Kínai napló V: Lanzhou, Linxia

2010. 09. 24.

Említettem már, hogy tapasztalataim szerint Kínában a külföldieket ott diszkriminálják negatívan, ahol érik, pl magasabb árat kérnek tőlük egyes termékekért, stb – és ide tartozik még egy dolog is: nem lehet olyan utazási irodát találni, ami egy Xinjiangba szervezett útra elvállalna egy nem-kínai állampolgárt, függetlenül annak nyelvtudásától. Ennek oka viszont talán valamelyest még érthető is: Xinjiang ugyanis időről-időre elszenved némi zavargást az ujgur nemzetiség részéről, úgyhogy bármennyire is valószínűtlen ez, nem lehet kizárni a lehetőségét. Hogyha ennek következtében egy kínai állampolgárral valami történik, az senkit nem érdekel; de ha egy magyarral, az akár diplomáciai problémához is vezethet Kína és Magyarország, illetve Kína és az EU között; így hát nem vállalják annak a felelősségét, hogy odavigyenek.

De van egy szerencsés hírem, ez pedig az, hogy Dunhuang még pont Gansu provinciában helyezkedik el, úgyhogy teljesen biztonsággal oda lehet menni, és megvannak mindazok a látnivalók, amikre kíváncsi vagyok/voltam errefelé. Korábban csodálkoztam egy kicsit Gansu fura alakján – egy félholdra, esetleg egy banánra emlékeztet – de jelen pillanatban pont szerencsésnek érzem, hogy Dunhuang pont a félhold csúcsában helyezkedik el! :)

Lássuk akkor, hogy mik is történtek az elmúlt napokban; nagyjából elmondható, hogy jóval kellemesebb a helyzet, és lassan már az idegesítő dolgokon is tudok röhögni. XD Paul például, mint Freddie Mercury, mind a két végén és a közepén is égette a gyertyát a közelmúltban, és ennek meg is lett a következménye. Miután felépült egy nap pihenő után, másnap este már mentünk is bulizni két barátjával. Én mondtam neki, hogy nem kéne inni és sokáig fennmaradni, mire megnyugtatott, hogy minden rendben, majd vigyáz. Ehhez képest természetesen SOKAT ivott, és éjjel kettő körül fejeztük be, s mivel nem mehettünk haza, egyik említett barátjának panziójában éjszakáztunk. Másnap elmentünk arra az egyetemre, ahol Paul egyik bátyja dolgozik, és mivel meglepő módon újra magasba szökött a láza, meg kellett látogatnunk az egyetemi orvosi rendelőt (talán már meg se kellene lepődnöm a rendelőben szálldosó egy-két légyen?), és Pault azonnal lefektették, és két órán keresztül infúziózták. XD Mondtam is neki, hogy haver, ha közvetett módon az eljegyzésed a sír szélére juttat, vajon milyen lesz a házasságod?? :P De komolyan: csomót röhögtünk ezen a helyzeten, amit korábban elképzelni sem bírtunk…

Felépülés után még másnap reggel is meg kellett látogatnunk a rendelőt, négy üveg infúziós folyadék beömlesztése érdekében, aztán egy bérelt kocsival indultunk is Linxiába. Linxia nem csupán egy város neve, hanem egy körzeté, ha úgy tetszik megyéé. És amint kilép az ember a városból, tudatosodik benne, hogy Kínában minden érdekes/vagy szép, amit nem a közelmúlt emberei, hanem pl a régiek és a természet alkotott meg. Nem tudom, ez a környék mennyire lehet magasan a tengerszint felett, de az itteni hegyek – melyeket néha látni lehet még a városból is, a városba vezető úton pedig különösen – nem hasonlítanak semmire, amit korábban láttam, talán csak Horvátország legbelső területeire, amelyet némely családtagom „holdbéli tájként” aposztrofált. Az igazán magas hegyeket számomra erdők borítják; ehhez képest az itteniekre legfeljebb kúszónövények vagy kisebb fű-félék képesek felkapaszkodni; minden a vörös, a barna és a sárga árnyalataiban, löszösnek, agyagosnak vagy sziklásnak tűnik, egyszóval olyasvalakinek, aki nem szokta meg az ilyet, igazán magával ragadó látvány! Még ha nem is teljesen félsivatag ez a vidék, nem felejtkezhetünk meg a Góbi sivatag közelségéről, pontosabban relatív közelségéről. És erről jut eszembe: egészen kisgyerekkoromban, amikor a dinoszauruszok különösen izgatták a fantáziámat, nagyon sokat olvastam/hallottam a Góbi-sivatagról, de nem gondoltam, hogy egyszer el is jutok oda~ Lanzhou környéke csakugyan gazdag dinoszaurusz-csont lelőhely, a helyi múzeumban – melyet majd mindenképp meglátogatok – állítólag óriási mennyiségű csont van kiállítva.

Szóval, Linxiában először egy kis faluba mentünk, ahol meglátogattuk Paul legidősebb testvérét, és én abban a szerencsében részesültem, hogy kaptam egy képet nem csak a kínai városokról, hanem a kínai vidékről is, valamivel bővebbet, mint a vonat-út során, mikor csak az ablakból kitekintve láttam a házakat. Íme a benyomásaim: ha nem lennék nagyjából tisztában a magyar vidék kétségbeejtő állapotával – annak ellenére, hogy az elmúlt időkben mindig elkerültem, hogy ténylegesen oda kelljen mennem – azt mondanám: első ránézésre elég drámai, hogy a kínai vidéki területek sem tűnnek sokkal rosszabbnak. -.- Bár ezen a vidéken különösen nem irigylésre méltó a földművesek sorsa, mivel arra kényszerülnek, hogy sokszor a hegyeken kialakított terasztokon termesszenek pl kukoricát, illetve nem hiszen, hogy különösebben termékeny lenne a földjük. Aztán kiderült, hogy igenis rosszabb a helyzetük. Ugyanis mikor késő este keresztülmentünk néhány falun, kiderült, hogy nem hogy közvilágítás nincs, hanem gyakorlatilag egyetlen házban sem látni villanyfényt – vagyis, vagy takarékoskodnak a villannyal, mert nincs pénzük rá, vagy egész egyszerűen nincs elektromosság a házaikban… ez azért nem minden helyen van így, például a kisebb városok vagy a nagyobb falvak is tűrhetőek ebből a szempontból – de az igazán kis falvak tökéletesen sötétek éjszaka. Sőt, még Linxia városközpontjában sincs közvilágítás – ami fény van, az mind az egyes magánlakásoktól, üzletektől vagy autóktól származik.

Eredetileg egy Xiahe nevű településre szerettem volna elmenni – amely tibeti monostoráról és tibeti kisebbségéről híres – , de hamar lebeszéltek róla: elmondták, hogy igaz ugyan, h hivatalosan fél óránként jár busz Linxia városból, de ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy néha jön, néha nem; továbbá az út nem egy óra, ahogy hivatalosan állítják, hanem 2-3 attól függően, hogy mennyire rossz az út és a busz hányszor robban le; illetve maga a hely sem veszélytelen, ha egy külföldi egyedül utazik. (Esküszöm, ha legközelebb utazni akarok, tényleg teljesen egyedül fogok jönni. Akkor legalább nem aggályoskodik nekem majd mindenki.) Úgyhogy Paulék azt mondták, a mai nap maradjunk együtt, és holnap elmehetünk egy őserdőbe mindannyian, aztán vissza Lanzhouba. Azt, amit Linxiában láthatnék, úgyis láthatom jobb kiadásban, ha Qinghaiba megyek. Erre végül is enerváltam rábólintottam. XD

Mivel pénteki ima ideje volt, Paulék elmentek az egyik helyi mecsetbe, én pedig felsétáltam a hegyre és készítettem pár képet az alattam elterülő faluról – ebből számunkra a legérdekesebb a mecsetek tornyainak látképe a településen.

Szóval, utóbb találkoztunk Paul két másik barátjával, aztán elmentünk vacsorázni, és Kínához méltóan fantasztikus ételeket élvezhettünk együtt – majd egy karaoke-bárt látogattunk meg, melyet errefelé KTV-nek hívnak.

Másnap elmentünk az őserdőhöz, ahol esett az eső, így nem tudtunk túlságosan sok időt tölteni ott. De maga az út igen érdekesre sikeredett, egyes esetekben 3000 méter magas hegyeken mentünk keresztül autóval, sűrű ködben. Eszembe jut erről, amikor kisgyerekkoromban a híres „lapozgatós könyveket” olvasgattam, az egyikükben volt egy ilyen „kalandod véget ér”- pont: „Mész a ködön át, mely lassan elnyel. Soha többé nem lát senki ezen a földön.” :P E hangulatot húzza alá talán az is, hogy Paul és a többiek egy helyen kísértetet láttak. Azt hittem, csak szívatnak, de teljes komolysággal, egybehangzóan állították, hogy láttak egy vörös ruhás lányt az út mellett, és mire odaértünk hozzá, eltűnt – miközben én, aki szintén ugyanarra az útra néztem folyamatosan, nem láttam semmit, sem feltűnést, sem eltűnést… tényleg csak szívatásnak tűnt az egész, de ha így van, akkor egy idő után bevallanák, hogy csak vicc volt, és röhögnénk egyet közösen, nem? Ehhez képest ők megesküdtek az életükre, hogy tényleg látták – úgyhogy vagy valamiféle kollektív hallucináció áldozatai, vagy tényleg csak szívatnak, vagy tényleg láttak valami természetfelettit… mindenesetre érdekes.

Miután visszamentünk Lanzhouba Linxiából, együtt elmentünk egy bárba Paul barátaival (a nevekkel folyamatosan bajban vagyok, de sebaj) és ezúttal rajtam volt a sor, hogy dögrováson legyek: rájöttem, hogy hiába nyelek le bármit, azonnal ki is adom magamból, mégpedig a bosszantóbb és fájdalmasabb módon. Ez roppant idegesítő volt az éjszaka folyamán, tekintve, hogy még az ivóvíz se akart megmaradni bennem – gondoltam is, hogy „hehe, te akartál itt sivatagot látni?? Hát most legalább megtapasztalod, milyen érzés, ha lépéseket teszel a kiszáradás felé…” :P Azonban ismét bebizonyosodik, hogy a kínai orvoslás egyáltalán nem rossz dolog: kaptam pár ampullát, amelyek ugyan meglehetősen keserűek voltak, de viharos sebességgel helyreraktak, úgyhogy minden jó, ha vége jó.

Szükség is volt arra, hogy rendbe jöjjek, ugyanis másnak (szept 19) Paul egyik barátjának esküvőjére voltunk hivatalosak. Az eljegyzési procedúrák idegesítő jellegét látva először úgy gondoltam, nekem egy életre elegem van minden kínai esküvőből (bár Xiao Bai-é jövő májusban lesz valahol Qingdaoban, és mindannyian hivatalosak vagyunk), de olyan kedvesen hívott a srác már két alkalommal, hogy nem tudtam nemet mondani, így végül is azt is láttam – talán az otthoni barátaim kövül egyetlenként – hogy hogyan is zajlik egy kínai esküvői buli.

Kora reggel mi, a vőlegény barátai elmentünk összeszedni a menyasszonyt, mégpedig bérelt luxusautókkal (úgy, mint Audi, BMW stb!). Mikor megérkezik a vőlegény társasága, a menyasszony családja a hagyomány szerint nem akarja kinyitni az ajtót, csak hosszú kiabálás és dörömbölés után :D aztán ugyanez játszódik le a menyasszony szobájának ajtajánál, ahol a menyasszony barátnői tartják a frontot. Végül is a nehéz bejutás után a vőlegénynek és társaságának meg kell találnia a menyasszony cipőjét, melyet persze alaposan eldugtak. Aztán ellátogatunk a vőlegény lakására, megtekintjük a nászi ágyat XD és elmegyünk egy étterembe, ami valószínűleg a leg-luxuskategóriájúbb az egész városban (!) és az egész a násznépnek van kibérelve (!); ezen a helyen valami vőfély-szerű alak tart egy kis szertartást, a menyasszonynak és vőlegénynek különféle feladatokat kell végrehajtania, köszönetet mondani a szülőknek stb, majd lakoma (pekingi kacsa immár másodízben!).

Mindebből látható, hogy a templomi/állami szertartás teljesen elválik ettől, azt úgy tűnik, még ezt megelőzően, ilyen méretű felhajtás nélkül szokták elintézni. Ezzel azonban még mindig nincs vége: aznap este a közeli barátokkal (ebben hogy, hogy nem, én is benne voltam) elmennek egy – megint csak luxus-kategóriájú – karaoke-bárba (ahogy itt hívják: KTV) és elvannak késő estig.

Ami mindebből talán mindenkinek elsőre látszik: ez a dolog drága. Mégpedig szerintem nagyon drága. Ugyanakkor, a meglátogatott lakások teljesen normálisak, de a környezetük (lépcsőház, épület külleme stb) egyenesen tragikus. Úgyhogy továbbra sem teljesen világos számomra, hogy lehetnek annyira igénytelenek az itteni emberek, hogy az egészen közvetlen környezetüket még néha rendben tudják tartani (bár ezt sem mindig), de a valamivel tágabb környezet tekintetében kielégítő számukra a pöcegödör-jelleg is, annak ellenére, hogy nem szegények (hiszen egy ilyen rendezvényt is meg tudnak engedni maguknak)? /Bár azt hiszem, lassan kialakul egy elméletem erre a kérdésre, amelyet később meg is osztok veletek./

Nézzük csak, mi is történt ezután. Eldöntöttem ugye, hogy elmegyek Dunhuangba, és már meg is vettem a jegyet, mikor Paul egyik barátja értesített, hogy másnap megy Qinghaiba, úgyhogy ha gondolom, vele tarthatok – így a dunhuangi utat halasztottam egy kicsit és Qinghai mellett döntöttem. Viszont még aznap délután volt egy fesztivál Paul egyik bátyjának egyetemén, az Északnyugati Nemzetiségi Egyetemen, melyet nem véletlenül hívnak így: Kína több mint ötven nemzetiségéből negyvenhét képviselteti magát itt. Ebből kifolyólag az előadásaik különösen érdekesnek bizonyultak: különféle látványos táncokat és dalokat lehetett végignézni/hallgatni, nem csupán nemzetiségekhez (mongol, ujgur, tibeti etc) kötődőket, hanem egyes helyekre (Linxia, Dunhuang) jellemzőeket is.

Szóval, némi rövidítéssel – kihagyva az aznap esti, már-már szokásosnak nevezhető bulit – : Qinghai! Mivel ez fontos, ezért a következő bejegyzésben.