Röviden a nyári szünet végéről…
A 2011. szeptemberi bejegyzés „hangversenykalauza” után nézzük akkor, hogy egyébként mik történtek az elmúlt másfél hónapban, már a tanulást leszámítva, továbbá azt zárójelbe téve, hogy elkezdtem írni a szakdolgozatomat.
Azt már a zenélés apropóján említettem, hogy próbáltunk egy keveset Mako-channal (haha, a második ilyen nevű ismerősöm, azt leszámítva, hogy őt tényleg így hívják ^^), két alkalommal is, és mindketten remekül éreztük magunkat. Ezután egy egészen meglepően kellemes találkozásban volt részem 2011. szeptember 5.-én: He Qi (lentebb: Kati) kért meg, hogy kísérjem el valami lakás-ügynökséghez, mert fél egyedül elmenni (hogy miért, az hosszú és bonyolult történet, úgyhogy itt és most nem részletezném), de végül is hamar letudtunk ott minden letudnivalót és miután visszafelé menet megmutattam neki azt a templomot, amely a kedvencem az egyetem környékén találhatók közül (Nagoya Daigaku és Motoyama között), visszamentünk a Kaikanba, aztán a Kaikan közelében elmentünk vacsorázni és remekül elbeszélgettünk. Csakugyan, ismételten nyilvánvalóvá válik számomra, hogy a kedvességre és szeretetre való képesség a legfontosabb az életben, és He Qi ebből a szempontból tényleg nagyszerű ember, úgyhogy kifejezetten élvezetes vele lenni.^^ Amellett, hogy a Kaikan közelébe visszatérni is mindig különleges öröm.
A hónap utolsó két-három hete különösen zsúfoltnak bizonyult: miután szeptember 16-án volt egy randim az egyik lánnyal, akivel a Victor-féle goukon alkalmával találkoztam (szórakoztató alkalom volt, de semmi különös), másnap indultunk is Kanazawában Ninjinnel, és a hétvégén remekül elvoltunk Paullal és Paul feleségével.
A következő hét második felében pedig elugrottam Osakába Demivel és a húgával találkozni, és velük meg Priyával elmentünk a Universal Studios Japan nevezetű vidámparkba, amelynek az a fő nevezetessége, hogy az Universal leghíresebb filmjeit használja fel, úgy mint Spiderman, Terminator, Jaws, Waterworld, Jurassic Park, Vissza a Jövőbe etc. Nem csak hullámvasút-féleségeket tartalmaz, hanem előadásokat is, melyek közül néhány remek technikai megoldásokkal alkalmazza a manapság roppant divatossá vált 3D-t. Úgyhogy nem volt rossz elmenni ide, de mivel alapvetően nem rajongok az ilyen helyekért, nem hiszem, hogy a következő egy év folyamán ellátogatnék pl Disneylandbe – a giccsből nekem, köszönöm szépen, egy évre éppen elegendő ennyi… ezzel együtt jó volt elmenni egyszer, de nem annyira a hely, mint inkább az emberek miatt. Például soha nem gondoltam volna azt sem, hogy valaha is személyesen találkozni fogok Demi húgával, és íme…
Viszont másnap, amikor hazafelé indultam, elképesztő meglepetésemre Osaka állomásnál összeakadtam Francisco-val és a családjával, akik éppen Koreába tartottak! Nagyszerű véletlenek vannak, egymillió az egyhez az esély erre, de komolyan.
Nos, ezzel a két kirándulással meg is volt az ez évi utazgatásom ^^ Jó volt találkozni mindenkivel, jó volt kimozdulni, csak az a baj, hogy Ákossal nem tudtam végül összefutni, pedig pont most jött vissza ő is Osakába. Sebaj, majd legközelebb. Most pedig hamarosan itt van a következő félév, ezernyi új emberrel és programmal!
…
És ha valaki csupán ezt a, külvilágban történt eseményekről szóló beszámolót olvassa, sohasem értheti meg, hogy mennyire rémálom-szerű volt számomra ez az időszak.
2 megjegyzés:
Most elfejlődtem a szülői létben odáig, hogy téged is olvassalak. (Értsd: első este, úgy Eszter 4 hetes korában, mikor éjfél és kettő között meghallgattam egy Vendéglő a világ végén adást, ujjongtunk. Azóta már sok egyéb blogot folytattam. De azért a tiéd más.) És most kicsit aggódom, hogy mi is vár rám/rád a folytatásban.
Én pedig húsz nappal a megírásuk után, fordított sorrendben olvasom a kommentjeidet, és nagyon örülök, hogy érdekel Téged, amiket írok, különösen ilyen hosszú idő után. :)
Uhh, szülői lét... legjobb esetben is, nekem számos évbe fog telni, mire oda jutok, de azért jó hogy az ilyen megjegyzések felkészítenek egy kicsit, hogy mi vár majd rám... XD
Megjegyzés küldése