranyos volt, hogy japánul beszélt velem. Aztán elmentünk sétálni, többek közt egy Teknős-szikla nevű helyre, ahol találkoztunk három kisgyerekkel a környékről, akik egész virtuóz módon mászták a sziklát, az egyikük még fejen is állt rajta… XD mit mondjak. Derék felnőttek lesznek – ha megérik---… XD amúgy valószínűleg én voltam az első fehér ember, akit láttak, de az első magyar egészen biztosan. :)

Ezután: Shitiping. Ez a keleti tengerpart egy része, a név annyit jelent: „Kőlépcső-terasz”. A főnixekhez meg sárkányokhoz képest nem valami fantáziadús név, de a hely… a leggyönyörűbb tengerpart, amit valaha is láttam. Leírhatatlanul fantasztikus szikla-képződmények… felülmúlhatatlan élmény volt, nem tudom kellőképp érzékeltetni (leszek még később így pár hellyel, Taroko-val különösen XD), úgyhogy inkább hadd mutassak pár képet és ezzel mára vége is, a többit majd a következő bejegyzéseben:

PS 1.: kipróbáltam a kommentezést, és nekem működött, többféleképpen is (Google fiók, név és weboldal stb), úgyhogy remélem, nektek is fog… ^^” Továbbá, annyi fotóm van, hogy lehet h egyszerűen mindet feltöltöm Photobucketre, ez esetben majd beteszem az albumot a linkek közé.

PS 2.: Ja. Szerintem is hiba lett volna hazamenni... :)